Himnusz CCXXII.

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

HIMNUSZ

Immár a nap leáldozott,

Teremtőnk, kérünk tégedet:

légy kegyes, és maradj velünk,

őrizzed, óvjad népedet.

Álmodjék rólad a szívünk,

álmunkban is te légy velünk,

téged dicsérjen énekünk,

midőn új napra ébredünk!

Adj nekünk üdvös életet,

szítsd fel a szív fáradt tüzét,

a ránk törő rút éjhomályt

világosságod rontsa szét!

Kérünk, mindenható Atyánk,

Úr Jézus Krisztus érdemén,

ki Szentlélekkel és veled

uralkodik, s örökre él. Ámen.

Ferenc pápa levélben üdvözölte az argentin Függetlenség Napját

Argentína 200 évvel ezelőtt, 1816. július 9-én kiáltotta ki hivatalosan a Spanyolországtól való függetlenségét. Az ünnep vigíliáján Ferenc pápa levelet intézett José Maria Arancedo érsekhez, az argentin püspöki konferencia elnökéhez.

Ez az évforduló tegye még erősebbé a nemzetet, miközben halad tovább az elődök által kétszáz évvel ezelőtt megkezdett úton – írja Ferenc pápa a püspököket, az ország hatóságait és az egész argentin népet üdvözlő levelében, és közelségéről, imáiról biztosítja minden honfitársát.

Ferenc pápa közel kíván lenni mindazokhoz, akik a leginkább szenvednek, köztük a betegek, a nyomorban élők, a bebörtönzöttek, a magányosok, a munkanélküliek, az emberkereskedelem, a kizsákmányolás áldozatai, a visszaéléseket elszenvedő kiskorúak, fiatalok, akik a kábítószer rabjai. Nehéz a helyzetük, olykor az elviselhetőség határát súrolva. Ők a haza leginkább megsebzett gyermekei.

„Igen, a haza gyermekei” – folytatja a Függetlenség Napjára írt levelében Ferenc pápa. „Az iskolában azt tanították, hogy anyaországról, szülőhazáról beszéljünk. Szeressük az anyaországot, ebben gyökerezik a hovatartozás hazafias értelmezése. Mi, argentinok merész és ugyanakkor festői kifejezést használunk, amikor gátlástalan személyekre utalunk: ’Ez képes eladni még a saját anyját is’. Tudjuk azonban és szívünk mélyén érezzük, hogy az anya nem eladó, ugyanígy nem lehet eladni az anyaországot sem” – fogalmazott a Szentatya.

Ferenc pápa levelében emlékeztet arra, hogy José de San Martín és Simón Bolívar feszabadító harcaik során egy olyan hazáról álmodtak, mely törekvéseiben és a testvériségre irányuló vágyaiban túlmutat saját határain, egy „nagy haza”, egy egységes Latin-Amerika létrehozásának álma élt bennük. Ez az örökség széles távlatok és a testvéri lojalitás családjává egyesít minket. Ezért a „nagy hazáért” imádkozunk a mai ünnepen is: az Úr őrizze meg, tegye még erősebbé, testvéribbé és védje meg a gyarmatosítás minden formájától.

E kétszáz év alapján haladjunk előre és tekintsünk a jövőbe. A jövő építésének sikeréhez különösen szükség van az idősekre és a fiatalokra. A pápa azt kéri az idősektől, akiknek jó a történelmi emlékezete, hogy leküzdve a „leselejtezés kultúráját”, amelyet világszerte ránk kényszerítenek, legyen bátorságuk, hogy álmodjanak. Szükség van álmaikra, amelyek ihletek forrásai. A fiatalokat pedig arra inti, hogy ne vonuljanak nyugdíjba, ne legyenek a bürökratikus mozdulatlanság áldozatai.

„Hazánknak szüksége van arra, hogy megvalósítsa Jóel próféta jövendölését („összegyűjtök minden népet, vö. Jóel 4,1). Csak akkor lehet hazánk szabad, ha nagyszüleinknek van bátorságuk álmodni és a fiataloknak van bátorságuk nagy dolgokat elővételezni.

Szükségünk van álmodó nagyszülőkre, akik buzdítanak és fiatalokra, akik ugyanazokból az álmokból merítve élen járnak a prófécia alkotóerejével – írja a pápa, majd levele végén fohászkodik Isten áldásáért. A Luján-i Szűzanya, Argentína védőszentje oltalmába ajánlja hazája további útját és arra kéri püspöktestvérét, hogy ne feledkezzen meg róla imáiban.

Évközi tizennegyedik hét szombatja

Évközi tizennegyedik hét szombatja

Bár Jézus beszéde a várható üldözésekről és bántalmazásokról a tanítványokat nem tántorította vissza attól, hogy elinduljanak útjukra, bizonyára foglalkoztatta őket az a kérdés, hogy mindennek miért kell így történnie. Erre ad választ Jézus kijelentése: „Nem különb a tanítvány mesterénél, sem a szolga uránál.” A tanítvány sorsa ugyanaz, mint a Mesteré. Az üldözéseket azonban nem mindenki képes hősiesen vállalni. Bennük félelem ébred, szeretnék elkerülni a bántalmazásokat és ennek érdekében akár meg is tagadhatják hitüket. Jézus arra bátorítja követőit, hogy hitüket félelem nélkül vallják meg a legnehezebb helyzetekben is. Tudniuk kell, hogy Isten kegyelme segíteni fogja őket és Isten nem feledkezik meg jutalmukról sem.
Némelyek talán a hallgatás és a rejtőzködés könnyebb útját választanák, hogy így elkerüljék az összeütközéseket a nem hívőkkel. Jézusnak viszont nem ez a szándéka. A hit melletti kitartás és a hit megvallása azt jelzi, hogy a keresztény ember valóban komolyan veszi-e Krisztushoz tartozását és értéknek, elérendő célnak tekinti-e az üdvösséget, amelyet Isten azoknak ígér, akik állhatatosan kitartanak a hitben. Az üldözések tehát próbatételt jelentenek az emberek számára. Aki kitart Krisztus mellett a földi életben, az együtt élhet majd Krisztussal a mennyben.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te vagy a Jó Pásztor, aki összegyűjtöd és őrzöd nyájadat, az Egyházat. Te fáradhatatlanul indulsz az elveszett bárányok után és visszavezeted őket a közösségbe. Te ismered és nevükön szólítod mindazokat, akik nyájadhoz tartoznak. A kereszten életedet adtad a juhokért, minden emberért, értünk. Hívj napjainkban is fiatalokat szolgálatodra, akik téged követve egész életükkel a te szeretetedet közvetítik az embereknek, és a te tanításodat hirdetik. Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

 

Jézus Szent Vére 4.

E hónap harmadikán már elmélkedtem a tanítványok elküldéséről, bár ott, és akkor a hetvenkettő kapcsán mondtam el gondolataimat. Amiről ma, egy atya azt említette meg, hogy a hetvenkettő a teljességet jelenti, tehát, amikor Jézus a hetvenkettőt küldte, akkor az vonatkozik minden kereszténynek szóló küldetéséről!

Ma két igét kapcsolnék itt össze, elmélkedésemben: Mk 2,4: „Mivel nem tudták eléje vinni a tömeg miatt, kibontották a ház tetejét”. A másik pedig Mt 6,20a: „Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben”. Ma úgy kaptam e két igét elmélkedésre, meggondolásra, hogy találjam meg e két ige kapcsolatát magamban.

Az első igehelyből a „tömeg miatt” szavak szólítottak meg, a második igéből pedig az a felismerés ragadott el, hogy kincseim lehetnek, kincseket gyűjthetek, olyanokat, melyek a mennyek számára válhatnak értékesekké!

Ugyanakkor, eszembe jut az, hogy már szerveztem közbenjáró közösséget – négy férfivel – akik vállalják, imaközösségben – kilenced tartásával - hogy a rászorulókat beengedjük Jézus elé, kérve számára a gyógyulást.

Másrészről, ismerem a vallásos tömeg fogalmát, ami folyamatosan aggasztóan foglalkoztat: mit lehet tenni érte, és mit lehet tenni azért, hogy a tömeg közösséggé legyen. Felismerve azt, hogy nem több mint tömeg! Továbbá azt, hogy Jézus közösségre hív bennünket Vele elsősorban, de benne egymással, bennünket!

Egy vallási tömegben nem könnyű annak, aki felismeri azt, hogy az, aki közösségnek véli hinni magát Krisztussal, az nem több mint tömeg. Mert csupán abban közösek, hogy tévedésükben erősítik meg egymást. Mert azt állítják magukról, hogy Krisztus közössége, de valójában nincs közös platformjuk. Csupán közös eszközrendszerük, mert egy templomba járnak, ők, akik egy városban laknak, illetve onnan ismerik egymást, hogy már látták egymást, amikor kezet fogtak a kiengesztelődés imájában, illetve áldozásnál szemkontaktusba kerültek már, legalább egyszer. Pedig, ettől még senki sem lesz közösségivé, hogy néhány rítusban hasonlóak. Mert a rítus mögött, a motívum, az indíték még lehet egészen eltérő is.

Én úgy gondolom, hogy közösséggé az formálja a keresztény tömeget, ha annak tagjai megengedővé teszik magukat arra, hogy Isten eszközévé váljanak.

Tudjuk-e azt, hogy hogyan válhatunk Krisztus eszközeivé, hogyan lehetünk Isten szándékára megengedővé, szolgálatra képessé? Talán ez az a kérdés, aminek megfejtésére, kihordására a legelőször találkozniuk kell azoknak, akik Krisztus közösségévé szeretnének formálódni.

Ehhez legelőbb el kell jutnom oda, hogy én felismerjem a tömeget, a keresztény tömeget, mely alapja annak, hogy onnan elindulva, eljuthassunk a keresztény, a Krisztusi közösségre.

Isten bizonyára látja azt is, hogy képes vagyok felismerni azt, hogy Neki szándéka van a tömeggel, melyhez engem szeretne használni. Ugyanakkor Isten bizonyos, hogy tisztában van azzal is, hogy látom az összefüggéseket. Talán Ő generálja bennem a képességet rá, hogy lássam a tömeg és Krisztus közötti kapcsolatban rejlő erőket, lehetőségeket!

Vajon, szabad megijednem attól, hogy felismerem azt, hogy a körülményekben lehetőségek lehetnek Isten számára? Mert a körülmények bennem és általam válhatnak lehetőséggé?

Talán, ha így van, akkor annál inkább kell keresnem a módját annak, hogy hogyan válhatok megengedővé rá, hogy általam Isten terve teljesülhessen, kérve a Szentlélek vezetését!

Hiszem, még, ha hinni nem is bírom, hogy megengedővé válni Istennek, olyan kincs, mely a mennyek értékévé válhat! Mert Isten dicsőségét szolgálja az, ha az ember képessé tudja tenni rá magát!

Azzal a tudással, és annak a józanságával, hogy magamnak is van szándékom és lenne lehetőségem is rá, hogy a magam javára használjam azt fel! Mert ismerem a kísértést, a bűnre való hajlamot, de, melynek engedni nem vagyok hajlandó. Pontosan azért nem, mert Isten végtelen jóságáról már olyan bizonyosságot szereztem be, ami minden ellenérvelésnél erősebb!

Áldalak Uram, Mennyei Atyám, hogy Fiad, Jézus és Isten Szentlelke által a bajban nem hagytál el, megtérésre vezettél engem, és mert akarom, megtérések piciny csillogásában vonzásodban megtartani méltóztatsz! Ámen

Himnusz CCXXI.

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

HIMNUSZ

Áve, égi Király híve,

királyoknak gyöngye, éke,

László, mennynek sorsosa!

Ég Királyát hűn követted,

országunkat védelmezzed,

légy hazánknak bajnoka!

Menedéke magyaroknak,

örök-társa angyaloknak,

égi kegynek eszköze:

Üdvöz légy, ó, kiváltságos,

híres-neves, igazságos,

jó ítélet hírnöke.

Vigadozzál, magyar nemzet,

harsonáljad, énekeljed

új Királynak új dalod.

Boldog Várad, szálljon híred,

növekedjék dicsőséged,

visszhangozzák századok.

Krisztus, földről himnusz szárnyal

hozzád, aki keresztfáddal

magadhoz vonsz népeket.

Szentek útja te vagy égbe,

hitvallóknak dicsősége,

néked áldás, tisztelet! Ámen.

P. Spadaro SJ beszélgetése Schönborn bíborossal az Amoris laetitia értelmezéséről

Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek 

Megkülönböztetés az erkölcsi felelősség megállapítására

Szerdai adásunkban  P. Szabó Ferenc jegyzete azokkal a vádakkal foglalkozott, amelyekkel  az ultrakonzervatívok illetik Ferenc pápát, főleg  a két családszinódus óta, bírálva  nyitott, párbeszédet kereső  magatartását, módszerét, a házassági és családi erkölcsre vonatkozó „fellazító” kijelentéseit, Amoris laetitia  kezdetű, szinódus utáni buzdítását is. Válaszul idéztük magának a Szentatyának a megjegyzéseit, nevezetesen a La Croix c. francia katolikus lapnak adott interjúját.

Azoknak, akik a szinódus utáni buzdítást Ferenc pápa személyes reflexiójának tartják, sőt laxizmussal is vádolják, normaként II. János Pál Familiaris consortio k. 1981-es ugyancsak szinódus utáni buzdítását tartják, maga Ferenc  hangsúlyozta: „Minden áron figyelembe vettem a szinódust” -, tehát a záróközlemény háromnegyedes többséggel megszavazott pontjai alapján írta meg buzdítását. Hozzáfűzte: igaz,  „nem találnak benne kánoni pontosítást arról, hogy mit kell tenni és mit nem. Ez derűs, békés reflexió a szeretet/szerelem szépségéről, hogyan kell nevelni a gyermekeket, hogyan kell felkészülni a házasságra…Nagyra értékeli a felelősségeket, amihez még irányelveket adhat a Világiak Pápai Tanácsa.”

Mivel szerte a világegyházban bírálat érte az a családszinódusok eredményeit összegező Amoris laetitia k. buzdítást, a La Civiltá Cattolica jezsuita folyóirat igazgatója, P. Antonio Spadaro SJ hosszú interjút készített Christoph Schönborn OP bécsi bíboros érsekkel a dokumentum értelmezéséről, amelynek összefoglalását közli  az Osservatore Romano pénteki (júl. 8-i) száma. A teljes interjú a folyóirat júl. 23-i számában jelenik meg. P. Spadaro emlékeztet arra, hogy Ferenc pápa Lesbos szigetéről hazatérőben (ápr. 16-án) a repülőgépen az újságírók kérdéseire válaszolva megjegyezte, hogy az osztrák bíboros helyesen értelmezi a szinódusi dokumentumot. Itt emlékeztetünk még arra, hogy éppen az a Schönborn bíboros mutatta be a családszinódus záródokumentumát is (a buzdítás alapját), aki vezette  a szinóduson a német nyelvi csoport vitáit (köztük voltak  olyan a mai problémákra nyitott, haladó teológus  bíborosok, mint Kasper, Marx, Lehman).

A domonkos Schönborn bécsi bíboros a záródokumentum bemutatásakor is, most is hivatkozott II. János Pál Familiaris consortio k. buzdítása sokat idézett  34. és  a Katolikus Egyház Katekizmusa 1735. pontjára, ahol a cselekedetek erkölcsi beszámíthatóságáról, a lelkiismereti döntés minősítéséről van szó. A kulcsszó, amint Ferenc pápa is említette, a megkülönböztetés, amelyet a jezsuita pápa és teológusai Szent Ignác lelkigyakorlatos jegyzetei nyomán itt alkalmaznak, és segítenek a hívők lelkiismeretének nevelésében, hogy felnőttként keressék életükben, a konkrét helyzetükben, hivatásuk és sajátos felelősségük szerint, mi Isten akarata, mi felel meg jobban a szeretet kettős-egy törvényének.

Schönborn bíboros azon túl, hogy jellemzi az Amoris laetitia stílusát, konkrét nyelvezetét, a lelkipásztori szempontokra figyelő irányát, Ferenc pápával hangsúlyozza a keresztény élet, így a keresztény házasság dinamikus voltát: az úton levést, a fokozatosságot az eszmény megközelítésében, általában a keresztény életben, a házassági előkészületben és magában a házaséletben. A hívő ember, aki megtette az alapvető választást:  az igazságot és jóságot, vagyis Istent, Krisztust választotta, igyekszik  előrehaladni az egyenes úton, törekszik az eszményre, de tudja, hogy törékeny, bűnös ember, letérhet erről az útról, sőt, hátat fordíthat Istennek, elvághatja magát az élő Istentől és a szeretetközösségtől, és ha ebben makacsul kitart, ez halálos lehet, ez végső soron a kárhozat. Fokozatosság van tehát nem a törvényben, hanem annak konkrét alkalmazásában; a minden és a semmi módszere, pedagógiája nem célravezető sem a házassági előkészületben, sem magában a házasságban, hangsúlyozták a szinódusok alatt.

Természetesen, a szinódus néhány hete alatt, amikor a házasság és család számtalan összetett problémáiról tárgyaltak világviszonylatban, nem lehetett kellőképpen elemezni a házasság vitatott teológiájára és a vele kapcsolatos egyházjogra vonatkozó újabb nézeteket, sem a zsinat után megújult morálteológia távlatait. (Ezt megtettem Házasság lés család Krisztus fényében c. könyvemben, Bp. 2015.)

Szerdán a  szinódus utáni buzdítás francia fordítását bevezető La Documentation catholique vezércikkét idéztem, amely így értelmezte Ferenc pápát: „Az erkölcsi normák nem változnak, de igenis változik a mi viszonyunk a normákhoz /amelyeket konkrét helyetekben követünk/. És semmit sem lehet véglegesnek tekinteni a keresztény életen és a szentségeken kívül. Ebben a keretben, a morális (erkölcs) nem arról szól, hogy tudjuk: mi szabad vagy mi megengedett, hanem hogy miként tudunk jobban megfelelni annak, amit Isten elvár tőlünk. Ez sokkal nagyobb követelmény, mert az egész Egyháztól (pásztoroktól és hívektől) a megkülönböztetés komoly munkáját követeli meg.”

Mi mármost pontosabban a megkülönböztetés?

Lássuk előbb ennek mivoltát szélesebb távlatokban, biblikus alapjait, majd konkrétabban, a házassági erkölcsre alkalmazva. Szent Ignác Lelkigyakorlataiban mutatja be (saját tapasztalatai alapján) a szellemek megkülönböztetését (a jó és rossz szellem – Szentlélek és Gonosz szellem -  sugallatainak megkülönböztetése a vigasz és a vigasztalanság idején). Szempontjai – bizonyos változtatásokkal -   általában is alkalmazhatók a hívők mindennapi fontosabb döntéseire: konkrét helyzetekben,  az isteni sugallatok és hivatásunktól eltérítő kísértések feszültségében keressük azt, ami Isten ránk vonatkozó üdvösségtervében, választott hivatásunk szerint az Úr tetszésére van, ami jobban tetszik Neki, és eszerint igyekszünk – a rendetlen  vonzalmak és kísértések ellen küzdve -  dönteni, együttműködve a kegyelemmel. Az általános kötelező normát itt és most lelkiismeretben kötelezőnek ítélem. Bizalommal ráhagyatkozom Istenre, de nem hagyom el magamat, mert Isten nem helyettünk cselekszik, hanem cselekvőkké tesz bennünket, hogy nagyobb szabadsággal folytassuk személyiségünk alakítását a krisztusi eszmény szerint.

Szakteológusok, a Szentírásra és a keresztény lelkiségi hagyományra hivatkozva megfogalmazták  a helyes  megkülönböztetés fontosabb kritériumait, ismérveit, amelyek alkalmazhatók egyéni (személyes) és közösségi megkülönböztetés esetén:

Gyümölcseiről ismerjük meg a jó és rossz műveket (vö. Gal 5, 14-22, Róm 7, 4-5. 19-20).
A jó szellem – a Lélek adománya – az Egyház építésére sarkall, békét, bátorságot, bizalmat gerjeszt. A rossz rombol, megbontja az egységet.
Világosság, béke és öröm:  A Lélek gyümölcsei közé tartozik a megvilágítás, a belső béke és az öröm. (Róm 8, 6, 14, 17-18).
A testvéri közösség: a szeretet a  legfontosabb és legbiztosabb kritérium, túl a Lélek rendkívüli adományain: 1 Kor 12-13 (szeretethimnusz).

Az Amoris laetitia értelmezéséhez

Térjünk vissza a Schönborn bíboros interjújához. A bécsi főpásztor megmutatja a folytonosságot az Amoris laetitia és a Familiaris Consortio között. Már II. János Pál szinódus utáni buzdítása megkülönböztette a helyzeteket. Néhány példa.  Valamelyik ártatlan félt elhagyta társa, gyermekekkel maradt, aztán ez a fél talált újabb társat, gyermekei is születtek, akiket fel kell nevelni. Egyesek meg vannak győződve, hogy első házasságuk – különböző okokból – nem volt érvényes szentségi házasság (ezt tisztázni kell, most már Ferenc pápa új motu proprió-ja után gyorsabban megy a semmisség kimondása); ha a hívők felmérték felelősségüket és megbánták bűnüket, és most már – visszafordíthatatlan helyzetükben – az egyházban Krisztus törvénye szerint akarnak élni, a botrány elkerülésével, belső fórumon (lelki vezetővel) lehetséges a szentségekhez járulás. Mert – erre is emlékeztet Schönborn bíboros, hivatkozva a Katolikus Egyház Katekizmusa 1735. pontjára  – Wojtyla pápa dokumentuma, a Familiaris Consortio is kijelentette: feltételezhetjük, hogy nem ugyanaz minden elvált újraházasodott hívő objektív  helyzete, nem állíthatjuk minden további nélkül, hogy halálos bűn állapotában vannak elvágva Krisztus és Egyháza szeretetétől. Meg kell tehát különböztetni az objektív bűnhelyzeteket és belső fórumon – lelkiismeret-vizsgálattal – a személyes felelősség súlyosságát. Ez utóbbira idézi az osztrák  bíboros a Katolikus Egyház Katekézise 1735. pontját: „Egy cselekedet beszámíthatósága vagy felelőssége csökken vagy megszűnhet a tudatlanság, figyelmetlenség, erőszak, félelem, szokássá válás, mértéktelen érzelmek és más pszichikai vagy társadalmi tényezők következtében.” Tehát a szinódus és a pápa nem fogalmazhatott meg egyetemes irányelvet, az esetek végtelen változatossága miatt, csakis konkrét esetekben lehet döntést hozni kellő megkülönböztetés után.

Schönborn bíboros emlékeztet a Hittani Kongregáció 1994-es dokumentumára az elvált újraházasodottak kérdésében. Akkor megkérdezte Ratzinger bíboros prefektust: Vajon nem érvényes-e a már a zsinat előtt is bevált gyakorlat: megvizsgálni  belső fórumon a gyóntatóval, hogy az illetők szentségekhez járulhatnak-e, feltéve, hogy elkerülik a botránkoztatást? Ratzinger bíboros válasza világos volt, miként most Ferenc pápáé is: nincs olyan általános norma, amely alkalmazható  lenne minden  egyes konkrét esetre.

 

Évközi tizennegyedik hét péntekje

Évközi tizennegyedik hét péntekje

Missziós útra küldésüket megelőzően Jézus nem csak buzdítja tanítványait, hanem figyelmezteti is őket azokra a veszélyekre, amelyekkel várhatóan találkozni fognak. Bár szolgálatukat szegényen és békés lelkülettel végzik, nem számíthatnak arra, hogy mindenütt lelkesen fogadják őket. Bár küldöttei a bárányok szelídségével közelednek majd az emberekhez, ellenfeleik ragadozó farkasokként fognak rájuk törni. Az ilyen üldözések a megfélemlítést és a küldetés teljesítésétől való elállást célozzák. Megdöbbenünk azon, hogy a krisztusi tanítás elfogadása és elutasítása még a családtagok között is viszályt fog kelteni, de a történelem során a gyakorlat sajnos igazolta Krisztus Urunk szavait.
Az üldözések, a támadások nyilvánvalóan a Krisztusban való hitük és a hozzá való tartozásuk miatt érik majd a küldötteket, illetve a későbbi korokban a tanítványokat. Lám, a hit, amely oly sok esetben csodákat eredményezett vagy éppen a csodák láttán született meg az emberekben, most az üldözések kiváltójává válik. Vajon miért? Mert a hit és a hitről való tanúságtétel jel mindenki számára. E jelet és mások hiteles példáját látván egyesek a krisztusi igazság követőivé válnak, mások azonban elutasítják azt. Jézus szavai szerint azok fognak üdvözülni, akik kitartanak a hitben.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Istenünk, add, hogy készségesek legyünk befogadni az életet! Add, hogy legyen bennünk erő, hogy fölemeljük fejünket, és föltekintsünk Jézusra, akit értünk szegeztek keresztre! Add, hogy ne vesszünk el a hétköznapok gondjaiban, hanem vegyük észre az odafönn-valókat! Add, hogy a világosságban járjunk, ne pedig bűneink sötétségében. Köszönjük, hogy Fiadban, Jézus Krisztusban az igazi világosság jött közénk. Add, hogy fölismerjük őt, neki szolgáljunk, ne pedig bálványoknak! Add, hogy mindig úgy járhassuk életünk útját, hogy sose veszítsük szemünk elől: egyedül te vagy az Úr, a mi Istenünk!