Nagyböjt negyedik hét hétfő

Nagyböjt negyedik hét hétfő

A mai evangéliumban egy gyógyító csodáról olvasunk, Jézus meggyógyítja a Kafarnaum városában élő királyi tisztviselő fiát. A leírás azonban abból a szempontból eltér a gyógyító csodáktól, hogy amíg más esetekben Jézus általában megérinti kezével a beteg testrészt és az a mozdulata eredményezi a gyógyulást, most viszont a beteg, halálán lévő fiú nincs is jelen, tehát Jézus távolból gyógyítja meg. A leírásnak ebből a módjából egyértelműen kiolvasható János evangélista szándéka, aki nem a gyógyulást, hanem a csodát eredményező hitet, az apa kérésében megmutatkozó hitet akarja hangsúlyozni. A történetben Jézus úgy áll előttünk, mint az élet ura, akinek nem akadály a földrajzi távolság, bármikor tud életet, új életet ajándékozni még távolból is.
Az apa hite azonban kezdetben még nem erős. Hisz Jézus gyógyító hatalmában, de úgy gondolja, hogy az a hatalom akkor fog megnyilvánulni, ha az Úr a beteghez megy. Ezért kéri, aztán pedig sietteti Jézust. A történetben és az apa magatartásában akkor következik be a fordulat, amikor Jézus kijelenti: „Menj csak! Fiad él.” Ez azt jelenti, hogy nem kell megismételni kérésedet és az sem szükséges, hogy a házadba induljak, hiszen kérésedet most teljesítettem. És ebben a pillanatban már nem gyenge, hanem erős hitűnek látjuk őt. Hisz Jézus szavának és elindul hazafelé. Ha nem hinne, bizonyára tovább győzködné Jézust, hogy tartson vele a beteghez.
Hiszek-e az Úr szavában? Hiszem-e, hogy Jézus egyetlen szava gyógyulást hoz számomra?
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Uram, Jézus, a te küldötted vagyok, ezért mindenkor a te örömhíredet akarom továbbadni és rólad akarok tanúságot tenni. A te szereteted és irgalmad jele szeretnék lenni a világban, naponta gyakorolva az irgalmas szeretet cselekedeteit. Mindent a te nevedben akarok tenni, hogy te győzz a rossz és a gonosz felett. Vezess engem Szentlelked által, aki indít és megerősít engem és az egész Egyházat a küldetésben!

Útravaló – 2019. március 31., nagyböjt 4. vasárnapja

Napról napra közreadjuk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Márciusban Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.

(Statio: ad S. Crucem in Jerusalem)

Ezt a napot áthatja Jeruzsálemnek, a béke városának képe. Már az introitusban is énekeljük: „Vigadozzál, Jeruzsálem, gyűljetek egybe, kik szeretitek őt, vigaszának teljével, hogy beteljetek!” – hisz a Jeruzsálemi Szent Kereszt-bazilikában állomásozik ma Rómában az Egyház. Jeruzsálem: ahol Krisztus meghalt és feltámadt; a templom, ahol megújul ez az áldozat; az Egyház, amely felmagasztalja Krisztust, Aki általa gyűjti egybe a keresztelendőket; a menny szimbóluma, ahová mindnyájunk zarándoklata tart. A szent város képe tehát magába foglalja mindazt, amivel Isten magához akarja békíteni az emberiséget. Mi, akiket megkereszteltek, ebben élünk, és ebből szakadunk ki bűneinkkel, ahogy az otthonát elhagyó fiú sem csak távolra kerül, hanem eltékozolja lényegét, feléli önmagát.

A tékozló fiú apja otthon marad, de már messziről meglátja hazatérő gyermekét. Húsvét titkára tekintve azonban azt látjuk, mintha az Atya felülmúlta volna Jézusnak ezt a gondolatát, tovább ment annál, amit a Mester felvillantott róla: odaadta Fiát, aki leszállt értünk a holtak, a felélt lét országába. A példabeszédnek ebben a mozzanatában mintegy megismétlődik a pusztai lét képe, a kiszolgáltatottság vállalása, amely által a Fiú áthidalja az Isten és a bűnös ember között húzódó végtelen távolságot. Az Atya őt értünk bűnné tette, kitaszította, hogy mi hazataláljunk. Ez Jézus engedelmessége passiójában, tevékenyen együttműködik az Atya minden elképzelését felülmúló gondolatával. Atyám… ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied… halálfélelem kerítette hatalmába, és még kitartóbban imádkozott. Ennek leszünk tanúi a nagyhét misztériumában. És ez húsvéti örömünk is: az Atya eljut(ott) oda a Fiú által, ahonnan kizárták, a Lélek új belelehelése a teremtésbe a kereszt magasából és húsvét hajnalán megadja számunkra a visszatalálást oda, ahonnan kizártuk magunkat, a béke városába. Békesség veletek – mondja majd Jézus a feltámadás napján. Így ez a példabeszéd két fiúról szól, de a Harmadikról beszél, aki számára nem volt szűk vagy szolgai tér az Atya országa, de aki isteni mivoltát nem tartotta olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodjék, hanem kiüresítette önmagát, engedelmes lett a halálig… ezért Isten felmagasztalta őt.

A példabeszéd két nagyon konkrét feladatott állít elénk, akik a visszatérő gyermek képében magunkat látjuk. Az első az emlékezet megtisztítása. A fiú visszagondol apja házára, és ez olyan erőt ad neki, hogy hazatérő útját átszövi az apával való találkozás elővételező átgondolása. Sokszor tapasztalni, hogy a régi, már meggyónt bűnök terhe, akár évtizedek múlva is agyonnyom egy-egy embert, aminek oka az lehet, hogy a lélek nem hangolódott rá a mennyei Atya irgalmára. Amikor tehát egy-egy bűnünk megmaradt emléke, sebe fáj, akkor már ne féljünk, ne újra gyónjuk azt, hanem e fájdalom megelevenedésekor, éppen akkor és abban a pillanatban, köszönjük meg Isten irgalmát, a feloldozást, szítsuk fel az Atya országába való végső hazatalálás vágyát. Az Atya irgalmának szemlélése, megvallása képes megtörni bennünk a bűn emlékének önközpontú uralmát, de ez kemény, kitartó munkát kíván.

A másik feladatunk e napokban, hogy előkészüljünk az Ünnepre, a húsvétra. Amennyire tudjuk, már most szabadítsuk fel a virágvasárnapot és a szent három napot Isten szolgálatára, hiszen ő messziről vár. Siessünk haza, a templomba, mely Jeruzsálem képe, ahol a liturgia, a szentségi találkozás által nyújtja felénk az Atya az ő karját, ékesít fel bennünket és adja ránk a Bárány vérében megmosott fehér ruhát. Már most gondoljunk erre a találkozásra, arra, hogy akkor mit is szeretnénk mondani neki, mert ezzel a készülődésünkkel megnyílunk működésének befogadására. És ha messziről indulunk, akkor se féljünk, útra indulásunknak és utunknak is van kísérője: „Menjünk a megfeszített Krisztussal az Atyához ebből a világból!” (Szent Bonaventura), vele és általa jutunk vissza a béke városába.

Székely János a cigányság helyzetéről: Az utolsó órában vagyunk, az új Trianon felé

Az utolsó órában vagyunk, most még van lehetőség arra, hogy változtassunk a helyzeten. Ha nem tesszük meg, akkor ketté fog szakadni ez az ország, amely közös hazánk – figyelmeztet Székely János szombathelyi megyéspüspök, az MKPK Caritas in Veritate Bizottsága elnöke.

Egy „új Trianonra” figyelmeztetett Székely János szombathelyi megyéspüspök egy, a közelmúltban megtartott konferencián. Az Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának (MKPK) a romapasztoráció ügyével megbízott püspöke úgy látja, minél inkább halogatjuk a cigányság felemelkedésének ügyét, annál közelebb kerülünk ahhoz, hogy az ország kettészakadjon.

– Nemrég egy konferencián a cigányság helyzetével összefüggésben egy újabb Trianonról beszélt. Ennyire nagynak látja a veszélyt?

– Az első világháború előtti időszakban a magyar társadalom és az állami vezetés sokszor érzéketlenül és talán nagyképűen is viszonyult a nemzetiségekhez – gondolok itt a szlovákok, a románok és a szerbek egyesületeire, oktatási intézményeire, szervezeteire. Mintha nem érzékeltük volna azt a veszélyt, ami később Trianonban valósággá vált. Természetesen ezzel nem azt szeretném állítani, hogy a trianoni békediktátum igazságos volt.

Úgy tűnik, most is egy hasonló helyzettel állunk szemben. Északkelet-Magyarországon és az ország déli részén teljes egészében romák lakta régiók vannak kialakulóban. Ezeken a településeken óriási a nyomor, a kilátástalanság, a munkanélküliség, és többnyire az oktatás is gyenge minőségű. Mintha a magyar társadalom magára hagyta volna ezeket az embereket. Fennáll a veszélye annak, hogy kialakul egy roma ország, vagy ennek a vágya, mondván, ha ez az ország ennyire keveset tesz értünk, akkor jobb lesz külön.

A helyzet jellemzésére szeretnék néhány adatot is megemlíteni. A roma lakosság több mint fele (52%) túlzsúfolt, majdnem fele (46%) pedig komfort nélküli lakásokban lakik (ezek az arányok a többségi társadalomhoz tartozók esetében 13% és 3%). Aki nem járt még kis falvaink szélén vagy a szegregátumokban, az el sem tudja képzelni, milyen körülmények között élnek ezek az emberek. A karácsony előtti napokban felkerestem Szombathely néhány nagyon szegény családját. Az egyik négygyerekes család egy egyetlen szobából és egy kis előtérből álló „lakásban” lakott. A falak penészesek voltak, nem volt bent sem WC, sem fürdőszoba, csak egy csap. Négy kicsi gyermek ilyen körülmények között nő fel a mai Magyarországon.

A korai iskolaelhagyás a roma fiatalok esetében 60 százalékos, ugyanez a szám a többségi társadalomnál 9 százalék. A 15 és 24 év közötti romák 41 százaléka nem tanul, és nem is dolgozik. A nem romák esetében ez a mutató 9,8 százalék. Annak ellenére, hogy az utóbbi tíz évben csökkent Magyarországon a munkanélküliség és a szegénység – ezek persze örömteli tények –, nem szabad elfelejtenünk, hogy van egy olyan társadalmi réteg, amelynek óriási hátrányt kell leküzdenie. Harrach Péter mondta, hogy a magyar társadalom előtt két nagy sorskérdés áll: a demográfiai krízis és a romák helyzete. A magyar államnak és a társadalomnak nagyon nagy energiákat kellene fordítania ezeknek az embereknek a felemelésére.

– Mit lehetne tenni értük?

– Hatékony programokra volna szükség. Jó példa erre a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tarnabodi kezdeményezése. Tarnabod néhány évvel ezelőtt még nagyon szegény zsákfalu volt. Aztán egy fiatalember életvitelszerűen beköltözött a faluba – ő lett minden kezdeményezés motorja. Felmérte a falu reális helyzetét: ki akar dolgozni, mitől adósodnak el az emberek, milyen veszélye van az uzsorások tevékenységének. Az első lépése az volt, hogy kért egy buszt a munkába járáshoz. Ezt követően több lakosnál is előfizetéses elektromos fogyasztásmérőt szereltettek fel. Így mindenki annyi áramot fogyasztott, amennyit előre kifizetett. Ennek hatására az áramfogyasztás a 60 százalékára csökkent, és szinte teljesen megszűnt az eladósodottság. Néhány hónap alatt nagyot változott a falu légköre. A harmadik lépés egy – nem piaci alapon tevékenykedő – veszélyeshulladék-szétszerelő üzem létrehozása volt. Mivel arra nem volt esély, hogy versenyhelyzetben működtessenek egy ilyen céget, körbejárták a környéket, és baráti alapon kértek megrendeléseket a vállalatok vezetőitől. Ez azt is bizonyítja, hogy az a gazdasági logika, amit az Európai Unió szabályai ránk kényszerítenek, egyáltalán nem segíti a hátrányos helyzetű régiók munkahelyteremtési programjait. Sok ilyen, társadalmilag és államilag támogatott kezdeményezésre volna szükség.

– A munka mellett az iskolát is említette. Ön miként látja a romák beiskolázásának, képzésének kérdését?

– Magyarországnak számos olyan kistérsége van, ahol a roma gyerekek száma megnőtt. A szabad iskolaválasztás – nagyon helyesen – lehetőséget ad arra, hogy a szülő ott taníttassa a gyermekét, ahol azt a legjobbnak látja. Az állam feladata az lenne ezen a területen, hogy minőségi oktatást, vagyis a lehető legjobb iskolát biztosítsa ezekben a leszakadó kistérségekben is. A tanárok számára kiegészítő juttatásokat kellene adni, így vonzóvá válhatna a hátrányos helyzetű gyermekek tanítása. Az is fontos volna, hogy új (nem frontális) tanításai módszerek segítségével emeljék az oktatás színvonalát.

– Napjainkban még azok a fiatalok is nehezen jutnak lakáshoz, akik nem nevezhetők szegénynek. Hogyan lehetne megfelelő lakáshoz juttatni a hátrányos helyzetű embereket?

– Nagy szükség volna olcsó, alacsony rezsijű önkormányzati bérlakásokra. Így azok, akik nyomorban élnek, tehetnének egy kicsi, mégis jelentős lépést felfelé. Sajnos a legtöbb önkormányzat nem épít és nem ad ki ilyen lakásokat.

– Visszatérve a tarnabodi példához: Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke egyszer azt mondta, hogy bár természetesen az anyagiakra is nagy szükség van ezen a területen, de talán még ennél is fontosabb az elkötelezett emberek munkája.

– Egyetértek, én is úgy gondolom, hogy nagyon sok cigány családnak mindenekelőtt egy segítő emberre volna szüksége. Aki például a hivatalos ügyeiket intézi. Az átlagos cigányember sokszor nem is érti a hivatalos levelek nyelvezetét. Munkakeresésnél, szerződéskötésnél, vagy akár egy kórház felkeresésénél is szükségük lenne egy mentorra. Esztergomban volt egy hatgyerekes roma édesanya, aki dolgozott, mégis állandóan adóságokkal küzdött. Egyszer valaki leült vele, hogy írják össze a kiadásait és a bevételeit. Kiderült, hogy ez az asszony a hétköznapokban sokkal több kiadást tervezett, mint bevételt. Ezt az aránytalanságot csak úgy tudta megoldani, hogy egy új kölcsönből kifizette az előzőt. Ez az édesanya életében először ekkor szembesült azzal, hogy másképpen kellene megterveznie a család havi költségvetését.

A magam részéről mindig azt szoktam javasolni, ha van a környezetünkben hátrányos helyzetű család, akkor keressük fel őket, ismerkedjünk meg velük, alakítsunk ki velük jó kapcsolatot. Ha egy kicsit rálátunk az életükre, akkor már sokkal hatékonyabban tudunk nekik segíteni.

– Az említett tanácskozáson a droghasználatról is szó volt. Miért érintettek ebben a romák különleges módon?

– Ennek fő oka az lehet, hogy a roma családok nagy részét nem védi kultúrából, hagyományokból, értékekből, hitből, emberi kapcsolatokból szőtt erős védőháló. Ezért a modern társadalmat veszélyeztető negatív jelenségek is fokozottabban érintik őket. Ezzel rokon jelenség, hogy a tárgyak esetében is a leggiccsesebbre esik a választásuk, mert nem volt lehetőségük tájékozódni a művészeti kérdésekben. A vallásnál is ezt látjuk: ha szép a zene, jó a hangulat, az már elég a számukra; nem fontos nekik, hogy az adott vallás milyen tartalmú, van-e mélyebb történelmi gyökere. A keresztnevekkel is ez a helyzet: nincsenek példaképeik vagy bibliai eszményeik, ezért választanak nevet a legutóbbi filmsorozatból. A gyenge kulturális háló miatt könnyebb befolyásolni őket.

– Mi lehet itt a megoldás?

– A hit szerepe nagyon fontos lehet. Esztergomban volt egy fiatalember, aki hatodikos általános iskolásként hagyta abba a tanulást. Szegénységben élt, de nagyon vágyott arra, hogy neki is jó holmija legyen, ezért ruhákat, cipőket lopott. Hamar rátalált a kábítószerre, fogyasztó és díler is lett. Rövidebb időszakokra börtönbe is került, a házassága szétesett, az egészsége is megroppant, úgy lefogyott, hogy szinte csont és bőr lett. Édesapja egy jószívű, mélyen vallásos ember volt. Egyszer a fiú arra ért haza, hogy az apja térden állva imádkozott érte. Ez annyira megrendítette, hogy hajlandó volt elmenni az apjával a templomba. Később egy cursillós hétvégén is részt vett, bár mint később elmondta, nem is tudott a szövegekre figyelni. Akkor sem értett sok mindent, amikor a csoport bement a kápolnába. Ő is letérdelt, nézte az oltár fölött függő feszületet, és úgy hallotta, hogy Krisztus azt mondja neki: szeretlek téged és fel akarlak emelni. Úgy érezte, hogy Jézus lelép a keresztről, odamegy hozzá és megöleli. Ettől kezdve nem kábítószerezett, és még csak rá sem gyújtott. Ez négy éve történt. Azóta elvégezte a nyolc osztályt, jogosítványt szerzett, esti iskolába jár, lett új családja, és elkezdett dolgozni. A szabadulás lényege az ember szívében történik. Ha a szívünk megtelik, akkor nincs szükségünk pótszerre ahhoz, hogy boldogok legyünk.

– A szakértők szerint manapság a dizájnerdrogok jelentik a legfőbb veszélyt. Mi ennek az oka?

– Ezeket a szereket nem azért használják a fiatalok, hogy „fölpörögjenek”. Sok roma fiatalnak nincs jövőképe, nem látják, hogy a jelenlegi rossz helyzetükből hogyan tudnának kikerülni. A drog számukra pusztán arra kell, hogy legalább egy rövid időre megfeledkezhessenek mindarról, amiben élnek. Nyugodtan nevezhetjük ezt nyomordrognak is. Kassa környékén, de hazánkban is sokfelé szörnyű pusztítást végeznek ezek a szerek.

– Mit tehet az Egyház, a hívő ember azért, hogy az imént említett új Trianont elkerüljük?

– Az Egyház és a hívő emberek is nagyon lomhák, nehezen nyitnak a romák felé. Nagy a szakadék a romák és a nem romák között, mi mégis alig vagy túlságosan lassan teszünk ennek áthidalásáért. Pedig ezt a szakadékot a nem romák sokkal könnyebben átlépik, mint a romák. A papok, a hitoktatók és a hívő emberek még könnyebb helyzetben vannak. A papokat szívesen, tisztelettel fogadják a cigány családok, nyitottak az imádságra, az áldásra. A kapu tehát nyitva van. Nem úgy kell a romák evangelizációjához hozzáállni, hogy bent ülünk a plébánián, és várjuk, hogy eljöjjenek. A többségi társadalom évszázadok óta kötődik a templomhoz, de a romák hagyományaiban soha nem szerepelt a templomba járás. Meg kell teremtenünk az Egyház cigányok számára is vonzó arcát. Az utolsó órában vagyunk, most még van lehetőség arra, hogy változtassunk a helyzeten. Ha nem tesszük meg, akkor ketté fog szakadni ez az ország, amely közös hazánk.

Nagyböjt negyedik vasárnapja

Nagyböjt negyedik vasárnapja

Ingyenes és kiérdemelhetetlen

A nagyböjti időszakban többször is felidézem magamban a tékozló fiú történetét. Ilyentájt szívesen nézegetem a különböző művészeti ábrázolásokat, amelyek sajátos látószöge vagy éppen apró részlete új szempontot ad a példabeszéd értelmezéséhez. Nem mintha a Jézus által mondott eredeti történet nem volna önmagában is elég gazdag és ne adna számunkra évtizedekre vagy akár egy egész életre elmélkedési témát, főként akkor, ha őszinte bűnbánattal lépünk rá az Atyához vezető útra, de mégis hasznos számunkra megismerni mások értelmezési szintjét is. A művészeti ábrázolások, festmények esetében persze mindig kétséges, hogy mit akar üzenni a művész, hiszen nem szokás részletes magyarázatot írni egy festményhez. Nem tudni tehát, hogy a művész valóban azt akarta-e üzenni alkotásával, amit a művészettörténészek vagy más szakértők belelátnak, vagy amit én belelátok szemlélésem, elmélkedésem során aktuális élethelyzetem miatt. Ez a kis kétely azonban ne rettentsen minket vissza attól, hogy elmélyüljünk egy-egy ilyen történetben.
Idén is előveszem az egyik legismertebb alkotást, Rembrandt festményét. A Jézus által mondott eset, amelyet egyesek talán csak egy kitalált történetnek tartanak, az idők során újra és újra megismétlődik. A fiú az apához, az apa a fiához hajol, a bűnbánat és az irgalom találkozása ez. A fiúnak nem volt könnyű a visszatérés, de vajon az apának könnyebb volt-e a visszafogadás? A várakozás biztosan nem volt könnyebb, mindketten megszenvedtek ezért a találkozásért, s talán éppen szenvedésük miatt fakad belőle percekkel később új öröm. A fiú részéről a visszafogadottság öröme, az apa részéről a megbocsátás öröme. Ezt az örömöt még a nehézszívű idősebb testvér sem tudja beárnyékolni. De a találkozás pillanata még nem az örömé, az ünneplés csak később következik. Most még csak szótlanul ölelik egymást, az apa tekintete nem fiára szegeződik, hanem a távolba, ahonnan visszatért, s ahová oly sokszor tekintett az elmúlt évek során. Talán minden nap. Még nem szokta meg, hogy tekintetének, nézésének új irányt ad a fiának hazatalálása. Még nem szokta meg, hogy gondolatait ne a bánat, hanem az örvendezés vezesse. A fiú tekintetét nem láthatjuk, arcát apja ruháiba rejti, de érzései mintha apjának arcán tükröződnének vissza. Nyugalom sugárzik ebből az arcból. A fiú részéről a nyugtalan, bűnös, elrontott élet után újra nyugalom, a hazatalálás, az apára találás, az irgalom elnyerésének nyugalma. Az apa részéről a reményteli várakozás beteljesedésének nyugalma, az együttérzés nyugalma, az új szeretet kezdetének nyugalma. Az irgalom, a megbocsátás ingyenes és kiérdemelhetetlen. Jól tudja ezt mind az apa az irgalom osztója és a fiú, az irgalom részese.
Isten irgalmát én sem tudom kiérdemelni. Lehet bármennyire is tökéletes, azaz szeretetből fakadó a bánatom, mégsem ennek érdeme a megbocsátás Isten részéről. Lehet bármennyire is erős bennem az elhatározás, hogy bűneimmel, bűnös múltammal szakítva a jó útra térek, mégsem ennek jutalma az Istentől felém áradó megbocsátás. Lehet bármennyire is őszinte és erős bennem az Isten szeretetében való újjászületés vágya, mégsem ennek jutalmaként részesülök Isten irgalmában. Hanem ingyen. Mert Isten irgalmas. Mert önmagát nem tagadja meg. Nem érdemlem meg, de ő mégis visszafogad szeretetébe. Ezért ölelem át hálával őt.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Istenem, irgalmas Atyám! Öröm számomra, hogy újra a közeledben vagyok, visszafogadsz magadhoz és ismét szeretettel ölelsz át engem. Öröm számomra, hogy megbocsátod bűnömet. Szereteted soha nem volt számomra kényszer, én mégis megtagadtam azt, elhagytalak téged. Most bűneimet megbánva térek vissza hozzád, és elismerem, hogy irgalmas Atyám vagy. Te mindig vártál engem és bíztál abban, hogy nem felejtem el jóságodat és szeretetedet. Érints meg kezeddel, amelyből megbocsátás, irgalom, gyógyulás, tisztulás, megbékélés, szeretet és öröm sugárzik. Érints meg irgalmaddal! Érints meg szereteteddel! Bocsáss meg nekem, Istenem!