Ferenc pápa az antiszemitizmusról: A felelősség és az emlékezet oltás a közöny vírusa ellen

Ferenc pápa az antiszemitizmusról: A felelősség és az emlékezet oltás a közöny vírusa ellen

Az antiszemitizmus elleni fellépés jegyében tartott január 29-én nemzetközi konferenciát az EBESZ Rómában. A Szentatya az Apostoli Palota Konzisztóriumtermében fogadta az esemény résztvevőit.

Az EBESZ és a szervezet soros elnökségét betöltő Olaszország külügyminisztériuma által rendezett konferencia azzal foglalkozik, hogy mi az államok, az intézmények és az egyének felelőssége az antiszemitizmus és az antiszemita gyűlölethez kapcsolódó bűntények elleni küzdelemben.

A felelősség és az emlékezet jelenti az oltást a közöny vírusa ellen, amely vészesen megfertőzi korunkat. Ma egyre inkább össze vagyunk kapcsolódva másokkal, de egyre kevésbé figyelünk rájuk – fogalmazott Ferenc pápa.  A Szentatya kifejezte: elítéli a gyűlölet minden formáját és még inkább annak gyökerét, a közönyt, mert megbénít, és megakadályozza, hogy azt tegyük, ami helyes, amikor tudjuk, hogy helyes.

A pápa kiemelte: az emlékezet a kulcs a jövő felé. Közös felelősségünk, hogy azt méltó módon adjuk át a fiatal nemzedékeknek. Ebben az összefüggésben utalt a Mi emlékezünk: elmélkedés a Shoáhról című dokumentumára, amelyet húsz évvel ezelőtt jelentetett meg a Zsidósággal való Vallási Kapcsolatok Bizottsága. Szent II. János Pál szavai nyomán Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy történelmünk építéséhez szükség van a közös emlékezetre, amely nem reked meg a neheztelésnél, hanem a fájdalom éjszakáján átkelve megnyílik az új hajnal reménye felé.

A gyűlölet- és diszkriminációmentes jövő építése a fiatal nemzedékek kezében van. Arra kaptak meghívást, hogy segítsék elő a felelősség, az emlékezet és a felebaráti szeretet kultúrájának kialakulását. Ezt pedig a közöny elleni szövetségkötéssel valósítsák meg. Ezen az úton alapvető jelentőségű az információ növelése és a képzés, mert egy igazán emberi jövő előkészítéséhez nem elegendő elutasítani a rosszat, hanem közösen kell építeni a jót – hangsúlyozta a Szentatya.

 

Évközi negyedik hét hétfője

Évközi negyedik hét hétfője

Az ördögűzések sorában egészen különleges és érdekes az az eset, amit a mai evangéliumban olvasunk. Különleges, mert Márk evangélista részletesen bemutatja a körülményeket, mindazt, amit a gonosz lélek művel az általa megszállott emberrel, más esetekben csak egészen röviden tesz erről említést. Különleges abból a szempontból is, hogy a gonosz azonnal felismeri Jézust, az Isten Fiának szólítja őt, emberek erre eddig még nem voltak képesek, bár az Úr több csodájának is szemtanúi lehettek. Érdekes az is, hogy bár Jézus nem tűr semmiféle ellenállást a gonosztól és hatalma egyértelműen nagyobb a gonosz erejénél, mégis teljesíti annak kérését, azaz megszállhatja a közelben lévő állatokat. Az eset további sajátossága, hogy az a csoda már nem a zsidók által lakott területen, hanem a pogányok, a nem zsidók vidékén történt. Jézus azt mutatja ilyen módon, hogy az Isten országának örömhíre nem csupán az ószövetségi választott nép tagjaihoz szól, hanem minden néphez, Isten országa nem csak a zsidók körében valósul meg, hanem minden ember számára elérhető valóság.
A jelenet során nagyon látványos az ördög távozása a megszállott emberből, majd a sertések tóba rohanása, de ez ne vonja el figyelmünket az emberről, akinek érdekében a csoda történt és aki Jézus tettének köszönhetően megszabadult a gonosz befolyásától. Őt az Úr megajándékozta a szabadsággal és immár szabadon tehet tanúságot arról, hogy kinek köszönheti szabadulását.
Hirdetem-e, tanúságot teszek-e Isten szabadító tetteiről?
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus, te kicsinnyé lettél, amikor Isten létedre emberi testet vettél fel és közöttünk éltél. Egész életeddel példát adtál nekünk a kicsik alázatos szolgálatára. Taníts minket arra, hogy felismerjünk téged minden emberben, a kicsinyekben is és téged szolgáljunk mindenkiben!

Hetvenedvasárnap

Hetvenedvasárnap

Ez a kérdés mindig benne van a levegőben, míg ember él a földön: „Új tanítás, hatalommal?” Le van írva, 2000 éve, a szó nem változik, de jelentésében, értelmében Isten az, aki megújítja, és mindig új tartalommal tölti meg, bennem, bennünk, akik megengedővé tesszük magunkat rá, hogy általunk hangozzon Isten Igéje! Éppen ezért, aktuálisan mindig azok a farizeus lelkületűek, akik gátat szabnak az Isteni Ige megszentelő kegyelme általi elhangzásának! Isten a törvény, bennem, bennünk hozza meg Isten a maga „ítéletét”. mindig úgy, ahogy az az Ember javát szolgálni képes.

Vagyis: a tanítás a régi, de annak hangzása és értelme mindig új, mert megújítani akarja Isten népét! Hatalommal hangzik, mert Istentől van, Aki örökérvényű, és szüntelenül megszentelni, jóra érdemesnek tartja a teremtését, azaz: bizalma, a teremtett ember iránt nem változik! Ami nem zárja ki azt, és nem zárhatja ki azt, hogy csalódjon az egyes emberben, vagy egyes, általa felkent hatalomban! Mert az Ember gyarló, esendő. Értem ez alatt azt is, hogy hamarabb képes egymással szövetségre lépni, egymással közösséget alkotni, mint Istennel. Még úgy is igaz ez, rám, az Emberre, hogy a magam esendőségében vagyok hajlandó közösséget találni, mintsem Istennel, Aki esendő voltomat kiigazítani akarja. Ugyan, miért akarnék változni, ha a változás a pillanatban értékítéletemmel ellentétesnek látszik? Az Ember esendőségének számtalan esete van, formája, és alakzata. Ahányan vagyunk, annyi a tévedésünk egy adott pillanatban is, hát még, a történelem, korok, és generációk egymásra hatásának kapcsolatában! Nehéz kiigazítani magunkat, és még nehezebb akkor, ha egyikünk sem teszi meg a magáét azért, hogy Isten kedvét keresse. Bizony, magunkat, és egymást vezetjük félre, így navigáljuk félre a világ Istentől szándékolt fejlődési irányát is.

Például, a mai Szentleckéből, szerintem a lényeges maradt ki, pedig csak néhány verssorral korábban hangzik el Pál igen lényeges gondolata, mely így hangzik: „Mindenki maradjon meg abban a hivatásban Isten előtt, amelyben meghívást kapott.” [1Kor 7,24] Talán azért, mert ma ezt meg sem hallanánk, és fel sem kapnánk rá a fejünket? De már hallom is, hogy e verssornak a kommentálása hány meg hányféle képen hangozna el a szószékekről!

Képes lehet számunkra Isten szava egyértelművé lenni? Mely irányba állíthatja, is irányban megtarthatja Isten népét? Mennyivel inkább vagyunk készségesek a vitára, önnön igazunk hangoztatására, mintsem a megengedésre, az engedelmességre, hogy rajtunk Isten ereje érvényesüljön? Mennyire vesszük komolyan Isten kegyelmi erőművének működését? Vagy, mennyire iktatjuk ki ennek az erőműnek a működését. Talán úgy gondoljuk, hogy ideje volna leselejtezni? Vagy, talán már régen kiiktattuk, csak most kezd feltűnni, hogy jé! Miért nem működik? Lehet, hogy kezdjük észrevenni, hogy szükségünk volna rá, mert nélküle nem boldogulunk? Uram, Istenem, újítsd meg a földünk színét, e helyen, és rajtunk keresztül, kik hinni próbáljuk, hogy nem csupán földből vagyunk, hiszen Te lehelted belénk az életet, a Te Életerődet! Ámen

A Pápai Teológiai Akadémia idén ünnepli fennállása 300. évfordulóját

A Pápai Teológiai Akadémia idén ünnepli fennállása 300. évfordulóját

A Szentatya pénteken délelőtt fogadta a Vatikánban a Pápai Teológiai Akadémia tagjait, mely idén ünnepli fennállása 300. évfordulóját.

Az akadémia a találkozás és a párbeszéd helye, melyet 1718-ban XI. Kelemen pápa alapított egyházi személyek képzése céljából. Amikor a történelmi és társadalmi körülmények ezt már így nem igényelték, akkor az akadémia megváltoztatta alapvető célkitűzését, és most is annak a jegyében működik, hogy tudósok egy csoportja kutassa és elmélyítse a kiemelten fontos teológiai témákat. Ehhez a körhöz csatlakoztak – értelmezte a pápa az akadémia feladatát – azok a társult tagok, akik a Rómában működő teológusok munkájához kívülről járulnak hozzá.

Egy dolog azonban változatlan maradt, mégpedig az, hogy az akadémia az Egyház szolgálatában áll, előmozdítja és támogatja az Istenben való hit értelmezésének különféle formáit. E szolgálata jegyében, hűen az Egyház Tanítóhivatalához, figyelemmel követi a kor kultúrájának társadalmi igényeit, és lehetőséget kínál az egybevetésre, a párbeszédre, főként azokra tekintettel, akik szenvednek és nehézségekkel küzdenek.

Végül van egy másik sajátos küldetése, mely kezdettől fogva jellemzi a Pápai Teológiai Akadémia tagjainak küldetését, ez pedig a kapcsolatápolás a különféle egyetemi és oktatási-nevelési intézményekkel. Így sajátos feladata az akadémiának, hogy ápolja a kapcsolatot a La Sapienza római egyetemmel, a római szeminárium különféle iskoláival, melyek később pápai egyetemekké váltak.

Évközi negyedik hét vasárnapja

Évközi negyedik hét vasárnapja

Szabadító hatalom

Az elmúlt vasárnap az első tanítványok meghívásáról olvastunk. Ezt a részt követi Jézus fellépése a kafarnaumi zsinagógában, ezt olvastuk a mai evangéliumban. A tanításából egyetlen szót sem idéz Márk evangélista, inkább figyelmét az itt történt csodának, az ördögűzésnek szenteli. Márknál ez az első csoda. János evangélista műve szerint a kánai menyegzőn történt az első csoda, amikor Jézus a vizet borrá változtatta. Ő ünnepélyesen fejezi be a csoda leírását: „Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét és tanítványai hittek benne” (Jn 2,11). Márk evangélistánál is hasonló az első csoda lezárása, de itt nem egy ünnepélyes hitvallást hallunk, hanem csak az emberek kérdését: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!” E kérdés egyáltalán nem utal arra, hogy a jelenlévők, a csodát megtapasztalók hittek volna Jézus isteni hatalmában.
A jelenlévők hitvallása tehát elmarad, emiatt nem lehet jelentősége annak, hogy Márk éppen ezt a csodát írja le elsőként. Az evangélista szándéka inkább annak jelzése lehetett, hogy Jézus képes megtörni a gonosz emberek feletti hatalmát, képes megszabadítani az embereket a gonosz lélek ártó befolyásától. Az Úr fellépésétől kezdődően a gonosznak nincs többé hatalma az emberen, eljött az üdvösség korszaka, eljött az Isten országának és uralmának az ideje, amelyről Jézus nem csak beszél, hanem cselekedeteivel ki is nyilvánítja annak megvalósulását. A jelenet „tisztátalan léleknek” nevezi az embert megszálló gonoszt. A bibliai szóhasználat szerint az a „tisztátalan”, ami szemben áll Istennel és az ő tisztaságával, szentségével, elszakad vagy elszakít tőle. A gonosz szembefordulása nem Istent közvetlenül fenyegeti, hanem az embert veszélyezteti, aki vagy Isten uralmát engedi érvényesülni életében, vagy a gonosz befolyását. Harmadik lehetőség nincs. Ha az ember el akar indulni a hit útján Isten felé, akkor ennek felismerése az első lépések egyike. Ezt nem lehet későbbre halasztani, mindjárt az út elején dönteni kell arról, ki lesz életem Ura.
Jézus megszabadítja az embert a tisztátalan lélektől, a gonosztól. Jól láthatjuk az ellentétes irányú törekvéseket. A gonosz fogva akarja tartani az embert, mintegy rabszolgává teszi, nem engedi, hogy szabadon cselekedjen. Jézus viszont felszabadít, megajándékozza az embert a szabadsággal, hogy szabad és felelős döntést hozhasson. Ez a megváltás lényege. A megváltás minden rosszból kiemeli, megszabadítja az embert és lehetővé teszi számára, hogy Istennel élve megtalálja boldogságát. E csoda esetében és minden hasonló ördögűzésnél lényeges, hogy a gonosz nem tud ellenállni Jézus parancsoló szavának. Mert Jézus hatalma nagyobb, mint az övé. Jézus ereje képes legyőzni minden gonosz erőt. Ennek tudata nagy vigasztalást jelent számunkra a kísértések idején. Jézus segítségével van lehetőségünk arra, hogy visszautasítsuk a gonosz kísértéseit és szabadon Istennek szenteljük életünket.
A történet kapcsán érdemes elgondolkodnunk azon, hogy milyen hatást vált ki belőlünk Jézus isteni erejének megtapasztalása? Megelégszünk a csodálkozással, az ámulattal, mint az egykori emberek a kafarnaumi zsinagógában? Csupán kérdések merülnek fel bennünk? Milyen cselekvésre indít minket, amikor megérezzük Jézus szabadító hatalmát?
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Tanítványaid a te életmódodat akarták elsajátítani, ezért elhagyták otthonukat és családjukat, hogy állandóan veled legyenek. Ők nem váltak önálló tanítókká, hanem mindenkor téged képviseltek, a te küldetésedben részesültek, a te tanításodat adták tovább, megélve annak igazságát, hogy „nem nagyobb a tanítvány mesterénél.” Segíts minket, hogy a te követődként az evangéliumot olvasva és élve, hozzád kössük életünket! Segíts, hogy szavaidban felismerjük az örök élet igéit, amelyeket senki másnál nem találhatunk meg.