Ferenc pápa: Ne az első
helyekért könyököljünk, hanem a szolgálatot válasszuk!
Október 21-én a Szentatya a vasárnapi
evangéliumról elmélkedett a déli Úrangyala ima elmondása előtt, utána pedig a
missziós világnap kapcsán a fiatalok bevonásának fontosságára hívta fel a
figyelmet.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
A mai evangéliumi szakaszban (vö. Mk 10,35–45)
Jézus újfent és nagy türelemmel próbálja jobb belátásra bírni tanítványait, a
világias gondolkodásmód helyett Isten gondolkodásmódjára próbálja tanítani
őket. Erre egy testvérpár ad neki alkalmat, Jakab és János; ők az elsők között
voltak, akikkel Jézus találkozott, és akiket követésére hívott. Már jó hosszú
utat megtettek vele, és a tizenkét apostol körébe tartoznak. Ezért, miközben
úton vannak Jeruzsálem felé, és a tanítványok lázasan várják, hogy Jézus, a húsvét
ünnepekor végre felállítja Isten országát, a két testvér felbátorodik, a Mester
közelébe mennek, és a következő kéréssel fordulnak hozzá: „Add meg nekünk, hogy
egyikünk a jobbodon, másikunk a bal oldaladon üljön a te dicsőségedben” (Mk
10,37).
Jézus tudja, hogy Jakab és János nagyon
lelkesedik érte és az ország ügyéért, de azt is tudja, hogy várakozásukat és
buzgóságukat beszennyezte a világ szelleme. Ezért így válaszol: „Nem tudjátok,
mit kértek” (Mk 10,38). Míg ők „dicsőséges trónusokról” beszélnek, melyeken
ülhetnek majd Krisztus Király mellett, ő kiivásra váró „kehelyről”, elfogadásra
váró „keresztségről”, vagyis kínszenvedéséről és haláláról beszél. Jakab és
János, még mindig a remélt kiváltságról álmodozva tüstént kijelentik: igen,
„meg tudjuk tenni!” De valójában ekkor sem tudják, miről beszélnek. Jézus
megjövendöli, hogy a kelyhét kiisszák és keresztségét megkapják majd, vagyis ők
is, a többi apostolhoz hasonlóan részesülnek az ő keresztjében, amikor
elérkezik az órájuk. Azt viszont – fejezi be Jézus, – „hogy a jobb és bal
oldalamon ki üljön, azt nem én döntöm el; az a hely azokat illeti, akiknek
készült” (Mk 10,40). Ezzel mintegy azt mondja: most kövessetek, és tanuljátok
meg a „veszteséges” szeretet útját, a jutalomról pedig majd a mennyei Atya gondoskodik.
A szeretet útja mindig „veszteséggel jár”, mert szeretni azt jelenti, hogy
magunk mögött hagyjuk önzésünket, magunk körül forgásunkat, hogy másokat
szolgáljunk.
Jézus aztán észreveszi, hogy a többi tíz
apostol megharagszik Jakabra és Jánosra, s ezzel elárulják, hogy ugyanaz a
világias gondolkodásmód vezérli őket. Ez pedig alkalmat nyújt Jézusnak arra,
hogy tanítást adjon nekik, mely minden kor keresztényére, így ránk is érvényes.
Azt mondja: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok
zsarnokoskodnak a népeken, és vezető embereik éreztetik velük hatalmukat. De
közöttetek ez ne így legyen. Ha valaki közületek ki akar tűnni, legyen a
szolgátok, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a
szolgája” (Mk 10,42–44). Ez a keresztény ember életszabálya. A Mester üzenete
világos: míg a föld nagyjai „trónokat” építenek, hogy uralkodhassanak, Isten
egy kényelmetlen trónust választ, a keresztet, melyről életét odaadva fog
uralkodni: „Az Emberfia – mondja Jézus – nem azért jött, hogy szolgáljanak
neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért” (Mk 10,45).
A szolgálat útja a leghatékonyabb ellenszer az
első helyek keresésének betegségére; ez az orvosság a törtetők számára, akik
könyökölnek az első helyekért. Ez a betegség az emberi élet sok területét
megfertőzi, és nem kerüli el a keresztényeket, Isten népét, az egyházi
hierarchiát sem. Ezért Krisztus tanítványaiként ezt az evangéliumot
felhívásként fogadjuk a megtérésre, arra, hogy bátran és nagylelkűen tegyünk tanúságot
egy olyan Egyházról, amely lehajol az utolsók lábához, hogy szeretettel és
minden nagyzolás nélkül szolgálja őket!
Szűz Mária, aki teljesen és alázatosan
elfogadta Isten akaratát, segítsen bennünket, hogy örömmel tudjuk követni
Jézust a szolgálat útján, a mennybe vezető királyi úton!
A Szentatya szavai az Angelus elimádkozása után:
A Szentatya szavai az Angelus elimádkozása után:
Kedves testvéreim!
Tegnap a spanyolországi Málagában boldoggá
avatták Tiburcio Arnáiz Muñoz jezsuita atyát, a Vidéki Tanítók Misszionáriusai
női szerzeteskongregáció alapítóját. Adjunk hálát az Úrnak a kiengesztelődés
eme buzgó szolgájának tanúságtételéért, aki fáradhatatlan hirdetője volt az
evangéliumnak, főleg az egyszerű, magukra hagyott emberek között. Példája
késztessen bennünket arra, hogy az irgalmasság gyakorlói és bátor
misszionáriusok legyünk minden környezetben! Közbenjárása nyújtson támaszt
életutunkon! Mindnyájan tapsoljuk meg Boldog Tiburciót!
Ma tartjuk a missziós világnapot, melynek
témája: „A fiatalokkal együtt elvisszük az evangéliumot mindenkinek”. A
fiatalokkal együtt: ez az az út, amelyen járnunk kell! És ez az a valóság,
amelyet, Istennek hála, megtapasztalunk ezekben a napokban a nekik szentelt
szinóduson: meghallgatva és bevonva őket, felfedezhetjük, hogy sok fiatal van,
aki arról tesz tanúságot, hogy Jézusban találta meg élete értelmét és örömét.
Gyakran előfordul, hogy más fiataloknak köszönhetően találták meg, akik már
részesei Jézus fivérekből és nővérekből álló társaságának, ami az Egyház.
Imádkozzunk, hogy az új nemzedékek ne nélkülözzék a hit hirdetését, és hogy
kapjanak hívást az Egyház missziójában való együttműködésre! Arra a sok
keresztényre, férfiakra és nőkre, világiakra, szerzetesekre, papokra és
püspökökre gondolok, akik arra szentelték és szentelik ma is életüket, hogy
hazájuktól távol az evangéliumot hirdessék. Szeretettel, hálával és imával
tartozunk nekik! Mondjunk el értük egy üdvözlégyet! [Elmondják az imát.]
Most pedig köszöntelek mindnyájatokat,
Olaszországból és más országokból érkezett zarándokok. Külön is köszöntöm a
lengyel płocki (magyarul palackai) egyházmegye híveit, a lengyelországi
Kartuzyban lévő „Szent II. János Pál” iskola tanulóit, a brazíliai Braço do
Nortéból, az új-mexikói Santa Féből, valamint a franciaországi Poitiers „Saint
Chaumond” iskolájából jött zarándokokat. Van itt egy fiatal csoport Buenos
Airesből és Cordobából is, Argentínából. Köszöntöm az Olaszországi Trinitárius
Világi Rendet, a szicíliai San Cataldo-i „Villaggio dei semplici” [Egyszerűek
falva] gyermekeit, s végül Galzignanóból jött bérmálkozókat, akik, látom, ott
vannak.
Szeretnék egy szót szólni a Caritas
Internationalis csoportjához is, amelyet elnökük, Luis Antonio Tagle bíboros
vezet, vele jött még néhány püspök és több országból is érkeztek caritas-tagok.
Egy rövid zarándoklatra jöttetek Rómába, hogy kifejezzétek vágyatokat az
együtthaladásra, mert így jobban megismeritek egymást. Bátorítom az „út
megosztásának” ezt a kezdeményezését, melyet sok városban megszerveztek, és
amely meg tudja változtatni hozzáállásunkat a bevándorlókhoz. Nagyon köszönjük
a Caritasnak!
Szép vasárnapot kívánok
mindenkinek! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Finom
ebédet! A viszontlátásra!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése