A ragyogó felhőben megjelent a Szentlélek,
és az Atya hangja hallatszott:
Ez az én szeretett Fiam,
akiben kedvem telik, őt hallgassátok.
Mester, jó nekünk itt lennünk! - hányszor kiáltunk fel mi is boldogan Péter apostollal együtt, amikor vasárnaponként, vagy ünnepnapokon a templomban összegyűlünk azokkal, akiket jól ismerünk, akik a barátaink, és akikkel együtt énekelve, imádkozva megtapasztaljuk Jézus Krisztus közelségét. Feltekintünk a piros fényben úszó ember nagyságú megfeszített Krisztus főoltárunkra, ahol nem egy halott embert láttunk, hanem egy örökké élő Megváltó Istent. Innen tudhatjuk minden alkalommal, hogy ő velünk van minden napunkon, az ő tekintete minden lépésünket bátorítóan kíséri figyelemmel. Krisztus-követésünk éppen ezért sosem egyszeri élmény, vagy rövid ideig tartó lelkesedés, amely az adott pillanatban szép, és amely örömet okoz, de csak olyat, mint egy ajándékba kapott szép tárgy, de hamar elmúlik és odakerül a többi megunt vacak mellé, amelyre már nem is igen emlékszünk, hogy miért és mikor is kaptuk. Az igazi Krisztus élmény olyan pillanat, amely sosem múlhat el. Van úgy bizony sokszor életünkben, hogy egy-egy pillanatra megfeledkezünk róla, de ha ismét feltekintünk a megfeszített, ölelésre tárt karjára, mindig visszatér, mindig fellángol a lelkünkben. A hegyről le kell jönnünk mi sem maradhatunk mindig ott fent vele. Jézus Krisztus dicsőségét így nem is láthatjuk minden percben, de amikor lejövünk a mi Klastrom-hegyünkről ne csak az élményt vigyük magunkkal, hanem magát Jézus Krisztust is, aki eloszlatja félelmeinket, aki valóban az Atya szeretett Fia, és akinek tanítására érdemes figyelni, akinek tanítása szerint érdemes élni.
Kérünk, Istenünk, hogy a mennyei táplálék, amelyet magunkhoz vettünk, alakítson minket hasonlóvá szent Fiadhoz, akinek isteni dicsőségét színeváltozásával akartad megmutatni. Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké.
Ámen!
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése