Szebasztei Szent Balázs vértanú püspök

Évközi negyedik hét csütörtökje

Szebasztei Szent Balázs vértanú püspök emléknapja

A Szentlélek emlékezete

Ez a szent halálig küzdött Istenének törvényéért,

Nem félt a gonoszok szavától,

Mert életének alapja szilárd kőszikla volt.

Könyörögjünk!

Hallgasd meg népedet, Istenünk, amikor Szent Balázs püspök és vértanú pártfogásával könyörgünk hozzád. Add, hogy földi életünkben a te békédnek örvendjünk, és segítségeddel eljussunk az örök életre. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!

Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Et præcepit eis ne quid tollerent in via, nisi virgam tantum:”

(Márk 6, 8a.)

„ Megparancsolta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot:” Jó ideje már, hogy Jézus Krisztus kiválasztotta a tizenkettőt legközvetlenebb munkatársának. A mi Urunk, úgy volt ezzel, akár a mai világban a mesteremberek, amikor már látják a tanítványokon, hogy valamit elsajátítottak abból, amit tanított nekik, akkor vizsgamunkát végeztetett velük, hogy a gyakorlatban is lássa, amit addig elméletben tanított nekik. Ez volt hát az egyik célja annak, hogy az Apostolokat Jézus Krisztus először szétküldte világukban. A másik célja az volt, hogy nevelje őket a gyakorlati helytállásra, szoktassa hozzá őket ahhoz az időhöz, amikor ő majd már nem lesz, de a küldetésnek, a Megváltásnak a művét folytatni kell. Meg kellett tanulniuk, hogy Krisztus hatalommal rendelkezik, és tervét mindenképpen végre fogja hajtani. De már a végső küldetés lényeges vonásai is felismerhetőek ebben a feladatban. Küldetésük során ne keressenek támaszt földi, anyagi javakban, pénzben és más eszközökben, hanem bízzák magukat teljesen Jézus Krisztus erejére. Első és legfontosabb feladatuk legyen a szeretet gyakorlása, hiszen csak ezzel kelthetik fel az érdeklődést Isten valódi országa iránt. Hiszen azelőtt már nagyon sok önjelölt messiás igyekezett az emberek bizalmát elnyerni, de azok nem tudtak valódi gyökeret, valódi hitet adni az embereknek és így el is tűntek a történelem süllyesztőjében. Az apostoloknak hitelesnek kellett lenniük, különben nem érhettek volna célt küldetésükkel. Ezért is mondja nekik Mesterük. hogy ahol nem fogadják be őket, ne álljanak le ott vitatkozni, ne kezdjék el erővel bizonygatni igazukat, hanem egyszerűen menjenek csak tovább, és biztosan találnak, majd olyan jóakaratú embereket, akiknek nyitott a szívük, ott pislákol bennünk a hit lángja, és befogadják őket. Ezek az egymásra találások sokkal fontosabbak és eredményesebbek a missziós küldetés során, mert nem erőt és energiát vesznek el, hanem az egymásra találás, a közös hit még inkább megerősíti őket és még inkább fellobbantja a lelkükben lobogó lángot. Ez a fajta találkozásnak a lángja lobogót a ma ünnepelt szentünk Szebasztei Szent Balázs vértanú püspök lelkében is. Életéről nem tudunk túl sokat és amit tudunk azt sem pontosan, az azonban biztosnak tűnik, hogy imával elnyert gyógyulás emléke kis kincses áldást őriz számunkra az esztendő liturgiájában. Többféle változatban tudósít a legendás Szent Balázs szenvedéstörténete arról, hogy szentünk örmény születésű volt, és olyan példamutató keresztény életet élt, hogy Szebaszte hívő népe püspökké választotta. Balázs erre a Szentlélek indítását követve visszavonult egy magányos hegyi barlangba, jóllehet tette nem éppen egyezett a kor püspök-eszményével. Innen vezette imádkozva, tanácsokat osztva és gyógyítva a rábízott közösséget. Vadállatok őrizték, háziállatok módjára engedelmeskedve neki.

Sajnos azonban nemcsak a keresztények ismerték a barlanghoz vezető utat, hanem Agricola helytartó poroszlói is, aki 316 táján még folytatta Szebasztéban azt a keresztényüldözést, amelyet korábban még Licinius császár rendelt el. Az oroszlánokból, tigrisekből, medvékből és farkasokból álló derék testőrség nem tudott segíteni a remete- püspökön, mert ő ellenállás nélkül engedte, hogy elfogják és Agricola bírói széke elé hurcolják. Mivel Balázst nem bírták hittagadásra kényszeríteni, a szokásos megkorbácsolás után siralomházba került. Mint előbb barlangjában, a börtönben is sok segítséget kérő ember kereste föl. Rabságában sok-sok csodát tett, amelyekről a legendája beszél. Vízbefojtás általi halálra ítélték, de végül is lefejezték.

Hogy a történelmi tények talaján maradjunk, a szentnek széles körben elterjedt kultuszából kell kiindulnunk. Kezdetben hallgatnak róla az egyébként annyira beszédes görög atyák. Eszerint a Balázs-tisztelet nyilvánvalóan nem közvetlenül a halála után kezdődött. Keleten azonban legkésőbb a 6. századtól, nyugaton a 9. századtól már, mint a torokbajok ellen védő szentet tisztelték.

Krisztusban szeretett Testvéreim az evangélium nem véd meg minket a haláltól, de mi nem is ezért hiszünk benne, hanem azért, hogy általa legyőzzük a halált és utána az Isten mennyei fényességébe kerülhessünk. Az evangélium tanúságtétele nem kapott hatalmat, vagyont. Jézus Krisztus tanújának, apostolának, hithirdetőjének lenni nem kényelmes vállalkozás. Sosem volt az és ma sem az, erről tanúskodik Balázs püspök vértanú halála, erről szólnak a híradások, amikor keresztényeket üldöznek és gyilkolnak. És, ha nem is kényelmes feladat, de Isten ereje mindvégig elkíséri azt, aki az apostolok példájára hithirdetővé válik. Ez az erő időnként rendkívüli jelek által látható formát is ölt, mint Balázs püspök imája a torokbajra. És ennek a jelnek ma is hirdetője a Balázs-áldás, kétgyertyás fohásza, melyben ma is bizalommal kérünk egészséget magunknak, szeretteinknek és minden hívő ember számára. Ezekben a napokban minden katolikus templomban felhangzik az ima, az áldás jól ismert szövege: Szent Balázs püspök és vértanú közbenjárására szabadítson meg téged a torokbajtól és minden más bajtól: az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Imádkozzunk:

Magunkhoz vettük szent Fiad testét és vérét, Istenünk. Kérünk, adja meg a szentáldozás azt a lelkierőt, amely Szent Balázs vértanúdat szolgálatodban hűségessé, a szenvedésben pedig diadalmassá tette. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!