Adventi kalendárium 15.

Adventi kalendárium

Advent 3. vasárnapja

Az idei adventben, mindennap Ferenc pápa gondolataival szeretnénk készülni Jézus születésének megünneplésére, karácsonyra.

Az Egyház olyan, mint az édesanya.
Egy anya nyíltan kiáll gyermekeiért, mindig készen áll arra, hogy megvédje őket. Vannak, akik börtönben vagy más nehéz helyzetben lévő gyermekeik miatt szenvednek: nem kérdezik, hogy bűnösök-e vagy sem, továbbra is szeretik őket, és gyakran megaláztatásokat tűrnek el, de nem félnek, továbbra is önmagukat adják gyermekeiknek.
Az Egyház is ilyen: irgalmas édesanya, aki megértő, mindig segíteni akar, bátorítja azokat a gyermekeit is, akik tévedtek vagy tévednek; soha nem zárja be Háza ajtaját; nem ítélkezik, hanem felkínálja Isten bocsánatát; felkínálja szeretetét, amely arra szólít, hogy folytassák az utat azok a gyermekei is, akik mély szakadékba zuhantak; nem fél attól, hogy belépjen éjszakájukba, és reményt vigyen nekik.

II. János Pál és Muzeyen Agca, Ali Agca édesanyja

Istenünk, te látod,
milyen hűséges lélekkel várja néped karácsony ünnepét.
Add, kérünk,
hogy Üdvözítőnk születésének nagy napjára elérkezve
örvendező lélekkel, áhítatosan ünnepeljünk.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké.

Advent 3. hete csütörtök

Rorate, coeli desuper, et nubes pluant justum

Harmatozzatok, egek onnan felülről, és felhők hozzák az igazat.

Advent 3. hete csütörtök

„Jézus Krisztus nemzetségtáblája"

Advent utolsó hét napja jelentette a liturgia alakulásának kezdetén az adventet.Ezért mindjárt az első napon arra hívja fel Egyházunk liturgiája a figyelmünket, hogy Megváltónk emberi közösségünkbe milyen nemzetségen keresztül épült be. Két nemzetségtáblát ismerünk a Szentírásból. Az első a Mt 1,1-17. Ezt a névsort háromszor tizennégy nemzetségbe rendezi tudatosan a zsidó számmisztikának megfelelően. Ábrahám volt kétezer évvel a Megváltó születése előtt az a kiváló férfiú, akit Isten a bálványimádó embertömegből kiemelt, megajándékozta az egyistenhittel és azzal a nagy ígérettel, hogy ő lesz ősapja a nagymértékben elszaporodott emberi közösségből a megtestesülő Szabadítónak.A tizennégyes szám Dávid király nevének mássalhangzóiból,mint számjegyekből ered (D=5, V=4) Miért fontos a nemzetségtábla? Mert Isten önhatalmúlag választotta meg azt a nemzetséget, amelyikbe Fiát be akarta iktatni. Ezen vitatkozni felesleges, kár, bűn. Ne akarjuk kioktatni Istent. Az Úr azt is megmutatta a nemzetségtábla tagjaival, hogy a többi nép is képviselve van benne édesanyákon keresztül (Szálmon nemzette Boózt Ráhábtól (jerikói), Boóz nemzette Obedet Rúttól (moábi). Ezek a nemzetségtáblák rámutattak arra, hogy több fiútestvér esetén melyik viszi tovább a messiási ígéretet. Nagyon fontos volt a korábbi ősöknél Ábrahám két unokája közül miért lett kiválasztott a kisebbik, Jákob, aki az Izrael nevet kapta az angyaltól. Még körülményesebb a választás Jákob számára, akinek tizenkét fia volt. Az első három vétkük miatt nem volt méltó a Megváltó ősapja címére, ezért a negyedik kapta ezt: „El nem vétetik a fejedelmi pálca Júdától, sem a vezér botja az ő térdei közül, míg el nem jön az, akié az, akinek a népek engedelmeskednek": (Ter 49,10) Dávid királynak sok felesége volt. Szíve választottja eredetileg Absalom nevű fia volt, de ő apja elleni lázadásával méltatlanná lett arra, hogy a Megváltó ősapja legyen. Viszont az is meglepő, hogy egyik harcosának, Úriásnak a feleségét ő vette el, és ettől az asszonytól született később Salamon nevű fia, akit Bölcs jelzővel tisztelt meg a történelem és lett a Megváltó ősapja. A Megváltó egyik leggyakrabban emlegetett címe volt ez: Dávid Fia. Nagyon furcsának tűnik, hogy Jézus nemzetségtáblájának utolsó tagja nem a Boldogságos Szűz Mária, hanem Szent József. Mivel sok gyanakvásra és félreértésre, félremagyarázásra adott okot ez a kifejezés: „Jákob pedig nemzette Józsefet. Ő volt a férje Máriának, akitől született Jézus." (16), Ezért tisztán kell látni, hogy Mária a családi vagyont fiútestvér hiányában kénytelen volt örökölni, és ebben az esetben férjhez kellett mennie egy közeli rokonához, hogy a birtok a család kezében maradjon. Máté apostol magyarázza, hogy Józsefet sokat gyötörte a kínzó gondolat: Mária gyermeke nem tőle származik (18) Az angyal tisztázta a gyötrő gondolatot:„ami őbenne fogantatott, a Szentlélektől van" (20)

Evangelii gaudium - X.

Evangelii gaudium - X. Az evangelizáció társadalmi vetülete – a közjó és a béke (nr. 217–237)

November 26-án a Szentszék sajtótermében bemutatták Ferenc pápaEvangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítását, melynek ismertetésére dr. Török Csabát, az Esztergomi Hittudományi Főiskola oktatóját kértük meg. Elemzését napi folytatásokban adjuk közre.

A Szentírás a Szentlélek adományai között kiemelt helyen jelöli meg a békét (vö. Gal 5,22). Társadalmi szinten ez soha nem fogható fel „irénzimusként, az erőszak puszta hiányaként, amelyet az egyik csoportnak a másik fölé helyezésével érnek el” (nr. 218). A béke a köznyelvben ugyanis túl sokszor jelenti a szegények elhallgattatását, az erősek és privilegizáltak nyugalmát, valamiféle felülről vezérelt elfojtást, amely kiiktatja azokat a hangokat, amelyek zavarják a „nagyokat” (uo.). E kérdés kapcsán Ferenc pápa meglepő nyíltsággal és közvetlenséggel, keménységgel szól.

Gondolatmenetének azonban van teológiai mélysége is. Együttesen vizsgál ugyanis két fogalmat: a teljességet és a határt, a korlátot. Az első mindig időben érkezik el, a jövő felé irányít – a másik a jelenben van. Az első az időre, a második a térre vonatkozik. Márpedig – a hitbeli szemlélet alapján, így megközelítve a dolgokat – az idő felette áll a térnek. Mit is jelent ez? „…azzal kell foglalkoznunk, hogy folyamatokat indítunk el, s nem azzal, hogy tereket birtoklunk” (nr. 223). A jövő, a teljesség a vezérfényünk, nem az itt és most uralma.

Ugyanilyen alapelv az egység elsősége a konfliktussal szemben, amire az Egyháznak mintát kell adnia: „…lehetséges a közösség kialakítása a különbözőségben”, aminek előfeltétele, hogy „túlhaladjunk a konfliktusos felszínen, s a másik embert a legmélyebb méltóságában szemléljük” (nr. 228). Ez az evangélium útja, az igazi béke útja. „A béke hirdetése nem egy kialkudott békére vonatkozik, hanem azt a meggyőződést hirdeti, hogy a Lélek egysége harmóniába kapcsol össze minden különbözőséget” (nr. 230). Ferenc pápa alapelvei sorában ott találjuk még a következőket: a valóság fontosabb az ideánál (nr. 231–233), az egész felette áll a résznek (s nem azonos a részek puszta összegével, minőségileg több annál, nr. 234–237).

Mi bontakozik ki itt a szemeink előtt? Egy dinamikus, a lelkipásztori élet gyakorlatában, tapasztalatában megérlelt, valóban katolikus (azaz egész szerinti, a teljeset a szem előtt tartó) társadalomszemlélet. Egy olyan pápa tanítása, aki megismerte a borzalmas jobboldali diktatúrát, de utána része volt a politikai liberalizmus hitellenességében is. Aki átélte a jólét, de a gazdasági összeomlás, az államcsőd korszakait is. Megismerte a helyi problémák világát, s ezzel együtt a globalizáció veszélyeit is. Így forrott ki benne a legjobb, a legértékesebb „keresztény realizmus”, amelynek alapelvét megtalálhatjuk az apostoli buzdítás szövegében: „A valóság felette áll az ideának. Ez a kritérium az Ige megtestesüléséhez s gyakorlatba való ültetéséhez kötődik (…) A valóság, a már megtestesült és folyton újra megtestesülni akaró Ige kritériuma lényegi fontosságú az evangelizáció számára” (nr. 233). Ezen alapelv miatt olvassuk az Egyház történelmét kegyelem-történetként, „az üdvösség történeteként” is. De ami még fontosabb: „…ez a kritérium arra ösztönöz minket, hogy gyakorlatra váltsuk az Igét, végbevigyük az igazságosság és szeretet tetteit, amelyekben az Ige termékennyé lesz” (uo.). Enélkül csak homokra építenénk, s minden (bármily szépnek tűnő) evangelizációs dinamizmus szükségszerűen terméketlen lenne.

Ha a kereszténység valóban átalakul e négy kritérium (időbeliség–jövő felé fordulás, egység, valóság, egész-szerűség) szerint, akkor hiteles tanúja lesz Krisztus evangéliumának. Ezzel pedig szükségszerűen együtt jár az is, hogy mind jobban be fogja tölteni azt a szerepét a világban, a társadalomban, amelyet Jézus maga jelölt ki számára: kovász, só, világosság lesz. S ha ez megtörténik, akkor az Ország örömhíre valóban eljut az emberi valóság legtávolabbi szegleteibe, s megszüli Isten csodálatos ajándékát: a békét.

Adventi kalendárium 14.

Adventi kalendárium

Az idei adventben mindennap Ferenc pápa gondolataival készülünk Jézus születésének ünnepére, karácsonyra.

Gyakran túlságosan szárazak, közömbösek, távolságtartók vagyunk, és a testvériesség helyett rosszkedvet, ridegséget, önzést árasztunk magunk körül. És rosszkedvvel, ridegséggel, önzéssel nem lehet gyarapítani az Egyházat. Az Egyház csak a Szentlélekből áradó felemelő szeretetettől növekszik. Az Úr arra hív, hogy táruljunk ki a vele való közösségre a szentségekben, a karizmákban, a szolgáló szeretetben, hogy keresztény hivatásunkhoz méltóan tudjunk élni!

Mindenható Istenünk,
ragyogjon fel szívünkben dicsőséged fénye,
hogy eltűnjön belőlünk az éjszaka sötétsége,
és a világosság fiainak találjon minket
hozzánk érkező Egyszülötted.
Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké.

Advent 3.hete Szerda

Rorate, coeli desuper, et nubes pluant justum

Harmatozzatok, egek onnan felülről, és felhők hozzák az igazat.

Advent 3.hete Szerda

Ősi advent december 17. 

Urunk, Jézus Krisztus istenemberi születésének dátumát teljes homály fedi. A IV. század közepén kezdett gondolkodni a keresztény közösség, hogy a legegyszerűbb ember is megünnepli születése napját, csak a Megváltó, Istennek érettünk emberré lett Fia nem részesül ebben a tiszteletben. A Római Birodalom nap-tiszteletétől józanul megszabadult keresztények az akkor már elhagyott december 25-i Sol invictus (a le nem győzött Nap) helyére az örök fény Istenének emberi születését iktatták be, mint nagy örömünnepet.Előtte pedig december 17-24. egy hetes előkészületet tartottak. Ennek a lényege, hogy hozzánk jön az Úr (Adventus Domini), készüljünk fel erre imával, javulással!Keresztény őseink hitét és felkészülését őrzik az akkori szentmisékhez kiválasztott szentírási szövegek. Az első nap szent olvasmánya arról beszél, hogy nyolcszáz évvel korábban milyen áldást mondott Izrael Júdára, a születés sorrendjében negyedik fiára. Isten akarata szerint ugyanis ő örökölte apjától a messiási áldást.Idézem ennek szövegét, de az evangéliumot ismertetem inkább részletesen: 
„Júda fiatal oroszlán, zsákmányért indulsz, fiam, s megpihenve lefekszel, mint az oroszlán, mint a nőstény oroszlán ki merné felkelteni? El nem vétetik a fejedelmi pálca Júdától, sem a vezér botja az ő térdei közül, míg el nem jön Az, akié az, akinek a népek engedelmeskednek”(Ter 49,9-10) Az evangélium Jézus emberi családfájáról beszél. Legfontosabb mondanivalója: Ábrahám volt egyik ősapja, akit Isten kiemelt a bálványimádók rengetegéből, és ígéretet kapott, hogy majd végre még idősebb korában születik fia, Izsák. Neki ikrei születnek, és az Úr a messiási áldást a másodszülöttnek szánja, vagyis Jákobnak. A kiválasztott család általa kezd bokrosodni: tizenkét fia és sok lánya születik. Az első két fiú, a rang várományosai, nem kaphatják meg az elsőszülöttségi áldást bűnük büntetéséül. A harmadik, Áron, Isten tervei szerint a zsidó papság más vonalon kiváltságos kaszt lett. Ezért a negyediket választja Isten, hogy az ő törzse legyen a messiási törzs, Júdáé. Magát az áldást fentebb közöltem. Egyszerű emberek, kiválik közülük Júda, de az ő törzse is csak addig vezeti népét, amíg el nem jön Az, akinek az Úr egyedül szánta a királyi méltóságot: Júda ezernyolcszáz évesen átadja a törzset, végtelenül felülmúlja minden várakozását. A Megváltó tehát igazi ember, testvérünk. Félreérthetetlenül állítja ez a Máté-féle családfa, azt is, hogy az Úr hangsúlyozza: maga az izraelita törzs sem hibátlan, hiszen a felsorolt nevek hordozói egyénenként és közösségben is komoly bűnök elkövetői.De a honfoglalás előtt az izraelita kémeket elrejtő jerikói kocsmáros asszonynak, Ráhábnak nemcsak egész családját mentik meg a várfal ledőlése után, hanem Jézus egyik ősapja, Szálmon Ráhábt feleségül veszi, és ebből a házasságból született Boóz.(Mt 1,6) Boóz később feleségül vette egyik fiatalon meghalt rokonának pogány származású özvegyét, aki szintén belekerült az Úr családfájába.(Rút 4,13-17) Rúttól született Boóz fia, Obed. Ő Dávid király nagyapja lett. Így tehát két pogány nép sarja is Urunk ősanyja lett. Megerősítette Isten ígéretét, hogy a Megváltóban „áldást nyer a föld minden nemzetsége” (Ter 12,3)

Evangelii gaudium - IX.

Evangelii gaudium - IX. Az evangelizáció társadalmi vetülete – a szegények (nr. 177–216)

November 26-án a Szentszék sajtótermében bemutatták Ferenc pápaEvangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítását, melynek ismertetésére dr. Török Csabát, az Esztergomi Hittudományi Főiskola oktatóját kértük meg. Elemzését napi folytatásokban adjuk közre.

Az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítás IV. fejezete az evangelizáció társadalmi vetületeivel foglalkozik. Ez a legterjedelmesebb rész a szövegben, s ez is mutatja, hogy ezen a téren milyen fordulatra, megújulásra van szükség az Egyházban. Természetesen ennek az egész folyamatnak csakis az előzőek során említett kérügma lehet az alapja, hiszen a hitünk arra adott válasz, és az egész evangelizáció végcélja, Isten Országa is abban tárul fel előttünk. Mivel pedig az Országnak ez az örömhíre nem csak megszólítja, de át is alakítja az embert minden kapcsolatával, viszonyával egyetemben, szükségszerűen társadalmi vetülettel is bír: „…senki sem kívánhatja tőlünk, hogy a vallást a személyek titkos belső világába utaljuk, a társadalmi és nemzeti életre való mindenféle kihatás nélkül, anélkül, hogy aggódnánk a civil társadalmi intézmények üdve felől, anélkül, hogy megnyilatkoznánk azon kérdések kapcsán, amelyek érdeklik az állampolgárokat” (nr. 183).

Ennek a „társadalmiságnak” elsődleges eleme a szegények melletti elköteleződés – egy olyan hívő alap-magatartásforma, amelynek tettekre váltásában Jorge Mario Bergoglio mindig is jeleskedett: mind jezsuitaként, mind Buenos Aires főpásztoraként a favellákban, a nyomortelepeken. Hogy korunk helyzetét leírja, a pápa bibliai képet használ fel: a zsidó nép Egyiptomban Istenhez kiáltott, s Isten meghallotta az ő kiszolgáltatott és kétségbeesett kiáltásukat (vö. Kiv 3,7–8.10). Aki hívő ember, az egyesül Istennel minden egyes emberi kiáltás meghallásában – „Az Egyház felismerte, hogy e kiáltás meghallásának szükségessége magának a kegyelemnek a megszabadító működéséből fakad, amelyet mindannyiunkban kifejt, ezért nem csak párak számára fenntartott küldetésről van szó” (nr. 188). Az egész Egyháznak, minden kereszténynek radikálisan szolidárissá kell válnia minden emberrel, minden emberi fájdalommal, szenvedéssel, nyomorral, sőt minden néppel is, amelynek a kiáltása sok ezer szájból hangzik fel. Ha ezt nem valósítjuk meg, akkor hűtlenné válunk az evangéliumhoz, s bizony – a páli szófordulattal élve (vö. Gal 2,2) – hiába fáradozunk, fölöslegesen „futunk”. Az erre vonatkozó hitbeli tanítás „annyira világos, annyira közvetlen, annyira egyszerű és beszédes, hogy semmiféle egyházi értelmezésnek nincsen joga relativizálni azt” (nr. 194).

Így tehát Isten népének rá kell ébrednie arra, hogy a szegényeknek kivételes helye van a soraiban. Ez nem jelentheti azonban csupán azt, hogy olykor anyagi segítséget nyújtunk – bár ez hasznos támogatás, önmagában mégis kevés a hit szempontjából. „Elköteleződésünk nem kizárólag a segítségnyújtás és támogatás akcióiban vagy programjaiban áll, a Szentlélek nem féktelen aktivitást indít el bennünk, hanem elsősorban a másik felé forduló odafigyelést, »akit önmagunkkal teljesen egynek tekintünk«” (nr. 199). Ha ez nincs meg bennünk, akkor nem sokat ér a pénzadomány. Ferenc pápa kifejezetten kemény hangon szól a katolikusokhoz: „fájdalommal kívánom kijelenteni, hogy a legnagyobb diszkrimináció, amely a szegényeket sújtja, a lelki odafigyelés hiánya” (nr. 200). Ez azért fájdalmas, mert a szegények lelke kivételesen nyitott Istenre és az evangéliumra – de mi egyáltalán nem törődünk ezekkel a lelkekkel. Nem csak a szegények megélhetésére, de az üdvösségükre is gondot kell viselnünk. A pápa szomorú szívvel mondja ki: „Félek, hogy ezek szavak is csupán néhány kommentár tárgyát képezik majd, s nem lesz valódi gyakorlati következményük” (nr. 201). 

Valóban, az Evangelii gaudium lélekben, látásban, életben, gyakorlatban akar megújítani minket. Ha csak nagyokat beszélünk a buzdításról, konferenciákon, könyvekben és okoskodó szószaporítások során vizsgálgatjuk, mint a lepkegyűjtő a hálójába került zsákmányt, akkor Ferenc pápa kezdeményezése kudarcot vall bennünk. Át kell alakulnunk. Milyenné? „Kicsikké, de erősekké Isten szeretetében” (nr. 216). Hisz „minden keresztény meghívást nyert arra, hogy gondot fordítson azon nép és világ sebesültségére, amelyben élünk” (uo.).

Adventi kalendárium 13.

Az idei adventben mindennap Ferenc pápa Jézus születésének ünnepére, karácsonyra.

A karizmák fontosak a keresztény közösség életében, de mindig csak arra, hogy ez a közösség növekedjék a segítő és a felemelő szeretetben, amelyet Szent Pál a karizmák fölé állít (vö. 1Kor 13,1–13). A felemelő szeretet nélkül ugyanis a legfeltűnőbb ajándékok is hiábavalók. A felemelő szeretet nélkül az ajándékok és karizmák nem szolgálják az Egyházat, mert ahol nincs felemelő szeretet, ott az üres teret az önzés tölti ki.

Mindenható Istenünk,
add meg nekünk, a te népednek,
hogy virrasztó lélekkel várjuk egyszülött Fiad eljövetelét,
kitartsunk kegyelmedben,
és ahogyan ő tanította,
az élő hit lámpásával siessünk eléje.
Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké.