Vízkereszt utáni szombat

Vízkereszt utáni szombat köznapja

Chozibai Szent György remete szerzetes

A Boldogságos Szűz Mária szombati emlékezete

Az Isten elküldte a Fiát, aki asszonytól született,

Hogy a fogadott fiúságot elnyerjük.

Könyörögjünk!

Mindenható, örök Isten, egyszülött Fiad által új teremtménnyé alkottál minket, mert őbenne emberi természetünk egyesült veled. Add, hogy kegyelmedből szívünkben is hasonlítsunk őhozzá! Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!

Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Non sum ego Christus : sed quia missus sum ante illum.”

János 3, 28b)

„Én nem vagyok a Messiás, hanem csak az ő előfutára.” Jelenti ki Keresztelő Szent János azoknak a zsidóknak, akik azzal a céllal mentek hozzá, hogy közte és Jézus Krisztus között ellentétet verjenek. Nem valódi a féltékenységük Jézus Krisztusra és nem valódi a féltésük sem, amivel Keresztelő Szent Jánost látszólag támogatni szeretnék. Valójában egy nagyon ravasz próbálkozás ez arra nézve, hogyan tudnák Jánost Jézussal szembe fordítani. Keresztelő Szent János, akiről maga Jézus Krisztus nyilatkozta ki tanítványainak, hogy ő a legnagyobb, aki földi asszonytól született erre a világra. És Jánosnak valóban nagyon nagy ereje, nagyon nagy hatalma és nagyon nagy tekintélye volt a zsidóság kőrében, de ő ezt a tekintélyt, ezt az eredményt nem saját céljaira, saját vágyaira akarja felhasználni, hanem mindent, egész életét aláveti Jézus Krisztus útjának, küldetésének kiépítésére. Már-már nem is emberi ez az alázat, ez az alárendeltségi tudat, hiszen hasonló esetben szinte mindenki elbukott volna, mert nem lett volna képes egy közönséges ember arra, hogy az általa elért sikert és eredményt csak úgy odadobja valakinek, aki utána jön. Csakhogy János születésétől fogva tudta, hogy az ő élete igazából nem is az övé, mert emberi tudással, mértékkel, ő meg sem születhetett volna. Keresztelő Szent János ezt a tényt, sohasem felejtette el és így volt képes mindent alárendelni a Messiási küldetésnek. Nekünk is ilyen embernek kell lennünk Testvéreim, mert a mi életünket is a Mennyei Atyától kaptuk ajándékba, ahogy ő, és ezt az életet nekünk is az ő Fia számára kell felajánlanunk. Keresztelő Szent János valóban egy igaz ember, mert helyesen ismeri fel a maga szerepét. „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem.” Az általa kiszolgáltatott tisztulási szertartás ugyan nem lehetett egyenértékű a keresztséggel, de a megtérésnek és az életfelfogás változásának a jele volt. Keresztelő Szent János nem csak életével, nemcsak szolgálatával mutat rá az Üdvözítőre, hanem szavával is tanúságot tesz róla. Az ószövetségi próféták Isten és a választott nép szövetségét gyakran a jegyesi viszonyhoz hasonlítják. Keresztelő Szent János is átveszi ezt a szóhasználatot. Az eljövendő Messiás az igazi vőlegény, ő maga csak a vőlegény barátja. Megtisztelő feladata az, hogy a mennyasszonyt elkísérje a vőlegényhez. Ezt teszi, amikor prédikációjával és a bűnbánat keresztségével előkészíti a népet a Megváltó fogadására. Ezért nem féltékeny, ha a nép Jézushoz siet, és tőle várja sorsának felkarolását. János azt is tudja, hogy a hit Isten ajándéka, tehát ha valakit Isten Krisztushoz vezet, annak ő örül. Az üdvösség rendjében magunktól semmit sem érünk el, minden a kegyelem hatása alatt áll. Úgy-e Testvéreim, hogy milyen szép dolog ez, mennyire nem emberi, ez a kapcsolat, amely az unokatestvérek között fennáll. Keresztelő Szent János, aki pontosan tudja, hogy milyen sors vár rá, már születésétől fogva készült arra, hogy betöltse azt a helyet, ami az Üdvösség történetében kiemelkedő, de a Megváltó művéhez képest mégiscsak eltörpülő. Feltehetjük hát a kérdést: Mi az én fájdalmam a jézusi szenvedéshez képest? Mi az én mulandó szerepem az örök üdvösség állandó körforgásában? Milyen az én emberségem Jézus Krisztuséhoz képest? Komoly kérdések ezek, és igen csak komolyan meg is kell felelnünk rájuk, különben sohasem fogjuk megtalálni helyünket sem az életünkben, sem a halálunkban. Milyen könnyen és milyen hamar panaszkodunk fájdalmainkra, nehézségeinkre, problémáinkra, amelyek valójában olyan kicsinyesek, olyan lényegtelenek, hogy igazából észre sem kellene vennünk. Ha fájdalmat szenvedünk, inkább boldognak kellene lennünk, hogy ebben is hasonlíthatunk Megváltó Urunkra, Jézus Krisztusra, nem pedig menekülnünk kellene azonnal előle. Születésünkkel, megkeresztelkedésünkkel olyan jelet, olyan bélyeget kaptunk a lelkünkbe, amelyet nem törölhetünk ki soha az életünkből. Hogy meg fogunk halni, az biztos, olyan biztos, amilyen biztos, hogy megszülettünk, de ne higgyük, hogy ez ok nélkül való esemény volt az emberiség történetében. Nem Testvéreim, mert egyetlen élet sem hiába jön a világra, nincs egyetlen felesleges élet sem, nincs egyetlen visszavont Teremtménye sem a Mindenható Atyának. Ugyanaz a küldetésünk, mint Keresztelő Szent Jánosnak, elő kell készítenünk a Megváltó útját, aki itt jár köztünk, hogy az üdvösségre hívjon meg minden megszületett embert. Keresztségét és emberségét kell szüntelenül hirdetnünk a többi ember számára. És nekünk, akiknek megadatott az a tény, hogy ismerjük, és hisszük a katolikus Egyházat tennünk is kell és hirdetünk életünk végéig, jöjjön az el húsz éves, negyven éves, hatvan éves, vagy nyolcvan éves korunkban. Ebbe bele nem fáradhatunk, azt azonban sohasem szabad elfelejtenünk bár mennyire is sikeresek legyünk az életben, hogy ez nem ami dicsőségünk, mert nem mi vagyunk a Messiás, hanem csak az ő előfutárai.

Imádkozzunk:

Istenünk, te sokféle módon segíted és kormányzod népedet. Kérünk, oltalmazd mind a jelenben, mind a jövőben, hogy a nélkülözhetetlen mulandó javak használatából ösztönzést merítve, még hűségesebben törekedjék az örökkévalókra. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!