Hívom a családokat 2018 októberében – Bíró László püspök levele
2018. október 1. hétfő 10:00
Hívom a családokat, házaspárokat, jegyeseket és szerelmeseket, a családokat szerető szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll!
Szívből
gratulálok nektek, kedves örömszülők – mondta a lakodalomban az egyik rokon –,
egy gyönyörű párt vezettetek be a házasság biztos révébe. Amíg külön-külön kint
hajóztak az élet tengerén, sok veszély leselkedett rájuk, de most, hogy ketten egy
hajóban vannak, és hajójuk befutott a házasság kikötőjébe, osztályrészükké vált
a boldogság.
Elgondolkodtató,
szép és jóindulatú szavak. De vajon valóban biztosítja-e egy ifjú pár
boldogságát az, hogy házasságot kötöttek? Ismerik-e eléggé egymást, láthatják-e,
hogy hogyan fog viselkedni párjuk egy váratlan helyzetben? Az élet tele van
meglepetésekkel, a házasságban ezek egyszerre két emberre hatnak, és mindketten
másként reagálnak, ez pedig újabb meglepetéseket okozhat. A szeretet mindent
legyőz – szoktuk mondani –, de vajon elég erős-e a házasság kezdetén olyan nagy
lánggal lobogó szeretet ahhoz, hogy egy életen át kitartson? A szeretet valóban
elengedhetetlen kelléke a házasságnak, mert a keresztény házasság a szeretetre
épül. A házasság azonban dinamikus természetű, ha nem gondozzuk, építjük
állandóan, akkor egy idő után kiüresedik.
A
fiatalok addig, amíg az esküvőig eljutnak, sokszor elmondják: „Szeretlek.”
Fontos azonban, hogy a szívük mélyén ott legyen az elhatározás, a szilárd
meggyőződés: „Mindig szeretni foglak, akkor is, ha megöregszel, ha beteg
leszel, ha örülsz, vagy haragszol, sőt akkor is, ha megunnál engem.” Ahhoz,
hogy a házasság építése meg ne akadjon, az építőanyagát, a szeretetet is
állandóan gondozni, táplálni, új meg új vonásokkal gazdagítani kell. Minél
inkább növekszik a szeretet, annál boldogabb lesz a házasság.
Idézzétek
fel a saját házasságkötésetek történetét! Mi volt az a döntő momentum, ami
mindkettőtökben megszilárdította az elhatározást: házasságot köttök?
A
keresztény házasság nem két személy vállalkozása. „Amikor egy férfi és egy nő
egymásnak kiszolgáltatja a házasság szentségét, Isten beléjük vési a maga
vonásait és szeretetének eltörölhetetlen karakterét. A házasság Isten irántunk
való szeretetének jele.” (AL 121) A házasfelek nemcsak egymásra figyelnek,
hanem együtt figyelnek Istenre. „A szeretet nem abból áll, hogy egymást nézik,
hanem hogy mindketten ugyanabba az irányba néznek.” (Antoine de Saint-Exupéry)
A házasfelek egymást sem a saját elképzeléseikhez, elvárásaikhoz mérten
igyekeznek megismerni, hanem annak tudatában, hogy Isten mindegyiküket már
akkor szerette, mielőtt még saját képére megteremtette volna őket, ezzel
egyedülálló méltóságot adva nekik. Ahhoz, hogy az ennek a méltóságnak megfelelő
tökéletességüket elérjék, növekedniük kell. „A házasságban mindkét fél eszköz
Isten kezében a másik növekedésének támogatására; a változás, a növekedés, a
mindenkiben szunnyadó jó lehetőségek kibontakoztatására. Minden házasság külön
»üdvtörténet«, amely a törékenységtől indul, és Isten ajándékának és a rá adott
nagylelkű és kreatív válasznak köszönhetően lépésről lépésre eljut az egyre
szilárdabb és értékesebb valósághoz. A férfi és a nő talán legnagyobb küldetése
a szeretetben az, hogy segítsék egymást igazi férfivá és igazi nővé
kiteljesedni. A növekedés elősegítésével támogatják egymást saját identitásuk
kialakításában.” (AL 221)
Való
igaz, hogy a házasság kockázatos vállalkozás. Sokszor hallunk olyan
történeteket, hogy a fiatalok már középiskolás korukban elhatározták, hogy össze
fognak házasodni, aztán néhány évi házasság után elváltak, pedig volt elég
idejük megismerni egymást. A fiú megismert egy diáklányt, aki igyekezett a
kedvében járni, a lánynak imponált az atletikus termetű fiú. Azt azonban, hogy
ebből a lányból milyen feleség és anya lesz, hogy a körülrajongott atlétából
milyen férj és apa lesz, hogy a közös vacsora egy idő után nem örömet, hanem
inkább csak fáradságot jelent, azt el sem tudták képzelni. Aki a szerencséjében
bízik, vagy a jó anyagi háttérben, azt könnyen érheti csalódás. De ha a
fiatalok mindketten a hit által megtapasztalták, hogy Krisztus – különösen
súlyos nehézségek esetén – hordozni tud bennünket, akkor a hit bizalmi alapot
adhat szeretetük tartós növekedéséhez. Minden ember titok, a másik titkához
közel férkőzni csak szeretettel lehet, ezért a kölcsönös szeretetnek állandóan
növekednie kell. Max Frisch svájci író szerint ahol a házasfelek egyike azt
mondja a másiknak: „ismerlek jól, tudom én, hogy mi lakik benned”, ott a
szeretet már kialvóban van.
Házasságkötésetek
idején hogyan gondoltátok, ismeritek-e egymást eléggé? Fontosnak éreztétek-e,
hogy minden „titkotokat” feltárjátok a másiknak?
Isten
szeretetközösség: benne a három személy, az Atya, a Fiú és a Szentlélek öröktől
fogva és mindörökké tökéletes egységben él. A házasság szentségében az isteni
kegyelem a házas feleket is valóságos közösséggé formálja. Ez a házasság
szentségének misztériuma (vö. AL 121). A házas szeretet állandó érlelődésre
hivatott, növekedésének természetéből fakadóan nincs határa, mert részesedés a
végtelen isteni szeretetből. A házas szeretet elsősorban nem azzal őrizhető
meg, hogy újra meg újra végignézzük az esküvői képeket, hogy ismételgetjük a
katekizmus vonatkozó pontjait, hanem azzal, hogy a szeretetet a folyamatos növekedés
által állandóan erősítjük, a szeretet gyakoribb, intenzívebb, nagylelkűbb,
gyengédebb, vidámabb tetteivel válaszolunk az isteni kegyelemre, tökéletesítjük
egységünket (vö. AL 134).
Hogyan
tudjátok gyerekeiteket segíteni párkapcsolataikban anélkül, hogy megsértenétek
önállóságukat? Mit tudtok tenni akkor, ha úgy látjátok, hogy rossz irányba
indulnak, ha előre látjátok, hogy kudarcba torkolló kapcsolatba keveredtek?
Az
egység, amelyre törekedni kell, nem egyformaság, hanem a különbözők egységbe
foglalása, vagy másként a többféle közös nevezőre hozása. Különbözők
találkoztak, tisztelik és értékelik egymást, de megőrzik a közös jót gazdagító
különféle árnyalatokat és hangsúlyokat. Egymást kölcsönösen segítik, hogy
önmagukat és egymást egyre jobban megismerjék. A házaspár együtt növekedik, de
nem nő össze és nem olvad össze. Könnyen gondolhatná az egyik házasfél, hogy ha
a másikba beleolvadna, azaz döntési szabadságát minden ügyben átadná
házastársának, akkor biztonságban lenne, gondtalanul élhetne. Aki így
gondolkodik, nincs tudatában annak, hogy a házas felek egymásért is és házas
közösségükért is felelősek. Súlyos gondok fakadnak abból is, ha bármi okból,
például betegség, munkanélkülivé válás stb. miatt a másikat magába olvasztó fél
cselekvőképtelenné válik. Nem az egységet szolgálja az sem, aki a másikat
birtokba akarja venni. „Az én jobbik felem”, mondja, mintha már birtokba vette
volna.
Aki a
másikat szereti, az nem birtokolni akarja, hanem befogadni.
Aki a
másikat szereti, az nem nevelni és megjavítani akarja, hanem támogatja
növekedésében.
Aki a
másikat szereti, annak leghőbb vágya az, hogy házastársa önmagát megtalálja.
Csak
akkor tudunk férfiként és nőként egységre jutni, ha önmagunkat megtaláljuk, ha
az „én”-ből semmit nem áldozunk fel el a „mi”-ért. Eggyé válásunk ékesszóló
bizonyítékai gyermekeink. Eggyé váltunk, de különbözők maradtunk.
Bíró
László tábori püspök,az MKPK Családbizottságának elnöke,
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése