2014. március 24., hétfő

2014.03.24. hétfő



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.03.24. hétfő

Jézus öt-hat éves korától Názáretben nevelkedett. Tizenkét évesen olyan korba lépett, amelyik bizonyos jogokat és kötelességeket adott a fiúk számára. Ettől kezdve évente egyszer el kellett zarándokolnia a jeruzsálemi templomba. Jézus is megtette. Bele kellett fognia a férfiak kenyérkereső munkájába. Jézus a nevelőapja, Szent József mellé állt be építőipari tanulónak. Ez akkoriban a kőműves, ács és asztalos szakemberek szakmája volt. Szent József halála után folytatta a szakmát, mint önálló iparos. Ezzel kenyeret keresett édesanyjának is, és jó példát adott mindenkinek, aki munkaképes. Azért is vállalta,mert abban az időben a férfiak ekkor lettek igazán felnőttek. Addig nem szólhattak hivatalos ügyekben. Neki nem volt szüksége tanulásra, mert amikor a Szentháromság az ő emberi lelkét megteremtette, nemcsak a megszentelő kegyelmet adta hozzá, mint Ádámnak és Évának, hanem mint Isten Fiának emberlelke is azonnal részesült abban a boldogító istenlátásban, amelyben mi a mennybe jutva részesülünk. Jézus a földi életbe a világot megváltani jött el, tanításával ki kellett egészítenie az addig kapott prófétai és mózesi kinyilatkoztatást. Hivatkozott a pontosabb többlettudására, mert Ő „onnan felülről” van, a többi tanító pedig „innen alulról” való. A Megváltónak be kellett fejeznie az általános hitigazságok,így a„három személyű egy isten titkának közlését az emberekkel. Csodatételeivel igazolnia kellett saját istenségét. Külső tényekkel is megerősítette mindezt. Harminc évesen kezdett tanítani Zakariás pap fia, János. Fél év alatt olyan tekintélyre tett szert, hogy szívesen elfogadták volna a zsidók, papjaik is, tanítómestereik is Messiásnak. Ő azonban ezt elhárította: „Nézzétek, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit. Róla mondtam: A nyomomba lép valaki, aki nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én”.(Jn 1,29-30) Jézus személye Isteni Személy, tehát örök.Amikor már közismert tanítómesterként látogatóba ment Názáretbe,a zsinagógában olyan csodálatosan fejtegette a kinyilatkoztatást Izajás próféta könyvéből, hogy mindenki megbámulta. De aztán föltették a kérdést: „De hát nem József, az ács fia?” (Lk 4,22) Odáig fajult a böszmeségük, hogy a nagy tanítót és csodatevőt kiűzték a határba és az ottani szakadék széléről a mélybe taszítva meg akarták ölni. Az Úr akkor történelmi példákkal figyelmeztette őket arra, hogy nem benne vannak hiányok,hanem a hallgató hitében. Többek között megemlítette Elizeus prófétát. Ő az északi zsidó országban, Izraelben működött, miután Illés mennybevitele előtt maga helyett prófétává avatta. „Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem gyógyult meg, csak a szír Naamán” (2Kir 5,1-19) A zsidók északi szomszédja volt Arám. Az arám királynak híres hadvezére volt Naamán. A király is, mások is igen becsülték, szerették őt.Nagy fájdalmukra Naamán leprás volt. A lepra sok fájdalommal is járt, de ragályos betegség lévén, a leprásoknak általában ki kellett költözniük családjuk, lakhelyük közösségéből a közös lepratelepekre. A híres emberek otthon ápoltatták magukat, és vigyáztak, nem érintkeztek senkivel, nehogy érintve mások bőrét, betegek legyenek. Naamán határőrei átcsaptak izraeli területre, és ott foglyul ejtettek egy kislányt. Átvitték a határon, és Naamán házába került dolgozni. Megszerették a leányt és bizalmasan elmondta neki a hadvezér felesége, hogy milyen beteg a férje. Erre így válaszolt a kislány:Ha uram a prófétához fordulna Szamariában, biztosan megszabadulna leprájától”.(3) Az asszony elmondta ezt a férjének, ő a királyának. Az levelet írt az izraeli királynak, hogy gyógyítsa meg hadvezérét. A király megrémült: ő ezt nem tudja megtenni. Elizeus üzent a királynak: Izraelnek van prófétája! Küldd hozzám a beteget! Amikor odaért, elküldte a Jordán folyóhoz: fürödj meg benne hétszer! Megtette, meggyógyult teljesen. Isten ereje működik a hívőkben. Az izraeli leprások bálványimádók voltak. Azok nem tudtak gyógyítani. A mostani emberiség nagy része hitetlen. A hitetlen lelki beteg, igen súlyos beteg, lelki leprás. Hitüket visszakapni csak sok ima után lehet. A gyógyító és gyógyult egyformán örül majd. Segítsünk amíg Jézus türelme el nem fogy.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése