Évközi nyolcadik hét szerdája

Évközi nyolcadik hét szerdája

Lichfieldi Szent Chad püspök emléknapja

Az éhezők emlékezete

Tekints szövetségedre, Urunk,

É szegényeidről ne feledkezzél el végleg!

Könyörögjünk!

Istenünk, te jóságos vagy minden teremtményedhez, és mindenkinek gondját viseled. Adj nekünk tevékeny szeretetet éhező embertársaink iránt, hogy megszűnjék éhségük, és szabad szívvel, gond nélkül szolgáljanak neked. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!

Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Sedere autem ad dexteram meam, vel ad sinistram, non est meum dare vobis.”

(Márk 10, 40a.)

„De hogy a jobb és a bal oldalamon ki üljön, azt nem én döntöm el.” Mondja a mi Urunk, Jézus Krisztus a két Zebedeus fiúnak Jakabnak és János apostolnak, akik már most még az ő életében azon versengenek, hogy ők szerezzék meg a legjobb helyeket, majd ő mellette a Mennyben. Jézus Krisztus a mai evangéliumi szakaszban Jeruzsálem felé haladva immáron harmadszor jövendöli meg apostolainak a szenvedését és mondja meg nyíltan, hogy az ő életének legfontosabb eseménye következik: „íme, fölmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfiát át fogják adni a főpapoknak és az írástudóknak. Halálra ítélik őt, és átadják a pogányoknak. Azok kicsúfolják, leköpdösik, megostorozzák és megölik, de harmadnapra föltámad”. Mint az előző két bejelentésnél, ezúttal sem vették komolyan Jézus szavait. Most pedig már ténylegesen Jeruzsálem felé haladtak: „Jézus előttük ment, ők pedig félve és aggódva követték őt”. (32) Ekkor nagy meglepetés éri Jézust: A három legkedvesebb tanítványa közül kettő: Zebedeus fiai, Jakab és János eléje járultak és így szóltak: „Mester, azt akarjuk, hogy amit kérünk, tedd meg nekünk. Ő megkérdezte tőlük: Mit akartok, hogy megtegyek nektek? Azt felelték: Tedd meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk pedig a bal oldaladon ülhessen a te dicsőségedben”. Ez a kérés máskor is fura lett volna, mert szerénytelen, mert megbántották vele társaikat, de amikor Jézus súlyosan szenved a rá váró megpróbáltatások miatt, tudja a jövőt, hogy mindegyik tanítványa elfut mellőle, elveszti a hitét, mégis ketten nagy mellénnyel már átugorják lélekben azokat a sokat emlegetett szenvedéseket, és a dicsőség trónján kívánnak ülni. Jézus jól tudja, hogy az eljövendő évszázadok alatt is hasonlóan gyarlók lesznek az tanítványok, ezért próbálja ezt a kettőt kijózanítani, a későbbieket pedig felkészíteni: „a pohárból. melyből én iszom, inni fogtok ugyan, és a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, ti is meg fogtok keresztelkedni. De azt megadni, hogy a jobbomon és a balomon ki üljön, az nem az én dolgom. Az azoké lesz, akiknek készítették”. Ezután Jézus a nagyurak ostoba nagyravágyását igyekszik elrettentő például állítani minden követője elé. „Amikor a tíz meghallotta ezt, haragudni kezdtek Jakabra és Jánosra. Jézus azonban magához hívta őket és azt mondta nekik: Tudjátok, hogy akiket a nemzetek fejedelmeinek tekintenek, azok uralkodnak rajtuk, és a nagyok hatalmaskodnak felettük. Köztetek azonban ez nem így van, hanem aki nagy akar lenni, az legyen a ti szolgátok, aki pedig első akar lenni köztetek, az a szolgája lesz mindenkinek. Hiszen az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért”. Jézus Krisztus éppen amiatt, hogy az apostolai, a közvetlen tanítványai, munkatársai még ekkor Jeruzsálem felé haladva sem érzik át őszintén az ő küldetésének lényegét. Ezért ismét kénytelen felhívni erre a figyelmüket és figyelmeztetni őket arra, hogy mi is a feladatuk. Remélte, hogy ezzel valóban el tudja vezetni őket, meg tudja velük értetni messiási küldetésének megértését. A nyilvános működés idején a tanítványai ettől még igen messze jártak lélekben, ezt mutatja a két szeretet tanítvány kérése is. Jakab és János minden bizonnyal joggal érezhették az eltelt több, mint két év alatt, hogy Jézus Krisztusból feléjük különleges szeretet árad, olyan, amilyen a többiek felé nem áradt. Nyílt kérésük, már-már követelésük a Mestertől megdöbbentő. Megdöbbentő nemcsak számunkra, hanem a többi apostol számára is, akiket ezzel a kéréssel megpróbálnak maguk mögé utasítani, annak ellenére, hogy ez idáig mind együtt közösen tettek mindent a Mesterért és nem hitték, hogy rászolgáltak volna arra, hogy ilyen különbség legyen közöttük. Az első két hely megszerzése nagyon is emberi tulajdonság, nagyon is élő ma is bevett szokás, ami emberi társadalmunk berendezkedésében. Ma karrieristáknak hívnák őket, mert csak a dicsőséget célozzák meg kérésükkel, nem pedig azt, hogy hogyan kellene ezt a dicsőséget kiérdemelni. A názáreti Mester ekkor már teljesen tisztában van a közeli jövő szinte minden mozzanatával, de nemcsak a saját jövőjét, nemcsak a saját sorsát látja kristály tisztán előre, hanem azt őt követő tizenkét apostolét is. Ezért hozza fel saját példáját számukra. Övéinek, mert apostolait övéinek tartotta, ahogy bennünket is, ha követjük őt, övéinek tart, ugyanazt a poharat kell kiinnunk, ugyan azt a keresztet kell a vállunkra vennünk, amelyből ő is ívott, amelyet ő is a vállára vett. Az embert nem szavai, nem kérései, nem a gondolatai, nem az igazság követelése teheti naggyá, hanem az erények gyakorlása, a szeretet, az alázat, a szolgálat. Ezek azok a dolgok egyedül ebben a világban, amelyek pontokat érnek a mennyországban. Felhívja az apostolainak figyelmét arra, hogy először meg kell mutatniuk azt, hogy tudnak szolgálni, hogy ezzel, majd amikor el jön az idő kitudják érdemelni a megdicsőülést. Ahogy az apostolokban a három év eltelte után egyre inkább nőtt a magabiztosság, a kevélység, a rátartiság és a vetélkedés a legjobb helyért, ugyan így a mai világban is ezek azok a tulajdonságok, amelyek egyre inkább előtérbe helyeződnek az emberek és a családok mindennapjaiban. Ma az, aki nem eléggé törtető, aki nem tudja kellőképpen használni a könyökét azt félreseprik, azt megvetik. De mi Krisztusban szeretett Testvéreim ne törődjünk a világgal és a világ dolgaival, még akkor sem ha ezért félresepernek, félrelöknek, megvetnek és leköpnek minket. Már csak egy hetünk van vissza a nagyböjt kezdetéig, hamvazószerdáig. Egy hát, hogy ráhangolódjunk Jézus Krisztus útjára. Megkezdjük péntekenként a keresztutakat, hogy annak állomásait felelevenítve közelebb kerülhessünk, ahhoz a célhoz, amelyet a mai evangéliumban Jézus Krisztus kijelöl nekünk, mint kései apostolainak. Szolgáló ember ma sokkal kevesebb van, mint zsarnok, mert előbbi gyengének, utóbbi pedig erősnek tűnik a világ szemében. Mi azonban azért vagyunk Jézus Krisztus követői, nevéből fakadóan keresztények, hogy példát mutassunk minden ember számára az élő és alázatos szolgálatból. Felnőtt, őszülő halántékkal, amikor az oltárnál szolgálok, minden bizonnyal sokan megmosolyognak, sokan meg is kérdezik, a szemükkel ez vajon mit bohóckodik ott? A válasz egyszerű nem bohóckodom csak szolgálok alázattal nem kérek, és nem követelek első, vagy második helyet, hanem csak teszem a dolgomat, hogy Isten majd megítéljen, amikor eljön az ideje. Mert nem mi emberek döntjük el, és még csak nem is Jézus Krisztus, hogy ki ül, majd az ő jobb és baloldalán, hanem Isten, mert azokat a helyeket azoknak készítették, akik oda valók! Én! Mi inkább annak örülnénk, ha a kereszten ott lehetnénk Jézus Krisztus mellett, mint a jobb lator, akkor kérésünk megalapozottabb volna, mint a szenvedés útját kikerülve.

Imádkozzunk:

Istenünk, mindenható Atyánk, könyörögve kérünk, hogy az égből alászállt kenyér adjon erőt nekünk ínséget szenvedő testvéreink megsegítésére. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!