2014. március 29., szombat

2014.03.29. szombat



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.03.29. szombat

Izrael állam léte első pillanatától, 931-től elszakadt Salamon király fiától, Roboámtól.

Isten akarata volt ez, mert Salamon királyt öregkori bálványozásai miatt az Úr fiában büntette meg. Az új királyság Isten által kinevezett uralkodója is azzal kezdte uralkodását, hogy alattvalóit nem engedte Jeruzsálembe zarándokolni. Attól tartott, hogy a testvértörzsek összebeszélnek, megölik, és egyesül a régi Zsidó ország. Még rosszabbat cselekedett, mint Salamon, mert alattvalóinak két bálványtemplomot építtetett két aranyborjúval, és azokat imádtatta velük Isten helyett. Ozeás, az igaz Isten prófétája erre ezt válaszolta a becsapott két népnek: „Olyan leszek Efraim (Északon ez volt a vezértörzs) számára, mint az oroszlán, Júda házához, mint a fiatal oroszlán; én, én tépem szét, aztán odébbállok; magammal hurcolom zsákmányomat, nem ragadhatja el tőlem senki. Elmegyek, visszatérek lakóhelyemre, míg be nem ismerik vétküket, és nem keresik színemet: nyomorúságukban hamar hozzám sietnek (a fogságuk idején). Gyertek, térjünk vissza az Úrhoz, ő tépett meg, ő is gyógyít meg minket; ő vert meg, ő is köti be sebeinket. Két nap múlva életet ad, harmadnapra feltámaszt, hogy színe előtt éljünk. (Ez a vers utalás a világ összes bűnét magára vállaló és értünk a kereszten meghalt Istenemberre, Jézusra?) Mit tegyek veled, Efraim? Mit tegyek veled, Júda? Hűséged, mint a reggeli felhő, és mint a harmat, hamar tovatűnik. Ezért ostoroztam őket a próféták által, ezért ölettem meg ajkam szózatával, ítéletem elérkezik, mint a világosság. Mert nem az áldozat kell nekem, hanem a szeretet, nem az égőáldozat, hanem az Isten ismerete” (Oz 5,14-15; 6,1-6) Az egyiptomi szabadulás alkalmával a zsidók elsőszülötteit az mentette meg a haláltól, hogy a családja vásárolt Isten parancsa szerint egy egyéves bárányt vagy kecskét, azt külön etették és gondozták pár napig, majd a menekülés előtti estére le kellett vágni. A vérét fel kellett fogni egy edényben, a bárányt pedig szétdarabolás nélkül egyben kellett megsütni tűzön. Ezt így kellett a későbbiekben is feláldozni és a húsából, mint áldozati lakomából részesülnie kellett család minden tagjának. Ez a bárányvacsora Urunk Jézus Krisztusnak, az Isten Bárányának az előképe lett. Ennek a húsvéti báránynak minden zsidó család asztalán ott kellett lennie a menekülés évétől 1250+33=1283 éven át. Akkor az utolsó vacsorán Jézus még befejezte a bárányvacsorák sorozatát, de elrendelte saját testének és vérének ünneplését. A bárány vérével pedig meg kellett kenni minden zsidó ház utcai bejárati ajtajának szárfáit és szemöldökfáját. Ahol az egyiptomi elsőszülöttek az egész országban egységesen meghaltak perceken belül, azért történt, mert nem védte őket a húsvéti bárány vére. Az utolsó vacsora utáni időkben ennek már semmi jelentősége nincs, mert megszűnnek az előképek, ha eljön a beteljesülés. Ez pedig nem más, mint az utolsó vacsorán elrendelt eukarisztikus áldozat, a szentmise.(Lk 22,19-20) Nem a bárányáldozat vagy az égőáldozatok sokasága, hanem a jézusi szeretet kell nekünk és az Isten titkainak egyre tökéletesebb ismerete. Ezért a mélyreható katekekézis, a szentmise alatti tanításon ne akarjunk takarékoskodni, örüljünk neki.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése