Ferenc pápa: Hívjuk papának Istent, gyermeki bizalommal!
Január 16-án a Szentatya folytatta a Miatyánknak szentelt katekézissorozatát. Az ima első szava kulcsszerepet játszik: mindig szólíthatjuk Istent atyánknak, apukánknak, s ezzel tudatosíthatjuk, hogy ő mindig velünk van, apai-anyai szeretete sosem szűnik meg.
Kedves
testvéreim, jó napot kívánok!
Folytatjuk
a Miatyánkról megkezdett katekézissorozatot. Ma abból az észrevételből indulunk
ki, hogy az Újszövetségben az imádság mintha annyira a lényegre kívánna
figyelni, hogy egyetlen szóban összpontosul: Abba, Atya.
Hallottuk,
mit mond Szent Pál a Rómaiaknak írt levelében: „Nem a szolgaság lelkét
kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fogadott fiúság Lelkét kaptátok, aki
által azt kiáltjuk: »Abba, Atya!«” (Róm 8,15). A galatáknak pedig azt írja
Szent Pál: „Mivel fiak vagytok, Isten elküldte szívünkbe Fiának Lelkét, aki azt
kiáltja: »Abba, Atya!«” (Gal 4,6). Kétszer is visszatér ugyanaz a megszólítás, amelyben
ott sűrűsödik az evangélium egész újdonsága. A keresztény ember, miután
megismerte Jézust, és meghallgatta az ő beszédét, Istent többé nem félelmetes
zsarnoknak tartja, többé nem fél tőle, hanem érzi, hogy bizalom ébred szívében
iránta: úgy beszélhet a Teremtővel, hogy „Atyának” szólítja. Ez a kifejezés
olyannyira fontos a keresztények számára, hogy sokszor a maga eredeti
formájában őrizték meg: „Abba.”
Ritkán
fordul elő az Újszövetségben, hogy az arám kifejezéseket nem fordítják le
görögre. Azt kell gondolnunk, hogy ezekben az arám szavakban mintegy magának
Jézusnak a hangját „rögzítették”: tiszteletben tartották Jézus saját nyelvét.
Tehát a Miatyánk első szavában már rögtön ott találjuk a keresztény imádság
gyökeres újdonságát.
Nemcsak
arról van szó, hogy egy szimbólumot használunk – jelen esetben az apa alakját
–, hogy azt Isten misztériumához kössük, hanem inkább arról, hogy úgymond Jézus
egész világát áttöltjük saját szívünkbe. Ha végrehajtjuk ezt a műveletet, akkor
valóban imádkozhatjuk a Miatyánkot. Abbát mondani valami sokkal bensőségesebb,
megindítóbb, mint egyszerűen „Atyának” hívni Istent. Ezért javasolta valaki,
hogy ezt az eredetileg arám szót, az Abbát „apuval” vagy „papával” fordítsuk.
„Mi Atyánk” helyett mondjuk azt, hogy „Apu, Papa”. Mi továbbra is „Atyánk”-at
mondunk, de szívünkben arra kapunk meghívást, hogy „Aput” mondjunk, hogy olyan
kapcsolatunk legyen Istennel, mint egy kisgyermeknek az apukájával, akit apunak
és papának hív. Ezek a kifejezések ugyanis szeretetet ébresztenek bennünk,
melegséget idéznek elő, olyasmit, ami a gyermekkor összefüggésébe visz
bennünket: a gyermek képét idézi fel bennünk, akit egy végtelenül gyengéden
szerető apa ölel át. És ezért, kedves testvéreim, ahhoz, hogy jól imádkozzunk,
el kell érnünk, hogy gyermeki szívünk legyen. Nem önelégült szív: azzal nem
imádkozhatunk jól. Hanem egy gyermeknek a szíve, aki apjának, az ő apukájának,
az ő papájának a karjaiban nyugszik.
Biztosan
az evangéliumok segíthetnek, hogy jobban megértsük e szó jelentését. Mit jelent
Jézus számára ez a szó? A Miatyánk akkor kap értelmet és színt, ha megtanuljuk
úgy imádkozni, hogy előtte elolvastuk például az irgalmas apáról szóló
példabeszédet Lukács 15. fejezetéből (vö. Lk 15,11–32). Képzeljük el, amint ezt
az imát a tékozló fiú mondja el, miután átélte apja ölelését, aki hosszú ideje
várt rá, egy olyan apa ölelését, aki nem emlékszik már a sértő szavakra,
melyekkel fia illette, egy olyan apa ölelését, aki most egyszerűen azt akarja
éreztetni vele, mennyire hiányzott neki. Akkor felfedezzük, hogy ezek a szavak
élettel, erővel telnek meg. És tegyük fel magunknak a kérdést: „Lehetséges,
hogy te, Isten, csak szeretetet ismersz? Nem ismered a gyűlöletet?” „Nem,
válaszolná Isten, én csak szeretetet ismerek.” „Nincs meg benned a bosszú, az igazságosság
iránti igény, a harag megsértett becsületedért?” Isten azt válaszolná: „Nem, én
csak szeretetet ismerek.”
Ebben a
példázatban az apa magatartásában van valami, ami nagyon emlékeztet az anyai
lélekre. Különösen az anyák azok, akik mentegetik gyermekeiket, akik fedezik
őket, akik nem szakítják meg irántuk érzett rokonszenvüket, akik továbbra is
szeretik őket, akkor is, ha már nem érdemelnének semmit sem.
Elég ezt
az egyetlen kifejezést – az Abbát – felidéznünk, hogy elinduljon egy keresztény
imádság. Leveleiben Szent Pál ezt az utat követi, és nem is történhetne
másképp, hiszen ez a Jézus által tanított út: ebben a megszólításban olyan erő
van, amely maga után vonja az ima összes többi részét.
Isten
keres téged, még ha te nem is keresed őt. Isten szeret téged, még ha te el is
felejtetted őt. Isten lát benned szépet, még ha úgy gondolod is, hogy
eltékozoltad összes tehetségedet. Isten nemcsak apa, hanem olyan, mint egy
anya, aki soha nem szűnik meg szeretni teremtményét. Létezik egy olyan
„terhesség”, amely örökké tart, jóval túl a testi terhesség kilenc hónapján,
olyan terhesség, amely végtelen szeretetáramkört működtet.
A
keresztény ember számára az imádkozás azt jelenti, hogy egyszerűen Abbát
mondunk, Aput mondunk, Papát mondunk, Atyát mondunk, gyermeki bizalommal.
Velünk
is megtörténhet, hogy Istentől távoli utakon járunk, ahogy a tékozló fiúval
történt; vagy olyan magányba süllyedünk, amelyben úgy érezzük, magunkra
maradtunk a világban; vagy hibázunk, és a bűntudat teljesen megbénít bennünket.
Ezekben a nehéz időszakokban is találhatunk még erőt az imához, az „Atya”
szóval kezdve, de gyermeki gyengédséggel mondva: „Abba”, „Papa”. Ő nem fogja
elrejteni arcát előlünk. Ezt jól jegyezzétek meg: lehet, hogy csúnya dolgokat
hordozol magadban, olyan nehézségeket, amelyekről nem tudod, hogyan is oldd
meg, lehet, hogy nagy benned a keserűség, amiért ezt tetted, azt tetted… Ő nem
fogja elrejteni arcát előled! Nem zárkózik hallgatásba. Mondd neki, hogy
„Atyám!”, és ő válaszol neked. Van egy apád. „Igen ám, de én egy bűnöző
vagyok…” De van egy apád, aki szeret téged! Mondd neki, hogy „Atyám”, így kezdj
el imádkozni, és a csendben elmondja neked, hogy sosem vesztett szem elől. „De,
Atyám, hiszen én ezt meg ezt tettem…” „Sosem veszítettelek szem elől, mindent
láttam. Én mindig ott voltam, a közeledben, hűen az irántad érzett
szeretetemhez.” Ez lesz a válasza. Sose felejtsétek el azt mondani, hogy
„Atyám”!
Köszönöm.
* * *
A
Szentatya felhívása az ökumenikus imahétről:
Pénteken
a Falakon Kívüli Szent Pál-bazilikában az esti dicséret szertartásával kezdődik
el a keresztények egységért folytatott ima hete, amelynek témája: „Az igazságra
és csakis az igazságra törekedj…” Idén is azért kell imádkoznunk, hogy az
összes keresztény ismét egyetlen családot alkosson, összhangban az isteni
akarattal: hogy „mindenki egy legyen” (Jn 17,21). Az ökumenizmus nem a mi
választásunktól függ. A szándékunk az, hogy konkrét, megfelelő és hatékony
válaszok révén közös és következetes tanúságot tegyünk a valódi igazságosság
melletti kiállásunkról és a leggyengébbek támogatásáról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése