Augusztus 10. kedd

Íme, Szent Lőrinc,
aki életét az Egyház szegényeinek szolgálatára szentelte,
ezért a vértanúág lett jutalma,
hogy ragyogó arccal lépjen az Úr Jézus Krisztus elé.


"Ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad..." Az ilyen ember az, aki csak magára gondol. Önmagát akarja megvalósítani, önmagának él és vágyait kergeti, szereti az életét, és végül mégis mindent elveszít, amit addig olyan görcsösen markolt, szorított magához. Mert mi is az élet? Születés és halál. De ahogyan a mag is elhal, amikor a földbe kerül és mégis halálából sok-sok új élet fakad. Ilyen az élet a növény és az állatvilágban is. Ilyen az élete az embernek is. Amikor gyermekünk, gyermekeink születnek mi is meghalunk egy kicsit, hiszen már nem csak magunknak kell élnünk, hanem gyermekeinknek is, és olyan dolgokról kell lemondanunk, amelyekről addig nem kellett. Ez az igazi emberi élet. Lemondás a magunk érdekeiről és alázattal szolgálni embertársainkat, családunkat, Istenünket. Ha nem tudjuk szeretetben szolgálni testvéreinket, magunkra maradunk, mint a búzaszem föld nélkül. Jézus Krisztus itt azt tanítja, merjük úgy élni életünket, hogy közben nap mint nap meghaljunk önmagunknak. Ezekből a meghalásokból pedig mindig egy új élet születik, termés érik. Szent Lőrinc diakónus szeretetből szolgálta Jézus Krisztust a koldusokban, a bénákban, a betegekben, és "az egyház kincseit" bennük mutatta be hóhérainak. Vállalta a halált is, követve Jézus Krisztus útját. Így ahol az Úr van, ott van már a szolgája is.


Szent ajándékaiddal eltelve, kérve kérünk, Istenünk, hogy amint Szent Lőrinc diakónus ünnepén köteles szolgálatunkat bemutatjuk előtted, érezzük magunkban megváltó kegyelmed növekedését. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!