Az élet maga állandó párbeszéd – Ferenc pápa egy padovai iskola diákjainak kérdéseire válaszolt
Az alapításának századik évfordulóját ünneplő padovai katolikus iskola és kollégium, a Barbarigo Intézet 1150 diákját és tanáraikat fogadta március 23-án Ferenc pápa a Vatikánban, a VI. Pál teremben.
A
Szentatya kötetlenül válaszolt a diákok kérdéseire; többek között olyan témák
kerültek szóba, mint a felelősség, a hit, az igazságosság és a munka.
A felső
tagozatos Sonia a bizalomról kérdezte Ferenc pápát: Hogyan és hol lehet
megbízható támaszra, vonatkoztatási pontra lelni a kamaszkorban? Az egyházfő
válaszában rámutatott, az első vonatkoztatási pont a saját lelkiismeret. Ez
alapján kell a jövőbe tekinteni. Ehhez bátorság szükséges, mert kockáztatni
kell, persze megfontoltan. Egy fiatal ne legyen kényelmes – mondta a pápa, akik
„csak a díványon hevernek, már húszévesen nyugdíjassá válnak”. Fiatalnak lenni
erőfeszítés nap mint nap, mert „a kegyelmen kívül semmit nem adnak ingyen ebben
az életben”. Nagy kísértés a középszerűség, amit minden erővel el kell kerülni.
A
Szentatya a párbeszédet nevezte a második fontos vonatkoztatási pontnak, mert
így elkerülhető az elszigetelődés és elmagányosodás veszélye. „Kezdjetek
párbeszédet az iskolalelkészeitekkel, papjaitokkal, tanáraitokkal, aztán a
szüleitekkel, testvéreitekkel és a barátaitokkal” – ajánlotta a pápa a
diákoknak. Az ember nem önmagával folytat dialógust, jóllehet szükség van a
dolgok megfontolására is, hanem a környezetével, mert az élet maga állandó
párbeszéd. Ráadásul a diákok közösségben élnek, és ebben a közösségi szellemben
kell elindulni, vállalva az út kockázatát. Egyedül talán gyorsan lehet haladni,
de együtt biztosan célba is érünk. Ferenc pápa rámutatott még a rászorulók
iránti szociális elkötelezettség fontosságára, valamint a szülőktől, de főként
a nagyszülőktől, az ő személyes életbölcsességüket megismerve kapott gyökerek
ápolására.
A
középiskolás Aldo az élet értelméről kérdezett, valamint arról, a pápa maga
milyen kihívásokkal nézett szembe annyi idősen, mint most ők. Ferenc pápa
először általánosságban válaszolt: az élet mély értelmét nem lehet tanítani,
ellenben egy jó iskola erősen ösztönözhet a jó kérdésfelvetésre. Fontos, hogy
találkozzunk a valósággal, ehhez szükséges a „kilépés”, de ne csak rögtönzött,
esetleges módon, hanem megfontolással. „A valódi nevelés szembesít a valós
kérdésekkel”, az igazi problémákkal. Emellett találkozni kell a szépséggel a
művészeten keresztül, ami segít választ adni a mai kihívásokra, mint például a
halál és a leselejtezés kultúrája, a közömbösség.
A pápa
személyes emlékei közül felelevenítette középiskolás éveit. Az általános
iskolát – az argentin tanrend szerint – 13 évesen fejezte be, majd vegyipari
szakközépiskolába ment, ahol 19 évesen végzett. A középiskola kezdetén az apja
azt mondta neki: „Nézd, fiam, egyet meg kell tanulnod: dolgozni.” „Tizenhárom
éves koromtól nyaranta dolgoztam, a nyári szünidő három hónapjából két és fél
hónapot végigdolgoztam; apám barátjának az üzemében a műhelyeket takarítottam.
Jót tett nekem, mert kinyitotta a szemem. Aztán az iskolában is dolgoztunk
délelőttönként, vegyi üzemekben, délután pedig tanultunk. Hétvégenként a
barátaimmal voltam, együtt mentünk táncolni, a plébánián pedig besegítettem,
kórházakban látogattuk a betegeket. Ez volt az én személyes tapasztalatom, a
munka tehát nagyon fontos” – fogalmazott Ferenc pápa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése