Hogy valamint mennyben a választottak, úgy mi is a Te akaratodon járjunk

Hogy valamint mennyben a választottak, úgy mi is a Te akaratodon járjunk (Máté 6).

Ments meg, Uram minket! 

Jézus, az Isten, bele született a zsidóságba. Felvette szokásait, mégis, vagy azzal együtt is, Isten maradt!

Ebben van egy-néhány svédcsavar Isten részéről. Furfangos az Isten és végtelenül szelíd! Úgy értem, hogy egy vallási csoporton keresztül, vagy abba beleszületve, és abba „beleavatkozva”, egyetemes változást generál a teremtésében, és ezt egyetlen ember személyén keresztül valósítja meg. Úgy, hogy nem ragaszkodik annak a vallásnak a megkötéseihez. Igen, merem kimondani, hogy nem tartja tiszteletben – olyan mértékben – annak az emberi közösségnek a szokásait, rítusait, melyek nem egyeznek szándékával, elképzeléseivel. Majd akkor, amikor látja, hogy nem képes követni szándékait ez a vallási közösség, akkor magukra hagyja, túllép rajtuk! Többé már nem e közösségben gondolkodik, hanem a személyben, az egyes emberben!

Na, most érkeztem el gondolatmenetemben a mai korhoz, jelenlétünkhöz. Miért gondoljuk úgy, mi keresztények, kik elhájasodott szívűek lettünk, (langyosak, és áporodott szagúak, olykor már poshadt szagúak), hogy Isten ragaszkodna a mi, magunk által, magunk számára kialakított, nekünk oly kedves, olyan tetszetős, bennünket olyan nagyon körülbástyázó és el kényelmesítő szokásainkhoz? Mi érdeke fűződne ehhez Istennek? Ne legyünk annyira önteltek, hogy hozzánk köti bármilyen szándékát is! Megmondta, hogy a kövekből is képes teremteni olyanokat, akik megvalósítják szándékát!

Nem állhatunk meg egyetlen egy vallás szintjén sem! A személy személyesen felelős azért, hogy teljesítse Isten szándékát, melyet személyre lebontva gondolt el, egy gigantikus rendszerben, melyet a személy képtelen átlátni, belátni, és magában felfogni. Egyedül Isten az, még a Fiú sem az, Aki mindent tudna! De, azért, a személy hihet abban, aki még soha nem hagyta őt cserben, és mindent érte művel. Mi több, vele, velem akarja közösségben megvalósítani szándékát!

Jézus bemutatása, Mária tisztulása, a gyertya megáldása, mind csak eszköze Isten csodálatot követelő tervének, melyet félnem, tisztelnem és szolgálnom érdememmé kell legyen! Engem tisztel meg az Isten azzal, hogy részem lehet az Ő tervében! Ez válhat embernek méltóságává.

Ez a vallási ünnep, melyet Egyházunk ma ül meg, egy lehetőség csupán arra, hogy felelevenítsem azt a hiányt, azt az érdeklődést, azt a kíváncsiságot magamban, mely arra indít, hogy kutassam Isten tervét velem kapcsolatosan. Keressem a közösséget Vele, és a Vele való közösségben akarjak minden nappal egyre inkább gazdagodni, bölcsebbé válni! A hit által, elkötelezettségemen keresztül, önfegyelemre és alázatra jutva, mert nélkülem, Isten terve, számomra halott. És, ha Isten terve számomra halott, akkor bizony Isten előtt nem állhatok meg, kérve Őt, hogy tegyen megigazulttá engem! Aki halott, annak kérése is halott.

„Ki lenne hát az, aki kárhoztat? Talán Krisztus Jézus, aki meghalt, mi több, fel is támadt, Isten jobbján van, és közben is jár értünk? Ki szakíthat el minket Krisztus szeretetétől? Nyomorúság vagy szorongatás? Üldözés, éhség, mezítelenség, veszedelem, vagy kard?” [Róm 8, 34-35] Pál, meg is válaszolja kérdését, igaz hittel, és bátorítással, számomra is: „Abban biztos vagyok, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem jövendők, sem erők, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van.” [Róm 8, 38-39]. Szabadjon a magam következtetését hozzá fűzni, vagyis: senki más nem köthet el Krisztus szeretetétől, csak saját magam! Szüntelen azt hajtogatom, hogy én nem akarok eltávolodni Tőled Istenem, még akkor sem, ha mások eltaszítani, eltávolítani, távol tartani akarnak. Legfeljebb meg kell találnom azt az utat, azt a kiskaput, melyen keresztül Veled közösségre juthatok. Mert bárki is becsuk egy kaput, Te mindig nyitsz számomra újat! Ebben a hitben mondok Áment a Te kegyelmedre, mellyel engem és bennünket bombázol. Mert megmenteni kész és készséges vagy mindenkor! Köszönöm és hálát mondok Neked érte! Ámen