Ferenc pápa: Mária Jézus elé viszi az emberek szükségeit és szenvedéseit

Újév napján a szokásos déli úrangyala elimádkozásakor a pápa Mária közbenjáró szerepére hívta fel a hívők figyelmét, és mindenkit arra kért, hogy a békés jövő biztosításáért dolgozzon. Ferenc pápa beszédének fordítását teljes terjedelmében közöljük.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Az Úr által nekünk adott új év naptárának első oldalára az Egyház mint egy gyönyörű miniatúrát a Boldogságos Szűz Mária, Isten anyja liturgikus főünnepét helyezi. A naptári évnek eme első napján szegezzük szemünket őrá, hogy anyai oltalma alatt újrakezdjük utunkat az idő ösvényein.

A mai evangélium (vö. Lk 2,16–21) visszavezet minket a betlehemi istállóhoz. A pásztorok sietve érkeznek, és megtalálják Máriát, Józsefet és a gyermeket; elbeszélik, milyen híradást kaptak az angyaloktól, hogy tudniillik az az újszülött a Megváltó. Mindenki elámul, miközben „Mária megőrizte mindezeket a dolgokat, és gyakran elgondolkodott rajtuk szívében” (Lk 2,19). A Szűz megérteti velünk, hogyan kell fogadnunk a karácsonynak, Jézus születésének eseményét: nem felszínesen, hanem a szívünkben. Megmutatja, hogyan lehet igaz módon fogadni Isten ajándékát: megőrizve szívünkben és elgondolkodva rajta. Mindnyájunkhoz szól a felhívás, hogy imádkozva szemléljük és ízleljük ezt az ajándékot, aki Jézus maga.

Isten Fia Márián keresztül vette fel a testi valóságot. Mária anyasága azonban nem szűkül erre: hitének köszönhetően ő Jézus első tanítványa is, és ez „kitágítja” az ő anyaságát. Mária hite fogja kiprovokálni Kánában az első „csodajelet”, mely hozzájárul a tanítványok hitének megszületéséhez. Mária ugyanezzel a hittel jelen van a kereszt lábánál, és fiául kapja János apostolt; végül pedig, a feltámadás után, az Egyház imádkozó anyjává válik, akire leszáll a Szentlélek pünkösd napján.

Anyaként Mária egy igen különleges feladatot lát el: Fia, Jézus és az emberek között helyezkedik el, amikor azok nélkülöznek, szűkölködnek, szenvednek. Mária közbenjár, mint Kánában, tudatában annak, hogy ő anyaként azt teheti, sőt kell tennie, hogy Fia elé viszi az emberek, különösen a leggyengébbek és legelesettebbek szükségeit. Épp az ilyen embereknek szenteltük a béke ma tartott világnapjának témáját: „Migránsok és menekültek: békét kereső férfiak és nők” – így szól a mai nap mottója. Ismételten szeretnék szószólója lenni ezeknek a fivéreinknek és nővéreinknek, akik békés jövőt szeretnének. E békéért, melyhez mindenkinek joga van, közülük sokan készek az életüket is kockáztatni azáltal, hogy utazásra vállalkoznak, mely az esetek többségében hosszú és veszélyes; készek arra, hogy fáradalmakat és szenvedéseket vállaljanak (vö. Üzenet a béke 2018-as világnapjára, 1).

Kérem, ne oltsuk ki a reményt szívükben, ne fojtsuk el békevágyukat! Fontos, hogy mindenki, az állami intézmények, a nevelési, segélyező és egyházi szervezetek mindent megtegyenek, hogy biztosítsák a békés jövőt a menekülteknek, a migránsoknak, mindenkinek. Adja meg nekünk az Úr, hogy nagylelkűen tudjunk azon munkálkodni ebben az új esztendőben, hogy egy szolidárisabb és befogadóbb világot hozzunk létre. Kérlek tieteket, imádkozzatok ezért, miközben veletek együtt Máriára, Isten anyjára és a mi anyánkra bízom a most elkezdődött 2018-as évet.

Az öreg orosz misztikus szerzetesek azt mondták, hogy a lelki megzavarodás idején Isten szent anyjának köpenye alá kell bújnunk. Gondolva a megannyi mai zavarodottságra, és elsősorban a migránsokra és a menekültekre, imádkozzunk, ahogyan ezek a szerzetesek tanították nekünk: „Oltalmad alá futunk, Istennek szent anyja, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, mindenkor dicsőséges és áldott Szűz!”

A Szentatya szavai az Angelus elimádkozása után:

Kedves testvéreim!

2018 küszöbén szívből kívánok minden jót mindenkinek, mindnyájatoknak az új esztendőben!

Szeretnék köszönetet mondani az Olasz Köztársaság elnökének jókívánságaiért, amelyeket hozzám intézett év végi üzenetében, melyeket szívből viszonzok, az olasz népnek pedig nyugodt és békés évet kívánok, amelyet Isten állandó áldása világít meg.

Elismerésemet fejezem ki a számos ima- és cselekvéskezdeményezésért, amelyet a béke érdekében szerveztek a világ minden részén a béke mai világnapjának alkalmából. Külön is gondolok a tegnap esti nemzeti békefelvonulásra Sotto il Monte településen, amelyet az olasz püspöki konferencia, az olasz karitász, a Pax Christi és az Actio Catholica szervezett. Köszöntöm a „Békét az egész földön” felvonulás résztvevőit, amelyet a Szent Egyed közösség szervezett Rómában és számos országban. Kedves barátaim, biztatlak titeket, hogy örömmel folytassátok szolidaritást vállaló munkátokat, különösen a városok peremén, a békés együttélés elősegítésére.

Köszöntelek titeket, kedves jelen lévő zarándokok! Külön is köszöntöm azokat, akik New Yorkból jöttek, a Kaliforniából érkezett zenekart és a massalengói „Pro Loco” csoportot.

Mindenkinek ismételten békés újévet kívánok az Úr kegyelmében, Máriának, Isten szent anyjának anyai közbenjárásával. Boldog újévet! Jó étvágyat az ebédhez! És ne feledkezzetek el imádkozni értem! A viszontlátására!

Vízkereszt előtti keddje

Vízkereszt előtti keddje

A mai és a következő napok evangéliumi részletei különböző tanúságtételeket tartalmaznak, amelyek mindegyike Jézusról szól, az ő megváltói titkát tárja fel. János evangélista gondolkodásában a hit és a hitről szóló tanúságtétel szorosan összetartozik. Az a személy, aki mások tanúságtételének köszönhetően megismert valamilyen igazságot és eljutott a hitre, az nem fog hallgatni arról, nem fogja ezt az igazságot magába zárni, hanem maga is tanúságot fog tenni arról mások előtt. A tanúságtételek folyamán terjed a hit, egyre többen jutnak el a hitre. A hiteles tanúságtétel az alapja annak, hogy a hit terjedése megállíthatatlan folyamat legyen az évszázadok során.
Mindezek ismeretében könnyen megérthetjük Keresztelő János tanúságtételének jelentőségét. A zsidó küldötteknek, akik személye és küldetése felől érdeklődnek nagyon határozottan kijelenti: „Nem én vagyok a Messiás.” Majd pedig a további kérdésekre is úgy válaszol, hogy visszautasítja a különféle feltételezéseket. Keresztelő János nagyon szerény, még prófétának sem nevezi magát, rögtön az utána jövő személyre akarja irányítani a kérdezők figyelmét, mi már tudjuk, hogy Jézusra, a Megváltóra, akinek János az előfutára. Itt rögtön észrevesszük a kérdezők hibáját, akik nem tudnak kilépni saját elképzeléseik és saját kérdéseik köréből. Bár Jánostól hallják, hogy egy fontos személy jövetelét hirdeti, ők nem kíváncsiak arra, hogy kiről beszél, hanem visszatérnek János személyéhez. Az ő hibájukból megtanulhatjuk, hogy a tanúságtétel akkor fog elvezetni a hitre, ha meghalljuk annak újdonságát.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Uram Istenem, gyarapítsd, sokasítsd Egyházadat, és egyesíts mindenkit egységben! Tedd, hogy a nép feddhetetlenül éljen, egyetértő legyen a te igaz hitedben és annak helyes megvallásában! Sugalld szívükbe tanításod szavát! Mert a te ajándékod, hogy elfogadtál minket Krisztusod evangéliumának hirdetésére, és arra késztettél, hogy jó, neked kedves cselekedeteket vigyünk végbe. Akiket nekem adtál, azokat most átadom neked, mint tieidet: kormányozd őket erős jobboddal, rejtsd el szárnyaid árnyékában, hogy mindannyian dicsérjék és dicsőítsék nevedet, az Atyáét, a Fiúét és a Szentlélekét.
Szent Metód

 

Új év!

Új év!

Meg kell tanulni ma, valami újat: leírni azt, amit így még soha nem írtam le. Kimondani valamit, ahogy még eddig soha nem mondtam ki: az Úr 2018. évében vagyunk!

Történetem a történelem részévé lesz, mely az emberiség történelmében eljutott ehhez a naphoz, ehhez az évhez. Miben különös ez a mai nap? Abban, hogy ez a nap, még soha, senki életében nem volt, és nem is lehet, csak annak, aki a mai napot megélheti!

Nem biztos, hogy emlékezetes lesz, hogy fel lesz jegyezve bármi oknál fogva is ez a nap, az emberiség történelem könyvébe. Tulajdonképpen, manapság, annak örülhetünk, ha egy nap nem válik emlékezetessé. A félelem az oka, vajon, vagy valami más?

A szentlecke szavai alapján azon tűnődöm el, hogy ma, számomra miben különbözik a két szó egymástól: hogy szolga, hogy fiú? Talán, ebben a különbségben rejlik annak a felelete is, hogy miért ódzkodunk a meglepetésektől, a nem várt eseményektől?

Túl van történelmünk a klasszikus jobbágyság, a rabszolgaság, a szolgaság idején. Vajon, a szentírás szóhasználata szerinti szolgaság, és az emberiség történelmi fogalmai között van összefüggés? Egy bizonyos, hogy Pál szóhasználatában a szolga abban különbözik a fiútól, hogy az nem örököl, talán semmit sem! A fiú azonban örököse lesz annak, akinek a fia! Örökli azt, ami apjának van, marad élete után, vagy még életében, amit az apja fiára hagy.

De örökíthet bárki bárkire, bármit is? Talán attól van félelmünk, hogy olyan örökséget kényszerítenek ránk mások, amit nem vágyunk megörökölni. Ránk kényszerítenek dolgokat, történeteket, eseményeket azok, akik méltatlanná tehetik apánk örökségét, számunkra, és azok számára, akiknek mi is szeretnénk a számunkra értékeset örökül hagyni. Amíg ez a logika működtet bennünket, addig mi sem vagyunk jobban, mint azok, akik örökséget kényszerítenek ránk. A különbség köztünk csak annyi, hogy ők, erőszakosabbak, céltudatosabbak, vagy vagyonosabbak, amiért ők lesznek dominánsokká ellenünkre. Nevezhetem ezt úgy, hogy szolgaságra ítélnek egyesek, másokat?

Abban vagyok én bizonyos, hogy Isten olyan Atya, aki semmit sem kényszerít rám, nem akar rám kényszeríteni, de jó szívvel adja örökségül azt, amije van! Annak, aki elfogadja a fiúság kegyelmét. Mert már ez is ajándéka, ember számára! Az a benyomásom, hogy az, aki nem érti félre Isten Atyaságát, és szívesen, tisztelettel, méltósággal vágyakozik örökségére, az, soha sem kényszerít semmit embertársára! Igen, fel kell nőni rá, hogy az Ember tisztelje Atyját annyira, hogy azt, amit rá akar hagyni, át akar örökíteni, azt méltósággal lehessen képes fogadni. Itt ér utol engem a mai nap ünnepe! Mert az asszony egyik legméltóbb szolgálata az, hogy a fiút úgy nevelje, hogy számára az Atya tisztelete, örökségének tisztelete érdemmé lehessen számára. Azt láthatjuk, hogy Jézussal kapcsolatban Mária ezt a feladatot dicséretesen teljesítette. Ebben az anyaságában sietünk Hozzá a mai napon, hogy vegyen szárnyai alá bennünket is! Legyél Mária nevelőm, felnevelőm Isten méltó félelmére, tiszteletére, hogy örökségemet vágyakozva tudjam fogadni, és arra a befogadásra készülni segíts engem! Ámen

Ferenc pápa szilveszter estéjén: Mondjunk köszönetet a közjóért csendesen munkálkodóknak!

Ferenc pápa szilveszter estéjén: Mondjunk köszönetet a közjóért csendesen munkálkodóknak!

December 31-én Ferenc pápa hálaadó esti dicséretet vezetett, amelynek keretében elénekelték a Te Deumot, és a Szentatya szentségi áldást adott.

„Amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte az ő Fiát” (Gal 4,4). Ezen az esti szertartáson az idők teljességének légkörét lélegezzük be. Nem azért, mert a naptári év utolsó estéjén vagyunk, egyáltalán nem, hanem mert a hit annak szemlélésére és megérzésére indít minket, hogy Jézus Krisztus, a testté lett Ige, teljességet adott a világnak és az emberi történelemnek.

„Asszonytól született” (Gal 4,4). Az első személy, aki megtapasztalta a Jézus jelenléte által adott teljességnek ezt az érzését, az az „asszony” volt, akitől ő „született”. A megtestesült Fiú anyja, Isten anyja. Az idők teljessége úgymond rajta keresztül buzogott fel: az ő alázatos és hittel teli szívén keresztül, az ő Szentlélekkel egészen átjárt testén keresztül.

Az Egyház tőle örökölte és örökli folyamatosan a teljességnek ezt a belső érzékelését, amely a hála érzését mint az Isten mérhetetlen ajándékához egyedül méltó emberi választ táplálja bennünk. Tovaharapózó hála ez, mely a pólyába tekert és jászolba fektetett gyermek szemléléséből indul el, beborít mindent és mindenkit, az egész világot. Olyan „köszönöm” [grazie] ez, mely a kegyelmet [grazia] tükrözi vissza; nem tőlünk jön, hanem őtőle, nem az éntől jön, hanem Istentől, és átfogja az ént és a mit egyaránt.

Ebben a Szentlélek teremtette légkörben Istenhez emeljük hálaadásunkat a végéhez érő évért, elismerjük, hogy minden jó az ő ajándéka.

A 2017-es év idejét is, melyet Isten épen és egészségesen adott nekünk, mi, emberi lények sokféleképpen eltékozoltuk és megsebesítettük halált hozó tettekkel, hazugsággal és igazságtalansággal. A háborúk nyilvánvaló jelei ennek az újra megjelenő és abszurd gőgnek. De jelei az összes kicsi vagy nagy támadás az élet, az igazság, a testvériség ellen, amelyek ember voltunk, a társadalom és a környezet sokféle pusztulását okozzák. Mindezekért fel akarjuk vállalni és fel kell vállalnunk felelősségünket Isten, a testvérek és a teremtett világ előtt.

De ma este előnyt élvez Jézus kegyelme és annak visszfénye Máriában. És ezért előnyt élvez a hála, amelyet Róma püspökeként lelkemben érzek, amikor azokra az emberekre gondolok, akik nyitott szívvel élnek ebben a városban.

Rokonszenvet és hálát érzek mindazok iránt, akik nap mint nap kicsiny, mégis értékes, konkrét tettekkel hozzájárulnak Róma javához: igyekeznek a lehető legjobban teljesíteni kötelességüket, megfontoltan és okosan közlekednek a forgalomban, vigyáznak a nyilvános helyekre, és jelzik, ha valami nem jól működik, akik odafigyelnek az idős és nehéz helyzetben lévő emberekre, és így tovább. Ezek és az ezernyi további magatartás fogható módon kifejezi a város iránti szeretetet. Hangzatos beszédek nélkül, reklám nélkül, a mindennapokban gyakorolt polgári jólneveltség stílusában. Így munkálkodnak csendesen a közjóért.

Ehhez hasonlóan mély megbecsülést érzek a szülők, a tanárok és az összes nevelő iránt, akik ugyanebben a stílusban igyekeznek a gyermekeket és a fiatalokat a polgári együttélésre, a felelősségen alapuló erkölcsre nevelni, továbbá arra, hogy az őket körülvevő valóság részének érezzék magukat, hogy érdekelje őket ez a valóság, és gondjukba vegyék azt.

A Rómában élő emberek többségét ilyen emberek alkotják, még ha nem róluk szólnak is a hírek. És közöttük nem kevesen vannak, akik szűkös anyagi körülmények között élnek, mégsem siránkoznak, nem neheztelnek, nem táplálnak haragot, hanem azon vannak, hogy mindennap megtegyék azt, ami rajtuk áll, hogy egy kicsit jobban menjenek a dolgok.

Ma, amikor köszönetet mondunk Istennek, arra hívlak titeket, hogy fejezzük ki elismerésünket mindezeknek az embereknek, a közjó iparosainak, akik nem szavakkal, hanem tettekkel szeretik városukat!

Szűz Mária Isten Anyja

Szűz Mária Isten Anyja

Isten Anyja

A mai napon Szűz Máriát, Isten Anyját ünnepeljük. A Máriáról szóló hitigazságok, hittételek közül ez a legrégebbi. A 431-ben Efezusban tartott egyetemes zsinat atyái ünnepélyes formában nyilatkoztak arról, hogy Mária Istenszülő, azaz Isten Anyja, hiszen ő foganta méhében a Szentlélektől és ő szülte a világra Isten Fiát, Jézus Krisztust, akiről valljuk, hogy valóságos Isten és valóságos ember. Jézus személyében megkülönböztetjük az isteni és az emberi személyt, de mivel ez a kettő egymástól elválaszthatatlan, ezért Mária nem csak az ember Jézus anyja, hanem Isten Anyjának is neveznünk kell őt.
Mivel az evangéliumok elsősorban Jézus életét és művét igyekeznek bemutatni, ezért édesanyjáról, Máriáról viszonylag keveset írnak, abban viszont egyetértenek, hogy Mária Jézus anyja. Ő szülte a világra az ember Jézust, amikor be akart lépni az emberiség történelmébe. Mivel az öröktől fogva létező Fiúisten azonos az emberi testet öltött Jézus Krisztussal, ezért jogosan tartjuk Máriát Isten Anyjának.
A Fiúisten megtestesülése az üdvösség művéhez tartozó esemény, amelyet Isten visz végbe, az emberek javára, az emberiség megváltása érdekében. A megtestesülés pillanatában, amikor Mária elfogadja Isten vele kapcsolatos tervét és igent mond arra, hogy a Megváltó anyja legyen, nem passzív szereplő csupán, hanem aktívan, egész személyiségével részt vesz az üdvösség művében, mégpedig, mint anya. Szent Pál apostol a galatákhoz írt levelében így írja le Mária szerepét az üdvtörténet rendjében: „amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte a Fiát, aki asszonytól született” (Gal 4,4).
Az anyaság minden esetben az élet szolgálata. Bár van ebben a megfogalmazásban némi belső ellentmondás, hiszen minden élet halálra van szánva. Aki egyszer egy édesanyának köszönhetően megszületik a földre, annak egyszer távoznia is kell a földi életből, meg kell halnia. Mária életében végigkövethető a fiához, Jézushoz kötődő testi és lelki kapcsolat, kezdve attól, hogy a betlehemi istállóban a szülés pillanatai után kezében tarthatta őt, egészen addig, hogy a Golgotán az Úr kereszthalála után az ölébe fektették fiának holttestét. Mária anyaságára úgy tekinthetünk, mint aki legyőzte ezt az ellentmondást, mert magát az életet, az emberré lett, ugyanakkor örökkön élő Istent szülte meg, bár a keresztről való levételkor még nem tudhatja, hogy az Úr teste hamarosan fel fog támadni az életre.
A mai ünnep evangéliuma visszavezet minket a betlehemi jászolhoz, amelyben karácsony ünnepe óta minden nap megcsodáljuk a Gyermeket s akiben felismerjük Isten Fiát. A jelenet azzal kezdődik, hogy a pásztorok a betlehemi istállóban megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő kisdedet. A felsoroltak között Mária szerepel az első helyen, amellyel Lukács evangélista az ő kiemelkedő személyét hangsúlyozza, de ez természetesen nem jelent elsőbbséget Jézushoz viszonyítva. Az evangéliumi jelenet arra ösztönöz minket, hogy egy kis időre emeljük fel tekintetünket, nézzünk a Gyermek édesanyjára, akinek annak idején a pásztorok lelkesen mesélték el, hogy az angyali jelenés indította őket útnak, az isteni hírnöktől tudták meg azt, hogy megszületett a világ Megváltója. Isten Anyjához hasonlóan mi is véssük jól a szívünkbe mindazt, amit Jézusról megtudunk! Jézus iránti szeretete legyen számunkra példa, hogy az előttünk álló esztendő minden napján kimutassuk szeretetünket az Úr iránt!
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Istenünk, hálát kell adnunk, hogy Mária személyében nem csak Jézusnak, hanem nekünk is anyát adtál. Olyan édesanyát, aki Jézust adja minden embernek. Áhítattal szemléljük a karácsonyi eseményt, amint a Gyermek a jászol szalmáján fekszik vagy édesanyja, Mária ölében nyugszik. Ma Mária felénk nyújtja Jézust, nekünk adja, hogy az új esztendő minden napján velünk és a miénk legyen Isten Fia. Segíts minket, hogy a szegényeket úgy szolgáljuk, hogy bennük mindig Krisztust lássuk, így építve a békét, az Istentől jövő békességet.