Ferenc pápa: A remény örömteli várakozás, hogy találkozunk Jézussal
Az áldott állapotban lévő édesanya mindennap megcirógatja pocakját és örömmel várja a találkozást megszülető gyermekével. A pápa ezt a képet választotta hasonlatnak, amikor a reményről tanított október 23-án, kedden reggel a Szent Márta-házban bemutatott szentmiséjén.
A
Szentatya homíliáját a napi szentlecke (Ef 2,12–22) szavaira alapozta, amelynek
liturgikus üzenete, hogy a szentek polgártársai és Isten háza népe lettünk,
mert Krisztus békét szerzett nekünk vére ontásával, és mindnyájunkat meghív
országába.
Isten
megajándékozott minket az „állampolgársággal”, identitást adott nekünk,
„személyi igazolványt”. Isten Jézusban ugyanis érvénytelenítette a törvényt,
azért, hogy kiengeszteljen minket egymással, felszámolja az ellenségeskedést,
egyesítsen minket, hogy így az Atya előtt egy lélekkel mutatkozhassunk be –
hangsúlyozta Ferenc pápa. – Így Jézusban a szentek polgártársai vagyunk.
Identitásunkat éppen az adja, hogy az Úr meggyógyított minket, közösséggé
alakított, valamint hogy magunkban hordozzuk a Szentlelket.
Isten
tehát az örökség felé terel minket abban a bizonyosságban, hogy polgártársak
vagyunk, és hogy Ő velünk van. Az örökség pedig az, amit keresünk utunkon, s
amit majd a végén kapunk meg. De mindennap kell keresnünk, és ami előrevisz
minket identitásunk útján, az örökség felé, az éppen a remény, mely talán a
legkisebb és legnehezebben érthető erény – folytatta a pápa.
A hit, a
remény és a szeretet – ajándék. A hitet könnyű megérteni, mint ahogy a
szeretetet is. De mi a remény? – tette föl a kérdést a Szentatya. – Egyrészt
reméljük a mennyországot, reméljük, hogy találkozunk a szentekkel, és hogy
elnyerjük az örök boldogságot. De számodra mi a mennyország? Remélve menni
előre egy jutalom felé, a boldogság felé, amit nem itt, hanem majd odaát
nyerünk el… ez egy nehezen fölfogható erény. Egy alázatos, nagyon alázatos
erény. Olyan erény, ami soha nem okoz csalódást: ha remélsz, soha nem csalódsz.
Soha, soha. Ugyanakkor konkrét erény is. Na de hogy lehet konkrét, ha nem
ismerem a mennyországot és azt, ami rám vár? A remény, a mi örökségünk az, hogy
a remény valami felé visz, nem egy eszme, nem az, hogy szép helyen vagyunk…
nem. Egy találkozás. A remény nem egy elvont fogalom, hanem konkrétum, hiszen a
Jézussal való találkozás várakozásának öröme hatja át. Jézus mindig
aláhúzza a reménynek ezt a részét, ezt a várakozást, találkozást.
A mai
evangéliumi szakasz (Lk 12,35–38) egy találkozásról szól: a gazdáról, aki a
menyegzőről tér haza. Tehát mindig ott a találkozás az Úrral, valami konkrétum
– mondta a pápa, és ennek illusztrálására egy konkrét példát hozott.
Egy kép
jut eszembe, amikor a reményre gondolok: egy állapotos nő jelenik meg előttem,
aki gyermekét várja. Boldog, mindennap megérinti a hasát, hogy megsimogassa a
gyermeket, várja a kicsit, ebben a várakozásban él. Ez a kép jól megérteti
velünk, mi is a remény: egy találkozásra várva élni. A kismama elképzeli,
milyen színű lesz gyermeke szeme, milyen lesz a mosolya, szőke hajú lesz vagy
fekete… de mindenképpen elképzeli a vele való találkozást. Elképzeli a
találkozást a gyermekével.
Tegyünk
föl magunknak néhány kérdést a reményre vonatkozóan – buzdított Fernc pápa. –
Konkrét dolgokban remélek vagy csak úgy általában, kissé gnosztikusan? A
reménység konkrét, mindennapos, hiszen egy találkozás. És ahányszor találkozunk
Jézussal az Eucharisztiában, az imádságban, az evangéliumban, a szegényekben, a
közösségi életben, mindannyiszor közelebb lépünk ehhez a végső találkozáshoz.
Bölcsen meg kell tanulnunk örülni életünk során a Jézussal való apró
találkozásoknak, melyek előkészítik a végső találkozást.
Kedd
reggeli szentbeszéde végén a Szentatya még egyszer visszatért az identitásra,
összefüggésben azzal, hogy közösséggé váltunk és az örökségre, amelynek erejével
a Szentlélek előrevisz minket a reményben. Arra biztatott, kérdezzük meg
magunktól, hogy hogy elvont értelemben várjuk-e a mennyországot örökül vagy
pedig egy találkozásra várunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése