Nagyböjt ötödik hét hétfője

Nagyböjt ötödik hét hétfője

Jézus ezt a kijelentést teszi önmagáról a mai evangéliumban: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” Olyan gondolat ez, amellyel már találkoztunk János evangéliumának bevezetésében. Az Ige-himnuszban ezt olvassuk az ő személyére vonatkozóan: „Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött” (Jn 1,9). Krisztus világosságában azáltal részesülhetünk, hogy hiszünk benne és magunk a világosság fiaivá válunk. A Krisztushoz csatlakozás tehát lelki utat jelent az ember számára, a bűn sötétségéből a hit világosságára, az igaz élet világosságára jutunk. Az Úr elutasítása e gondolatmenet szerint azt jelenti, hogy egyesek ragaszkodnak a sötétséghez, bűnös életükhöz.
Amikor Jézus világosságnak nevezi magát, akkor ez alatt azt kell értenünk, hogy ő a fény, a világosság forrása. A világítást szolgáló lámpákat meggyújtjuk, hogy fényük beragyogja a házat. Jézusnak nincs szüksége hasonlóra, hiszen ő a fény eredete, minden világosság tőle származik, ő a létezésével árasztja a világosságot. Jézus által a mennyei Atya megvilágítja emberi életutunkat. Most már tudjuk, hogy merre haladjunk, ha az üdvösségre szeretnénk jutni. Ne térjünk le a krisztusi útról! Maradjunk a világosság útján! Haladjunk a hit útján, hogy az örök életre, az örök világosság otthonába jussunk!
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Mindenható Úristen, aki gondviselésed eszközéül gyarló embereket választasz, ily módon is kitünteted isteni hatalmadat a világ kormányzásában, áraszd ránk kegyelmedet, hogy ki imádva elismerem benned a legfőbb hatalmasságot és minden hatalom kútfejét: annak általad rendelt egyházi és világi képviselőit köteles engedelmességgel tiszteljem, s így isteni törvényednek készséggel hódolva, teljesítsem szent akaratodat.