Ferenc pápa a Neokatekumenális úthoz: A bizalom csomagjával induljatok!

Jézus missziós parancsának –„Menjetek el az egész világra és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek” (Mk 16,15) – a segítségével értelmezte Ferenc pápa a Neokatekumenális út mai küldetését. Menjenek, keljenek útra egyedül a bizalom csomagjával, mert az Úr velük lesz. Együtt induljanak, közösségben, mint testvérek, együtt zarándokló testvérként. Vonzó és magával ragadó szeretetükkel tegyenek tanúságot és így nyerjék meg az embereket Krisztus ügyének.

Vértesaljai László - Vatikán

Ötven éve született a tanúságtevő katekézisre épülő Út

A Neokatekumenális út 2008-ban XVI. Benedek pápa által jóváhagyott katolikus egyházi mozgalom, mely az ősegyház lendületével, a keresztény hitbe bevezetés személyes tanúságtételén keresztül próbálja a mai szekularizálódott világban Krisztus evangéliumát hirdetni. 1964-ben Madridban indult az új kezdeményezés csírája, amikor az „út” alapítói, Francisco (Kiko) Argüello – és Carmen Hernandez a szegények között új módszerekkel indították el az evangelizálást. Mindenekelőtt a szegénynegyed lakói közé költöztek és ott tanúságtételükre, evangéliumi szolgálatukra a nehézsorsú és sokszor deviáns emberek megváltoztak, megtértek és élő közösséget alkottak. A II. Vatikáni Zsinat reményekkel teli esztendeiben a hivatalos egyház hamar felismerte a plébániák életét is megújító kezdeményezést és a Neokatekumenális út terjedni kezdett, mindenekelőtt Olaszországban, aztán szerte a világon. Ez a gyarapodás, a megerősödés és a megtisztulás vezetett aztán a hivatalos pápai elismeréshez 2008-ban. Az Út 1968-hoz köti megalakulását és ennek a jegyében tartja a közösség 2018-ban létrejötte félévszázados jubileumát.

A 2000-es Nagy Jubileum Ifjúsági Találkozójának a színhelyén

Ferenc pápa május 5-én szombaton délelőtt Róma Tor Vergate Egyeteme kampuszán találkozott a Neokatekumenális út mintegy 50 ezer tagjával, akik már napok óta megtöltötték Róma utcáit és menet közben, gitárral kísért énekeikkel derűs légkört teremtettek az örök Városban. A hely kiválasztása sokatmondó, mert 2000 nyarán ez a Tor Vergata Egyetem adott helyet a 2000-es Nagy Jubileumi év legjelentősebb találkozójának, amikor az idős és beteg II. János Pál pápa kétmillió fiatal szívét forrósította fel okos szavaival és csendes szeretetével.

Az ötven éves jubileum bibliai szám

Ferenc pápa a főleg fiatalokból álló neokatekumenális gyülekezet tagjaihoz szólva mindenekelőtt a jubileumi évszám bibliai jelentőségére emlékeztette őket. Feltámadása után ötvened napra küldte el a Feltámadott az apostolokra a Szentlelket. Isten választott népének törvénye minden ötvenedik évet jubileumi esztendőnek hirdetett meg, a megszabadulás és a hazatérés ígéretével. Nektek is hálát kell  adnotok ezért az ötven évért, mert az Úr megszabadított benneteket! – buzdította a pápa a fiatalokat. Ha most hálát adtok neki, akkor azt ne csak azért tegyétek, mert az Úr annyi mindent adott nektek, hanem elsősorban az ő hűséges szeretetéért! A misszió kapcsán Ferenc pápa a lelkükre kötötte azt is, hogy missziójuk során adjanak hangot Isten szeretetének, mert a misszió azt jelenti, hogy tovább adjuk azt, amit mi is úgy kaptunk.

Az Úr szavára indulni kell, hozzá a felszerelés a belé vette bizalom!

Az Úr küld benneteket: Menjetek! Nem szabad megelégedni az otthon-léttel, indulni kell, az Úr nem ismer félmegoldásokat, engedni kell ennek ez egyetlen és erős szónak: Indulni! De hogyan is induljunk? – tette fel a kérdést a pápa. Ügyesnek kell lenni hozzá, biztos, de ezt nem a felszerelés adja, hanem tanuljunk a pusztai vándorlás tanításából: elég hozzá az Istenbe vetett bizalom csomagja. Amikor az Úr szegényen köztünk járt, nem volt hová lehajtani a fejét – idézte a pápa Jézus alakját. Legyünk könnyűek, amikor útnak indulunk, ehhez pedig lemondás kell. Csak az az egyház, mely képes lemondani hatalomról és pénzről, tudja jól hirdeti a világnak az Urat. Nem akadályozza semmi, szabad a hiteles tanúságtételre.

Induljatok együtt, közösségben, mint együtt zarándokló testvérek

Ferenc pápa ezután a jézusi küldés igei szavát elemezte: Menjetek! Nem egyesével küld, hanem együtt, csoportosan, közösségben. Ti, menjetek, induljatok! Nem az az igazi misszionárius, aki egyedül megy, hanem aki együtt halad másokkal. Az együtt járás mindig a tanulás művészetét jelenti. Ehhez figyelni kell a másikra, nem pedig parancsolni neki. Hozzátartozik a másik kísérése, meghallgatása, tudva, hogy a mások útja nem az én utam. Miként a konkrét lépéseink sem azonosak, így van ez a hitben és a küldetésben is: a magam menetütemét senkire nem kényszeríthetem rá. Zarándokok vagyunk ugyanis, egymást kísérjük anélkül, hogy bárkinek is erőszakolnánk a növekedését.

A misszió szíve: tanúságot tenni az Úrról, hogy ő szeret minket

Tegyétek tanítványommá! – kéri az Úr tőlünk, folytatta a missziós parancs elemzését a pápa. Nem azt mondja, hogy szerezzétek meg, hogy foglaljátok el, hanem hogy tegyétek tanítványaimmá. Ez azt jelenti, hogy megosztoznak az adományokban, amit ők is úgy kaptak és ekkor ez egy szeretet találkozás lesz, mely megváltoztatja az életet. A misszió szíve: tanúságot tenni az Úrról, hogy ő szeret minket; vele együtt lehetséges az igazi szeretet, mely arra indít, hogy adjuk oda az életünket a családban, a munkában, a megszentelt életben és a házasságban. Ehhez újra fel kell fedezni, hogy az egyház maga is tanítvány – ajánlotta a pápa. Biztos, az egyház tanítómester is, de nem tud tanítani, ha előbb nem volt tanítvány, amint senki nem lesz anya, hacsak előbb nem volt leány. Úgy kell tehát evangelizálni, hogy az vonzó legyen, nem pedig valaminek a kényszerítésével. Azt ajánlotta a Neokatekumenális út követőinek a pápa, hogy a Szent Család példájára alázatban, egyszerűségben és Isten dicséretében éljenek. Ezt a családi szellemet vigyék el főként oda, ahol vigasztalan, szeretet nélküli körülmények uralkodnak. Mindenkit hívjatok barátaitoknak és mindenkinek a barátai lesztek! – ajánlotta.

Jézus szívében minden nép, minden ember számára van hely

Beszéde végén a pápa a minden néphez szóló jézusi küldetést vizsgálta. Ez azt is jelenti, hogy Jézus szívében minden nép, minden ember számára van hely. Senki sem marad kizárva. Pontosan úgy, mint egy családban, ahol a szülők az egymástól különböző gyermekeiket teljes szívükből szeretik. A szeretet ugyanis olyan, hogy továbbadva nemhogy megfogyatkozik, hanem gyarapodik. A szülők sem a gyerekeik hibáit nézik, hanem a szívükkel tekintenek rájuk, megbecsülő, értékelő és elismerő pillantással. Úgy menjetek a misszióba, mintha otthon játszanátok! – ajánlotta a Szentatya. Az Úr ugyanis már az érkezésetek előtt elhintette bennük az ő magvait. Szeressétek a kultúrájukat, a népi hagyományaikat, anélkül, hogy kész modelleket rájuk kényszerítenétek! Ne elméletekből és sémákból induljatok ki, hanem a konkrét körülményekből, mert így a Szentlélek formálja majd őket! Az egyház az ő képmására növekszik, és lesz a népek különbözőségének az egysége. A ti karizmátok az Isten nagy ajándéka az egyház számára, ezért adjatok hálát és mindörökké bízzatok az Úrban, én elkísérlek és bátorítalak benneteket! – fejezte be beszédét Ferenc pápa a Neokatekumenális út születésének ötven éves évfordulója alkalmából tartott találkozón a római Tor Vergata egyetem kampuszán.

Húsvét hatodik hét hétfője

Húsvét hatodik hét hétfője

Jézus tovább folytatja azokat a gondolatokat, amelyek arról szólnak, hogy mit tegyenek tanítványai, ha a világ részéről ellenségeskedéssel, gyűlölettel találkoznak. Nem elmenekülni kell az ilyen helyzetek elől, hanem fel kell ismerni azt, hogy éppen ezek a helyzetek adnak lehetőséget a Krisztusról szóló tanúságtételre. Távozása után az Úr azért küldi el az Atyától a Szentlelket, hogy ebben a tanúságtételben segítségére legyen övéinek. Az Egyház tapasztalata, hogy Krisztus ígérete a Szentlélek elküldésére vonatkozóan pünkösdkor valóban beteljesül, és a Lélek jelenléte, működése azóta is érezhető. A Szentlélek elsőként az apostolokat tölti el a tanúságtétel erejével, hogy elmondhassák mindazt, amit Mesterük mellett átéltek. Egyrészt történeti tanúk ők, akik a Krisztus-eseményt hirdetik, másrészt hitbeni tanúk, akik megértették az Úr megváltó küldetését és hittek abban, hogy az Atya küldötteként tett mindent.
A tanúságtétel ebből a szempontból a hit terjesztését jelenti. A Szentlélek ugyanis kiárad a későbbi korokban is mindazokra, akik Krisztust követik és őket is tanúságtételre ösztönzi. Az ő esetükben az időbeli távolság miatt már nem beszélünk történeti tanúságról, hitbeliről viszont annál inkább. Hívő emberként így kapcsolódunk be az Egyház apostoli küldetésébe: a hit szerinti életünk másokban is hitet ébreszt.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te meghívsz minket, hogy téged kövessünk és vezetéseddel eljussunk a mennyei Atyához. Meghívsz, hogy tőled tanuljunk és szolgálatodba álljunk. Tudjuk, hogy tanítványodként ugyanaz a sorsunk, mint a tiéd, aki mesterünk és tanítónk vagy. Nem akarjuk kikerülni a keresztutat. Nem keresünk más utat, ami könnyebbnek tűnhet. Azzal a szándékkal hallgatjuk szavaidat, hogy azok szerint éljünk. Hozzád hasonlóan engedelmeskedünk a mennyei Atyának, mert hisszük, hogy türelemmel viselt szenvedéseink jutalma az örök élet és az örökké tartó boldogság lesz. Segíts minket az üdvösségre!

Életet hordozni isteni minőség, a hétköznapokban is! – Köszöntjük az édesanyákat

Anyának lenni, anyává válni – természetes hivatás, felemelő küldetés. Mégsem mindig természetes, mégsem mindig felemelő. Anyányi lányaink számára komoly dilemmát jelent a karrier hívása és az anyaság közötti választás.

Valóban, a munka területén is érezhetjük Isten hívását, talentumaink sokféle környezetben bontakozhatnak ki.

Kiváló eredménnyel elvégzett tanulmányok után akár vezető pozícióba is kerülhet az ember, és azon nyomban folytatódik a képzése: vezetői tréningre küldik.

Amikor a gyerekeink kicsik voltak, gyakran tolmácskodtam csúcsvezetőképző kurzusokon. Egy ilyen alkalommal az volt a „csúcsmenedzserek” feladata, hogy gyűjtsék össze, milyen vezetői készségekre van szüksége egy vezérigazgatónak. Egymás után írták a csomagolópapírra a hívószavakat: önmenedzsment, időbeosztás, feladatdelegálás, motiváció, konfliktuskezelés, tárgyalástechnika, kudarctűrés, újrakezdés és így tovább. Amikor elkészültek, ránéztek a listára, és megállapították: nincs ebben semmi különös, minden ismerős, ilyen egy anya reggele! Valamennyi csúcsvezetői készségre szükségünk van egy átlagos hétköznap reggel.

–  Önmenedzsment? Ezt mi otthon csak önuralomnak hívjuk! – ezzel indul minden nap. Kelj fel valamivel előbb, mint a többiek, különben oda az egész család napja. (Bevallom, ez tőlem komoly tréninget igényel. Hétszeri óracsörgés után is folyton alkudozom magammal „még öt percért”…) Ezután indulhatsz a gyerekszobába motiválni! „Jó reggelt! Jaj, de nagyszerű! Ma iskola van! Gyere, kincsem, lesz legalább hét-nyolc nagyszerű órád!” Amint kiléptél az ajtón, hallgass csak be egy kicsit a szobába, és máris gyakorolhatod a kudarctűrést, hiszen mukkanás sincs, tehát nem sikerült ez a projekt. Nem baj, az újrakezdés is nagy menedzseri erény, próbáljuk hát meg! Most a motivációs bázis gazdagságára lesz szükség, mert az előző módszered nem vált be. Tehát jöhet a kettes modell, kissé emeltebb hangon:

– Nem bánom, nem viszlek be, nem fogok könyörögni minden reggel! Apád sem visz be! Ha elkésel, majd tanulsz belőle, és viseled a következményeket! Elvégre nem vagy már óvodás!

Végre a tizenhat éves lányod is kikászálódik az ágyból. Tél van. Fölveszi az arasznyi szoknyáját, amiről múltkor az apja nem tudta megállapítani, hogy egy vastagabb derékkötő-e vagy más ruhadarab… Most a meggyőzéstechnika következik, hiszen annyit már tudsz, hogy egy serdülővel nem közölheted: „Vegyél fel másikat, de gyorsan!”

– Hallottad az időjárás-jelentést a rádióban? Épp az előbb mondták be, hogy ideért az a sarkvidéki hullám. És képzeld, máris esik a hó! Ma iskola van, nem strandolás!

– Anyaaaa! Hagyjál! Nem lehet így megjelenni! Hol éltek? – hangzik a válasz. Most következik a tárgyalás nehéz emberekkel, aztán a bizalom a beosztottakban – majd csak felhúz valami mást –, és ott van, ami még ennél is fontosabb: az időtartás! Nem vitatkozhatsz itt egész reggel, irány a konyha!

Hű, a viharba is! Már megint az asztalon hagyták a kenyeret, megszáradt! És kint maradt a tej is, megsavanyodott! Jöhet a rugalmas problémamegoldás! Mit adsz reggelire, mit csomagolsz uzsonnára? Közben pedig már szivárognak a nappaliba a családtagok: „Hol a tornazsákom?” – „Ahová tetted, fiam! Menj, mosakodj, öltözz, egyél, siess, moss fogat, hagyd békén, keresd meg…” – következik a feladatdelegálás, turbó üzemmódban.

A vezetőképző tréningen, azon a bizonyos listán, nagy betűkkel kiemelve a legfontosabb vezetői erényként ez állt: céltartás. Hiszen mindegy, mit csinálsz, ha nem jó irányba halad a cég. Mi is most a cél? Hogy öt percen belül felszerszámozva mindenki legyen az ajtón kívül!

Összegezve tehát: nincs intenzívebb vezetői tréning a családmenedzsment kihívásainál! (Vezetőként egyébként mindig bátran építhettem az anyaságban edzett munkatársakra.)

Ám a jó vezető igazi feladata nem csupán a dolgok kézben tartása, hanem az is, hogy mindez megteljen élettel. És ez már valódi alkotómunka! Fontos, hogy ezen a reggelen is szárnyakat kapjanak a családtagok, hogy munkájuk végeztével szívesen térjenek majd haza, és az otthonuk hordozza örömeiket, fájdalmaikat. Hogy szinte észrevétlenül megtapasztalják, Isten a legegyszerűbb helyzetekben is velünk van. Érdemes felidézni ebből a szempontból a Szűzanya máig tartó hatékonyságát. Nem a tanításai adták az erejét, hanem az életet hordozó léte! Amikor kellett, észrevette, hogy a menyegzőn nincs bor, s személyiségének kisugárzásában egyre „növekedett gyermeke kedvességben és bölcsességben”. Előfordult, hogy aggódott, sírt, szenvedett, de minden élethelyzetben jelen volt.

Az igazi anya közelségében az Élet mindig növekedik. S anyának lenni valóban isteni minőség. Egy átlagos hétköznapon is.

Ferenc pápa: Isten szeret minket, ezért mi is szeressünk és óvjunk minden életet!

Május 6-án délben a Szentatya elimádkozta a húsvéti időszak szokásos Mária-imádságát, a Regina Coelit a Szent Péter téren egybegyűlt hívekkel. A napi evangéliumról elmélkedve hangsúlyozta, hogy szeretetünk csak akkor valóságos, ha tetteinkben is megmutatkozik, és hogy Jézus szívével kell szeretnünk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Ebben a húsvéti időszakban Isten szava továbbra is olyan életstílusokat tár szemünk elé, amelyek annak feltételei, hogy a feltámadt Jézus közösségének mondhassuk magunkat. Ezek között a mai evangélium Jézusnak a „Maradjatok meg szeretetemben” (Jn 15,9) utasítását ismerteti. Megmaradni Jézus szeretetében! Isten szeretetének áramlásában kell laknunk, le kell táboroznunk benne, ha nem akarjuk, hogy szeretetünk útközben elveszítse lángolását és merészségét. Nekünk is – Jézushoz hasonlóan és őbenne – hálásan be kell fogadnunk az Atyából áradó szeretetet, meg kell maradnunk ebben a szeretetben, és vigyáznunk kell, nehogy önzésünk vagy bűnünk elszakítson tőle. Erőfeszítést kívánó, de nem lehetetlen program.

Mindenekelőtt tudatosítanunk kell, hogy a Krisztus iránti szeretet nem egy felszínes érzelem, nem, hanem a szív alapvető magatartása, mely abban mutatkozik meg, hogy úgy élünk, ahogyan ő akarja. Jézus ugyanis kijelenti: „Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében” (Jn 15,10). A szeretet a mindennapi életben, a viselkedésmódunkban, a tetteinkben valósul meg, ellenkező esetben csak valami képzelt dolog. Beszélhetünk róla, de az nem más, mint szavak, szavak, szavak: ez nem szeretet. A szeretet konkrét, a mindennapokba ágyazva. Jézus azt kéri, hogy tartsuk meg parancsait, melyeket ebben a parancsban lehet összefoglalni: „Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket” (Jn 15,12).

Hogyan tudnánk elérni, hogy mások is megérezzék ezt a szeretetet, amelyet a feltámadt Úr ajándékoz nekünk? Jézus többször is rámutatott arra, ki az, akit szeretnünk kell, nem szavakkal, hanem tettekkel. Az, akivel utamon találkozom, és aki arcával és élettörténetével kérdőre von engem; az, aki puszta jelenlétével arra késztet, hogy kilépjek érdekeim és biztonságos életem keretei közül; az, aki készségemre szomjazik, arra, hogy meghallgassam őt és az úton egy darabon együtt haladjunk. Szolgálatkészségről van szó minden fivérem és nővérem felé, bárki legyen is és bármilyen helyzetben legyen is, azokkal kezdve, akik a közelemben vannak: a családomban, a közösségemben, a munkahelyemen, az iskolában… Ily módon, ha egységben maradok Jézussal, az ő szeretete el tudja érni a másikat, magához tudja őt vonzani és barátságába tudja őt fogadni.

Ezt a mások iránti szeretetet azonban nem szabad kiváltságos alkalmakra tartogatnunk, hanem állandó magatartásunknak kell lennie. Ezért feladatunk például az, hogy értékes kincsként és szeretettel őrizzük az öregeket, még ha anyagi nehézségeket és kellemetlenséget jelentenek is, de vigyáznunk kell rájuk. Ezért kell a betegeknek, életük utolsó stádiumában is megadnunk az összes lehetséges ellátást. Ezért kell a születendő gyermekeket mindig elfogadni; ez az oka végeredményben annak, hogy az életet mindig védelmeznünk és szeretnünk kell a fogantatástól a természetes elhalálozásig. Ez szeretet.

Isten Jézus Krisztusban szeret minket, aki azt kéri tőlünk, hogy szeressük egymást, ahogyan ő szeret minket. De ezt nem tudjuk megtenni, ha nem az ő szíve dobog bennünk. Az eucharisztiának, amelyen minden vasárnap részt veszünk, az a célja, hogy kialakítsa bennünk Krisztus szívét, hogy egész életünket az ő jóságos magtartása irányítsa. Szűz Mária segítsen, hogy megmaradjunk Jézus szeretetében, és növekedjünk a mindenki, különösképpen a leggyengébbek iránti szeretetben, hogy teljesen betöltsük keresztény hivatásunkat!

A Szentatya szavai a Regina Coeli elimádkozása után:

Kedves testvéreim, tegnap, Aachenben (Németországban) boldoggá avatták Clara Feyt, a Szegény Kisded Jézus Nővéreinek alapítónőjét, aki a 19. század második felében élt. Adjunk hálát Istennek az evangélium eme buzgó tanúságtevőjéért, a szükséget szenvedő ifjúság áldozatos nevelőjéért!

Hívlak titeket, hogy imádkozzunk a Közép-afrikai Köztársaság lakosságáért. Abban az örömben lehetett részem, hogy meglátogathattam ezt az országot, és a szívemben is hordozom. Az elmúlt napokban súlyos erőszakos cselekmények történtek ott, számos halottal és sebesülttel, akik között egy pap is van. Szűz Mária közbenjárására az Úr segítsen mindenkit, hogy nemet mondjon az erőszakra és a bosszúra, és hogy együtt a békét építsék.

Köszöntelek mindnyájatokat, rómaiak és zarándokok! Külön is köszöntöm az Oviedóból (Spanyolországból) jött híveket, a szlovákiai Verbóból jött diákokat és a bernai ministránsokat. Ugyanígy, külön köszöntöm az új svájci gárdistákat, családtagjaikat és barátaikat ennek a történelmi és nagyérdemű testületnek az ünnepén. Tapsoljuk meg őket!

Köszöntöm a Métér Társulat képviselőt, akiket bátorítok, hogy folytassák az erőszakot szenvedett gyermekek megsegítését, továbbá köszöntöm a piacenzai és a borgoriccói híveket és a Castelfranco Emilia-i tornász sportolókat.

Hallottam néhány éneket a neokatekumenálisoktól is… Ott vannak! Köszönjük! Köszönöm evangelizáló munkátokat! Mindenhol ott vagytok, köszönöm!

Köszöntöm a latinai börtön minden fogvatartottját is, akik lélekben most együtt vannak velünk.

Szép vasárnapot kívánok mindenkinek! Kérlek titeket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! A viszontlátásra!

Húsvét hatodik hetének vasárnapja

Húsvét hatodik hetének vasárnapja

Aki életét adja

A szeretet parancsának kifejtése során Jézus a következőket mondja: „Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit parancsolok nektek.” Majd pedig megerősíti, hogy tanítványait és követőit nem szolgának tekinti, hanem barátként tekint rájuk. Ebben a rövid részletben háromszor is szerepel a barát kifejezés, míg írásának többi részében János evangélista meglehetősen ritkán használja. A barát szó használatával Keresztelő János Jézusról szóló tanúságtételében találkozunk először. János jól tudja, hogy nem ő a Messiás, hanem Jézus. Ő tehát nem a vőlegénynek, hanem a vőlegény barátjának nevezi magát, aki együtt van a vőlegénnyel és együtt örül vele (vö. Jn 3,29). Egy másik előfordulási hely, amikor Jézus hírt kap Lázár betegségéről, akkor ezt mondja: „Lázár, a mi barátunk, elaludt. Megyek, hogy fölkeltsem álmából” (Jn 11,11), aztán elindul és visszahívja a halálból Lázárt. Jézus szenvedéstörténetében szintén előfordul a barát említése. Amikor a római helytartónak, Pilátusnak az a szándéka, hogy szabadon bocsátja Jézust, akkor a zsidók így kényszerítik ki belőle a halálos ítéletet: „Ha elbocsátod, nem vagy a császár barátja” (Jn 19,12).
E jelenetektől eltérő értelmű az a barátság, amiről Jézus a szeretet kapcsán beszél. „Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint annak, aki életét adja barátaiért.” Nyilvánvaló, hogy az Úr kereszthalálának titkára és értelmére világít rá ez a kijelentés, amely hamarosan meg is fog valósulni. Azért nevezi barátainak tanítványait, mert mindent közölt velük, amit az Atya rábízott. Jézus példája azt bizonyítja, hogy a szeretet több mint érzés, miként azt sokan gondolják napjainkban. A valódi szeretet nem merül ki a szavakban, nem elégszik meg az érzés gyakori hangoztatásával, hanem cselekedetekben nyilvánul meg. Azt látjuk, hogy Isten is az ő tetteiben mutatja meg az emberek, az emberiség iránti szeretetét. A mennyei Atya megmutatja azzal, hogy megteremti az embert és a számára élettérként szolgáló világot. A második isteni személy, a Fiúisten szeretete megmutatkozik a megváltás művében, a Szentlélek szeretete pedig abban, hogy megszenteli és az üdvösség útján vezeti a Krisztusban hívőket.
Az emberek közti barátságot a bizalom, a hűség, az önzetlenség jellemzi. Ha két ember nem bízik meg egymásban, akkor nem beszélhetünk köztük barátságról. Ha két ember nem tud egymás mellett kitartani a nehézségek és a gondok idején, és nem ragaszkodnak egymáshoz kölcsönösen, akkor nincs szó köztük barátságról. Ha két ember viszonyában nem élvez elsőbbséget a másik javának szolgálata, előmozdítása, hanem mindegyikük csak a maga hasznát keresi a kapcsolatban, akkor nem nevezhetjük őket barátoknak. Isten és az ember kapcsolatában szintén személyekről van szó, amely személyek között alapvető szerepe van a három tulajdonságnak. Isten bizalommal tekint az emberre, szövetségre, szeretetkapcsolatra akar lépni mindenkivel. Bizalmának jele, hogy meghív minket a vele való életre. Megígéri, hogy eljuthatunk az örök életre, ha parancsai szerint élünk, és ehhez az ígéretéhez, mint szeretetének egyik jeléhez, hűséges marad. Isten önzetlenségének legszebb példája, hogy önmagát adja nekünk a Fiú megtestesülésével, aki feláldozza magát a kereszten minden emberért. Íme, a gyakorlati jelei annak, hogy Isten barátként tekint ránk és szeret minket.
Hogyan válaszolok Isten barátságára és szeretetére? Ha rábízom életemet, kitartok mellette és felajánlom magamat neki, akkor részem lesz majd örökké tartó szeretetében.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor ezt mondtad tanítványaidnak és valamennyi követődnek: „Barátaimnak mondalak benneteket.” Barátsággal fordultál még a bűnösökhöz is. Te minket is barátságra hívsz. Barátként gondoltál ránk, amikor életedet adtad értünk. Te mindig barátként tekintesz ránk. Szükségünk is van barátságodra, szeretetedre. Barátságod segítsen minket abban, hogy emberi kapcsolatainkban is sikerüljön megvalósítanunk az igaz barátságot!