Életünk végcélja az Úrral való végleges találkozás – Ferenc pápa Úrangyala imája
A Krisztus második eljöveteléről szóló vasárnapi evangéliumi
szakaszban (vö. Mk 13,24-32) az Úr a jövő eseményeiről oktatja tanítványait.
Beszéde elsősorban nem a világ végéről szól, hanem inkább arról, hogy hogyan
éljük meg jól a jelent, arra figyelmeztet, hogy legyünk éberek és mindig
álljunk készen arra, hogy számot tudjunk adni életünkről. Jézus ezt mondja: „A
gyötrelem után következő időkben a Nap elhomályosul és a Hold sem áraszt
világosságot, a csillagok lehullanak az égről és a világmindenséget összetartó
erők megrendülnek”. Az égitestek a Teremtés könyvével szemben itt a sötétbe
hullanak, jelezve a véget. A világosság azon az utolsó napon azonban
egyedülálló és új lesz: az Úr Jézusé, aki eljön majd dicsőségben összes
szentjével együtt. Akkor végre meglátjuk Arcát a Szentháromság teljes fényében
és szeretettől ragyogó Arca előtt minden ember a teljes igazságban jelenik majd
meg.
Krisztus Igéje örökérvényű
Az
emberiség történelmét, csakúgy, mint mindannyiunk személyes történetét nem
lehet pusztán egymást követő szavak és események folyamataként megérteni és nem
lehet fatalista megvilágítás fényében sem értelmezni, mintha már minden előre
el lenne rendelve. Ez nem hagyna helyet a szabadságnak, megakadályozná a
választás, a valódi döntés lehetőségét. A mai evangéliumban Jézus sokkal inkább
azt mondja, hogy a népek és az egyének történelmének végcélja az Úrral való
végleges találkozás. Nem ismerjük ennek sem az idejét, sem a módját. Az Úr
kijelentette: „azt a napot és azt az órát senki sem ismeri, a mennybéli
angyalok sem, sőt még a Fiú sem, csak az Atya”. Mindent az Atya misztériumának
titka őriz. Azonban ismerjük azt a lényeges alapelvet, amellyel szembesülnünk
kell: „Ég és föld elmúlik, de az én igéim el nem múlnak”. Ez a valódi sorsdöntő
kérdés. Azon a napon mindnyájunknak meg kell értenünk, hogy Isten Fiának Szava
megvilágította-e személyes létünket, vagy hátat fordítottunk-e neki, inkább
saját szavainkban bízva. Az lesz a pillanat, amikor véglegesen rá kell
hagyatkoznunk az Atya szeretetére, bízva irgalmasságában.
Korlátaink felismerése figyelmeztessen felelősségünkre
Senki
nem menekülhet el ettől a pillanattól. A ravaszság, amelyhez gyakran
folyamodunk, hogy viselkedésünkkel megfelelő képet nyújtsunk magunkról, akkor
már nem használ többé; ugyanígy nem használ többé a pénz és a gazdasági
eszközök hatalma sem, amelyekkel öntelten azt hisszük, hogy mindent és
mindenkit megvásárolhatunk. Semmi nem lesz velünk, mint az, amit ebben az
életben megvalósítottunk, Jézus Szavába vetett hitünkkel.
Fohászkodjunk
Szűz Mária közbenjárásáért: földi életünk időlegességének és korlátainknak
felmérése ne döntsön kétségbeesésbe, hanem figyelmeztessen saját magunk,
felebarátunk és az egész világ iránti felelősségünkre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése