Évközi huszonkilencedik hét keddje

Évközi huszonkilencedik hét keddje

Tanítványai oktatása során Jézus új témába kezd a végső időkről, az Emberfia eljöveteléről. A keresztény ember, miközben azon a földön él, amelyet a teremtő Isten a gondjaira bízott, nem feledkezik meg arról, hogy Isten a mennybe várja, azaz végső sorsa túlmutat földi életén. A mai evangéliumi részben Jézus hasonlatot mond a kezükben égő gyertyával urukat váró szolgákról. A készenlét, a virrasztás jelképe ez az égő gyertya. Az aludni szándékozó ember még jóval az elalvás előtt eloltja lámpáját. Aki viszont ébren akar maradni, ébred akarja várni a hazatérő urat, az égve hagyja lámpáját, gyertyáját.
A szolgáknak szüntelenül készen kell állniuk, mert nem tudják előre, mikor fog megérkezni az úr, aki a hűségesen várakozókat megjutalmazza. Az áldozat a szolgák részéről valóban nagy, de a jutalom is nagy mértékű, olyan amire nem is számítanak. A példázat arra emlékeztet minket, hogy az Emberfia végső eljövetele váratlanul és meglepetésszerűen fog bekövetkezni. A példázatban említett szerepcsere, azaz hogy az úr szolgálja ki az ő szolgáit a földi viszonyok között elképzelhetetlen, de nem is erre vonatkozik, hanem az Emberfiára, Jézus Krisztusra, aki földi élete során sokféle módon példát adott arra, hogy nem uralkodni, hanem szolgálni akar.
Kész vagyok-e Krisztustól megtanulni a szolgáló lelkületet?
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Tanításod elkerülhetetlen módon szembeállítja egymással a jót és a rosszat, az igazságot és a hazugságot, az igazságosságot és az igazságtalanságot, a békét és az erőszakot, a benned hívőket és a veled szembefordulókat. Segíts minket, hogy mindig a te oldaladon álljunk és kitartsunk melletted! Te az Isten iránti szeretet tüzét akarod meggyújtani, felszítani bennünk, hogy ez a tűz megtisztítson minket. Ez jelzi számunkra, hogy Isten minket is kiválasztott, nekünk is szeretné megmutatni önmagát, hogy megismerjük őt és szeretetét. Urunk, gyújtsd meg bennünk az Isten iránti szeretet tüzét!