Szent Klára szűz ünnepén

Szent Klára szűz ünnepén

A kegyelmek lánya volt

Külső kegyelem: Assisi Szent Ferenc, aki az Isten iránti gyermekded bizalom újraélője és élesztője volt. Ez a szellemiségének lényege és az evangélium gyökeres mondanivalója is. Klára ráérez, követni akarja. Már Ferenc is nehézségekbe ütközött, mert az addigi szerzetesi élet a közösségben birtokolt latifundiumra épült. III. Ince pápa dilemmája: ha nem engedi a nincstelen életformát, azt állítja, hogy az evangélium nem tartható meg. Megengedi. Csodálatos küldetése volt Klárának: Szent Ferenc mellett megtanulni és megvalósítani az evangélium szerinti életet a XIII. század körülményei között az új szerzetesi életformában, a női lélek alkatának megfelelően. Erre tanít másokat is, maga mellett a San Damianoban és az egyre szaporodó itáliai és külföldi kolostorokban. Leveleit nagy haszonnal olvashatjuk ma is. Barátsága nagy kitüntetés Európa szerte. Szervez, harcol a szent szegénységért, éli és védi. Nem a nincstelenség a lényeg, hanem a Gondviselésbe vetett hit. A ferencesek dolgozhatnak, dolgoznak is, s abból élnek. Francescotól megtanulja, hogy Isten a legjobb Atya, Atyánk, Atyám, aki a mennyben van, végtelenül hatalmas, végtelenül jó. Szeret engem. Jézus alapvető tanítása, küldetése ez: összeterelni az Atya szétszóródott gyermekeit és eljuttatni Hozzá. Klára és leányai elzártan élnek, nem mehetnek munkát vállalni, a kézimunkájukat sem vihetik a vásárba, ezért teljesen ki vannak szolgáltatva. Ez nem engedhető meg, véli a Pápa. Klára élete végéig küzd hősiesen, végül megéri, hogy Róma jóváhagyja reguláját az abszolút szegénységről. Nyomában járhatnak nemcsak a klarisszák. A kegyelem mindenütt működik. Francesco másik nagy ajándéka: felfogni, hogy az Atya értünk és nekünk adta megtestesült Fiát. Jézus tanító, szenvedő és megdicsőült élete nemcsak elmélkedési téma, hanem minden nap átélt valóság. Közeli valóság, hiszen az élő Jézus van jelen az Eucharistiában. Ezt a valóságot kell naponta látogatni, imádkozni, magunkhoz venni és uralmát biztosítani. Jézus a központ Klára életében. Ő a biztonság, hisz végtelen erő, felség. Ennek a gyakorlati mély hitnek a megnyilvánulása a szaracénok támadásakor az, hogy ő, a nő, a nem pap ki meri nyitni a tabernákulumot, megfogni és kivenni az Urat, és kivinni a vad harcosok elé. Természetesen nem csalatkozik, Jézus elűzi a támadókat. Az Eucharisztikus Krisztus mindenkinek élő kincse, központja kell, hogy legyen, ez a bizalmas szeretet kellene sokakban.

2014.08.11. hétfő

Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.08.11. hétfő

Ezekiel papi családba született. Az ősi jog szerint minden családfő egyben közvetítő Isten és a családtagok között. Amikor az Úr a Sínai hegy tövében szövetséget kötött Ábrahám kisebbik unokája,Jákobnak egész közösségével egy nagy családnak minősítette. Jákob tizenkét fia nemcsak családfő, hanem idővel nemzetségfő lett. Isten a harmad szülött Lévi nemzetségét nevezte ki papi törzsnek. Mózes bátyja, Áron lett a főpap. Ezt a rangot Isten parancsára a fővezér, Mózes adta át bátyjának. Az ünnepélyes hatalomátadást nevezték papszentelésnek. Lévi fiai kisebb papi hatalmat kaptak. Áron halála után egyik fia örökölte a főpapi tisztséget. A papi hatalom, az első szentelés a születéssel adódott tovább. Így örökölte Ezekiel is a papságot. Őt sok-sok társával együtt évtizeddel Jeruzsálem ostroma előtt hurcolták el hazájukból Babilonba. A Kebár folyó mellett kaptak elhelyezést a főváros, Babilon közelében, Mezopotámiában. Itt részesült később a könyve elején leírt látomásban.„A harmincadik esztendőben, a negyedik hónapban, a hónap ötödik napján, amikor a száműzöttek között voltam a Kebár folyó mellett, megnyílt az ég, és isteni látomás tanúja voltam. A hónap ötödik napján, Jojachin király száműzetésének ötödik esztendejében az Úr szózatot intézett Ezekiel paphoz, Buzi fiához a kaldeusok földjén, a Kebár folyó mellett. Ott fölöttem volt az Úr keze. Ezt láttam: észak felől forgószél támadt és nagy felhő. Fényesség vette körül, tűz, amelyből villámok törtek elő. A belsejében, a tűz közepében valami fénylett, mint az érc. Középütt kivettem valamit, amely négy élőlényhez hasonlított. Emberi formájuk volt. Mindegyiknek négy arca és mindegyiknek négy szárnya volt. A lábuk egyenes volt, a talpuk meg olyan, mint a borjú talpa, s úgy szikráztak, akár a fényes érc. Szárnyaik alatt emberi kezek voltak. Arcuk mind a négyüké négy irányba nézett. Az egyiknek szárnya összeért másikéval. Amikor mentek, nem fordultak meg, hanem mindegyik egyenesen haladt. Arcuk emberi archoz hasonlított, és jobb felől mind a négynek oroszlánarca volt, bal felől meg mind a négynek bikaarca volt, s mind a négynek sasarca volt. Szárnyaik felül ki voltak terjesztve. Két szárnya mindegyiknek összeért, kettő meg a testüket födte. Mindegyik egyenesen ment maga előtt, oda mentek, ahova a lélek irányította őket, nem fordultak meg, amikor mentek.Az élőlények között olyasmit láttam, mint az égő szénfáklya, amely imbolygott az élőlények között. A tűz lobogott, és villámok törtek elő a tűzből. Az élőlények meg jöttek-mentek, akár a villámok. Figyeltem az élőlényeket, s lám, egy-egy kerék volt a földön az élőlények mellett. Ezek a kerekek úgy ragyogtak, mint a krizolit, s mind a négynek ugyanolyan volt az alakja. Úgy látszott, mintha az egyik a másikban lett volna. Négy irányban haladtak, s nem kellett megfordulniuk, amikor mentek. Vizsgálgattam őket: igen nagy volt a kerületük, s mind a négynek a kerülete tele volt szemekkel. Amikor az élőlények mentek, a kerekek forogtak mellettük, és amikor az élőlények fölemelkedtek a földről, a kerekek is fölemelkedtek, mert az élőlények lelke volt a kerekekben. Az égboltozat fölött pedig, amely a fejük fölött volt, mintha zafírkő lett volna, olyan, mint egy trón, ezen a trónfélén meg fenn, a magasban egy emberhez hasonló lény. Láttam: fénylett, mint az érc, s mintha tűz vette volna körül. Attól fölfelé, ami a derekának látszott, s attól lefelé, ami a derekának látszott, olyasmit láttam, mint a tűz és körülötte fényességet. Olyan volt, mint a szivárvány, amely esős napokon feltűnik a felhőben ilyen volt a ragyogás körülötte. Ilyennek látszott az Úr dicsőségének jelenése. Láttam, s arccal a földre borultam, s valakinek a hangját is hallottam, aki beszélt”(Ez 1,1-12. 13-21. 26-28) Gyönyörű látomás. Milyen fenséges lesz az Urat közvetlenül szemlélni az élet nagy zarándokútja végén, különösen akkor, amikor a Mennyei Atya szeretettel átölel.

Zsolozsma 219.

Szent Klára szűznek Prágai Szent Ágneshez írt leveléből

Figyeld Krisztus szegénységét, alázatát, szeretetét!

Boldog az, akinek megadatik, hogy részt vehet a szent lakomán, hogy szívének minden érzelmével az Úrhoz ragaszkodjék. Az ő szépségét szünet nélkül csodálják a boldog mennyei seregek, szeretete felhevít, szemlélése felüdít, jósága betölt, édessége kitölt minden hiányosságot, emléke gyönyörűséggel sugárzik, illatától újjáélednek még a halottak is, dicsőséges látása boldoggá teszi majd a mennyei Jeruzsálem minden lakóját. Mivel ő az örök dicsőség ragyogása, az örök világosság kisugárzása és tiszta tükör (Bölcs 7,26), ezért naponta nézz bele ebbe a tükörbe, ó, királynő, Jézus Krisztus jegyese, és állandóan szemléld benne magadat. Úgy ékesítsd fel magadat kívül és belül az összes erény virágaival és színes ruháival, amint az a legnagyobb Király tiszta leányához és mátkájához illik. Ebben a tükörben ott ragyog a boldog szegénység, a szent alázat és a kimondhatatlan szeretet, ezt majd szemlélheted Isten kegyelmével ebben a teljes tükörben. Figyeld ennek a tükörnek a kezdetét, a jászolba fektetett és pólyába takart gyermek szegénységét. Ó, csodálatos alázat, ó, bámulatos szegénység! Az angyalok Királya, a menny és föld Ura jászolban nyugszik. A tükör közepén szemléld azt az alázatot, meg azt a boldog szegénységet, és azt a számtalan fáradalmat és nyomorúságot, amelyet elviselt az emberi nem megváltásáért. Ugyanennek a tükörnek a végén lásd meg azt a kimondhatatlan szeretetet, amellyel szenvedni akart a keresztfán, és vállalta a leggyalázatosabb halált. Ezért az után maga ez a keresztfára szögezett tükör szólította fel az arra járókat, hogy lássák meg mindezt: Ó, ti mindnyájan, akik jártok-keltek az úton, nézzetek ide, és lássátok: Van-e oly fájdalom, mint az én fájdalmam? (Siral 1, 12). Egy hanggal, egy lélekkel feleljünk neki, aki ennyi fájdalommal kiált hozzánk: Lelkem folyvást rajtad töpreng, és már-már összeroskad (Siral 3, 19-20). Ettől gyulladj szüntelen lángolóbb szeretetre, ó, te, aki a mennyei Király királynője vagy! Ha ezen felül még az ő kimondhatatlan édességét, gazdagságát és örök dicsőségét is szemléled, akkor szíved vágyakozásával és szeretetével így kiálts: Vigyél magaddal, siessünk, keneteid illata kellemes (Én 1, 3-4), ó, mennyei Jegyesem. Követlek, és nem fáradok el, míg be nem viszel szőlőskerted házacskájába, amíg bal karod nem lesz a fejem alatt, és jobbod át nem ölel engem, és ajkad boldogító csókjával meg nem csókolsz. Ha ezeken elmélkedel, gondolj a te szegényke anyádra is, mert jól tudod, hogy téged kedves emlékként kitörölhetetlenül én is a szívembe írtalak, hiszen te mindenkinél kedvesebb vagy számomra.

A bánat 3.

A bánat

elmélkedés harmadik rész

Dávid király a kor szokása szerint többnejűségben élt. Született sok fia és lánya. Rajongva szerette a családját. Ezért is érthetetlen, hogy keveredett egy idegen asszonnyal olyan viszonyba, hogy házasságtörés és a férj halálának tudatos előidézése miatt nagy bűnben lett részes.A történet Sámuel 2. könyvéből:

Dávid az egyik tavasz idején hadba küldte Joábot, a fővezérét Ammon fiainak országa és fővárosuk, Rabba ellen. A király pedig otthon maradt. „Történt, hogy Dávid egyikdélután fölkelt fekvőhelyéről és a királyi palota tetején sétált és a tetőről meglátott egy asszonyt, aki ott szemben fürdött. Az asszony igen szép volt. Erre elküldött a király, tudakozódott, hogy ki az az asszony. Azt jelentették neki, hogy Batseba, Eliám lánya, a hetita Uriás felesége. Erre Dávid követeket küldött és elhozatta, és amikor eljött hozzá, vele aludt. Az éppen akkor tisztult meg tisztátalanságából. Az asszony fogant, és visszatért a házába. Aztán elküldött, és megüzente Dávidnak: Fogantam. Dávid erre Joábhoz küldött ezzel az üzenettel: Küldd el hozzám a hetita Uriást! Joáb el is küldte Uriást Dávidhoz.” (11,1-6) Dávid elbeszélgetett Uriással a várostromról, majd hazaküldte, hogy pihe3nje ki magát. Vitték utána a királyi vacsorát is. Uriás azonban a palota bejáratánál lehevert az őrséggel együtt. Másnap reggel beszámoltak erről Dávidnak, aki újra fogadta őt, és elmagyarázta álláspontját: a fővezér és katonatársaim a puszta földön pihennek, mi dolog lenne, hogy én szépen vetett hitvesi ágyban pihenjek?Dávid aztán folyamatosan itatta Uriást, aki ennek ellenére sem ment házába. Másnap reggel a király levelet írt Joábnak és azt elküldte Uriással: „Állítsátok Uriást az ütközet élére, ahol leghevesebb a harc, s hagyjátok magára, hogy megöljék és elvesszen. Amikor tehát Joáb ostrom alá vette a várost, arra a helyre állította Uriást, ahol tudta, hogy igen erős emberek vannak. Ki is jöttek a városból az emberek, megütköztek Joábbal, és néhányan el is estek Dávid szolgáinak népéből. Meghalt a hetita Uriás is.” (15-17) A helyzetről Joáb jelentést küldött Dávidnak, és abba feltűnés nélkül beleszőtte Uriás halálhírét is.Dávid tehát tudta, hogy parancsát végrehajtották. De ez egyelőre nem szült benne igvazi bűntudatot, még kevésbé őszinte bánatot. Az asszony elgyászolta férjét. A gyász letelte után pedig elküldött érte, házába vitette és feleségül vette. A be nem avatottak szemében minden rendben is volt. A magzat fejlődött, meg is született. Dávid boldog volt újszülött kisfiával. Ekkor lépett közbe Isten kegyelme szigorú terápiával. Nátán prófétának fedte fel Isten Dávid vétkét, és őt bízta meg, hogy Dávidot bűnbánatra ébressze. így szólt a királyhoz:„Két ember volt egy városban, az egyik gazdag, a másik szegény. A gazdagnak igen sok juha és marhája volt, a szegénynek azonban nem volt semmije sem, csak egy kis nőstény báránykája, amelyet ő vásárolt és táplált, s amely nála, fiaival együtt nőtt fel, a kenyeréből evett, a poharából ivott, az ölében aludt, s olyan volt neki, mintha a lánya lett volna. Amikor aztán vendég érkezett a gazdaghoz, az nem akart a maga juhaiból és marháiból venni, hogy lakomát szerezzen a hozzá érkezett utasnak, hanem fogta a szegény ember bárányát, s az készítette el eledelül a hozzá érkezett embernek”(1-4) Dávid igazságérzete, mint életében annyiszor, iszonyú erővel tört ki: „Az Úr életére mondom, hogy halál fia az az ember, aki ezt cselekedte”(5) A lelkiismerete helyesen ítélt. Nátánnak csak le kellett vele vonatnia a végső következtetést: „Te vagy az az ember! Ezt üzeni az Úr, Izrael Istene: „Én felkentelek Izrael királyává, megszabadítottalak Saul kezéből, neked adtam urad házát, öledbe adtam urad feleségeit, neked adtam Izrael és Júda házát, s ha ez még kevés volt, sokkal többet is adtam volna neked. Miért vetted hát semmibe az Úr szavát, olyasmit cselekedve, ami gonosz az én szemem előtt? A hetita Uriást megöletted karddal, feleségét feleségül vetted. Ammon fiainak kardja által ölted meg őt”. (7-9) Dávid beismeri bűnét: „Vétkeztem az Úr ellen”. Nátán próféta közli Isten válaszát: „Az Ur meg is bocsátotta bűnödet, nem lakolsz halállal. De fiad, aki született meg fog halni.

A bánat 4.

A bánat

elmélkedés negyedik rész

Dávid nagyon szerette Batsebát, bűne eltussolásáért pedig az ostromnál férjét életveszélyes helyre állíttatta, gyakorlatilag a biztos halálnak tette ki. Amikor a szokásos gyászidő letelt, feleségül vette az özvegyet. Úgy tűnt mindenkinek, aki a hátterét nem ismerte a dolgoknak, hogy minden rendben van. Isten azonban nem hagyta rendezetlenül annak a lelkét, akit egykor Saul ellenében választott ki királynak: „Azt mondta azért az Úr Sámuelnek: Meddig bánkódsz még Saul miatt, noha én elvetettem őt, hogy ne uralkodjon Izraelen? Töltsd meg szarudat olajjal, s gyere, hadd küldjelek a betlehemi Izájhoz, mert annak fiai közül szemeltem ki magamnak királyt.” (lSám 16,1) A Zsoltárok könyvében meg is indokolja választását és kegyelmének állandóságát: „Megtaláltam szolgámat, Dávidot, felkentem őt szent olajommal. Vele lesz erős kezem és karom megerősíti őt. Semmit sem tehet vele az ellenség, és nem árthat neki a gonoszság fia. Kiirtom előle ellenségeit, és gyűlölőit megfutamítom. Vele lesz hűségem és kegyelmem, és hatalma magasra emelkedik nevemben. így szól majd hozzám: Atyám vagy te, én Istenem és szabadításom kősziklája. S én elsőszülöttemmé teszem őt, legfölségesebbé a föld királyai között. Ökre megőrzőm irgalmamat iránta, és szövetségem mindig vele marad. Örökkévalóvá teszem nemzetségét, s fenntartom trónját, amíg az ég áll”. (Zsolt 89,21-25.27-30) Dávid Isten kegyelmét hordta magában egész életében. Nem úgy, mint ezer év múlva leszármazottja, Szűz Mária, akinek Isten új névként a „Kegyelemmel teljes”-t adta (Lk 1,28) és ez a kegyelem hatékony volt bűnei ellenére is. Éves várakozás után keményen megrója az Úr választottját, de nem veti el. Dávid nem tudja a jövőt, csak érzi, hogy nagyon elrontott valamit. Ébred benne a bánat. Apasága szent érzés, a betegséggel sújtott gyermekért rimánkodik, böjtöl. Isten kegyét ezzel próbálja kiesdeni: „Ki tudja, hátha nekem ajándékozza őt az Úr, s életben marad a gyermek?” (2Sám 12,22) Ez a bizalom csak tökéletes szeretetből fakadhatott, vagyis természetfölötti, tökéletes bánata volt. Isten megbocsátott vétkes választottjának, Betsabától újra fia született. Salamonnak nevezték el, Isten pedig Nátán prófétán keresztül a Jedidja nevet adta neki. Ez azt jelenti: az Úr kedveltje. (vö. 25) Valóban az lett, hiszen Dávid sok fia közül őt választotta Isten a trónon utódjának, minden idők legbölcsebb királyának, és a Megváltó egyik ősapjának. Mi tehát az igazi bánat? Átérezni Isten fájdalmát, változtatni a bűn akarásán. A bánat ima ezért kezdődik így: „Istenem, szeretlek Téged, ezért szívemből bánom, hogy bűneimmel megbántottalak.” Ha a bánat indítéka valóban az Isten iránti szeretet, akkor a bánatot tökéletesnek mondjuk. Ez az indok természetfeletti. A szeretetből fakadó bánat gyónás nélkül is azonnal eltörli a bűnöket. Abban az esetben, ha életveszélyben indítja fel a bűnös ezt a bánatot, az üdvösséget biztosan eléri. Viszont ha életben marad, a bánat által eltörölt bűnöket meg kell gyónni. Ha félelemből fakad a bánat, két féleképpen kell néznünk hatását: ha ez a félelem természetfölötti eredetű, pl. fél a bűnös a kárhozattól, ez a bánat elég a bűnbocsánathoz gyónással, feloldozással, de a nélkül nem. A természetes félelemből fakadó bánat nem segít bűnt eltörölni. Az emberek ellen elkövetett bűnöket is meg kell bánni, sőt, ha szükséges, bocsánatot is kell kérni tőlük. A jó bánathoz hozzátartozik az erősfogadás a bűnök és a bűnre vezető alkalmak elkerülésére.

Zsolozsma 218.

Sienai Szent Katalin szűznek „Az isteni gondviselés” című párbeszédes művéből

A szeretet kötelékében

Édes Uram, fordítsd irgalmas szemedet kegyesen erre a népre, Egyházad titokzatos testére: hiszen sokkal nagyobb dicsősége lesz nevednek abból, ha megkönyörülsz teremtményeid ekkora sokaságán, mint ami énbelőlem, nyomorult magamból lenne, aki annyiszor megbántottam fölségedet. Ugyan mi tudna megvigasztalni, ha azt látnám, hogy én ugyan élvezem az életet, néped pedig a halál martaléka lenne; és ha látnám szeretett Jegyesedben a bűnök sötétségét, amely a saját hibámból és többi teremtményed hibájából származott? Azt szeretném tehát, és kivételes kegyelemként kérem is: teljesítse ezt a kérésemet mérhetetlen szereteted, amely arra késztetett, hogy az embert saját képedre és hasonlatosságodra megteremtsd. Könyörögve kérdem, ki vagy mi volt az oka annak, hogy az embert ekkora méltósággal ruháztad fel? Biztosan csak az a végtelen nagy szereteted, amellyel teremtményedet önmagadban szemlélted, és ez a szeretet ejtett foglyul téged. De világosan tudom azt is, hogy bűnei miatt az ember megérdemelten veszítette el azt a méltóságot, amellyel te ruháztad fel. Te pedig ugyanettől a szeretetedtől indíttatva, amikor az emberi nemet ki akartad engesztelni önmagaddal, nekünk ajándékoztad egyszülött Fiad igéjét. Fiad valóságos közbenjáró és közvetítő lett közted és miköztünk; megigazulásunkká lett, aki megbűnhődte és magára vette a mi összes igaztalanságunkat és gonoszságunkat irántad való engedelmességből, hiszen te így rendelted, örök Atyánk, amikor elhatároztad, hogy magára vegye emberi természetünket. Ó, mérhetetlen mélységű szeretet: melyik szív volna annyira kemény, hogy érzéketlen maradna, és meg ne nyílna, amikor látja ennek a megmérhetetlen fenségnek a leereszkedését abba a mélységbe és elesettségbe, amelyben emberségünk vergődik? Mi a te képmásod vagyunk és te a miénk, hiszen az emberben te kapcsoltad egybe ezt a kettőt, amikor örök Istenségedet elrejtetted Ádám testének gyarló leple és anyagi korlátoltsága alá. Miért van így mindez? Egyedül a te kimondhatatlan szereteted az oka ennek. Erre a mérhetetlen szeretetedre, arra kérem fölségedet lelkem minden erejével, hogy irgalmazz kegyesen nyomorult teremtményeidnek. 

2014.08.10. vasárnap

Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.08.10. vasárnap

Jézus gravitációs terében

Ha arra gondolunk, hogy Jézus az első csodálatos kenyérszaporítás utáni hajnalon gyalog indult el az erősen hullámzó Genezáreti tavon apostolai után, akik a tengeren járás természetes eszközével utaztak Kafarnaum irányában, akkor nagyon jó figyelmeztetést kaphatunk Urunktól. Az Ő erejével mindig megközelíthető a kijelölt célpont, akkor is, ha ellentétes erők ezt szinte lehetetlenné teszik. Nézzük a tényeket. Az apostolok parancsot kaptak Jézustól a nagy csodatétel után alkonyattájt, hogy evezzenek Kafarnaumba. A tanítványok ellenszéllel találkoztak, amely hatalmas hullámokat korbácsolt fel. Hajnaltájban még csak a távolság felénél tartottak, mert a kis hajót állandóan visszadobta a hullámok ereje. Ekkor rémülten vették észre, hogy emberi alak jön utánuk a hullámok tetején. Az hitték, hogy lidérces kísértet. Féltek, kiabáltak. Jézus visszaszólt: Én vagyok, ne féljetek! Péter, aki részt kívánt venni a különös eseményben, erőt kért a maga részére. A csónakból kilépve, büszke lett, sikerét a magáénak tulajdonítva a legközelebbi hullámvölgybe süllyedt. Jézus odalépett, kiemelte a vízből és talpra állította. Aztán beült a csónakba, és pillanatok alatt a célnál ért partot. Jézus megváltói ereje irányítja övéit. Nem teszi ártalmatlanná az ellenség erőit. Küzdeniük kell az üdvösség felé haladóknak. Megijedni nem szabad babonás képzelgések hatására. Jézusnak soha semmiféle természetes eszközre nincs szüksége. Ellene eredménytelen minden ellenséges erő kísérlete. Amíg az Ő erejében bízik valaki, vele együtt győztes lesz. A gyengülő hit végzetes. Most már több milliárdan utazunk a kijelölt cél felé. A sátán és csatlósai igen ügyesen fújják a szelet. Hitet ébresztünk, hangosan imádkozunk, és időben, pontos partszakaszon kiköthetünk.