2019. április 7., vasárnap

Nagyböjt negyedik hét szombat



Nagyböjt negyedik hét szombat


A Sátoros-ünnep utolsó napján történt eseményeket olvassuk a mai evangéliumban. A főpapok és a farizeusok miután értesültek arról, hogy Jézus nyilvánosan tanít a templomban, szolgákat küldenek, hogy fogják el és vezessék a főtanács elé. János evangélista kiemeli, hogy a tanítást hallgatók körében megoszlás keletkezik, egyesek prófétának és Messiásnak nevezik Jézust, mások viszont ismételten földi szármázásáról beszélnek. Ez utóbbiak tehát tudják, hogy Jézus a galileai Názáretből származik, de onnan nem jöhet a Messiás. Betlehemi születéséről viszont nem tudnak.
A zsidó főtanácsban szintén megosztottság mutatkozik. Nincs egyetértés abban, hogy mit tegyenek Jézussal. Nikodémus megszólalása érdekes helyzetet teremt. Jézus személyével kapcsolatban is a törvény megtartását szorgalmazza azoknak, akik amúgy éppen arról voltak ismertek, hogy a legaprólékosabban ragaszkodtak a törvények pontos megtartásához, most viszont, amikor távollétében és kihallgatása nélkül ítéletet mondanak Jézusról, könnyen átlépik a törvényesség határát.
A kérdés, hogy honnan származik Jézus, továbbra is nyitott marad. A főtanács tagjainak szándéka, hogy mit tegyenek Jézussal, még nem végérvényes. Még nincs döntés, nem hoznak határozatot, hanem megmaradnak bizonytalanságukban.
Az én számomra pedig továbbra is ugyanaz a kérdés: Hiszem-e, hogy Jézus a Messiás, ő a Megváltóm?
© Horváth István Sándor

Imádság

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására! Vezess el engem arra, hogy téged mindenkinél és mindennél jobban szeresselek!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése