2014.04.01. kedd

Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.04.01. kedd

Az északi zsidó királyságot 722-ben érte el Istenbüntető keze

Királyai Jerobeámtól kezdve a bálványimádást tették országuk hivatalos vallásává. Ozeás próféta küldetésének befejezése után Asszíria 722-ben feldúlta és a lakosság maradékát fogságba vetette a birodalom távoli részeibe. Júda ekkor még egy ideig szabad maradt. Közben egy újabb birodalom, Babilon erősödött. Egy ideig csak adófizetést követelt Júdától, 587-ben azonban megkezdte Jeruzsálem ostromát, bár már korábban is hurcoltak el előkelőbb és gazdagabb zsidókat Babilonba a Kebár folyó mellé. Ezek között volt egy fiatal pap, Ezekiel. Ismerte népe történetét, mert az Ószövetség addig megjelent könyvei másolatban közkézen forogtak. Tudta, hogy nemzetsége őse, Ábrahám ezernégyszáz évvel azelőtt irgalmat és áldást kapott Istentől. Azt is tudta, hogy az Úr népét Mózes vezetésével Egyiptomból csodálatosan kiszabadította. Megkapták azt a gyönyörű földet örökös hazának, amit Isten Ábrahámnak megígért. Mózes leírta, hogy utolsó beszéde után meg kell halnia, ám az Úr tenyerén hordja népét, ha kitartanak Ábrahám hitében és nem imádják kezük műveit, a tehetetlen anyagdarabokat, a bálványokat. Azonban, ha letérnek Ábrahám és Mózes útjáról, Isten kemény kézzel bünteti népét, de majd ismét könyörül rajtuk. Ezt Ezekiel remélte a jó sorsból, amelyben az Úr a fogságban részesítette népét súlyos bűnei ellenére is. Bízott Urukban. Íme, látomása:„Ott fölöttem volt az Úr keze. Ezt láttam: észak felől forgószél támadt és nagy felhő. Fényesség vette körül, tűz, amelyből villámok törtek elő. A belsejében, a tűz közepében valami fénylett, mint az érc. Középütt kivettem valamit, amely négy élőlényhez hasonlított. Emberi formájuk volt. Mindegyiknek négy arca és mindegyiknek négy szárnya volt. A lábuk egyenes volt, a talpuk meg olyan, mint a borjú talpa, és úgy szikráztak, akár a fényes érc. Az egyiknek a szárnya összeért a másikéval. Amikor mentek, nem fordultak meg, hanem mindegyik egyenesen haladt. Arcuk emberi archoz hasonlított, és jobb felől mind a négynek oroszlánarca volt, bal felől meg mind a négynek bikaarca volt, s mind a négynek sas arca volt. Szárnyaik felül ki voltak terjesztve. Két szárnya mindegyiknek összeért, kettő meg a testüket fedte. Mindegyik egyenesen ment maga előtt, oda mentek, ahova a lélek irányította őket, nem fordultak meg, amikor mentek. Az élőlények között olyasmit láttam, mint az égő szénfáklya, amely imbolygott az élőlények között. A tűz lobogott, és villámok törtek elő a tűzből. Az élőlények meg jöttek-mentek, akár a villámok. Figyeltem az élőlényeket, s lám, egy-egy kerék volt a földön az élőlények mellett. Mind a négy mellett. Ezek a kerekek úgy ragyogtak, mint a krizolit, s mind a négynek ugyanolyan volt az alakja. Úgy látszott, mintha az egyik a másikban lett volna. Négy irányban haladtak, s nem kellett megfordulniuk, amikor mentek. Vizsgálgattam őket, igen nagy volt a kerületük, s mind a négynek a kerülete tele volt szemekkel. Amikor az élőlények mentek, a kerekek forogtak mellettük, és amikor az élőlények fölemelkedtek a földről, a kerekek is fölemelkedtek. Ahová a lélek irányította őket, oda mentek a kerekek s egyszersmind fölemelkedtek, mert az élőlények lelke volt a kerekekben. Amikor mentek, hallottam szárnyuk suhogását. Olyan volt, mint a nagy vizek zúgása, mint a Mindenható hangja, a vihar moraja, mint egy tábornak a zaja. Amikor megálltak, leeresztették szárnyukat, és ezzel zajt csaptak. Az égboltozat fölött pedig, amely a fejük fölött volt, mintha zafírkő lett volna, olyan, mint egy trón, ezen a trónfélén meg fenn, a magasban egy emberhez hasonló lény. Láttam: fénylett, mint az érc, s mintha tűz vette volna körül. Attól fölfelé, ami a derekának látszott, s attól lefelé, ami a derekának látszott, olyasmit láttam, mint a tűz, és körülötte fényességet. Olyan volt, mint a szivárvány, amely esős napokon feltűnik a felhőben volt a ragyogás körülötte. Ilyennek látszott az Úr dicsőségének jelenése. Láttam, s arccal a földre borultam. és valakinek a hangját is hallottam, aki beszélt” (Ez 1,4-28) Fél évezredes balsorsunk ellenére bízunk a Magyarok Nagyasszonyában, akinek Szent István végrendeletileg odaajándékozta hazánkat, nemzetünket. Ő ragyog fölöttünk, ne féljünk.

A MEGVÁLTÁS 3.

A MEGVÁLTÁS ténye: Győzelem a testbe lévő bűn felett II.

Az angyalok teremtésekor Isten nem teremtette hozzá szellemi lényegükhöz a megszentelő kegyelmet. Az ő tervezett otthonuk a mennyország volt, nem maradhattak azon kívül állandó jelleggel, Istennek azonnal meg kellett tartania azt a próbatételt, aminek sikere után megkaphatták a megszentelő kegyelmet. Ennek minden előnyét élvezhették már odabent: láthatták Istent olyanak, amilyen: különleges szellemi létűnek, végtelenül egyszerűnek, amelynek semmiféle összetétele nincs. Olyanak, hogy a végtelenül egyszerű szellemiség végtelenül értelmes (mindentudó) és végtelenül hatalmas (mindenható). Tapasztalhatják, hogy ezt a végtelen isteni természetet nem egy Isteni Személy birtokolja, hanem három Személy. Azt is rögtön megismerik, hogy a három Isteni Személy benső életében személyiség szerint cselekszik, a világ felé viszont abszolút egyöntetűen cselekszenek mindhárman. Érthető a próbatétel fontossága. Minden angyal szolgálatot kap, amelyet Isten mellett el kell látniuk. Ezt mindenki elfogadta. Boldog Duns Scot János szerint mi volt a próbatétel lényege? Az Atya feltette a kérdést: Vállaljátok-e Istenetek kijáró imádást a Második Isteni Személynek akkor is, amikor majd megtestesül, tehát magára vesz egy emberi természetet, és azt elválaszthatatlanul hozzáfűzi az isteni természetéhez? Az egyik angyal, Mihály (Mi-cha-él, magyar jelentése: Ki olyan, mint az Isten?) Azonnal elfogadta: Természetesen, hiszen a megtestesülés után is Isten marad, akinek emberi természete is van. Hozzá csatlakozott az angyalok egy része. Egy másik főangyal: Lucifer (Fényhordozó) szerint ő nem imádja, mert az emberek természete kisebb értékű, mint az angyaloké, magánál kisebbet meg nem fog imádni. Ehhez a véleményhez csatlakozott a másik angyaltábor. „Ezután nagy harc támadt a mennyben” A harc természetesen nem földi fegyverekkel dúlt a két tábor között, hanem szellemi síkon, érvek és ellenérvek alakjában. Amikor kifogytak az érvek, megcsontosodott mindkét vélemény, Isten a mellébeszélő (=ideologiai) társaságot azonnal ledobja a menny magasából. Jézus ördögűző hatalmat adott tanítványainak. Egyik apostoli útjukról visszatérve örömmel számoltak be Mesterüknek:„Uram –mondták-, nevedre még az ördögök is engedelmeskedtek nekünk. Így válaszolt nekik: Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek. Nem fog ártani nektek semmi”(Lk 10,17-19) Az evangélisták beszámolnak Jézus negyven napos böjtöléséről, és arról, hogyan kísértette meg őt a sátán. Máté szerint a kiéhezett Jézust arra kísérti, hogy isteni erejével köveket változtasson kenyérré, hiszen megkoplalt érte. Jézus válasza: „Nem csak kenyérrel él az ember”(Mt 4,4) a templompárkányról ugratná le az Urat: „Ne kísértsd Uradat, Istenedet” (5-7) a világ minden kincstárát a magáénak mondja, s mind odaadja a Világ egyetlen Urának, ha leborul előtte és imádja őt: Jézus: „Távozz, ördög! Meg van írva: Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!”(10) A megváltás kezdete tehát jó lecke az ördögnek. Az emberiség mostani viselkedése nem általánosan krisztusi elvekre épül. Oda kell figyelnünk, hogy Jézus miképpen vitte végbe a megváltás művét a keresztre feszítettség rettenetes óráiban.

Zsolozsma 86.

Órigenész áldozópapnak a Leviták könyvéről mondott szentbeszédeiből

Krisztus Főpap a mi kiengesztelődésünk

A főpap egyszer egy esztendőben, hátrahagyva a népet, belép oda, ahol a kiengesztelődés helye van; s fölötte vannak a kerubok. Itt van a szövetség ládája, és az illatáldozat oltára, ide belépni a főpapon kívül senkinek sem szabad. Ha már most az én igazi főpapomról, az Úr Jézus Krisztusról elmélkedem, hogy ő testi életében egy egész esztendőt együtt töltött a néppel, éspedig azt az évet, amelyikről maga mondja: Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, hirdessem az Úr kedves esztendejét és a megbocsátás napját (vö. Lk 4, 18-19), figyelj csak rá, hogy az esztendő egy napján, éspedig a kiengesztelés napján hogyan lépett be az Úr a legszentebb szentélybe, hogy beteljesítse a kiengesztelést: hogyan megy fel az égbe, és lép a mennyei Atya elé, hogy kiengesztelje őt az emberek iránt, és közbenjárjon minden benne hívőért. Erről a kiengesztelésről, amellyel Atyját kibékítette az emberekkel, János apostol így tanít: Ezt mondom, gyermekeim, hogy ne kövessünk el bűnt. De ha bűnbe estünk is, van szószólónk az Atyánál, Jézus Krisztus, az Igaz. Ő az engesztelő áldozat bűneinkért (1 Jn 2, 1). De Pál is hasonlóan emlékeztet a kiengesztelés tenyéré, amikor ezt mondja Krisztusról: Ő az, akit Istenengeszteléssé tett a hit által (vö. Róm 3, 25). Tehát számunkra a kiengesztelés napja egészen a világ végéig tart. Az isteni tanítás így hangzik: Tegyen tömjént a parázsra az Úr színe előtt, hogy a tömjén felhőjével beborítsa a kiengesztelődés tábláját, amely a bizonyság ládájában van, s akkor nem hal meg. Vegyen a bika véréből, és ujjával hintse meg a kiengesztelődés táblájának keleti oldalát (vö. Lev 16, 12-14). Hogy a régiek hogyan végezték az Isten előtt az emberek kiengesztelődését szolgáló szertartást, immár tudod; de te, aki Krisztushoz tértél, az igazi főpaphoz, aki saját vérével engesztelte ki az Istent irántad, és kibékítette veled az Atyát, neked már semmi közöd sincs a hús-vér áldozatokhoz; hanem ismerd meg inkább az Ige vérét, és figyelj rá, amikor azt mondja neked: Ez az én vérem, amely énetek kiontatik a bűnök bocsánatára (Mt 26, 28). Azt pedig, hogy a vért kelet felé hintette a főpap: ne tartsd valami értelmetlenségnek. Keletről jön a te váltságod. Kelet, azaz Felkelő Nap a neve annak a férfinak, aki közvetítő lett Isten és az emberek között. Arra kaptál megbízást, hogy mindig keletre tekints, ahonnan számodra az igazság Napja kél, ahonnan számodra mindig fényesség születik: hogy sose járj már ezután sötétségben, nehogy az a végső nagy nap a sötétség útján találjon téged; a tudatlanság éjjele és köde ne borítson el téged, hanem hogy mindig a tudás fényében élj, mindig a hit nappali világánál járj, és mindig a szeretet és békesség igaz világosságát birtokold. 

Nagyböjt 4 hete hétfő

Istenünk, aki csodálatos szentségeiddel megújítod a világot, kérünk, add, hogy Egyházad az igazság megismerésében előre haladjon, és földi küzdelmeihez is megkapjon minden segítséget.A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben Isten mindörökkön örökké.Ámen.

Nagyböjt 4 hete hétfő

„Mert íme, én új eget és új földet teremtek, az elsőkre nem emlékeznek”

Iz 65, 17-21; Jn 4, 43-54

A liturgia rendjében a mi Urunk, Istenünk a kétezer-nyolcszáz éves prófétai szóval ezt a gyönyörű vigasztalást üzeni ma: „Feledésbe megy a hajdani nyomorúság és rejtve lesz szemem elől. Mert íme, én új eget és új földet teremtek, az elsőkre nem emlékeznek, nem is jutnak eszébe senkinek” (Iz 65, 16-17) Üzenet, boldogító ige az Úrtól, tehát még nem következett be az ígért öröm, de ha Isten megelőlegezi ennek küszöbön állását, akkor rajtunk múlik, hogy esdve kérjük, sürgessük és teljesítsük feltételeit. Isten tehát egy hajdani, vagyis most még nyomasztó, de eltűnőben lévő nyomorúságról beszél kedvenc prófétájának írásában. Arról a nyomorúságról lehet szó az őseredeti történetben, hogy az ószövetségi választott nép bálványimádásba esett, elhagyta Istenét, Jahve is elhagyta. őket. Ezért nyomorúság szakadt rájuk: mindkét zsidó országot ellenség dúlta fel, mindkét népet rabszíjra fűzve kísérték az északi nagyhatalmak országaiba. Isten nem haragszik örökké. Már Izajás is előre megjövendölte, hogy a Szűz gyermeket fogan, és fiút szül. Emmánuel lesz a neve. Könyve végén, pedig hosszan tárgyalja ugyanez a próféta, hogy az Emmanuel, a megtestesült Istenember rettenetes szenvedések árán megváltja a világot, aztán a mennybe visszatérve vezeti az addig a pokol tornácán várakozó igazak lelkeit fel a mennyországba. Ezáltal új lesz a föld, mert megtörténik a megváltás, új ég keletkezik, mert bevonulnak a megváltott emberek lelkei Isten trónja elé. Amikor most nekünk olvastatja fel az ősi történetet, mert mi szorulunk vigasztalásra és Isten irgalmára, nekünk azt üzeni az Úr: Ti is vétkeztetek ellenem. Ezer esztendei hűséges szolgálatotok előttem áll. Védtétek egyszülött Fiam titokzatos testét, Európa keresztény közösségét. Majd engedtétek hazátokba belopózni a felvilágosodásnak nevezett istentagadást. Ezt követte két nagy háború. Elharapózott a rút káromkodás hazátokban. Idegen hatalmakkal szemben elvesztettétek hazátok területének kétharmadát. Aztán nyakatokra ült egy istentagadó eszme, kirabolta lelketekből az istenhitet. Anyagilag teljesen kifosztották hazátokat. Az ország népének harmada nagyon szegény. Most, igen most ajánlom fel nektek ugyanazt az irgalmas isteni lehetőséget, amit örömmel hirdettem meg a büntetését letöltött ószövetségi népemnek. Én viszont elvárom, hogy forduljatok vissza hozzám teljes hittel és szeretettel. Fogadjátok vissza régi hitetekkel Fiamat és Édesanyját, mennyei Királynőtöket. Fogadjátok el egymást valamennyien testvérnek. Ne engedjétek vissza a honfi-gyűlölet szellemét. Fogadjátok el azt az új küldetést, amelyet nektek szántam: a könnyelműen elhagyott európai kereszténységet nektek kell lábra állítanotok. Eljön majd mostani bajaitok vége, kiláboltok lelki és testi súlyos gondjaitokból, hogy hamarosan ti is elmondhassátok: „Feledésbe megy a hajdani nyomorúság, és rejtve lesz szemem elől. Mert íme, én új eget és új földet teremtek, az elsőkre nem emlékeznek, nem is jutnak eszébe senkinek”

2014.03.31. hétfő

Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.03.31. hétfő

Izajás próféta küldetésének nyitó látomását könyvének a hatodik fejezetében írja le. „Abban az esztendőben, amikor meghalt Uzija király (742 és 738 között), láttam az Urat. Magas és fönséges királyi széken ült, és uszálya betöltötte a templomot. Szeráfok lebegtek fölötte; mindegyiknek hat-hat szárnya volt. Kettővel befödték arcukat, kettővel befödték lábukat, s kettővel lebegtek. És harsány hangon mondogatták egymásnak: Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet! Még a küszöbök alapjai is megrendültek harsány hangjuktól,és a templom tele lett füsttel”(Iz 6,1-4)

Az ifjú Izajás elámul, aztán megrémül, hogy ő, a gyarló ember láthatja a Seregek Urát. Érzi, hogy erről jó lenne majd népének, a zsidóságnak beszámolni: Vigyázzatok a szátokra, Őt angyali ének magasztalja! Aztán még nagyobb gond kezdi gyötörni: Hogy szólhatnék róla, hiszen magam is ilyen vagyok! Az Úr egyik angyalával szent parazsat küld hozzá, megtisztítja az ajkát, és utána a boldogított fiatalember jelentkezik közvetítőnek, vagyis prófétának. Műve olyan gazdag értékgyűjtemény, hogy a múlt században egy osztrák egyetemi szentírás tanár harmincöt éves előadássorozatával nem jutott a végére a hatvanhat fejezet tudományos feldolgozásának. A mai szentmise olvasmánya az utolsó fejezetből merít nekünk is bőséges üzenetet.Az utolsó fejezet kettősségről beszél: dicséri, biztatja a hűségeseket, de rettenetes jövőt fest a bálványimádóknak: „Amikor már must található a szőlőfürtben, azt szokták mondani: Ne törjétek össze, mert áldás van benne. Ugyanígy teszek én is a szolgáimért; nem pusztítom el őket egészen, hanem új nemzedéket nevelek magamnak Jákobból és Júdából, ivadékot, mely majd örökli hegyeimet. Választottaim öröklik őket, s a szolgáim fogják lakni. A Sáron mezeje nyájak legelőjévé lesz, az Ákor völgye csordák pihenőhelye. Így lesz ez majd népem számára, amely majd engem keres. Titeket azonban, akik elhagytátok az Urat, és elfelejtettétek szent hegyeimet, akik asztalt állítottatok Gádnak, és Meninek italáldozatot töltöttetek; titeket kard élére szánlak, és mindnyájan elhulltok majd az öldöklésben. Mert hívtalak ugyan benneteket, de nem válaszoltatok, szóltam hozzátok, de nem akartatok rám hallgatni. Azt tettétek, ami gonosznak számít a szememben; és ami nekem nem tetszik, azt választottátok. Ezért ezt mondja Isten, az Úr: Meglátjátok, szolgáim esznek, ti meg éhen maradtok. Meglátjátok, hogy szolgáim isznak, ti meg szomjazni fogtok. Meglátjátok, szolgáim örülnek majd, ti meg szégyent vallotok. Igen, szolgáim énekelni fognak szívük örömében, ti meg ordítani szívetek fájdalmában, és megtört lélekkel jajgattok”. (Iz 65,8-14) Amit az Úr Izajással közöl, azt már az ősszülők korában kezdte megvalósítani. Örömmel teremtette a csillagvilágot, különösen annak legkisebb bolygóját, a földet. Az az élet, amelyet mi ismerünk: növényi, állati és emberi, csak itt van, csak itt lehetséges. Ezt az életformát Isten jónak teremtette, jó az, ami a céljának megfelel. Ennek az életformának a halál nem volt része. Halála csak az embernek van, mert az ember természete tevődik össze testből és lélekből, és addig él az ember, amíg a testéből el nem távozik a lélek. Ez pedig csak a halál büntetése. Az első halál Ábelé, akit a bátyja Kain ütött agyon. A történelem során Isten egyszerre vette el emberek életét, mert tűrhetetlenek lettek Isten ítélete szerint. Ilyen volt a vízözön, amikor egy hatalmas vidék lakossága halt meg néhány nap alatt. (Ter 6,13-7,24) Szodoma és Gomorra elpusztítása néhány óra alatt a fajtalanság bűne miatt. (Ter 19) Kánaán földjén lakó hét pogány törzs elpusztítása Ábrahám népének honfoglalása alkalmával, amikor azoknak a törzseknek a gonoszsága miatt ez szükségessé vált.(Ter 15,15-16) Ugyanilyen általános büntetés lesz az emberiség ötszáz éves istentagadása, emberi gonoszságának egyre veszélyesebb formái miatt.(Jel 19,11-21; 20,1-6) Ezután jön majd a végítélet.„Boldogasszony, édes, Hozzád esd ma néped: Veszni indult lelkét hogy te mentenéd meg”. (Ho 174)

NAGYBÖJT NEGYEDIK VASÁRNAPJA

NAGYBÖJT NEGYEDIK VASÁRNAPJA

Stációs templom: A jeruzsálemi Szent Kereszt bazilika

 
A mai szentmise szövegét is csak úgy értjük meg igazán, ha ismerjük a történetét. A stációs templom egyrészt Jeruzsálemet, az Úr szenvedésének helyét juttatja a hívők eszébe, másrészt figyelmezette őket a mennyei Jeruzsálemre. A mai imádságok és énekek erre az utóbbira vonatkoznak, mert a katekumeneknek, a mennyei Jeruzsálem új polgárainak örül az Egyház. Ezért a mai mise kezdőszava: Laetare, Örvendj! – Mint Adventben a középső vasárnap örvendetes jellegű, a nagyböjt középső vasárnapján is örömre szólít fel az Egyház. Ma a nagyböjt ellenére teljes erejével szólhat az orgona, a papnak szabad rózsaszínben miséznie, a diakónus és szubdiakónus dalmatikát, illetve tunicellát ölthet magára. Jó anyánk, az Egyház, ezzel először a katekumenek, Krisztus teste új tagjai felett érzett örömét fejezi ki. De azután másodszor a nagyböjt fegyelmének az elviselésében is segíteni akar. Íme, közeledik Húsvét és a nagyböjt nagyobb felén már átjutottunk. Könnyebb lesz a többi, ha örülni tudunk. És az öröm egyik forrása számunkra az a tudat, hogy az újszövetség részesei vagyunk, melynek az ószövetséget felülmúló fenségére mutat rá a szentleckében Szent Pál. A lelki öröm egy másik forrására a mai evangélium mutat. Az egész liturgián át érezhetjük még ma is a katekumenek, a vezeklők és a hívők alig fékezhető örömét, mert közeledik a keresztség, a szolgaságtól és a bűntől való szabadulás, az új élet, melyet az élet kenyere növel. Legyünk gondosságáért hálásak, és ha a liturgiában így iparkodik lelkünket nevelni, mi is iparkodjunk legalább mentől jobban megérteni és lelki életünket az Egyház vezetése szerint alakítani.

Introitus: Örvendj, Jeruzsálem! Jöjjetek össze mindnyájan, kik őt szeretitek. Örüljetek vele örömmel, kik rajta bánkódtok: ujjongjatok és vigasztalástok forrásából töltekezzetek. Örvendeztem, mikor azt mondották nekem: az Úr házába megyünk.

Zsolozsma 85.

Szent Ágoston püspöknek Szent János evangéliumáról szóló fejtegetéseiből

Krisztus az út a fényhez, az igazsághoz és az élethez

Az Úr röviden meg mondotta: Én vagyok a világ világossága. Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága (Jn 8, 12). E szavai szerint más az, amit parancsolt, és más az, amit megígért. Tegyük meg tehát azt, amit parancsolt, és ne csak várjuk vakmerő arcátlansággal azt, amit megígért, nehogy az ítéletkor így szóljon hozzánk: Megtetted, amit parancsoltam, hogy kérhesd, amit megígértem? Urunk, Istenünk, mit is parancsoltál tehát? Ezt feleli: hogy kövess engem. Útmutatást kértél az életre. Ugyan milyen más életre, ha nem arra, amelyről megíratott: Tenálad van az élet forrása (Zsolt 35, 10). Tehát most, rajta, cselekedjünk, kövessük az Urat; oldjuk fel bilincseinket, amelyek akadályoznak az ő követésében. De ki alkalmas az ilyen kötelékek megoldására, hacsak nem segít az, akiről mondatott: Bilincseimet széjjeltörted (Zsolt 115, 16). Szintén róla mondja egy másik zsoltár: Az Úr kiszabadítja a bilincsbe verteket, felemeli a megalázottakat (vö. Zsolt 145, 7. 8). Vajon ki mást követnek e bilincsektől megszabadítottak és felemeltek, mint azt a világosságot, akitől ezt hallják: Én vagyok a világ világossága. Aki követ, nem jár többé sötétségben (Jn 8, 12), mert az Úr megnyitja a vakok szemét. Legyünk hát mi is látókká, testvéreim, hiszen miénk a hitgyógyító balzsama. Először ajkának nyálával sarat csinált, hogy azzal megkenje a vakon született szemét. Mi, Ádám ivadékai, vakon születtünk, ezért van szükségünk rá, hogy megnyissa a szemünket. Ajkának a nyálát összekeverte a földdel: az Ige testté lett, és közöttünk élt (Jn 1, 14). Ajkának a nyálát összekeverte a földdel, ezért jövendölték róla: a földből sarjadt az igazság (Zsolt 84, 12); ő maga pedig ezt mondta: Én vagyok az út, az igazság és az élet (Jn 14, 6). Amikor majd színről színre látunk, akkor élvezni fogjuk majd az igazságot úgy, amint arra ígéretet kaptunk. Hiszen ki merne olyasmit remélni, amit az Úr nem méltóztatott akár megígérni, akár megadni? Színről színre fogunk látni. Az Apostol írja: Most még csak töredékes a tudásom, ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre (1 Kor 13, 12). János apostol pedig egyik levelében ezt írja: Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Azt tudjuk, hogy ha megjelenik, hozzá leszünk hasonlók, mert látni fogjuk, amint van (1 Jn 3, 2). Ez a nagy ígéret. Ha szeretsz, kövess! Azt mondod: szeretlek, Uram; de merre kövesselek? Ha a te Urad, Istened azt mondta volna neked: Én vagyok az igazság és az élet, akkor – mivel vágyódol az igazság után, és óhajtod az életet – minden bizonnyal keresnéd az utat, amelyen át e kettőt elérhetnéd, és mondogatnád magadban: Milyen fönséges az igazság, és milyen magasztos az élet, bárcsak valahogy eljuthatna az én lelkem is oda! Kérdezed, merre? Figyeld, mit mond legelőször is: Én vagyok az út. Mielőtt tehát megmondaná neked, hogy hová kell menned, már előre megmondja, milyen út vezet oda, hiszen ezt mondja: Én vagyok az út. Mi érhető el ezen az úton? Az igazság és az élet. Először megmondta az utat, majd aztán azt, hogy hová menj. Én vagyok az út, én vagyok az igazság, én vagyok az élet. Az Atyánál maradva, ő az igazság és az élet, emberi testet öltve, ő lett az út is. Nem azt a parancsot kaptad: fáradozz, keresd az utat, hogy eljuss az igazsághoz és az élethez; erről szó sincs. Kelj fel, te lomha! Maga az Út jött el hozzád, és felébresztett mély álmodból, ha ugyan felébredtél: most kelj fel, és járj! Talán már próbálsz is indulni, de nem bírsz, mert fájnak a lábaid. Mitől fájnak? Talán a kapzsiság ösztönzésére már sokat rohangáltál úttalan utakon? Isten Igéje azonban a sántákat is meggyógyította. Most meg azt mondod: egészségesek már lábaim, de ezt az utat nem látom. Ő visszaadta a látást a vakoknak is.