Hívom a családokat 2017 decemberében – Bíró László püspök levele

Hívom a családokat 2017 decemberében – Bíró László püspök levele

Hívom a családokat, házaspárokat, jegyeseket és szerelmeseket, a családokat szerető szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll!

Folytatom azoknak a gondolatoknak ismertetését, amelyek Ferenc pápa tanításából alapul szolgáltak a Családok 9. Világtalálkozójára felkészítő lelkipásztori útmutató összeállításánál.

A házasság katolikus víziója. A katolikusok úgy látják, hogy házasságban élve felfedezhetővé és érthetővé válik számukra a kapcsolat az élet értelme és Isten szeretete között. Ezáltal megerősödik bennük a személyi méltóság tisztelete, és letisztul Istenhez és felebarátjaikhoz való kapcsolatuk. Különösen fontos, hogy Krisztus-központú szemlélettel tekintsünk a házasság természetes sajátságaira, amelyek a házasfelek javát képezik: az egységre, az életre való nyitottságra, a hűségre és a felbonthatatlanságra, valamint a kölcsönös segítségnyújtásra az Úrral való tökéletesebb barátság felé vezető úton. Ha megértjük az Isten szeretetéről szóló tanítást, megvilágosodik előttünk az önátadás értelme. Ferenc pápa emlékeztet arra, hogy az önkéntes önátadással kapcsolatba lépünk Isten tényleges természetével és saját igaz személyi természetünkkel. Önmagunknak ez a szeretetben történő átadása élethosszig tartó, kizárólagos egymás iránti elköteleződést és az új élet iránti nyitottságot jelent. Ez vezet legbiztosabban az örömben és szeretetben történő kiteljesedéshez. [...]

Nem hagyható azonban figyelmen kívül, hogy az igazi természetes házasságon kívül találhatók pozitív elemek – árnyoldalak mellett – más vallási hagyományok szerinti házasságokban is. Elmondhatjuk, hogy mindenki, aki olyan családot szeretne alapítani ebben a világban, amely megtanítja a gyermekeket örülni minden rosszat legyőzni igyekvő tettnek, amely megmutatja, hogy a Szentlélek él és tevékeny, hálára és elismerésre méltó, bármely néphez, valláshoz vagy vidékhez tartozzon is. (vö. AL 77.)

Amikor esküvőtökön kimondtátok az IGEN-t, mindkettőtök szívét nagy öröm töltötte el. Idézzetek fel olyan pillanatokat az azóta eltelt időből, amikor együtt még nagyobb örömöt éreztetek, és tudatosult bennetek, hogy ez már kettőtök közös öröme!

Isten szeretete. A házasság és a családalapítás iránti vágy ma is eleven, különösen a fiatalok körében. Ez a vágy összhangban van a házasság katolikus víziójával. A fő kérdés Ferenc pápa szerint az, hogy hogyan segítjük a fiatalokat a házasság felé vezető útjukon, különösen abban, hogy megértsék: a szerelem öröme számukra nem csak egy valóságos lehetőség, hanem éppen az, amit Isten akar, és aminek a megvalósításában támogatja őket. Isten a szeretet Istene, a gyengédség és a kegyelem Istene, aki Jézus kinyilatkoztatása szerint velünk van és velünk építi a szeretet társadalmát, miközben látja törékenységünket, és nem ítél el bennünket. A kiinduló pont mindig Isten szeretete. Ez a szeretet indít bennünket és támogat megvalósítani a szeretet társadalmát, amely olyan családokból épül fel, amelyekben a házaspár és gyermekeik örömteli emberi élete kiteljesedhet. Szépen mondja ezt a Családok 9. Világtalálkozójára írt himnusz:

Istennél van az öröm és a szeretet / Kegyelemmel túlárad időn, s téren/ Ahogy Ő szeret minket, úgy szeressük mi egymást, / Így ez elér a Föld határáig!

Hogyan tudjátok gyerekeitekben megerősíteni az Isten iránti bizalmat, hogy amikor a boldogság felé vezető útjukat keresik, merjenek Istenre hagyatkozni?

Igazság és gyengédség. Azokkal a személyekkel kapcsolatban, akik az Egyház házasságról szóló tanításának még nem, vagy már nem megfelelő helyzetben vannak, de mégis részt szeretnének venni az Egyház életében, Ferenc pápa felhívja a figyelmet arra, hogy senki sincs bűn nélkül. Az evangelizáció célja, hogy mély személyes kapcsolatot alakítsunk ki a szeretet Istenével, ne csupán a szabályoknak való megfelelésre törekedjünk, hanem Istennel való kapcsolatunk alapján szeressük felebarátjainkat. Mindegyikünk léphet előre, nagy vagy kis lépésekkel haladhat Isten felé, de Isten kivételével senki sem ítélheti meg tetteink őszinteségét és jelentőségét. A lelkiismeret az emberi személy szentélye és legmélyebb titka, ahol minden ember Istennel van kettesben, az Ő hangja visszhangzik szívünk mélyén. Lelkiismeretünknek meghatározó szerepe van abban, hogy hogyan döntünk, és mit tartunk jó vagy rossz cselekedetnek. A lelkiismeret nem arról szól, hogy mihez van kedvünk. Objektív, és néha nehéz kérdéseket vet fel Istenhez való viszonyunkkal kapcsolatban. Isten előtt és Istennel folytatott beszélgetésről van szó, amely mindig teljes tisztelettel tekint az Egyház tanítására, valamint döntéseink másokra gyakorolt hatására.

Milyen szerepet játszott házasságkötésetekben lelkiismeretetek? Milyen lelkiismereti kérdések merülnek fel bennetek a gyermeknevelés kapcsán?

Amikor egy férfi és egy nő elköteleződik egymás iránt a tartós, kizárólagos, élethosszig tartó szeretetben, és nyitott az új élet ajándékának befogadására, Isten mindannyiunk iránt érzett kifogyhatatlan szeretetének ikonjává lesz. Az Egyház sohasem adhatja fel a házasság eszményének a hirdetését, már csak azért sem, mert ez felel meg az emberi szív legmélyebb vágyainak, ezért is nevezik természetes házasságnak. A házasságot és a családot ma sok támadás éri. Nyilvánvaló azonban, hogy a természetes házasság gyengítése nem szolgálja a társadalom javát. Épp ellenkezőleg: minden, ami a természetes házasság tekintélyét, megbecsülését gyengíti, az akadályozza az egyén érlelődését, a közösségi értékekkel való törődést, és a városok és falvak etikai fejlődését. Napjaink propagandája elhomályosítja azt az igazságot, hogy csak az egy férfi és egy nő kizárólagos és felbonthatatlan egysége ad a párkapcsolatnak teljes értékű társadalmi funkciót, mert szilárd elkötelezettséget jelent, és lehetővé teszi a termékenységet. El kell ismernünk a családi helyzetek nagy változatosságát, ezeknek lehetnek ugyan a társadalom számára hasznos szolgálatai, de például az élettársi és azonos nemű személyek közötti kapcsolatok nem tehetők egyszerűen egyenlővé a házassággal. Semmiféle ideiglenes, vagy az élet továbbadása elől elzárt kapcsolat nem biztosítja a társadalom jövőjét. (vö. AL 52)

A helyzetet, amelyben valaki él, az Egyház tanítása alapján megítélhetjük, és adott esetben el is kell ítélnünk. A különféle helyzetben élő személyekhez azonban mindig szeretettel és irgalommal kell közelednünk. Segítenünk kell, hogy eldönthessék: mi a jó, a helyes, és mi nem az, és ha válaszúthoz érkeznek, melyik utat válasszák. Ezért mindig Jézus gyengédségével kell őket kísérnünk, hogy személyes felelősséget tudjanak vállalni döntéseikért és cselekedeteikért.

Hogyan tudtok olyan emberekkel vagy emberpárokkal érintkezni, adott esetben – például lakóközösségben – együttműködni, akik különféle, az Egyház tanításának nem megfelelő helyzetben élnek? Tudjátok-e éreztetni anélkül, hogy megbántanátok őket, hogy ti másképp gondolkodtok? Hogyan tudjátok gyerekeiteknek megmagyarázni, hogy hol vannak a határok az ilyenekkel való kapcsolatok kialakításában?

Mint minden embernek, nekünk is szükségünk van arra, hogy határtalanul szeressenek. Ezt az igényünket csak Isten tudja kielégíteni. Csak Isten tudja megérteni az emberi személy legmélyebb és legszemélyesebb bensőjét, csak Ő lehet életünk végső középpontja. Ha ezt megértjük és magunkévá tesszük, akkor emberi kapcsolatainktól nem fogunk irreális mélységet várni, és megrázkódtatások esetén nem fogunk azonnal a szakításra gondolni.

Bíró László,
az MKPK családreferens püspöke,
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke

 

Minden kísértéstől Őrizzetek meg minket szent Angyalok!

Minden kísértéstől

Őrizzetek meg minket szent Angyalok! 

Az elmúlás benne van Isten, teremtésről szóló koreográfiájában. De, minden mulandón túl, megáll Isten Igéje. Ami alatt én azt értem, hogy Ember, a maga életében kevés arra, hogy Istenről mindent megtudjon, megismerjen, és megértsen. Ezzel lehet együtt élni, ha el tudom fogadni a magam mulandóságát, végességét. Semmi vagyok a végtelenben, mégis, mindene lehetek a Végtelennek, ha a helyemen megállom a helyemet, melyet nekem szánt Ő!

A gondunk valójában az, hogy nem találjuk a helyünket, és végességünkről nem vagyunk képesek tudomást venni, lemondani arról, amit nem is birtokolhatunk. Elfogadni, alázattal lenni, és szelíden elviselni a töredékességünket, és törékenységünket. Az Ember mindig mást, lehetőleg többet képzel magáról, mint aki.

Ezért nem sikerül nekünk az életünket átadni, átengedni Istennek, arra a szándékra, amire szán bennünket.

Pedig, nincs más esélye az Embernek az Életre, mint az örökkévalóhoz ragaszkodás.

„Aki bálványt csinál és bálványképet önt magának, annak nem lesz belőle semmi haszna. Igen, tisztelőik mind csalódnak majd, a készítőik meg szégyent vallanak. Gyűljenek mind össze, álljanak elő! Megrettennek és megszégyenülnek mindannyian.” [Iz 44,10-11] „Nincs, aki szólítaná nevedet, aki felkelne, hogy beléd kapaszkodjék; mert elrejtetted előlünk arcodat, és bűneink hatalmába adtál minket.” [Iz 64,6]

Izajástól szóló szavak, bizony kemény bírálatok Isten szájából! Bárcsak figyelmeztetésül vennénk és komolyan elgondolkodtatnának e szavak bennünket!

Valóban, bűneink hatalmában vagyunk! Annyira, hogy képtelennek tartjuk magunkat rá, hogy menekülhessünk önmagunktól. Pedig, ha erre a felismerésre eljutnánk, talán képesek lehetnénk belezuhanni Isten karjaiba, és azt mondani: csak Te lehetsz szabadítóm, Istenem! Mutass utat nekem, és vezess ki sötétségemből, hogy világosságodra jutva, menedékem legyen! Mert egyetlen vágyam az, hogy ott legyen örököm, ahol Te vagy! Ámen!

Igazi hitbeli találkozás volt a pápával – Ternyák Csaba az ad limina látogatásról

Igazi hitbeli találkozás volt a pápával – Ternyák Csaba az ad limina látogatásról

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai november 20. és 24. között ad limina látogatáson vettek részt Rómában. A küldöttség tagjával, Ternyák Csaba egri érsekkel Somogyi Viktória beszélgetett a Vatikáni Rádióban. Az interjú szerkesztett változatát adjuk közre.

– Érsek atya régi vendég a Vatikáni Rádióban. Hosszú időn át tartózkodott Rómában a Pápai Magyar Intézet rektoraként, a Papi Kongregáció titkáraként, ezt megelőzően pedig Rómában tanult. Milyen érzés újra az Örök Városban lenni?

– Róma, Egyházunk központja, itt él Szent Péter utóda, itt temették el Szent Péter és Pál apostolokat, és ez segít bennünket abban, hogy eligazodjunk, miért is jövünk Rómába. Tudjuk, hogy a magyarok számára különösen fontos ez a város, de minden katolikus hívő számára az, éppen emiatt, hiszen az apostolok sírjához látogatunk, és megerősödhetünk az ő hitük által.

– Az előző napon a Szentatyánál jártak a magyar püspökök, ott kezdték meg az ad limina látogatást. Milyen tapasztalat volt az Ön számára a Szentatyával való találkozás?

– A találkozás előtt egy közös szentmisén vettünk részt, így indultunk a pápához, és azon a szentmisén azért imádkoztunk, hogy a hit szemével tudjunk tekinteni a Szentatyára. Csak így válik egyértelművé ugyanis, hogy számunkra ő az egység jele, Péter apostol utóda, ő a mai Péter. Vagy, ahogy Sienai Szent Katalin mondta, ő az édes Krisztus a Földön. Ezek az emelkedett szavak a ma emberétől kicsit távol állnak, de amikor kijöttünk a Szentatyától, az volt az érzésünk, hogy Sienai Szent Katalin jól fogalmazta meg azt, amit a pápáról el akart mondani saját kora emberének.

A pápával való találkozás – ahogy erről beszélgettünk is egymás közt – nagyon mély nyomokat hagyott bennünk. Az ő közvetlen magatartása, testvéri nyitottsága mondhatni lefegyverző volt. Olyan kedves, annyira figyelmes volt, amikor érdeklődéssel hallgatta beszámolóinkat. Minden hozzászólásból kiragadott néhány kulcsszót, arra külön reflektált, aláhúzta annak a fontosságát, és ehhez fűzte gondolatait. Igazi hitbeli találkozás volt. Azt éltük meg, hogy a Szentatya maximálisan betöltötte a velünk való találkozás során azt a küldetését, ami minden pápa küldetése, hogy megerősítse a testvéreit a hitben. Testvérként fogadott bennünket, apostolutódokként, püspöktestvérekként, akik között kétségtelenül ő az első, de nem számon kérő módon szólt hozzánk, nem beszámoltatott minket, hanem mindenki szabadon elmondhatta azt, ami a szívén van, vagy beszámolhatott arról a területről, amely az ő felelősségi köre a püspöki konferencián belül. Így a találkozó végére nagyszerű kép bontakozott ki a pápa számára is a magyar egyházról, és ugyanígy a mi számunkra is. Az ad limina látogatás csodálatos élménye az, hogy megélhetjük a pápával való egységünket, és ugyanakkor egymás között is megtapasztaljuk az egységet, azaz elmondhatjuk, ha egységben vagyunk a pápával, akkor egymás között is sokkal erősebb lesz az egység.

– Minden ad limina látogatás előtt az egyes püspöki karok tagjainak a saját egyházmegyéjükről el kell küldeniük a Szentszékhez egy átfogó anyagot arról, hogy az előző ad limina látogatás óta milyen változások történtek, hogyan alakul az egyházmegye élete. Érsek úr néhány szó erejéig betekintést enged az Egri Főegyházmegye életébe?

– Sok területen történt fejlődés, sajnos azonban egyes területeken visszafejlődés is tapasztalható. Például a papok létszámában: mi, akik papként szolgáljuk a híveket, kevesebben vagyunk, mint korábban. Ugyanakkor örömmel számolhattam be arról, hogy a szeminaristáink száma nem csökkent, sőt talán kicsit emelkedett is. Reménykedjünk abban, és imádkozzunk érte, hogy a kispapjaink ki is tudjanak tartani és meg tudjanak erősödni a hivatásukban!

Ismert terület, az Egri Főegyházmegye jellemzője a katolikus iskolák jelentős száma. Az utóbbi hét-nyolc évben jelentősen megnőtt iskoláink száma. Több olyan intézményünk van, amelyhez néhány kisebb iskola is tartozik. Körülbelül húszezer gyermek tanul a főegyházmegye által fenntartott katolikus iskolákban. Vannak azután szerzetesrendek, egyéb egyházi fenntartók is, akik a mi területünkön működnek. Közel kétezer pedagógus dolgozik az iskoláinkban. A közelmúltban tartottunk a hitoktatóknak egy több napos konferenciát, ahol, bár nem tudott mindenki eljönni, így is közel háromszázan voltunk együtt. Ők a papok után a legelkötelezettebb munkatársaim, kiváló pedagógusainkhoz hasonlóan.

Éppen ezen a délelőttön került szóba a Püspöki Kongregációban, hogy mennyire fontos a világiak szerepe az Egyházban. Az előbb említett számok arról beszélnek, hogy volt miről beszámolnunk.

– A mai papságnak milyen lehetőségei vannak az új evangelizáció területén a társadalomban?

– Nagyon fontos ez a kérdés, és látom a paptestvérek munkájában, hogy rendkívül sok kihívással szembesülnek. Az egyik ezek közül az a teher, ami azért nehezedik rájuk, mert fogyatkozó létszámban látják el a szolgálatot, ugyanakkor a hívek elvárják tőlük, hogy minden plébánián álljanak helyt, minden templomban legyen szentmise. Ez sajnos nem megvalósítható. Éppen ezért nagyon hálásak vagyunk, hogy jelentős számban sikerül akolitusokat bevonni a szolgálatba. Az állandó diakónusok mellett ezek a lelkipásztori kisegítők nagyon sokat segítenek a papságnak, így ők részben felszabadulnak arra, hogy az evangelizációban jobban jelen legyenek, és hogy ne csak a meglévő híveinket szolgálják, hanem azok felé is tudjanak fordulni, akikkel korábban nem volt kapcsolatuk.

Konkrétan arról van szó, hogy az iskolák, amelyeket az Egri Főegyházmegyében és másutt is az Egyház átvett, új munkaterületet nyitnak meg a paptestvérek számára. Hiszen ezen intézmények révén papjaink sokszor olyan pedagógusokkal, szülőkkel is kapcsolatba kerülnek, akiknek korábban nem voltak szoros kötődéseik az Egyházhoz. Lehetőségként élik meg a lelkipásztoraink, amikor ezek az emberek jelentkeznek náluk a szentségi felkészítés igényével: keresztelések, házasságrendezések vannak, és ezt ők is örömmel élik meg. Azt tapasztalják továbbá, hogy ennek révén a helyi társadalom szívébe kerülnek. A papra az iskolában is szükség van, ahol lelkivezetői szolgálatot látnak el. Nem ők az intézmény vezetői, de lelkipásztorként ott vannak és segítik a diákokat és az ott dolgozó embereket.