Vízkereszt utáni szerda

Vízkereszt utáni szerda köznapja

Oszlopos Szent Simeon remete szerzetes emléknapja

Szent Mónika, az édesanyák emlékezete

A nép, amely sötétben jár, nagy fényességet lát.

Akik a halál országának árnyékában laknak,

Azoknak világosság támad.

Könyörögjünk!

Istenünk, te vagy a népek világossága. Áraszd szívünkbe azt a fényességet, amellyel beragyogtad atyáink szívét, hogy népeid szüntelen békességnek örvendjenek! A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!

Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Et cum dimisisset eos, abiit in montem orare.”

„Miután elbúcsúzott tőlük, fölment egy hegyre, hogy imádkozzék.” Olvashatjuk Márk evangélista mai szentírási szakaszának az elején. Miért ment Jézus Krisztus nagy csodatétele után a hegyre, hogy imádkozzék? Azért, mert energiára, kapcsolatra volt szüksége a Mennyei Atyával, ahhoz, hogy tovább folytathassa küldetését. Azért is, hogy hálát mondjon a Mennyei Atyának, amiért segített neki a csoda végbevitelében. Mert pontosan láthatjuk, hogy Jézus Krisztus számtalanszor végzett csodát, tett gyógyítást, de, vagy előtte, vagy után, mindig kapcsolatba lépett Atyjával. Egyrészt a segítségét kérte, másrészt hálát adott neki a már elvégzett csodáért. A hegyre pedig azért ment, mert a magasban, a magányban mindig közelebb érezte magát Teremtő Atyjához. Ugyanez a szándék vezette a mai nap szentjének Oszlopos Szent Simeonnak is a tetteit. A korai idők szíriai szerzetesei életmódjukkal és aszketikus gyakorlataikkal megdöbbentik az utókort. Közöttük alakult ki a remeteségnek az a szinte hihetetlen formája, hogy a remete nem barlangba vagy kunyhóba húzódott vissza, hanem oszlop tetejére költözött. Ezt úgy kell elképzelnünk, hogy 3--5--10 méter magas kőoszlop tetejére feltettek egy nagy kőlapot, ezt korláttal vették körül, s a remete ott fenn imádkozott, vezekelt, böjtölt. Élelmezéséről létra segítségével a körülötte megtelepedett tanítványok gondoskodtak. A kortársak között is sokan idegenkedtek ettől az életformától, ezért mondta Szent Simeon kortársa, Theodorétosz ciruszi püspök: ,,Meggyőződésem, hogy ez az oszlopon állás nem Isten szándéka nélkül történt. Azért intem a gáncsoskodókat, hogy zabolázzák meg nyelvüket és ne fecsegjenek vakmerően. Gondolják meg, hogy Isten már többször cselekedett így, hogy a lomhábbakon segítsen.'' A mai evangéliumban az apostolok is lomhák, csakhogy ők a gondolkodásban lustultak el, mert a kenyérszaporítás nagy csodája után sem található meg bennük a feltétel nélküli odaadó hit, mert még ekkor is a félelem az Úr a szívükben. Jézus Krisztussal együtt nekik is fel kellett volna menni a hegyre, hogy hálát adjanak a Mindenható Atyának csodatételéért. Az apostolok azonban e tetteket még a nem hit szemével látták, hanem pusztán az ember homályos tekintetével. Pedig meglepően pontos adatokat tartalmaz a vízen járó Jézus Krisztus elbeszélését tartalmazó evangéliumi részlet. Csak úgy őrizhette meg az utókor emlékezete, ha sokszor elmondták, és így adták tovább az emberek évszázadokon keresztül egymásnak ezt a csodát is. Megbízhatunk a Jézus Krisztus ajkáról fakadó bátorítás hitelességében is. „Bízzatok! Én vagyok. Ne féljetek!” Miután a kenyérszaporítással és a vízen járással megmutatta isteni hatalmát a teremtett világ fölött, értelmezi és meg is magyarázza. Mégpedig szintén isteni módon. A feltámadás hitének tekintetével. A valamivel bővebb kifejtése így szólna: „A hit legyen az a válasz, amivel fogadjátok az igazságot és a teremtett világ javait! Mert én vagyok, aki által, és aki érdekében teremtetett a világ. A félelemmentességnek pedig keresztfán elszenvedett vértanú halála utáni feltámadás adja meg az alapját, amellyel megmagyarázok és helyreállítok mindent.” Ezért érvényes Jézus Krisztus felszólítása minden napra, a maira is: Ne féljetek! Szent Simeon sem félt az oszlop tetején még a legnagyobb viharokban sem pedig tanúsága igen hasonlatos volt az apostolok hajóútjáéhoz. Úgy állt az oszlopán, mint messzire világító fény, amely sokak útmutatója és Krisztushoz vezetője lett. Bizonyára sokan szenzációvágyból keresték fel, de jól ki tudta használni az általa előidézett bűvöletet: prédikált, intett, korholt, vigasztalt, gyógyított, jövendölt, beleavatkozott a teológiai vitákba, megtérített számtalan arabot és pogányt, hitehagyottakat és langyosakat vezetett vissza az Egyházba, a szava pedig eljutott császárokhoz és királyokhoz, papokhoz és püspökökhöz, gazdagokhoz és koldusokhoz egyaránt. Neki nem kellett felmennie a hegyre, ahogy Jézus Krisztusnak, mert ő egész életét ezen a hegyen akarta eltölteni, hogy minél közelebb legyen a Teremtő Atyjához.

Imádkozzunk:

Istenünk, te sokféle módon segíted és kormányozod népedet. Kérünk, oltalmazd mind a jelenben, mind a jövőben, hogy a nélkülözhetetlen mulandó javak használatából ösztönzést merítve, még hűségesebben törekedjék az örökkévalókra. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!