Évközi negyedik hét péntekje

Évközi negyedik hét péntekje

Boldog Hrabanus Maurus bencés apát emléknapja

A mi Urunk, Jézus Krisztus Szent Szívének emlékezete

Szívének minden gondolata nemzedékről nemzedékre,

Hogy a halálból kimentse és éhségükben táplálja őket.

Könyörögjünk!

Urunk, Istenünk, öltöztess minket egyszülött Fiad erényeibe, és gyújtsd lángra bennünk az ő Szívének szeretetét, hogy képmására alakuljunk, és részesüljünk a megváltás örökké tartó örömében. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!

Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Quia Joannes Baptista resurrexit a mortuis : et propterea virtutes operantur in illo.”

(Márk 6, 14b.)

„Azt gondolta, hogy Jézusnak azért van csodatevő ereje, mert Keresztelő János támadt fel benne a halálból.” Heródes király, aki e gondolatoknak a tulajdonosa volt nem más, mint Nagy Heródes fia, Heródes Antipász. Az evangéliumi részlet elején azonnal a következő történet legfontosabb személyiségének mutatkozik. Minthogy apjának halála után, Kr. e. 4-ben, tizenhat évesen megkapta Galilea és Perea vidékét, Jézusnak is fejedelme volt. Miután a Genezáreti-tó partján felépíttette Tibériás városát, székhelyét Szepphoriszból az új városba helyezte át. Hivatalos címe a ‘negyedes fejedelem’ (gör. tetrarcha) volt. Később egyébként hasztalanul folyamodott Rómához a királyi méltóságért. A nép királyként emlegette őt. Ravasz, becsvágyó, pompakedvelő, de apjánál kevésbé energikus embernek tartották. Antipász hallott Jézusról, azaz fülébe jutott a róla elterjedt népi szóbeszéd. A népi vélemények közül az első Jézust Keresztelő Jánossal azonosította, aki állítólag feltámadt a halálból. A Jézus által végbevitt csodák ezáltal magyarázatot kapnának. Nem világos, hogy a csodákat tevő Keresztelő feltételezett feltámadása valami újdonságot jelent-e abban az értelemben, hogy maga János nem tett csodákat, vagy Jézus éppen csodái által emlékeztetett Jánosra. A Keresztelőre vonatkozó ismereteink nagyon töredékesek. Valószínűbb azonban a második vélemény. Emellett szól a Keresztelő személyének nagyra értékelése és a várt Illés prófétával való azonosítása. Néhány kutató messzemenő következtetéseket von le e megjegyzésből. Úgy gondolják, ebben rejlik a Keresztelőhöz közel álló köröknek vagy a népnek az a meggyőződése, hogy a meghatározott zsidó csoportokban élő és a végidők prófétájának eljövetelére vonatkozó várakozás Jánosban teljesült be. A végidők prófétájának elküldése, aki Mózesként, Hénokhként vagy újraéledő (redivivus) Illésként mutatkozik meg, azt jelenti, hogy jóllehet e személyt megölik, Isten feltámasztja őt. Egyszóval Herodes Antipász, aki nem akarta megöletni Keresztelő Jánost, de mégis kicsikarta tőle azt sógornője és emiatt bizony komoly lelkifurdalásai voltak, éjszakáit szabályosan megmérgezte. Nem vált könnyebbé élete akkor sem, amikor elkezdenek szállingózni a hírek Jézus Krisztusról, a Názáreti ács fiáról, akinek tettei és beszédei sokban emlékeztették az embereket Jánosra, akit lefejeztetett. Ettől aztán még rémültebb lett. Rossz lelkiismerete azt sugallja neki, hogy az általa megölt Keresztelő János Jézus Krisztusban él tovább. Az akkori Galileában és Perea vidékén természetesen nem Heródes Antipász volt az egyetlen, aki erről hasonlóképpen vélekedett. Érdekesége ennek az evangéliumi résznek az, hogy Keresztelő János haláláról, annak körülményeiről Márk részletesebben értesít bennünket, mint Máté, vagy Lukács evangélista. Ő főbűnösnek Heródiás Antipászt teszi meg, és ezzel megerősíti a hasonlóságot Keresztelő János és Illés között, akit éppen úgy egy királyné üldözött. Jánosnak meg kellett halnia, és Jézus Krisztusra is ez a sors vár, mégis mindketten tanúságot tettek az igazságról. Az is érdekes, hogy később pár évvel ezután Jézus Krisztust is elfogása után Pilátus miután nem talált benne bűnt elküldi a fejedelemhez, hogy az ítélkezzen felette. Antipász ekkora már félőrület állapotában tengődik, de nem mer ítélkezni a názáreti felett, inkább visszaküldi a rómaiakhoz. Ma, amikor első péntek van és Jézus Krisztus Szentséges Szívéről elmélkedünk érdekesen hat ez az evangéliumi rész. János és Jézus Krisztus szíve is ugyan arra a hitre dobbant meg, és ugyan azért a hitért állt is meg a halál pillanatában. Jézus Krisztus Szívének tisztelete a keresztény katolikus élet lényege, veleje. Jézus Krisztus Szíve a szeretetnek a jelképe, a hordozója és középpontja, mely a fejlődő világ egyetlen hajtóereje és világító fényforrása, amely mint a napból, úgy belőle is kisugároznak a hit sugarai. Szent Szívének lándzsa verte sebhelye a megváltás mindent helyrehozó ajándékát tanúsítja. A hónap első péntekén akkor hiteles Jézus Krisztus Szívének legmélyebb tisztelete, ha oltalmába, irgalmába ajánljuk e hónapnak minden örömét és vele együtt minden bánatát, nehézségét és keserűségét is. Lehetőleg Jézus Krisztus Szívének ígéretei szerint szenteljük meg ma is ezt a napot, a lelkünket mindig megújító, új életre keltő, új szívet adó szentgyónással, áldozással. Nekünk, akiknek nem adatik meg a súlyos paphiány matt, hogy ebben részesüljünk, akkor mi odahaza otthonainkba, ha mód van rá, akkor a családdal együtt végezzünk el egy szentségimádást felajánlásként bűneinkért és szenvedéseinkért. Hasonlóan Heródes Antipászhoz, de egészen más indíttatásból mi nem csak sejtjük, hogy Keresztelő János feltámadt a halálból és Illéshez hasonlóan az égbe ment, hanem hisszük is. Azt pedig nem csak hisszük, hanem meg is tapasztalhattuk számtalanszor már életünk során, hogy Jézus Krisztus csodatevő ereje a mi életünkben is jelen van. Szent Szíve értünk is dobogót, de ami a legfontosabb szeretett Testvéreim, hogy e Szent Szívet értünk is feláldozta a nagypénteki keresztfán.

Imádkozzunk:

Szereteted szentségében részesültünk, Istenünk. Könyörögve kérünk, hogy Krisztushoz hasonlóvá legyünk a földön, és egykor dicsőségében is részesedjünk a mennyben. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!