Jézus Szíve, minden dicséretre legméltóbb Szív, Irgalmazz nekünk!

Jézus Szíve, minden dicséretre legméltóbb Szív,

Irgalmazz nekünk!

Jézus, mintha ellene menne a törvénynek, az addig volt „társadalmi” igazságoknak. Már megint azt mondja, a törvényre utalva: „Én viszont azt mondom nektek”. De Jézus, valójában nem ellenszegül a törvénynek, hanem abba mélyebben megy bele. A törvényt és a törvényben a szeretet parancsát tanítja meg meghallani, kifejeződni. A törvény szavai többet akarnak kifejezni, mint amennyit ki bír fejezni. A szavak bennünk válhatnak életté. A kérdés az, hogy mi lakik bennünk? Szeretet, vagy megfelelési kényszer? Szándék a jóra, vagy restség a rosszban. Merevség, és félelem, vagy a szabadság szeretete?

Jézus a Mennyei Atyára mutat, akivel Ő, az ember is képes egy lenni! Pál olyan kifejezést használ, hogy Isten szegénnyé lett értünk, hogy bennünket gazdagabbá tegyen. De, e szavak mögött is azt kell felismernem, amit ki próbál fejezni a számunkra, azok számára, akik kegyelmi állapottal vagyunk megajándékozva, akik kegyelmet kegyelemre halmozhatunk (Jn 1,16)!

Nem a világi szegénységről beszél Pál, hanem arról a mérhetetlen gazdagságról, arról a teljességről, mely Isten dimenziói között vár ránk, lehet a miénk, akkor, ha elfogadjuk, és élünk azokkal a kegyelmi ajándékokkal, melyeket Isten nyújt Krisztus által számunkra!

Ez pedig annak a szeretetnek a megélése, ami imádsággá képes lenni bennem azokért is, akik bántanak, akiket nem értek, akik értetlenségből követnek el butaságot, vagy terheltek, és fel sem képesek fogni terheltségükből eredő tetteiket, melyek megaláznak másokat. Azt állítom, hogy lehet szeretni – isteni szeretettel (!) - mindenkit, de ahhoz definiálnom kell, hogy milyen okból eredő hibái ellenére is szeretem. Jézus a kereszten, a jobb latornak nem veti szemére bűnét, amiért megfeszítették, hanem azért a jóért, ami benne jó, megdicsőíti. Minden emberben van, kell keresnem és találnom azt a jót, amiért szerethető. Amiért imáimban hálát adni, köszönetet mondani, vagy vele kiengesztelődni képessé lehetek. Mert eredendően minden embert jónak teremtett Isten, éppen ezért azt a jót kell kutatnom benne, aki az Istentől való. De erről csak Istennel lehetek képes nyíltan, és egyenesen beszélni, mert tudom, hogy az a másik ember visszaélne – félre értené –hozzá való és a jóra érdemessé való viszonyulásomat, és az általa keltett körülményhez való viszonyát. De ez is azért van bennünk emberekben, mert mi magunk sem tudjuk elfogadni magunkat, nem hiszünk a magunk jóra való képességében, éppen ezért nem is tudunk mit kezdeni azzal, ha bennünk más felismeri a jót, a jóra való képességet. (Persze, vannak azok is, akik önteltek, de az egy másik kategória.) Azaz, a szeretet nem akar hasznot húzni a maga számára a másikból. A szeretet, ha isteni szeretet, akkor alázattal viseli, fogadja el, fedezi fel önmaga képességeit és gyengeségeit is, melyeket viselni és hordozni kénytelen. A szeretet nem azért szeret, mert hasznot remél abból, hanem, … a szeretetben benne van az a remény, hogy jóra váltható minden, mert a szeretet megszentel, nemesít. Azt is akiből árad, és azt is, akire kiáradni hajlandó!

Szeretetedben növelj engem, és általam Istenem! Ámen