2017. március 23., csütörtök

Nagyböjt harmadik hetének csütörtökje



Nagyböjt harmadik hetének csütörtökje


Jézusnak egy ördögűző csodájáról olvasunk a mai evangéliumban. Az ember néma volt és azt gondolták róla, hogy betegségét a gonosz lélek okozza. Megszólalása annak egyértelmű jele, hogy eltávozott belőle az ördög. Lukács evangélista magát a csodát nagyon röviden említi csak meg, mert ez esetben sokkal fontosabbnak tartja a csodát követő vitát, amely rávilágít Jézus isteni hatalmára.
A gyógyítást követően a jelenlévő írástudók és farizeusok azzal vádolják Jézust, hogy szövetkezik az ördöggel, s Belzebubnak, a gonosz lelkek fejedelmének segítségével tesz látványos dolgokat a betegekkel.
Képtelenségnek tűnik a vád, hiszen Jézus egész élete ennek éppen az ellenkezőjét mutatja. Az akkori közfelfogás szerint minden betegség a sátán hatalmának jele egy emberen. Jézus szembeszáll azokkal a gonosz szellemekkel, akik testileg-lelkileg fogva tartják az embereket, meggyógyítja őket, kiűzi belőlük a démonokat. A sátán hiába érezte magát erősnek, Jézus bebizonyítja, hogy legyőzhető. Isten segítségével meg lehet szabadulni az ártó szellemektől, mert Isten erősebb. Jézus e személyes harcát a sátánnal az emberek, mindannyiunk üdvössége érdekében vívja. E rendkívüli cselekedetei éppen a vád ellenkezőjét bizonyítják! Ő isteni erejével képes segíteni az emberen.
© Horváth István Sándor

Imádság
Uram, Jézus, hiszem, hogy velem vagy mindig, velem vagy életem nehéz helyzeteiben, velem vagy még a kísértések idején is. A gonosz az ellenkezőjét akarja elhitetni velem, s azt a gondolatot ébreszti bennem, hogy magamra hagytál, nem törődsz velem, nem gondoskodsz rólam. Bukásaim és eleséseim figyelmeztetnek, hogy újra és újra bizalommal forduljak hozzád és segítségedet kérjem. Segíts, hogy a legnehezebb kísértések idején is a te arcodra tekintsek, a te tekinteted keressem, a te kezed után nyúljak, s a te szívedre hajoljak.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése