„Az evangélium öröme Don Boscóval” – Ferenc pápa buzdítása szalézi szemüvegen keresztül
Antonio Carriero kötetében a szaléziak nevelési szempontjából közelíti meg Ferenc pápa „Evangelii gaudium” kezdetű apostoli buzdítását. A könyvhöz a pápa írt előszót, amely az Avvenire olasz katolikus napilapban is megjelent.
„Kedves
szaléziak! Szerencsések vagytok, amiért alapítótok, Don Bosco nem »nagypénteki«
szent volt, szomorú arccal és lógó orral…, hanem inkább »húsvétvasárnapi«
szent. Mindig örült, befogadó volt a mindennapos fáradság és nehézségek
közepette” – kezdi előszavát Ferenc pápa, majd úgy jellemzi a szalézi
rendalapítót, mint az „evangélium örömének egészséges hordozóját”, aki számára
az életszentség a vidámságot jelentette.
A 19.
századi Torinóban a papok nem vettek részt közvetlenül a nép életében, s ebbe a
világba robbant be Don Bosco a maga forradalmi üzenetével. Ő ugyanis az akkori
olasz fővárosban (Torino volt az egységes Olaszország fővárosa 1861–65 között –
a szerk.),
melynek ipara fiatalok százait vonzotta munkalehetőség reményében, felkarolta a
szegény és magára hagyott, sok esetben kizsákmányolt ifjakat. Örömet és valódi
nevelést nyújtott nekik, megtanította őket, hogyan legyenek jó keresztények és
tisztességes állampolgárok. Maga Ferenc pápa is személyesen megtapasztalhatta a
szalézi család örömteli légkörét, amikor gyerekkorában a hatodik osztályt náluk
végezte Ramos Mejíában a Wilfrid Barón de los Santos Angeles kollégiumban. „A
szaléziak a szépségre, a munkára és nagy vidámságra neveltek – emlékezett
vissza a pápa. – Segítettek félelem, kényszer nélkül növekedni. Segítettek,
hogy előrejussak az örömben és az imádságban.”
Ahogyan
arra 2015. június 21-én, torinói látogatásakor Ferenc pápa emlékeztetett, Don
Boscónak három „fehér szerelme” volt: a Szűzanya, az Eucharisztia és a pápa.
„Ma kevesen beszélnek olyan nagy szeretettel a Szűzanyáról, mint ahogy Don
Bosco annak idején. A szalézi szent Istenre bízta magát, és Máriához
imádkozott, hogy bátran szembe tudjon nézni az élet kihívásaival és
veszélyeivel, amelyekkel küldetése során találkozott. Az Eucharisztia iránti
szeretete pedig arra tanít, hogy a fiatalokat a liturgia gyakorlása felé
tereljék, hogy ezáltal belépjenek az Eucharisztia misztériumába, és ne
feledkezzenek meg a szentségimádásról sem. S a harmadik, Don Bosco szeretete a
pápa iránt nem csupán a személynek szól, hanem Péternek mint az Egyház
vezetőjének és Krisztus, az Egyház jegyese képviselőjének. A pápa iránti
szeretet mögött ott rejlik az Egyház iránti szeretet.”
Milyen
szaléziakra van ma szüksége a fiataloknak? Ferenc pápa szerint olyan emberekre,
mint amilyen Don Bosco volt, aki fiatal papként az előkelő családok melletti
nevelői karrier helyett a szegény és elhagyatott gyerekek szolgálatát
választotta. Olyan szaléziakra van szükségük, akik körbetekintve maguk körül
észreveszik a kritikus és nehéz helyzeteket, képesek szembenézni velük, majd
mérlegelés után bátor döntéseket hoznak. Arra hivatottak, hogy elmenjenek a
világ és a társadalom perifériáira, a munka és a család, a kultúra és a
gazdaság peremére, és gyógyírt vigyenek oda.
Ha a
feltámadt Krisztus lelkületével befogadják a hátrányos helyzetű fiatalokat és
családjukat, akkor Isten országa kezd jelenvalóvá válni, és megújulhat a történelem.
A szalézi nevelő természetéből fakadóan optimista, a fiatalokra pozitív
realizmussal tekint. Minden gyerekben – legyen az bármilyen lázadó vagy
kezelhetetlen – meglátja a jót, és türelemmel és bizalommal dolgozik, hogy az
kibontakozhasson. A szalézi az öröm hordozója, hiszen vallja: Jézus Krisztus
feltámadt, és Isten minden embert szeret, mindenkinek megbocsát – fogalmaz a
Szentatya.
Ferenc
pápa végül annak a meggyőződésének ad hangot, hogy az Evangelii
gaudium kezdetű apostoli buzdítása hozzájárul a szalézi karizma
szerinti nevelés megújulásához a szaléziakra bízott ifjúság javára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése