2018. november 18., vasárnap

Életünk végcélja az Úrral való végleges találkozás – Ferenc pápa Úrangyala imája



Életünk végcélja az Úrral való végleges találkozás – Ferenc pápa Úrangyala imája

A Krisztus második eljöveteléről szóló vasárnapi evangéliumi szakaszban (vö. Mk 13,24-32) az Úr a jövő eseményeiről oktatja tanítványait. Beszéde elsősorban nem a világ végéről szól, hanem inkább arról, hogy hogyan éljük meg jól a jelent, arra figyelmeztet, hogy legyünk éberek és mindig álljunk készen arra, hogy számot tudjunk adni életünkről. Jézus ezt mondja: „A gyötrelem után következő időkben a Nap elhomályosul és a Hold sem áraszt világosságot, a csillagok lehullanak az égről és a világmindenséget összetartó erők megrendülnek”. Az égitestek a Teremtés könyvével szemben itt a sötétbe hullanak, jelezve a véget. A világosság azon az utolsó napon azonban egyedülálló és új lesz: az Úr Jézusé, aki eljön majd dicsőségben összes szentjével együtt. Akkor végre meglátjuk Arcát a Szentháromság teljes fényében és szeretettől ragyogó Arca előtt minden ember a teljes igazságban jelenik majd meg.

Krisztus Igéje örökérvényű

Az emberiség történelmét, csakúgy, mint mindannyiunk személyes történetét nem lehet pusztán egymást követő szavak és események folyamataként megérteni és nem lehet fatalista megvilágítás fényében sem értelmezni, mintha már minden előre el lenne rendelve. Ez nem hagyna helyet a szabadságnak, megakadályozná a választás, a valódi döntés lehetőségét. A mai evangéliumban Jézus sokkal inkább azt mondja, hogy a népek és az egyének történelmének végcélja az Úrral való végleges találkozás. Nem ismerjük ennek sem az idejét, sem a módját. Az Úr kijelentette: „azt a napot és azt az órát senki sem ismeri, a mennybéli angyalok sem, sőt még a Fiú sem, csak az Atya”. Mindent az Atya misztériumának titka őriz. Azonban ismerjük azt a lényeges alapelvet, amellyel szembesülnünk kell: „Ég és föld elmúlik, de az én igéim el nem múlnak”. Ez a valódi sorsdöntő kérdés. Azon a napon mindnyájunknak meg kell értenünk, hogy Isten Fiának Szava megvilágította-e személyes létünket, vagy hátat fordítottunk-e neki, inkább saját szavainkban bízva. Az lesz a pillanat, amikor véglegesen rá kell hagyatkoznunk az Atya szeretetére, bízva irgalmasságában.

Korlátaink felismerése figyelmeztessen felelősségünkre

Senki nem menekülhet el ettől a pillanattól. A ravaszság, amelyhez gyakran folyamodunk, hogy viselkedésünkkel megfelelő képet nyújtsunk magunkról, akkor már nem használ többé; ugyanígy nem használ többé a pénz és a gazdasági eszközök hatalma sem, amelyekkel öntelten azt hisszük, hogy mindent és mindenkit megvásárolhatunk. Semmi nem lesz velünk, mint az, amit ebben az életben megvalósítottunk, Jézus Szavába vetett hitünkkel.
Fohászkodjunk Szűz Mária közbenjárásáért: földi életünk időlegességének és korlátainknak felmérése ne döntsön kétségbeesésbe, hanem figyelmeztessen saját magunk, felebarátunk és az egész világ iránti felelősségünkre.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése