Nemzetközi ökumenikus szerzetesi találkozót rendeztek Németországban
Tizenhárom ország harmincnyolc képviselője vett részt a 37. Nemzetközi Ökumenikus Szerzetesi Találkozón (EIIR) július 4. és 10. között a németországi Selbitzben. Magyarországot Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita képviselte.
A
találkozónak a Krisztusi Testvérközösség (Christusbruderschaft) rendháza adott
otthont, amelyet a második világháború utáni lelkiségi megújulás idején
alapított a többségében evangélikusok által lakott területen egy
lelkészházaspár. A résztvevők közelebbről is megismerhették ezt az azóta is élő
és lelkileg termékeny közösséget, amely a napi imádságon kívül lelkigyakorlatos
házat tart fenn, valamint idősek és hajléktalanok ellátásáról is gondoskodik. A
találkozó szerzetesei bekapcsolódtak a közösség imáiba is, melyek sok
szempontból igen hasonlóak a katolikus szerzetesi zsolozsmához.
A találkozót
levélben köszöntötte Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka, Kurt Koch
bíboros, a Keresztény Egység Előmozdítása Pápai Tanácsának elnöke, valamint
Musa Panti Filibus, a Lutheránus Világszövetség elnöke. A bevezető előadást
Athanagorasz belga ortodox metropolita tartotta, aki arról beszélt, mit adhat
ez a találkozó a jelenlevőknek, s rajtuk keresztül az egyházaknak, a híveknek.
Mi
Krisztust választottuk, őt akarjuk követni – szólt a szerzetesek hivatásáról a
szintén szerzetes főpap. – Amikor Krisztust keressük, az ő igazságát, akkor
találjuk meg azt, ha egymást szolgáljuk. Ez a találkozó arra is lehetőséget ad,
hogy a másikban meglássuk Krisztus arcát. Ennek a kegyelme járjon át minket!
Így tud gazdagítani a különbözőség, ha a másikban Krisztust látjuk, nem pedig
vetélytársat vagy ellenfelet. Ez a találkozó igazi találkozás lehet, amely
megerősít minket, több energiával térhetünk haza.
Athanagorasz
metropolita idézte Palamasz Szent Gergely tanítását, aki maga is előbb
Áthosz-hegyi szerzetes volt, mielőtt Tesszaloniki püspöke lett. Ő azt
tanította, hogy az imádságban megtapasztalt fény ugyanaz, mint amely Krisztust
ragyogta be a Tábor-hegyen. Ez a teremtetlen fény ott, a hegyen is, és az
imádkozó ember lelkében is hármas ragyogást jelent: a Szentháromság dicsőségét,
a megtestesült Isten-ember dicsőségét és az ember és a világ dicsőségét. A
szerzeteseknek erről a fényről, erről a dicsőségről, vagyis az evangélium
világosságáról kell tanúságot tenniük ebben a világban.
Az első
előadást a helyi közösség egyik tagja, Nicole Grochowina tartotta A
megszentelt élet elvesztése és újra megtalálása a reformáció egyházaiban
címmel. Nicole Grochowina elmagyarázta, hogy Luther Márton korának rossz
példája és saját tapasztalata alapján miért fordult olyan élesen szembe a
szerzetesség intézményével, s hogy ez a szemlélet több száz évre erősen
kihatott az ilyen jellegű kezdeményezésekre – melyek azért nem hiányoztak az
evangélikus egyház történelméből sem. Az előadás rámutatott arra, hogy mivel ez
az igény időről időre megjelent, tagadhatatlan, hogy mégis van létjogosultsága
a fogadalommal is elkötelezett, imára és közösségi életre épülő életformának a
protestáns egyházakon belül is. Erre élő példa és bizonyíték a találkozót
befogadó evangélikus közösség, de a többi jelen levő, szintén protestáns
egyházban élő más szerzetesi jellegű közösségek is. Az előadó utalt Dietrich
Bonhoeffer kísérletére is, aki 1935-ben imádságos közösséget hozott létre, azonban
a hatalom néhány évvel később, mint politikailag veszélyes intézményt,
bezáratta.
A
második előadást Rüdiger Noll protestáns lelkész tartotta Bontsuk
le a falakat – az egyházak útja Európában címmel. Nagy vonalakban
fölsorolta azokat a krízishelyzeteket, amelyek ma Európát jellemzik.
Hozzátette, hogy ezeket nem az egyházaknak kell megoldaniuk, viszont példát
adhatnak arra, hogy a különféle népek és népcsoportok hogyan élhetnek békésen
egymás mellett, egymást segítve. Súlyos felelőssége az egyházaknak, hogy erre
mintát, példát nyújtsanak. Már csak ezért is fontos kötelesség az ökumené, ahol
a különbözőségek ellenére megvalósulhat egymás elfogadása, szeretete, és a
lehetőségekhez mérten ezeknek egyesülése.
Ha
Európa a keresztény értékekre alapozna, akkor megoldható lenne sok
krízishelyzet. De elegendő feladat a keresztény értékek hangoztatása? Be kell
látni, hogy annyira összetetté vált a világunk, hogy az egyes értékek, amelyek
korábban világosan meghatározták a törekvéseket, ma sokkal bonyolultabb
rendszert alkotnak. Nem könnyű az eligazodás. Az Egyháznak új nyelvezetet kell
találni arra, hogy ezeket az értékeket valóban vonzó módon tudja tálalni, különben
nem lesznek követhetők.
Rüdiger
Noll végül a Szentháromság ikonját kivetítve utalt arra, hogy ez az egység
lehet az útja és a módja az ökumenének is, ahol az egyes emberek nincsenek
egymás alá vagy fölé rendelve, teljes békében és harmóniában ünnepelnek a csönd
mélységében. Sőt, nemcsak békében és egyetértésben ülik körül az asztalt, de
annyira nagy az egység közöttük, hogy egymást átjárják (perichorészisz). Így
kellene az egyházaknak is tenniük a megbékélés és kiengesztelődés útján.
A
harmadik előadást szintén egy protestáns lelkész, Jean-Francois Breyne tartotta
A hit
által való megigazulás üzenete az elvilágiasodott és közömbös
társadalomban – Mit üzenhet ez ma a XVI. századból? címmel.
A szerző evangélikus lelkipásztor, aki Párizsban az egyesült kálvinista és
lutheránus közösséget vezeti. A két protestáns egyháznak ez a közelsége
különleges francia sajátosság, másutt talán nincs is erre példa. De itt szoros
kapcsolat van közöttük, sőt, egy közösséget alkot a XVI. század két nagy
reformirányzata.
Az
előadó megállapította, szerinte nem biztos, hogy rossz dolog az elvilágiasodás.
Enzo Bianchi egyenesen hasznosnak látja annak érdekében, hogy új alapokra
helyeződjék kereszténységünk. Nem Európa „visszakeresztényítésén” kell
fáradoznunk, hanem azt kell keresni, hogy e megváltozott világban hogyan tudunk
hitelesebb keresztény választ adni.
Jean-Francois
Breyne szerint azt sem lehet mondani, hogy a mai, posztmodern társadalom
közömbös volna. Inkább azt mondaná, hogy az érdeklődés teljesen széttöredezett,
ennek következtében az egyes emberek meggyőződése, véleményalkotása,
világszemlélete is töredékes. Ezt nem a közömbösség, hanem a túltelítettség
okozza. Túltelítettség mindenben, nem csak az anyagi javakban, élvezetekben,
érzelmekben, hatásokban, hanem főként az információkban. Az előadó úgy véli, a
házasságok sem azért mennek tönkre, mert az emberek nem hisznek a szeretetben.
Épp ellenkezőleg, túl sokat várnak tőle, vagy rosszul közelítik meg. Azt
hiszik, állandóan a csúcson kell lenni. A pillanat megragadása kell a kitartás
helyett, az azonnali hatás a hűség helyett, a bizonyítás a bizalom helyett.
Nem a
közömbösség uralja tehát az emberek gondolkodását, hanem az érzékek és a
cselekvések hihetetlen felfokozódása. Egyszerűen vakká és érzéketlenné váltak a
túl sok és befogadhatatlan hatás következtében. Persze az mindig helytelen
megközelítés, hogy régen jobb volt, a világ szebb volt, ezzel mindig becsapjuk
magunkat. Az a szép világ sosem létezett, csak a mi elképzeléseinkben. A nagy
kérdés az, hogyan tudunk kiengesztelődni a mai világgal.
Már
Luther Márton 95 pontjának nagy része is a kiengesztelődés kérdésével
foglalkozott, pontosabban azzal, hogy ki osztogathatja ezt és miként. De vajon
van ennek a kérdésnek létjogosultsága a mai világban? Talán jobban, mint
valaha. Mivel ma nem látnak, nem kívánnak mást, csak a cselekvések elképesztő
áradatát, ezért a megigazulást is ezektől a cselekedetektől várják. Ebből fakad
az önmegváltó módszerek kínálatának sokasága. Jean-Francois Breyne nem
véletlenül választotta a reformáció 500. évfordulójának mottójául a következőt:
Nem
eladó! Az üdvösség nem eladó! Az ember nem eladó! A teremtett világ
nem eladó! Hogy ebből hogyan tudunk kijutni, azt nem egyszerű meghatározni.
Annyi tudható, hogy a megoldást közösen kell keresni, számolni kell a
meggyőződés és megértés kettősségével.
A
mindennapos közös imádságokon kívül napi közös szentírásolvasást is tartottak a
találkozón Martin Hoegger svájci protestáns lelkipásztor vezetésével. A
résztvevők megismerkedhettek a helyi közösség menekülteket gondozó munkájával
is. Jelenleg a dolgozóik között három menekültstátusszal rendelkező asszony
van, de a kisváros is sok ilyen embert fogadott be az elmúlt évek során.
Jelenleg 52 betelepült él itt, Afganisztánból, Irakból, Iránból származó
családok, akiknek otthont és munkát is adtak. Néhányan meg is keresztelkedtek,
de a többségük még muszlim.
A
találkozó során meglátogatták a közeli Mödlareuth múzeumát is. Mödlareuth
volt Berlin mellett a másik kettévágott település, amelynek közepén betonfal
húzódott. A jelen lévő szerzetesek között eszmecsere bontakozott ki, melyen
egybevetették a közös múlt eltérő tapasztalatait.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése