Évközi hatodik vasárnap

Évközi hatodik vasárnap

Ricci Szent Katalin domonkos apáca emléknapja

A betegek emlékezete

Te légy oltalmazó kősziklám és megerősített házam,

hogy megszabadíts engem!

Erősségem és menedékem valóban te vagy,

neved miatt vezess és irányíts engem!

Könyörögjünk!

Istenünk, tanításodból tudjuk, hogy az őszinte és tiszta szívekben akarsz élni. Kérünk, alakíts át minket kegyelmeddel, hogy méltó hajlékod legyünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!

Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Non veni solvere, sed adimplere.”

(Máté 5, 17b.)

„Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni.” Jelenti ki apostolainak a mi Urunk, Jézus Krisztus, és nekünk is ma élő tanítványainak. Ha visszaidézzük magunkban hittani tanulmányainkat, akkor visszaemlékezhetünk arra, hogy mit is tanultunk arról, hogy az ószövetségi kiválasztott nép, a zsidó milyen megváltott is vált, milyen változásokat remélt a Messiás eljövetelével. A zsidónép látszólagos önrendelkezéssel bírt ebben az időben, de valójában ennek igen komoly ára volt. A valóságban Róma rabigáját nyomták. E látszat fenntartása igen komoly adófizetéssel és szolgálattal járt. Előnye ebből csupán a zsidónép vezetőinek és főpapjainak volt, akik ezáltal fenn tudták tartani látszólagos hatalmukat és ők is gyötörhették az egyszerű zsidó embereket. Ezáltal a közönséges emberek kettős igát voltak kénytelenek elviselni, amelynek következtében rengetegen lettek földönfutóvá, szinte rabszolgává. Róma fizikai, katonai jelenléte csak tovább rontotta a helyzetet, de a Császár igazán nem bízott sem a zsidó népben, sem a zsidó nép vezetőiben, a farizeusokban és a főpapokban sem, akik csak saját hatalmukat és gazdasági befolyásukat féltették. Ebben a teljes kiábrándultságban, ellehetetlenülésben érkezett meg a valódi Megváltó, a Messiás, Jézus Krisztus. Az Isten Fia azonban nem harcosként, felkelő vezérként érkezett meg közéjük, hanem szelíd Bárányként a farkasok közé, hogy szelídségének példájával mutassa meg minden elnyomott embernek, hogy a rabigát nem fegyverrel lehet legkönnyebben letörni, hanem tiszta szívvel és mélységes alázattal. Az ószövetség farizeusok és írástudók által az egyszerű emberekre rótt terhei, illetve a római törvények olyan béklyókat jelentettek számukra, amelyektől legszívesebben vérrel szabadultak volna meg az emberek. Nem csak egy í betűt, hanem legszívesebben, mint eltöröltek volna már, amiatt, hogy mennyit szenvedtek ezek által. A törvények és parancsok elleni lázadás, nekünk embereknek ősi örökségünk, emlékezzünk csak az elmúlt napok olvasmányaira a Teremtés Könyvéből. Mit kért Isten az első emberi pártól, amikor mindent nekik adott? Egy törvényt írt elő számukra csupán, hogy az Édenkert közepén található fáról leszedett gyümölcsből soha ne egyenek! Volt bőven enni és inni valójuk nem szűkölködtek semmiben, nem korlátozta semmi életüket és tevékenységüket más csak ez az egy szem szabály. És mégis mi történt? Jött a kígyó, aki ravaszabb volt még az embernél is, és megkísértette az első emberpár leggyengébb pontját, az asszonyt, akin keresztül könnyedén a bűnbe rántotta nem csak azt, hanem a férfit is, és ezáltal a családot és minden utódukat, benne bennünket is. Ez az örökség ma is állandó lázadásra készteti az embert, főként a fiatalokat, az ifjabb nemzedékeket, akik mindig többet, mindig jobbat akarnak, mint szüleik, mert úgy vélik, hogy ez által magasabbra törhetnek. Ezért áll ki a hegyen a tanítványai elé Jézus Krisztus, hogy egyszer s minden korra tisztázza viszonyát az ószövetségi törvényhez és a próféták tanításához. Rámutat arra is, hogy mi az új és tökéletes az ő tanításában, a mennyek ígéretében. Általánosságban bejelenti, hogy más életszentséget hirdet, mint a zsidó farizeusok és írástudók. Nem a külsőségeit, a törvény betűjét hangoztatja, hanem a lelkületet mélyíti el. A bűnt nem büntetéssel akarja irtani, hanem megelőzéssel, alternatívával, hogy az emberek önként kerüljék el azt ősi utat, amelyre Ádámmal és Évával léptünk. Példaként Ő érkezik közénk, mint az új Ádám, és felmutatja nekünk embereknek, a bűnös, lázadó és kíváncsi Éva helyett édesanyját, Szűz Máriát, aki megtestesíti Éva ellenpólusát, a szeplőtelent, az alázatost és a szolgálót, aki mindig közbenjár értünk. Nem magával, hanem mindig mással törődik. Ők a Szent Család mindig példájukkal, tetteikkel és nem szavaikkal adnak példát számunkra. Testvéreim, az ember uralkodjék rendetlen vágyain, szenvedélyein, amelyek bűnre csábítják. Az önmagunkkal szemben alkalmazandó szigorúságra utal a keleti kép: ha a szemed megbotránkoztat vájd ki.

Ma az évközi 6. vasárnap liturgiájában, olvasmányában és Evangéliumában erkölcsi előírásokról, szabályokról, Isten parancsolatairól olvashatunk, és elmélkedhetünk. Ma Magyarországon ennek különösen is nagy fontossága van, akkor, amikor az elmúlt nyolc év szocialista regnálása erkölcsi mélységekbe taszította azt az országot, amelyet István és László királyunk erkölcsi magasságokba emelt egykor. Emiatt, az elzüllesztett évek miatt korunkban talán semmire sem reagálunk olyan érzékenyen, mint a személyes önállóságunkat, szabadságunkat és függetlenségünket sértő külső beavatkozásokra. Egyre nehezebben tudunk megbékélni a hatalmi intézkedésekkel, az erkölcsi előírásokkal és parancsolatokkal. Úgy véljük, hogy ezek mind jogtalanul gátolják egészséges és személyes kibontakozásunkat. Mindenféle gyámkodás elleni tiltakozásunk mellett mégis megfigyelhető, hogy a közfelfogásban egyre inkább érlelődik a meggyőződés, miszerint az embernek mégsem szabad mindent megtennie, amire képes. Ismét gondoljunk vissza a Teremtés Könyvére, benne Ádámra és Évára, és az ő vélekedésükre, amelynek eredményeként ma betegeknek kell lennünk, és már születésünk pillanatában előttünk toljuk a halálunk időpontját is. Ma ismét olyan korban élünk, amikor az emberek nagy része úgy gondolja, hogy tudása és gazdasági hatalma révén Isten magasságra emelheti önmagát, vagy éppen nemzetét. Gondoljunk itt elsősorban a géntechnológia, a hadiipar, a környezetszennyezés, a szabad szerelem, a kábítószer vagy az öngyilkosságok súlyos problémáira. Az utóbbi időben ezek a vészes következményekkel járó nehézsége ráirányították figyelmünket az egyéni és közéleti szabadság felrúgott korlátaira. Ugyanakkor ismét az erkölcsi szabályok kutatására és ezek felállítására ösztönözték az önállóságára kényes és modernségére büszke embert. Az ateistákkal szemben ezen a téren előnyösebb helyzetben vannak a keresztények, a katolikusok, a krisztushívők. Az erkölcsi normák keresésében nekünk nem kell nulláról indulnunk és vak sötétben tapogatódznunk, mert mi már ismerjük az Isten parancsolataiban közzétett bölcsességét, és ez biztos eligazítást nyújt nekünk még a legvészesebb kérdések megoldásában is. Az evangéliumban ma erről a bölcsességről hallunk. Általa bárki megtalálhatja azokat a normákat, amelyek nélkül az emberek pusztulásba döntik a világot, nincs és nem is lehet igazi békés együttélés a földön.

Krisztusban szeretett Testvéreim! Ezen a héten volt 153. évfordulója, hogy az addig ismeretlen pireneusi városkában, Lourdes-ban először, majd utána összesen tizennyolc alkalommal jelent meg Jézus Krisztus Urunk édesanyja egy kislánynak, Soubirous Bernadettnek. Üzenetet küldött választottja által – hitre, megtérésre szólítva a világot. Küldetése letagadhatatlan igazolásául Bernadett keze nyomán forrás fakadt a jelenés barlangjában. A látogató 1858. március 25-én megmondta a nevét. „Que soy era Immacoulada Concepciou”: Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás.

A hely azóta világhírű Mária-kegyhely lett, ahol több millió zarándok és látogató fordul meg. Igazi ismertetője a gyógyító forrás. Senki nem tudja, hány ember talált testi-lelki bajában segítséget. A hivatalos egyházi ellenőrzés hatvan-hetven csodának mondható gyógyulást tart számon. Mivel a betegek keresik a gyógyulás lehetőségét, Lourdes a betegek városa lett. Első utam alkalmával a sok beteg ember jelenléte tűnt föl számomra. Ráébredtem, hogy a betegség része a mulandó életnek. Lourdes ebben tud támaszt nyújtani.

II. János Pál pápa 1992-ben kívánta, hogy a lourdes-i jelenések liturgikus emléknapja minden évben a betegek világnapja legyen. Alkalom ez arra, hogy a betegekre irányítsa figyelmünket, és eszünkbe juttassa, hogy minket is elért már, vagy el fog érni rövidebb-hosszabb, végül halálos betegség, bármi okból is történjék. Ezért ezen a napon szólni kell a betegségre, a testi és lelki szenvedésre vonatkozó keresztény szemléletről, melynek értelme van az üdvösség művében. Isten eredeti tervében nem volt szenvedés. Bukásunk után a hatás és ellenhatás törvénye nyomán azonban a bűn és a bűnhődés elválaszthatatlan közös terhe lett az emberi családnak, minden testi-lelki szenvedésben.

Jézus Krisztus ennek a tehernek, szenvedésnek enyhítésére tette legtöbb csodáját. Lourdes ezért idézi az evangéliumi időket. Ahogy az evangélium, Lourdes is a betegekkel, bajbajutottakkal való törődésre szólítja föl Krisztus követőit. Mindezen túl Jézus ártatlanul vállalva a szenvedést és halált, keresztjével a bűn következményét tette meg az üdvösség forrásává és eszközévé. Jézus Krisztus óta – a szenvedésében és a halálában ártatlan anyját is a kereszt mellett látva – tudjuk, hogy az emberi keresztek szükségesek a világ üdvösségéhez. Lourdes imádságos szellemiségével nemcsak a gyógyulásnak, de a keresztény keresztviselésnek üzenete, bátorító iskolája lett. Lourdes-ban, a barlanghegy oldalán épült sétány mellett áll egy kis szobor. Egy vak asszony állíttatta, aki nem gyógyult meg vakságából. A szobor fölirata vallomás, Lourdes lelkületét hirdeti. „Nagyobb dolog visszakapni a hitet, mint a látást.” A betegek világnapja alakom arra, hogy a Jézus Krisztus által erőforrásul rendelt szentséget, a betegek szentségét templomainkban is fölvehessék, akár minden évben egyszer mindazok, akik már elérték az idős kort (hatvan év), vagy tartós, elmúlást is magával hozó betegségben szenvednek. Erre is érvényes az Úr fölhívása: „Nem tudjátok sem a napot, sem az órát. Készen legyetek, mert amikor nem gondoljátok, eljön az Emberfia.” Valóban Testvéreim eljön az Isten Egyszülött Fia, de nem azért jön el, hogy megszüntesse szenvedéseinket, betegségeinket, hanem azért jött el, hogy tökéletesítse az embert, hogy a lelkét meggyógyítsa, hogy felkészítsen bennünket egy új életre, mert a sír, amelybe halálunk után kerülünk nem a vég, hanem a kapu, amelyen át az Örök Életre juthatunk, ezért most imádkozzunk a betegekért:

Boldogságos Szűz Mária, testi-lelki betegek gyógyítója, állj mellettünk betegségeinkben! Imádkozzál értünk, ha elérkezik az örök hazába költözésünk órája!

Ámen!

Befejezésül pedig így imádkozzunk:

Mennyei kenyérrel örvendeztettél meg minket, Istenünk. Add, hogy mindig olyan eledelre vágyakozzunk, amely az igaz életet táplálja bennünk. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!