A Pápai Ház szónokának harmadik nagyböjti beszéde: A Szentlélek vezet be Krisztus halála titkába
A Pápai
Ház szónoka a kúria tagjaihoz szól...
Március
24-én tartotta meg P. Raniero Cantalmessa kapucinus a Római Kúria számára a
harmadik nagyböjti elmélkedését, melynek témája a Szentlélek szerepe Krisztus
húsvéti misztériumában. A Redemptoris Mater kápolnában tartott prédikáción –
melyen részt vett Ferenc pápa is – a szónok folytatta a Szentlélek
üdvösségtörténeti szerepéről szóló sorozatát. Bevezetőjében kiemelte, hogy a
mostani téma meghaladja napjaink elsőrendű kategóriáit, melyeket az aktuális, a
sürgős, a fontos jelzőkkel illetünk. A Szentlélek szerepe ezekkel az időbeli
kényszerekkel szemben alapvető jellegű, mert a keresztény élet egészére világít
rá, nem csak annak egyes részeire. Lehet-e annál fontosabb és aktuálisabb
kérdés, hogy a halál az élet végét jelzi-e, vagy ellenkezőleg, egy új kezdetet
jelöl? – tette fel a kérdést a szónok, világos utalással a kereszténység, így
az európai kereszténység gyökereire is.
A
Szentlélek Jézus Krisztus húsvéti titkában
Módszeréhez
híven a kapucinus barát a Szentírás szavaival igazolta gondolatait, hiszen a
Zsidókhoz írt levél tanúsága szerint „Krisztus az örök Lélek ösztönzésére
ajánlotta fel magát az Istennek” (Zsid 9,14). Az egyház liturgiája ennek
jegyében folytatja ma is az imádságát: „Urunk Jézus Krisztus, az élő Isten Fia,
aki az Atya akaratából, a Szentlélek közreműködésével megváltottad a világot”.
Főként János evangéliuma beszél a Lélek és Jézus halála kapcsolatáról, ahogy
hárman tanúskodnak: a Lélek, víz és a vér (1Jn 5,7-9). Végső értelemben a
Szentlélek viszi Jézust a keresztre, a kereszten pedig maga Jézus adja
nekünk a Szentlelket.
Az egy
igaz halála mindenkiért
Beszéde
második részében Cantalamessa atya Jézus halálát az egy igaz halála képében
értelmezte, aki mindenkiért meghalt. Hitvallásunkban mi nem beszélünk a
halálról, közvetve valljuk meg a „holtak feltámadása” formában, hiszen a halál
kikerülhetetlen tapasztalat, de nem tárgya a hitnek. A halál ugyanakkor az
emberi élet legnagyobb problémája. A szónok Szent Ágostont idézte, aki szerint
„a halál elodázhatatlan, mert a halál egy olyan halálos betegség, ami alól
senki nem tudja kivonni magát”. A modern korban Martin Heidegger filozófus
halálra szánt lényként határozta meg az embert, noha az ember éppen az Isten
szándéka szerint az örökkévalóságra teremtetett. A döntő tényt Krisztus
halálának a pillanatában olvassa Pál apostol: „Meghalt mindenkiért” (2Kor
5,15). Ezt képiesen úgy lehetne mondani, hogy Krisztus Isten Fiaként alászállt
a sírba, mint egy sötét börtönbe, de abból az ellentétes oldalon jött ki. Nem
oda tért vissza, ahová Lázár, vagyis a korábbi életébe, hanem feltámadásával
egy rést nyitott a halálon, hogy aki benne hisz, követhesse őt a halálon túl.
A halált
elnyelte a győzelem
A halál
gyógyítását célzó emberi kísérletekkel szemben az igazi választ Pál apostol
adja többek közt a római és a korintusi levélben: „Amikor a romlandó magára
ölti a romlatlanságot, a halandó a halhatatlanságot, akkor teljesedik az Írás
szava: A győzelem elnyelte a halált. Halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te
fullánkod? A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. De legyen hála
Istennek, mert ő győzelemre segít minket, Jézus Krisztus, a mi Urunk által.
(1Kor 15, 54-57). Az első tesszalonikai levelében pedig így ír a Népek
Apostola: „Az elhunytak sorsáról nem akarunk tájékozatlanságban hagyni
benneteket, testvérek, hogy ne szomorkodjatok, mint a többiek, akiknek nincsen
reményük. Ha Jézus, mint ahogy hisszük, meghalt és feltámadt, akkor Isten vele
együtt feltámasztja azokat is, akik Jézusban hunytak el” (1Tessz 4,13-14). Nem
kéri a híveitől, hogy egyáltalán ne szomorkodjanak, hanem ne úgy, mint a
többiek. A halál a keresztény ember számra nem az élet vége, hanem inkább az
igazi élet kezdete. A halál a keresztény ember számára nem egy ugrás az üres
semmibe, hanem ugrás az örökkévalóságba. Ez egy születés, mert ekkor kezdődik
egy új élet, mely már többé nem a halál felé halad, hanem az örökkévalóság
irányába tart. Másfelől keresztség is, amiről Jézus beszél éppen a halálával
kapcsolatban: „Azért jöttem, hogy tüzet dobjak a földre. Mi mást akarnék, mint
hogy lángra lobbanjon! Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Annyira
szorongok, míg be nem teljesedik” (Lk 12,49-50). A keresztény ember számára a
halállal való szembesülés nem gyarapítja a félelmet, hanem éppen elveszi,
miként Pál írja: „hogy így halálával legyőzze azt, aki a halálon
uralkodott és felszabadítsa azokat, akiket a haláltól való félelem egész
életükre rabszolgává tett” (Zsid 2,15).
Egy
jámbor gyakorlat nagyböjtre
Bejezésül
Cantalamessa atya egy „jámbor gyakorlatot” osztott meg a Pápai Kúria tagjaival,
amit mindenkinek szívből ajánlott, vagyis hogy vegyük elő az evangélium egyik
szenvedéstörténetét és nyugodt körülmények közt olvassuk el az egészet. Elég
mindössze fél óra hozzá! A gyakorlathoz a szónok egyik személyes élményét
mesélte el. Egyik ismerőse egy intellektuális asszony ateista volt. Egyik nap
rászakadt a szörnyűséges hír, hogy tizenhat éves lánya csontrákos beteg lett.
Kórházba kerül és megoperálják. A műtőből csövekkel, szondákkal teli hordágyon
hozzák a szobájába. Rettenetesen szenved, nem akar hallani semmiféle
vigasztalást. Anyja, tudva, hogy a lánya hívő lélek, kedveskedni akar neki,
megkérdi: Talán olvassak fel valamit az evangéliumból? – Igen, anya! –
válaszolja. – Jó, de mit? – Olvasd nekem a passiót! Anyja elszalad a
kórházlelkészhez és tőle kér egy újszövetségi szentírást. Leül a rákos beteg,
frissen operát lánya mellé és olvasni kezdi Urunk Jézus Krisztus
szenvedéstörténetét. Lánya csöndben hallgatja, majd elalszik, de az anyja, ott
a kórházi félhomályban tovább olvass, most már csak önmagában és önmagának,
életében először. A lány elaludt, ő pedig, az anyja felébredt. Felébredt az
ateizmusából. Jézus szenvedéstörténete változtatta meg az életét, egyszer
s mindenkorra. Imádunk Téged Krisztus és áldunk téged, mert szent kereszted
által megváltottad a világot! – idézte végül a szónok a nagyböjti keresztútjárás
visszatérő imádságát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése