Vízkereszt utáni csütörtök

Vízkereszt utáni csütörtök

Santa Croce-i Boldog Krisztina szűz emléknapja

A Szentlélek első csütörtöki emlékezete

Kezdetben, az idők előtt, Isten volt az Ige,

Nagy kegyességében emberré testesült,

Hogy a világ Üdvözítője legyen.

Könyörögjünk!

Istenünk, szent Fiad által örök világosságod ragyogott fel minden népnek. Engedd, hogy megismerjük őt mint Megváltónkat, és segítségével eljussunk az örök dicsőségre! Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!

Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Quia hodie impleta est hæc scriptura in auribus vestris.”

(Lukács 4, 21b)

„Ma beteljesedett az írás, amelyet az imént hallottatok.” Kezdte a mi Urunk, Jézus Krisztus szentbeszédét szülővárosában, Názáretben, ahol éppen ebben az időben tartózkodott. Vajon, amikor egy hosszabb távollét után hazatér valaki szülőfalujába és betér a templomba, ahol felolvasásra jelentkezik, akkor vajon mit várhattak tőle az emberek, a zsidók, hogy mit fog mondani? Amikor elhagyta Názáretet harminc év körül lehetett, jámbor, istenfélő, de talán egy kicsit furcsa embernek ismerték meg, aki segített ugyan idős atyja műhelyében, de mégis másként élt és viselkedett, mint az szokás volt feléjük. Nem volt felesége, sokat járt magányosan kietlen helyekre, és bizony furcsa mendemondák is keringtek róla, hogy csodatévő ereje van. Ezeket tapasztalhatták földijei róla, amíg el nem hagyta szülőfaluját. Akkor talán kicsit meg is könnyebbültek, mert egy különccel kevesebb maradt ott. Csakhogy a híre a távozása után is vissza-visszatért, és még furcsább dolgokat meséltek róla, félrehúzódva, súgva-búgva, mintha valóban más volna, mint a többi ember. Aztán egyszer csak újra megjelenik Názáretben és szemmel láthatóan ugyanaz az ember, csak már nem egyedül jár, hanem sokan kísérik útján. Biztosan furdalta a kíváncsiság az embereket, ezért is fogadták el könnyen az olvasásra jelentkezését. Egy biztos, hogy nem azt várták, ami történt, hanem valamiféle hókuszpókuszt, valamiféle cirkuszi látványosságot, ami félreérthetetlenül bizonyítja, hogy ő valóban nem közönséges ember, hanem maga az Isten. Ezért is szegeződik minden tekintet rá, amikor végzett az izajási szövegrésszel és beszélni kezdet. „Ma beteljesedett az írás, amelyet az imént hallottatok.” Közli hallgatóságával, akik minden bizonnyal nem értették, hogy ezzel pontosan mit is akar mondani. A megszokásból, rutinból hallgatott, már-már unalomig ismert Izajási szövegre nem is nagyon emlékeztek a csodavárás közepette. Így aztán a nagy várakozást inkább értetlen meglepődés váltotta fel. Csak ennyi?- kérdezték magukban valószínűleg csalódottan. Ez, azaz ember, akiről annyit beszéltek, aki visszaadta mások látását, hallását, a bénákat újra lábra állította, az ördöngösöket felszabadította? Ez csak annyit tud mondani nekik, földijeinek, hogy beteljesedett az írás? Ezektől a megválaszolatlan kérdésektől, és attól, hogy nem tesz különbséget velük, és más települések lakói között, ettől nem lesz Jézus Krisztus próféta saját falujában. Ma szeretett Testvéreim a világ Egyházai Vízkeresztnapját ünneplik a világban. A szent hagyomány megőrizte a gyermek Jézus Krisztushoz látogató idegeneknek a neveit: Gáspár, Menyhért, Boldizsár. Hogy pontosan kik és mik is voltak, bölcsek-e, mágusok-e, vagy talán királyok kétezer év távlatából nem fogjuk tudni megmondani teljes bizonyossággal. De nincs is erre szükségünk, mert a lényeg nem ez volt, hanem az, hogy hosszú zarándoklat után érkeztek oda, csak azért, hogy kifejezzék hitüket, hódolatukat egy éppen akkor született csecsemő előtt. Az sem biztos, hogy a titokzatos keletről érkeztek, vagy, hogy a Föld nagy kultúráit jelképezték. Az azonban biztos, hogy a látogatók, akik az akkori szokások szerint ajándékokkal köszöntötték az újszülöttet, a Világ Ajándékának hozták el kincseiket. Aranyuk a királynak, a jó illatú tömjén a főpapnak, a mirha pedig a feláldozottnak szólt. A megajándékozott egyben a legfölségesebb ajándék is. Mindent elfogad, hiszen minden az övé. Általa lesz áldott a világ minden teremtménye. Ő áld meg minden neki szentelt időt és teret. Ilyenkor vízkereszt után, a farsangi időben, a hívek kívánságára elkezdődnek a házszentelések. Ezért írhatjuk fel az ajtóink fölé az áldás kezdőbetűit: C M B, azaz Christus Mansionem Benedicat, ami magyarul annyit tesz: „Krisztus áldja meg e hajlékot.” De írhatnánk azt is, amit Jézus Krisztus a Názáreti zsinagógában elsőként mondott, mert annak is legalább ilyen ereje és hatalma van minden rossz és ártó szándék felett: „Ma beteljesedett az írás, amelyet az imént hallottatok.”

Imádkozzunk:

Kérünk, mindenható Istenünk, életünket mindenkor új erővel töltse el kegyelmed, amelyet ebben a szentségben ajándékozol nekünk. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!