Áldani születtünk – Böjte Csaba az ajándékról, amely mi magunk vagyunk
Böjte Csaba július 20-án, a tizedik hungarikumfesztivál első napján Balatonalmádiban járt a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkórussal.
A
főútról letérve, a parti sétányra lépve mintha hirtelen visszarepülnénk az
időben körülbelül száz évet; nem lepne meg, ha egyszer csak Karinthy vagy
Kosztolányi jönne szembe. A Balaton mágikus kisugárzása lehet az oka: hirtelen
minden megnyugszik, elcsendesedik körülöttünk, és „kimondhatatlanul jól van,
ami van”. Egy olyan, békebeli, előkelő, mégsem extra drága kávézó teraszán
pihenünk meg, amely mintha nem is valódi hely lenne, hanem filmkulissza. Eddig
hajszoltnak éreztük magunkat, és egyfolytában aggódtunk, hogy megtaláljuk-e
időben a fesztivál színpadát, most viszont nem lehet bírni az optimizmusunkkal,
és már semmi sem sietős. Megérkeztünk. Noha csak néhány óránk adatik most a
Balaton partján, máris nyaralunk.
Optimizmusunkat
negyedórával később az élet is visszaigazolja, mivel a zenepavilon mellett már
fél hatkor – ekkor még „civilben” – észrevesszük Böjte Csabát, majd őt követve
sétálunk át a part mentén a színpadhoz és a kirakodóvásárba, a Wesselényi
strand bejárata elé.
Ahhoz
képest, hogy a megnyitóra érkeztünk, máris teljes fokozaton a fesztiváli
nagyüzem, és úgy általában tombol a nyár. Engem például majdnem elüt egy úr,
aki öt-hat méter hosszú műanyagkrokodillal a hóna alatt nézelődik, de komolyabb
vízi járműveket is áttolnak időnként a téren a víz irányába. A színpadon
páncélos vitézek kardoznak, a sétányon egy hatalmas konyha a legfőbb
látványelem, ezért én a szünetben a „Mit sütsz, kis szűcs?” lakodalmasnóta
ütemeire megnézem, mi az az almádi pecsenye. Csülök sült újkrumplival: egy srác
éppen kis adagot kér belőle, de nagyot kap – vajon dekára kell fizetni?
Aztán
Csaba testvér, Keszey János, Balatonalmádi polgármestere és Gyenes Ákos, a
Balatonalmádi Turisztikai Egyesület elnökhelyettese lép a színpadra. Megtudjuk,
hogy ez már a tizedik hungarikumfesztivál, és hogy évről évre nő a törvényi
védelmet élvező hungarikumok száma. Most hetvennél tartanak, a fesztiválon
huszonhéttel lehet ezek közül találkozni. Új elem, hogy idén magyar
vadászkutyafajtákat és a solymászatot is bemutatják itt. De – mondja Gyenes úr
– a magyar nóta, a táncház és a cigányzene is a hungarikumok közé tartozik, sőt
az operettet és a retródiszkót is megemlíti, ezekkel is meg fogják
örvendeztetni a fesztivál látogatóit a következő tizenkét napon. Hogy ezek is
hungarikumok-e, azt nem tudom, de bizonyára sokak örömére szállnak majd a
dallamaik az almádi éjszakában. A polgármester megnyitja a fesztivált, majd
szerényen átadja a szót Csaba testvérnek, aki azzal kezdi: örülne, ha a nagy
család is hungarikummá válhatna, ha az iskoláink-templomaink megtelnének.
Köszöni, hogy minden évben akkora vendégszeretettel fogadják a vele érkező,
2005-ben alapított, azóta nemzetközi sikereket arató, Magyar Örökség díjas
Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkart, amely utána fog énekelni. Aki hosszabb
elmélkedésre is kíváncsi, és a gyerekeket is szívesen hallgatná még, jöjjön át
a zenepavilonhoz hétre, ott ugyanis misézni fog, teszi hozzá.
Miközben
a kórus énekel, én még körbejárok: a gasztronómiai és a kézműves színteret
egyaránt alaposan tanulmányozom. A kép roppant színes, a kínálat meglepetéseket
is tartogat. Ilyen például a „jeges mámor” (hungarikum?): az az újfajta
fagylalt, amelybe spatnival aprítják a gyümölcsöt. A levendulás mézbor
csábításának sem tudok ellenállni.
Addig-addig
kalandozom, hogy a kolléganőm rám telefonál: mindjárt kezdődik a mise. Átsietek
a zenepavilonhoz, ahol éppen Nagy Éva Vera iskolanővér, a kórus vezetője beszél
arról, hogy Csaba testvér műve hatására hogyan született meg benne és Czakó
Gabriellában az erdélyi magyarok szolgálatának ez a módja, amely a zenei nevelés
„ürügyén” közösséget akar építeni. Évről évre eljönnek pénzt gyűjteni a
Balatonhoz, az itteni adományokból épült a kórus szovátai háza (Csaba testvér
gyermekvédelmi központnak nevezi). Most a kórustag gyerekek házainak
korszerűsítésére, felújítására gyűjtenek, mert jó néhányuknak nincsen
fürdőszobája. Népfőiskolai rendszerben, hétvégeken és nyáron oktatnak, többféle
(kórus-, hangszeres, reneszánsz) táboruk van. Most a Csíksomlyói passió
előadására készülnek, a Duna TV augusztus 18-án élőben fogja adni a produkciót.
Feltűnően
sokan idetaláltak: a szervezők a kitett körülbelül negyven székkel nagyon
alulbecsülték az érdeklődést: legalább négyszer-ötször annyian állnak még.
Csaba
testvér azzal kezdi, hogy nem is tudna gyönyörűbb templomot elképzelni a
Balaton-partnál, az esti tó fenséges látványánál. Majd a nyár előrehaladtára
utalva megkérdezi: Teremtünk-e az utóbbi hetekben maradandó gyümölcsöket? Mit
tettünk egymásért? Az alapgondolata a későbbiekben is ez marad. Jézus az Isten
bátorító, segítő szava-jelenléte, azaz ajándék volt az emberek számára. Az ő
mintájára nekünk is ajándékká kell válnunk egymás számára, és ez a házasságban
is így van. A Jóisten annyira szerette a feleségedet vagy a férjedet, hogy
téged teremtett neki ajándékul. Általad akarja megsimogatni. „Arra születtem,
hogy Isten áldását közvetítsem” – ébredt rá Csaba testvér, amikor diakónussá
szentelték. Mindannyian erre születtünk. A vadászkutya ösztönével kellene
keresnünk a lehetőséget, hogy mikor és hol tehetünk valami jót. Mindennap már
reggeltől kezdve ezzel kellene foglalkoznunk. „Arra születtünk, hogy a föld
sebeit begyógyítsuk”, mint a régi sláger állította. A szív vérrel látja el a
testünket, és rettenetesen sokat dolgozik ennek érdekében. Természetesen őt
magát is az általa pumpált vér élteti, de neki magának csak jóval kevesebbre
lenne szüksége. Legyen a szív a példaképünk, szemben a szervezeten élősködő
daganatokkal, amelyek végső soron maguknak is ártanak.
Mi volt
Isten első parancsa a Bibliában? Az, hogy szaporodjatok. Ehhez képest a
Kárpát-medencei férfiak hetven százalékának nincsen gyermeke, öngyilkosságban
viszont a harmadik helyen állunk a világon. Ezért figyeljünk a környezetünkre;
vegyük észre, ha valaki bajban van, segítségre, vigasztalásra szorul. Talán
bajba került házasságokat is meg lehetne menteni, ha nem lennénk egymás iránt
közömbösek. A kórusban éneklő, tehetséges gyerekek példája is azt bizonyítja,
hogy a törődés csodát tesz az emberrel. Küzdjünk egymásért. Gondoljunk Jézusra,
aki mindenkiben hitt, mindenkiben a jót látta, és bizalmat szavazott a
megtérésének. „Szeressük ki” egymásból a jót!
Szeptember
13-án, az Arénában találkozunk! – búcsúzik Csaba testvér a mise után. – Idén 25
éves ugyanis a Szent Ferenc Alapítvány, amit nagy koncerttel, sztárokkal
ünneplünk meg.
A kórus
még hosszan énekel, és úgy tűnik, a vendégeknek, a misére érkezett sokaságnak
sincs igazán mehetnékje. Sötétedőben a Balaton-part, a hattyúkat sem eteti már
senki (máskor sem helyes), ezért olyan lassan, méltóságteljesen úszkálnak,
mintha azt várnák, hogy festmény készüljön róluk. Minden elcsendesül, áhítatos
a hangulat. „Itt kéne maradni, itt kéne élni, hogy amit most érzek-értek,
sohase múljon el” – ezzel a kicsit szomorú búcsúgondolattal szállok fel a
vonatra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése