Évközi első hét péntekje

Évközi első hét péntekje

A leprás beteg meggyógyítása, amiről tegnap olvastunk, lezárja Jézus első csodáinak sorozatát. Valamennyi csoda bemutatása annak igazolására történt, hogy Jézusban elérkezett a szabadító, cselekedeteivel megvalósul az Isten országa, gyógyításaiban megtapasztalhatóvá válik az irgalmas Isten jelenléte.
Írásának második fejezetében Márk evangélista újabb csodákat mutat be, de ezek már más színben tűnnek fel. Ezek már kérdéseket vetnek fel a törvények helyes értelmezésével és megtartásával kapcsolatban, illetve vitára adnak okot az írástudók számára, akik Jézus hatalmának eredetét akarják megismerni. E csodákról és vitákról lesz szó a következő napok evangéliumaiban és ennek része a béna meggyógyítása is a mai szövegben. A vita alapját az szolgáltatja, hogy a testi gyógyítást követően Jézus határozott kijelentést tesz arról, hogy a beteg lelkét is képes meggyógyítani, azaz hatalma van a bűnök megbocsátására. A testi betegség megszüntetése valójában csak bevezeti a bűnbocsátó hatalom témáját, amely egyértelműen a jelenet lényegesebb eleme. A látható és a láthatatlan elemek keverednek az eseménynél. A testi nyomorúság, a bénaság nyilvánvalóan látható, miként a béna barátainak igyekezete is. Nem látható viszont a béna bűnössége és a barátainak hite sem. Jézus gyógyító szavának eredménye egyrészt látható, mivel a beteg képes felállni és saját lábán távozni, másrészt láthatatlan az emberi szemek számára a bűntől való megszabadítás. Láthatatlan az írástudók gondolkodása azzal kapcsolatban, hogy egyedül Isten képes megbocsátani a bűnöket, Jézus azonban belelát szívükbe, jól tudja, mit gondolnak.
Akár belátom, akár nem, nekem is szükségem van Isten bűnbocsátó szavára.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Uram, Istenem! Jól tudom, hogy te minden ember szívében elültetted a szeretetet, az én szívembe is. Taníts engem a helyes szeretetre, az önfeláldozó szeretetre, az önzetlen szeretetre. A szeretet hassa át életem és minden cselekedetem! A szeretet mindennapi gyakorlásában találjam meg életem értelmét! A szeretet törvénye érintsen meg engem isteni kegyelemként!

Venezuelai püspökök plenáris ülése: nem nyugodhatunk bele a rosszba

Plenáris ülésük megnyitásakor a főpásztorok elítélték a venezuelai nép szenvedését, amelynek ideológiai, etikai-politikai és gazdasági okai vannak. „Nem törődhetünk bele a rosszba és nem szokhatunk hozzá ahhoz, ami az erőszakból, az igazságtalanságból és a hazugságból származó hibás döntésekből fakad. Az első reakció a belső lázadás, ami az erkölcsi egészség jele. Ezentúl pedig nem szabad alárendelni magunkat, nem szabad belenyugodni helyzetekbe és nem szabad lemondani arról az életminőségről, amelyhez mindenkinek joga van.” Így fogalmazott Diego Rafael Padrón Sánchez, Cumaná érseke, a venezuelai püspöki konferencia elnöke megnyitóbeszédében a plenáris ülés elején. Beszédének második részében az ország helyzetéről szólt.

Antidemokratikus és jogtalan rezsim

A castrói marxizmus a jelenleg uralkodó politikai rendszernek a gyökere, amelyet az érsek „XXI. századi szocializmusnak” nevezett. Ezt a főpásztorok több alkalommal elítélték kiadott dokumentumaikban. „Paradox módon az 1992-ben született rezsim, amely a korrupció elleni küzdelemért jött létre, ma antidemokratikus és törvénytelen. Ebben a helyzetben az egyház, amely egyben a népet is jelenti vallási és kulturális, illetve politikai és társadalmi értelemben, felemeli a hangját, hívei és papjai nevében a nép élete és jogai védelmében.”

Az egyháznak megtiltották a foglyok látogatását

Padrón érsek, akinek most jár le második ciklusa a püspöki konferencia élén, hozzátette: „Aggodalmunkat fejezzük ki a népünk életéért: egészségükért, élelmezésükért, orvosi ellátásukért, biztonságukért, munkájuk és oktatásuk érdekében, de különösen is hiteles keresztény spirituális identitásukért és ennek következtében erkölcsi életükért. Megsebzett bennünket az az embertelen helyzet, amelyben a fogvatartottak nagy része él, hétköznapi emberek és politikusok egyaránt. Fájdalmunkat növeli az a tény, hogy a büntetőjogi hatóságok megtiltották az egyháznak, hogy látogassa a rabokat.”

Venezuela közelmúltbeli történetének legszomorúbb Karácsonya

„Mi püspökök első alkalommal gyűlünk össze az új évben Venezuela közelmúltbeli történelmének egyik legszomorúbb Karácsonya után. Az igazság az, hogy nem vagyunk szomorúak, mert azt otthon hagytuk, de a plébániákon és a közösségekben tett látogatást követően magunkkal hozzuk az emberek kérését, hogy legyen kenyerük és szülessenek megoldások. Továbbá magunkkal hozzuk a hitüket és reményüket Isten üdvözítő erejében, vigasztaló szavaikat és szolidaritási terveiket a népért.”

2017-et nem megélték, hanem elszenvedték

A venezuelai püspöki konferencia elnöke áttekintette az ország és a kontinens egyházi helyzetét. Ezzel kapcsolatban örömét fejezte ki Carmen Rendiles nővér boldoggá avatása kapcsán, aki a Jézus Szolgái Kongregáció alapítója, illetve egy másik venezuelai, Tomás Morales Pérez jezsuita atya hősies erényeinek elismerése miatt. Nagy teret szentelt Padrón érsek az ország drámai politikai, társadalmi és gazdasági helyzetének. „2017-et mi venezuelaiak nem megéltük, hanem elszenvedtük. Április és július között több mint 130-an vesztették életüket, 1500-an megsebesültek és ezreket tartóztattak le illegálisan. Az utóbbi hónapokban jelentősen megnövekedett az országban az általános rossz közérzet. Hiányoznak az élelmiszerek és a gyógyszerek, amikor viszont vannak, csillagászati áron érhetők csak el.”

 

 

Ferenc pápa diplomáciai évértékelője: Érszegi Márk követségi tanácsos összefoglalója

183 ország szentszéki képviselői előtt beszélt 

 

A Szentszéknél akkreditált száznyolcvanhárom állam, továbbá a Szuverén Máltai Lovagrend és több nemzetközi szervezet nagykövete előtt tartotta meg Ferenc pápa szokásos nemzetközi évértékelőjét 2018. január 8-án. A beszéd két jelentős idei évforduló témája köré épült: az I. Világháború befejezésének centenáriuma, valamint az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata elfogadásának 70. évfordulója.

A Nagy Háború tanulsága: a győztes soha nem alázhatja meg a legyőzöttet

Az I. világháború végének centenáriuma kapcsán a Szentatya emlékeztetett az akkori győztesek által elkövetett hibákra, ami ma is tanulságul szolgálhat. Az egyik ilyen figyelmeztetés, hogy a győztesnek soha nem szabad megaláznia a legyőzötteket, s nem lehet úgy békét építeni, hogy a győztes rákényszeríti hatalmát a vesztesre. A további agressziónak elejét venni ugyanis nem a félelem, az elrettentés képes, hanem az értelem, s a párbeszédből fakadó kölcsönös megértés. A másik, hogy a béke csak az egymást egyenrangúként kezelő nemzetek között építhető és szilárdítható meg. Ennek felismerése vezetett el később az ENSZ megalapításához is, amit a Szentszék mindig is nagyban támogatott.

Az emberi jogok forrása az Isten képmására teremtett ember méltósága

A másik jeles idei évfordulót az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata hetven évvel ezelőtti elfogadása adja. A Szentszék azért tartja ezt jelentősnek, mert az emberi jogok az Isten képmására teremtett ember méltóságából fakadnak. Az alapvető emberi jogokat azonban hetven évvel a Nyilatkozat elfogadása után is sokszor megsértik – figyelmeztetett Ferenc pápa. Ezek közül kiemelte az élethez és a személy sérthetetlenségéhez való jogot, különösen is a meg nem született gyermekekkel és az idősekkel szembeni bánásmódot, valamint a nők elleni erőszakot, beleértve a családon belüli erőszakot is.

A család védelme legyen Európa alapvető feladata

A családalapítás is az emberi jogok közé tartozik, emlékeztetett a pápa, s a család a Nyilatkozat szerint is védelmet érdemel az állam részéről. Ugyanakkor „főleg Nyugaton a családot meghaladott intézménynek tartják”, s a családdal szembeni érdektelenség vezet a születések számának csökkenéséhez is – mondta a pápa. Egyúttal sürgetőnek nevezve a „valós családtámogatási politikákat”, hiszen a családokon is múlik az államok fejlődése, a jövő kihívásait kezelni képes társadalmak kibontakozása.

Az egészséghez, a munkához, a pihenéshez és a békéhez való jog biztosítása

Az egészséghez való jogról szólva a pápa fontosnak nevezte az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés biztosítását mindenki számára. A munkához való jog kapcsán részben a munkanélküliség okozta nehézségekre, részben pedig a pihenés elhanyagolásának veszélyére figyelmeztetett, továbbá szorgalmazta a gyermekmunka elleni fellépést. Külön fejezetet szentelt Ferenc pápa a „teljes leszerelésnek”, mely a „teljes békével” szorosan összefügg, hiszen úgymond lehetővé tenné a fegyverkezésre fordított erőforrások átcsoportosítását a teljes értékű fejlődésre, ami pedig a béke előfeltétele. Üdvözölte a tavaly nyáron elfogadott, s a Szentszék által máris aláírt és ratifikált Atomfegyverek Betiltásáról Szóló Egyezményt.

A „68-asok” önálló jogértelmezése és vitatott új jogok bevezetése

Az emberi jogok kapcsán Ferenc pápa arra is emlékeztetett, hogy az évek során, s különösen „a hatvannyolcas társadalmi megmozdulások nyomán” megváltozott bizonyos jogok értelmezése, számos „vitatott megfogalmazású” új jogot is hozzájuk kapcsoltak, melyek nem ritkán egymással is összeütközésben állnak. Ez nem mindig segítette elő a nemzetek közötti baráti kapcsolatokat, hiszen sok ország úgy érzi, hogy azok idegenek az ő kultúrájától. A pápa értékelése szerint ezek az országok úgy érezhetik, hogy nem tartják tiszteletben az ő sajátos társadalmi-kulturális hagyományaikat. A pápa szerint paradox módon fennállhat annak veszélye, hogy az erősebbek és gazdagabbak éppen az emberi jogok nevében kényszerítik rá a szegényebbekre és gyengébbekre „az ideológiai gyarmatosítás új formáit”. Ugyanakkor, figyelmeztet a pápa, az egyes nemzetek hagyományait arra nem lehet mentségül felhozni, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában foglalt alapvető emberi jogok köteles tiszteletét elhanyagolják.

A konfliktusok tárgyalásos megoldása

A pápai évértékelő hagyományos eleme a világ főbb fegyveres konfliktusainak felemlegetése, részben, hogy a nemzetközi közösség ne feledkezzen meg azokról, részben bátorítandó a vonatkozó rendezési erőfeszítéseket. Az idén Ferenc pápa sürgette a párbeszédet a Koreai-félszigeten, továbbá a szíriai béke-erőfeszítések erősítését, valamint az izraeli-palesztin konfliktus további élezésének kerülését, illetve a Jeruzsálemmel kapcsolatos status quo tiszteletben tartását. Megemlékezett a különböző afrikai konfliktusokról, a venezuelai, illetve az ukrajnai helyzetről. Szorgalmazta a szíriai menekültek hazatérésének elősegítését.

Migránskérdés: befogadás az adott ország identitása alapjainak tiszteletben tartásával

A migráció kapcsán ezúttal elsősorban az integráció kérdését emelte ki, mely kétirányú folyamat: a befogadó országnak elő kell mozdítania a befogadottak beilleszkedését, fejlődését; a befogadottakkal szemben pedig elvárás „az őket vendégül látó ország jogszabályaihoz való elengedhetetlen idomulás, valamint az adott ország identitása alapjainak tiszteletben tartása”. Ennek kapcsán a pápa elismerte, hogy a migránsok közül „nem mindig mindenkit a legjobb szándék vezérel”. Éppen ezért az állami vezetők az óvatosság erényét gyakorolva felelősséggel tartoznak saját közösségükért, tehát az adott ország lakosságáért is, melynek számára ugyancsak biztosítani kell „a harmonikus fejlődést”, nehogy úgy járjanak, mint az evangéliumi példázatban szereplő toronyépítő, aki elszámolja magát és nem képes véghezvinni, amit megkezdett (Lk 14,28-30). A Szentszék álláspontja összefoglalásaképpen leszögezte, hogy „nem akar beavatkozni az államokra tartozó döntésekbe, mert utóbbiaknak elsődleges felelőssége a befogadásról gondoskodni saját politikai, társadalmi és gazdasági helyzetük fényében, továbbá befogadási és integrációs képességeik függvényében.”

 

 

Évközi első hét csütörtökje

Évközi első hét csütörtökje

Az előző napok evangéliumában Jézus nyilvános működésének kezdetéről olvastunk, az Isten országának meghirdetéséről, az első tanítványok meghívásáról, a kafarnaumi zsinagógában való tanításról és ördögűzésről, valamint Péter anyósa és más betegek meggyógyításáról. Mindezeket rövid jelenetekben, tényszerűen mutatta be Márk evangélista, nem részletezte az eseményeket. A mai evangélium e jelenetsort folytatja a leprás ember meggyógyításával. Ez az első olyan csoda, amikor már részletesebben ismerhetjük meg a találkozást, a beteg ember kérését és Jézus indítékát.
A lepra egy súlyos bőrbetegség, amely a bibliai időkben gyógyíthatatlannak számított. A leprás betegség valósággal pokollá tette a beteg életét, egyrészt mert semmiféle kapcsolatot nem létesíthetett az egészségesekkel, azaz kiközösítetten, elkülönülten kellett élnie, másrészt reménye sem volt a gyógyulásra. A Márkra jellemző tömör, lényegre törő elbeszélésmóddal itt is találkozhatunk. Ennek fényében érthető, hogy a jelenetnél csak a leprásról és Jézusról esik szó, bár ennek az is oka, hogy a leprás közeledtére mindenki hátrébb húzódott az érintkezés tilalma miatt. A csoda ebben az esetben is azt mutatja, hogy Jézus cselekvése eredményeként megvalósul az Isten országa, amely az emberek számára a szabadulást jelenti mindattól, ami ellehetetleníti emberi kapcsolataikat és Istennel való kapcsolatukat.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Mennyei Atyánk! A te Fiad, Jézus, aki valóságos ember és valóságos Isten, a te tökéletes képmásod, hasonmásod, akit azért állítasz elénk, hogy benne felismerjük, milyenné kell válnunk. Irgalmas Jézus, mutasd meg nekünk, miként válhatunk a mennyei Atya kedves gyermekeivé!

Hívom a családokat 2018 januárjában – Bíró László püspök levele

Hívom a családokat 2018 januárjában – Bíró László püspök levele

Hívom a családokat, házaspárokat, jegyeseket és szerelmeseket, a családokat szerető szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll!

Folytatom azoknak a gondolatoknak ismertetését, amelyek Ferenc pápa tanításából alapul szolgáltak a Családok 9. Világtalálkozójára felkészítő lelkipásztori útmutató összeállításánál.

A család hivatása. Sokan azért nem tudnak Istenben bízni, mert nem kapták meg azt, amit Tőle kértek. Ha Isten tényleg szeretne – mondják –, akkor teljesítené kérésemet, de nem teljesítette, tehát nem törődik velem, nem szeret engem. Valójában éppen ennek fordítottja igaz: Isten mindnyájunkat határtalanul szereti, akkor is, ha mi nem is figyelünk rá, akkor is, ha Vele szembeszegülünk, akkor is, ha nem akarunk Róla tudomást venni. Isten szeretete pazarló, mindenen túláradó szeretet. Isten szeretetének nincsenek korlátai, bőkezűen ontja minden emberre, függetlenül vélt vagy valós érdemeinktől és gyengeségeinktől. Isten gyermekei vagyunk, és Ő „fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, és esőt ad igazaknak és gonoszoknak” (Mt 5,45). Isten szereti az embereket, szereti családjainkat és közösségeinket, és Isten azt akarja, hogy a szeretet örömében éljünk.

Idézzetek fel olyan eseteket, amelyek során megtapasztaltátok Isten gondoskodó szeretetét! Milyen gondok, nehézségek megoldásában segített az Istenbe vetett bizalom? Hogyan tudjátok gyerekeiteket rászoktatni arra, hogy bármibe belekezdenek, kérjék Isten segítségét és bízzák magukat Őrá?

Isten IGEN-t mond minden teremtményére – mondja Ferenc pápa –, IGEN-t mond a férfi és a nő életet szolgáló és életre nyitott szövetségére, és IGEN-jének alapja az Ő szeretete. Az Ő IGEN-jével kölcsönös elkötelezettség jön létre, amelyet azonban a mi emberi szeretetünk gyengeségei, hiányosságai gyakran megsebeznek, sőt, sutba is dobhatnak. Isten feltétel nélküli, ajándékozó szeretetével megbízik az emberben, megalapítja a családot és bevonja teremtő munkájába: „Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet! Hajtsátok azt uralmatok alá, és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és minden állaton, amely mozog a földön!” (Ter 1,28) Isten emberek iránti szeretetének legfőbb bizonyítéka a család, ezért az ember viszontszeretetéből következő feladata, hogy terjessze, hirdesse, és Istentől eltávolodni hajlamos világunkban állítsa helyre Isten szeretetének uralmát. Ennek a magasztos hivatásnak a család csak akkor tud eleget tenni, ha maga is a szeretet jegyében él. Szeretet nélkül nem élhetünk Isten gyermekeiként, házaspárként, szülőként és testvérekként. Bízhatunk abban, hogy a Szentlélek támogatásával megkapjuk mindazt, amire szükségünk van ahhoz, hogy azt tegyük, amit Isten tőlünk vár.

Hogyan tudjátok családi életetek mindennapjaival megmutatni, hogy Isten szeretetében éltek? Istenbe vetett bizalmatok milyen hatással van a tágabb családra, az idősebb generációra és a fiatalabbakra?

Növekedés nélkül nincs beteljesülés. Nincs olyan család, amely tökéletesként az égből pottyanna a földre – emlékeztet Ferenc pápa –, egy család sem tökéletes valóság, és nincs készen egyszer s mindenkorra, hanem fokozatosan ki kell bontakoztatnia szeretőképességét.

Azzal, hogy két fiatal házasságra lép, még nem érte el a lehető legjobb életállapotot, még nem biztosította a holtig, vagy még tovább tartó boldogságot. Az esküvő nem végállomás, inkább kapu, amelyen átlépve a házaspár megindul közös céljuk, a boldogság felé. Ezen az úton a boldogsághoz nem azáltal jutunk közel, hogy egyre többet birtokolunk, hogy egyre tekintélyesebb állapotba jutunk, hogy milyen és mennyi diplománk van, milyen jó állást tudtunk megszerezni, mekkora házunk, milyen ékszergyűjteményünk, hány autónk van, hanem az, hogy mennyit növekedtünk bölcsességben, korban és kedvességben Isten és az emberek előtt, menyire növekedett szeretetünk, erősödött szeretetközösségünk Istennel és embertársainkkal, legfőképpen házastársunkkal és családunkban. A világ szemében mérhető gyarapodásnál – azaz Ferenc pápa szavával a terek birtokbavételénél –, fontosabb a fejlődésünkre, növekedésünkre fordított idő. Egyedül Isten szeretete tökéletes, földi életünkben csak haladhatunk az egyre inkább az eszményihez közelítő szeretet felé. Szent Ágoston a szeretetet egy lejtőn felfelé gurított golyóhoz hasonlította: ha a felfelé hajtó erő csak egy pillanatra is kimarad, a golyó nem csak megáll, hanem kezd visszacsúszni, kezd lefelé gurulni. Ilyenkor nagy erőre van szükség a megállításához, és az újra felfelé való indításához. A szeretetben mindennap haladnunk kell, ha csak egy kicsit is, de megállnunk nem szabad. Ha pedig mégis megálltunk, vagy netán visszacsúsztunk, akkor bízzuk magunkat Isten irgalmas, megbocsátó szeretetére. Isten irgalmából senki sincs kizárva, bármilyen szituációban legyen is.

Idézzetek fel családi, rokoni, baráti vagy ismerősi körből olyan házasságokat, amelyekben a növekedés elakadt, de az isteni kegyelem segítségével újra lendületbe jött! Milyen segítséget tud családotok, közösségetek nyújtani az ilyen családoknak?

A házasság szentsége. Nem társadalmi megállapodás a házasság szentsége – idézi Ferenc pápa –, nem is üres rituálé, vagy az elköteleződés puszta szimbóluma. A szentség maga ajándék számunkra, eszköz, amelynek segítségével Isten támogatja az eszményi házasélet felé való haladásunkat, egész életünkön át tartó növekedésünket. Az Egyház számára mint a családok családja számára nagy kihívás, hogy elmélyítse ezt a házaspároknak nyújtott támogatást a házasságra való felkészítés idején, majd egész házaséletük folyamán. Noha mindig az eszményi családi élet felé irányít, elismeri a jót és a kegyelem jelenlétét ott, ahol az jelen van, ideértve a kevésbé tökéletes családi szituációkat is.

A keresztségi kegyelem állandósítja az emberi személy alapvető szövetségét Krisztussal az Egyházban. Ebben gyökerezik a házasságot alkotó kölcsönös ajándék. A kölcsönös elfogadásban és Krisztus kegyelmével a házasulandók teljes odaadást, hűséget és az élet iránti nyitottságot ígérnek Isten nevében és az Egyház színe előtt, komolyan véve kölcsönös elköteleződésüket. A szentség nem „dolog” vagy „erő”, maga Krisztus az, aki elébe jön a keresztény hitvestársaknak. Velük marad és erőt ad nekik, hogy fölvegyék keresztjüket és így kövessék őt, bukásaik után fölkeljenek, bocsássanak meg egymásnak, és hordozzák egymás terhét. A keresztény házasság jel, amely nemcsak azt mutatja meg, hogy Krisztus mennyire szerette Egyházát a kereszten megpecsételt szövetségben, hanem ezt a szeretetet jelenvalóvá is teszi a házastársak közösségében. Egy testté egyesülve megjelenítik Isten Fiának nászát az emberi természettel. Ezért szeretetük és családi életük örömeiben már itt a földön a Bárány menyegzős lakomájának előízét kapják. (vö. Amoris laetitia 73)

Házasságotokra készülve mennyire voltatok annak tudatában, hogy egymás iránti elköteleződésetek egyúttal egész életen át tartó növekedésre való elköteleződést is jelent? Hogyan tudjátok gyerekeiteknek megmutatni, hogy Krisztus szeretete jelen van házasságotokban?

Az emberi módon megélt és a szentség által megszentelt szexuális egyesülés a házastársak számára a kegyelmi életben való gyarapodás útja: „nászmisztérium”. A testek egyesülésének értékét a házassági belegyezés szavai fejezik ki: a házastársak kölcsönösen odaajándékozzák és elfogadják egymást, hogy megosszák egymás között egész életüket. E szavak megszabadítják a szexualitást minden kétértelműségtől. A megtestesülésből és a húsvéti misztériumból fakadó szentség kegyelme áthatja és erősíti a házastársak egész közös életét, köztük, a gyermekeikkel és a világgal szövődő kapcsolataik teljes hálózatát is. Isten így juttatta kifejezésre egész szeretetét az emberiség iránt, és bensőségesen egyesült is azzal. A házaspárok soha nem maradnak magukra a felbukkanó kihívásokkal szemben. Arra hivatottak, hogy elkötelezettségükkel, kreativitásukkal, a kísértésekkel szembeni mindennapos
ellenállásukkal és küzdelmeikkel válaszoljanak Isten ajándékára, kérve az egységüket megszentelő Szentlelket, hogy a kapott kegyelem minden helyzetben gyümölcsöt hozzon. (vö. Amoris laetitia 74)

Bíró László,
az MKPK családreferens püspöke,
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke