2019. február 24., vasárnap

Az ellenségszeretet Jézus kötelező parancsa – Ferenc pápa Úrangyala imája



Az ellenségszeretet Jézus kötelező parancsa – Ferenc pápa Úrangyala imája

Jézus nem lehetőségként említette az ellenség szeretetét, hanem parancsba adta. Az emberré lett Isten Fia tesz képessé bennünket arra, hogy betöltsük ezt az erőnket meghaladó feladatot. Ha megvalósítjuk az ellenségszeretet parancsát, akkor megszületik az irgalmasság kultúrája – hangsúlyozta Ferenc pápa a vasárnap déli Úrangyala imádság alkalmával mondott beszédében.

Jézus parancsolja az az ellenség szeretetét, de képessé is tesz rá bennünket

„A keresztény élet központja és annak sajátos vonása az ellenség szeretete, ahogy azt a mai evangélium (Lk 6,27-38) elénk tárja” – kezdte beszédét a Szentatya, idézve Jézus szavát: „Nektek, akik hallgattok, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót gyűlölőitekkel. Azokra, akik átkoznak benneteket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért” (Lk 6,27-28). Jézus nagyon jól tudja, hogy az ellenség szeretete meghaladja a képességeinket, de ő éppen ezért lett emberré, hogy ne hagyjon így bennünket, hanem átalakítson, képessé téve minket a legnagyobb szeretetre, mint az övé és az Atyjáé. Ő nekünk adja ezt a szeretetet, amely által tudjuk szeretni azt is, aki nem szeret bennünket, vagy aki rosszat tesz nekünk.

Jézust hallgatva és befogadva leszünk irgalmasokká

Jézus akarja, hogy mindenki szívében Isten szeretete győzedelmeskedjen a gyűlölet és a harag felett. Ámde hogyan győzhetjük le emberi ösztöneinket és a megtorlás evilági törvényét? – kérdezte a pápa. Jézus adja a választ: „Legyetek hát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas!”. Aki Jézust hallgatja és törekszik is megtenni a kérését, Isten fiává lesz. Felfedezi a gyengédség és a jóság lehetőségeit, ami mind tőle jön. Nincs nagyobb ennél a szeretetnél, ami az embert a legnagyobb méltósággal ruházza fel, ám a bosszú és a harag épp ellenkezőleg, eltorzítja az Isten képére teremtett ember szépségét – hangsúlyozta a pápa.

A megbocsátás hiteles példái a világnak hirdetik: a rosszat le lehet győzni a jóval

A sértésre szeretettel válaszoló felhívás parancsa az irgalmasság új kultúráját, a szeretet vértanúk képviselte forradalmát teremtette meg. Jézus maga kér bennünket, hogy bocsássunk meg, miként nekünk is megbocsátottak, egyébként ha nem tesszük, akkor nem követelhetjük magunk számára a bocsánatot. A megbocsátás hiteles példái a világnak azt hirdetik, hogy a rosszat le lehet győzni a jóval. Néha könnyebb azonban a rosszat felróni és emlékezetben tartani, amint azt az „igazságtalanság műgyűjtői” teszik. Beszéde végén Szűz Mária segítségét kérte a pápa, hogy Jézus szavai érintsék meg szívünket és alakítsa át olyanná, mely viszonzás nélkül teszi a jót.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése