Útravaló – 2019.
március 24., nagyböjt 3. vasárnapja
Napról napra közreadjuk a napi evangéliumi
szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus
liturgikus kiadványból. Márciusban Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad
útravalót.
(Statio: ad S. Laurentium extra muros)
Ez a böjti vasárnap eredetileg a katekumenek
felett mondott exorcizmus napja volt, amelyet Szent Lőrinc bazilikájában
végzett a római egyház. A mise könyörgése ezért is szól a töredelmes
bűnbánatról és a bűn sebeinek gyógyulásáról a böjt, az imádság, valamint az
irgalmasság cselekedeteinek gyakorlása által. Szent Lőrincnek – legendája
szerint – miközben tiszta, önmegtagadó életet élt, többször szembe kellett
néznie a gonoszság művével. Amikor pedig elöljáróját, II. Szixtuszt
letartóztatták, már egységben látta Krisztus keresztáldozatánál való
szolgálatát önmaga odaajándékozásával: „Atyám, hová mégy fiad nélkül? – kérdezi
a pápát. – Eddig sohasem mutattad be nélkülem a szentáldozatot!
Mivel vontam most magamra haragodat? Talán hűtlennek találtál hivatalomban?
Tégy csak újból próbára, és lásd, vajon méltatlant választottál-e egyházi
szolgálatra, akire az Úr vérének kiosztását bíztad?” Lőrinc később börtönbe
zárva kézfeltétellel, valamint a kereszt jelével gyógyította a vakokat,
amely ugyancsak misztériumjelleget ölt a nagyböjti előkészület folyamán, hisz
az igazi megvilágosodás a keresztség, amit az Egyház szolgálata a
keresztből fakadó gyógyulásként juttat(ott) el hozzánk.
A keresztség szentségében az olajjal való
megkenés, az ott elhangzó szabadító ima, és a mozdulatok, amelyekkel – a
keresztségre készülő felnőttek szertartásában – a pap a kereszt jelével
jelöli meg érzékszerveiket, többek között azt kéri a bűn rabságában
sínylődő számára: ami eddig a gonoszság szolgálatában állt, az legyen
ezentúl a kegyelem csatornája. Hasonló valósul meg a történeti időben is,
amelynek igazi minőségét az evangélium tanítása szerint nem a
hatalmasok és zsarnokok adják, hanem a kicsinyek, vagyis azok, akik ennek
eseményeit az Úr példája szerint fogadják, és ezzel az eseményeket
átváltoztatják.
A stációs szent legendája ezen a ponton
találkozik az evangélium szakaszával, amelyben Jézust konkrét történelmi
példákról értesítik, mégpedig a gonoszság erőinek tombolásáról. A
történeti események különösképpen is fontosak Lukács, a történész
evangélista számára, aki mindennek pontosan utánajár, és aki evangéliumát
olyan bevezető résszel látja el, amely a kor történeti műveinek sajátja.
Ennek üzenete, hogy Isten művét nem tudja végleg lerontani az ember
gonoszsága, az Úr ereje éppen ezen körülmények között mutatkozik meg leginkább,
aminek továbbvivője az Egyház. Így értjük meg, miért boldogok nála a
szegények, a sírók, az éhezők: őket az Egyház teszi gazdaggá. Lőrinc és az első
századok vértanúi e program legragyogóbb példái, akiket – hogy ma
is megújuljon ez a szentségeszmény – a katekumenek és minden hívő elé
állít az Egyház.
A szentmise kezdő
könyörgése szerint a szent negyven napban erre a gyümölcstermésre böjttel,
imával és jócselekedettel készülhetünk fel, ez az, ami képes megtisztítani
haszontalan életünket. Ám nem állhatunk meg ezeknél a cselekedeteknél csupán, a
tisztulás útjáról rá kell lépnünk a megvilágosodás útjára, amikor azt is
felismerjük, hogy a bűnös életvitel után hogyan tovább. Ahogy a nagyböjt a puszta
világában felnyitja figyelmünket a húsvéti misztériumra, és arra irányulva
vezeti tovább utunkat, úgy miközben böjtölünk, imádkozunk és gyakoroljuk a
szeretet cselekedeteit, benső látásunknak fel kell ismernie azt is: ezeken
keresztül miként tudunk Krisztussal egyesülni. Mert az Úr értünk hozott
áldozatának megértése a vele való azonosulásban lesz egész egyéniségünket
átfogó tapasztalattá, ami arra késztet minket, hogy korunk történeti
körülményei közepette se váljunk megkeseredetté és életunttá, hanem lássuk meg,
nyíljék fel a szemünk arra, hol akar bennünk gyümölcsöt teremni az Úr,
általunk miként tud rést ütni a történelem, környezetünk és saját életünk
zsákutcáinak falán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése