2017. november 5., vasárnap

Szent Erősségek Könyörögjetek érettünk!



Szent Erősségek
Könyörögjetek érettünk!


Jézus látja, ismeri mindegyikünk gyengéjét! Mégis a felkentek, a választottak szavai, tanítása hordozza Isten szavát, mely bennünk akar életre kelni. Ezért figyelmeztet rá bennünket, tegyük meg, amit meghallunk, de ne azért akin keresztül eljut hozzám Isten tanítása, hanem azért, mert megértem, hogy Isten szólít! Engem, személyesen akar vezetni, útra bocsátani Isten! Nekem kell alkalmassá tenni magamat rá, hogy meghalljam Őt, megértsem Őt, és legyen rá elég hitem, hogy kövessem szavát!
Nem nekem kell számon kérnem mások vétkét, alkalmasságát, vagy alkalmatlanságát, amikor nekem Istennel van dolgom, az Ő tervében állok, és az Ő szándékaiért akarok élni!
Azt mondja Jézus, hogy, ha valaki nem hajlandó a figyelmeztetésben felfedezni hibáit, akkor „legyen számodra olyan, mint a pogány és a vámszedő.” [Mt 18,17]. Azaz, az ilyen ember nem képes élni azzal a kegyelemmel, melyet Istentől kapott, és mindenek javára való.
Senkiért sincs nagyobb felelősségünk, mint azért, hogy mi magunk teljesítsük Istennek velünk való szándékát! Én senkit sem üdvözíthetek! De vigyáznom kell arra, hogy senkit sem térítsek el attól, hogy üdvözülhessen! Eszközévé lenni az Üdvösségnek! Ami több annál, hogy én üdvözülhetek! Ez jelenti azt, hogy Isten eszközévé lenni. Szentté lenni, Istennel közösségre lépni, és közösségben élni, a rám kiárasztott kegyelmet, mely túlcsordultig tölt el engem, megosztani másokkal. A szerint, amilyen karizmával megáld engem Isten!
A szentek sorába léphetek, nem kell, hogy az Egyház szentté avasson. Segíts engem Istenem! Ámen 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése