Kik a tiszta szív által az Isten látására jutottatok

Kik a tiszta szív által az Isten látására jutottatok (Máté 5).

Ments meg, Uram minket! 

Olvasom Pál szavait, és hallgatom a lelkét! Aki a Zsoltáros szavaiban felfedezi az Örök Isten üzenetét! Nem a Zsoltáros szavaiban hisz, hanem Istenben, aki megmutatkozik, kijelenti magát a szavakban! Ez a Pál mondja: „A kegyelmi adományok különfélék ugyan, de a Lélek ugyanaz.” [1Kor 12,4] Ha Pál lelkét hallgatom, akkor ugyanazt a Lelket hallgatom, mint Aki bennem van! Így Pál gondolataiban, melyeket a Zsoltáros szavai indítanak el, a Lélek szól hozzám: „aki megszentel és akik megszentelődnek, egytől vannak mindnyájan”, vagy: „még nem látjuk, hogy minden alá van vetve neki”. És: „illett ahhoz, akiért és aki által minden van, s aki sok fiat akart a dicsőségbe vezetni, hogy üdvösségük szerzőjét szenvedés által vezesse el a teljességre”.

Pál megéli a szenvedést. Részesedve a szenvedésben, érti meg annak értelmét, ami abból javára válhat embernek. Isten minden szenvedést megszenved maga is, amit az ember elfogadni, magára venni képes, hajlandó! Jézus szenvedése emberként, minden emberért, az a megtestesült Isten szenvedése is volt! Nem azért kell ezt megértenünk, elfogadnunk, hogy ünnepelhessük, hogy még egy ünnepünk lehessen! Az ünnep nagyon emberi dolog. Ugyanakkor, nekünk, embereknek, arra szól meghívásunk, hogy váljunk Krisztusban testvérekké, testvéreivé! A szenvedésben is, azzal, Aki a megszentelt, hogy megszentelődjünk Általa és Vele! „Mi mindnyájan az ő teljességéből kaptunk” [Jn 1,16]

Persze, hogy nem értjük a megszentelődést. Nem is értenem kell, hanem hinnem, hogy abban van az, ami engem a teljességemre elvezet! Teljességem Krisztusban, kiben életem „el van rejtve Istenben.” [Kol 3,3] Márpedig én élni vágyom! Boldogságra vágyom! Békességre vágyom! Ezt a vágyakozást égette belém Isten azzal, hogy lelkéből lettem, lehetek!

Hála Neked Istenem, kiben lelhetem meg vágyakozásom beteljesedését, melyet akarok! Ámen

 

Kik a tiszta szív által az Isten látására jutottatok (Máté 5).

Ments meg, Uram minket! 

Olvasom Pál szavait, és hallgatom a lelkét! Aki a Zsoltáros szavaiban felfedezi az Örök Isten üzenetét! Nem a Zsoltáros szavaiban hisz, hanem Istenben, aki megmutatkozik, kijelenti magát a szavakban! Ez a Pál mondja: „A kegyelmi adományok különfélék ugyan, de a Lélek ugyanaz.” [1Kor 12,4] Ha Pál lelkét hallgatom, akkor ugyanazt a Lelket hallgatom, mint Aki bennem van! Így Pál gondolataiban, melyeket a Zsoltáros szavai indítanak el, a Lélek szól hozzám: „aki megszentel és akik megszentelődnek, egytől vannak mindnyájan”, vagy: „még nem látjuk, hogy minden alá van vetve neki”. És: „illett ahhoz, akiért és aki által minden van, s aki sok fiat akart a dicsőségbe vezetni, hogy üdvösségük szerzőjét szenvedés által vezesse el a teljességre”.

Pál megéli a szenvedést. Részesedve a szenvedésben, érti meg annak értelmét, ami abból javára válhat embernek. Isten minden szenvedést megszenved maga is, amit az ember elfogadni, magára venni képes, hajlandó! Jézus szenvedése emberként, minden emberért, az a megtestesült Isten szenvedése is volt! Nem azért kell ezt megértenünk, elfogadnunk, hogy ünnepelhessük, hogy még egy ünnepünk lehessen! Az ünnep nagyon emberi dolog. Ugyanakkor, nekünk, embereknek, arra szól meghívásunk, hogy váljunk Krisztusban testvérekké, testvéreivé! A szenvedésben is, azzal, Aki a megszentelt, hogy megszentelődjünk Általa és Vele! „Mi mindnyájan az ő teljességéből kaptunk” [Jn 1,16]

Persze, hogy nem értjük a megszentelődést. Nem is értenem kell, hanem hinnem, hogy abban van az, ami engem a teljességemre elvezet! Teljességem Krisztusban, kiben életem „el van rejtve Istenben.” [Kol 3,3] Márpedig én élni vágyom! Boldogságra vágyom! Békességre vágyom! Ezt a vágyakozást égette belém Isten azzal, hogy lelkéből lettem, lehetek!

Hála Neked Istenem, kiben lelhetem meg vágyakozásom beteljesedését, melyet akarok! Ámen