2017. január 11., szerda

Évközi első hét szerdája



Évközi első hét szerdája


A kafarnaumi zsinagógában történt ördögűzés után az események következő helyszíne Péter apostol háza. A gyógyítás ismeretében gondolhatnánk, hogy Jézus Péter beteg anyósát jött meglátogatni vagy esetleg meggyógyítani, de nem erről van szó. Jézus betér Péter otthonába, mert egyrészt kíváncsi arra, hogy tanítványa hol lakik, másrészt ez a ház lehetett kafarnaumi tartózkodása idején a lakóhelye. A házba érkezve értesül arról, hogy Péter anyósa lázas beteg. Abban a korban az orvosi módszerek kezdetlegessége miatt a magas láz, amelyet nem más betegség tünetének, hanem önálló betegségnek tekintettek, akár halálos is lehetett. Márk evangélista fontosnak tartja megjegyezni, hogy nem Jézus ajánlotta fel segítségét, hanem a jelenlévők szóltak neki a beteg anyós érdekében. Ez a tény rávilágít arra, hogy Jézus különleges erejének és gyógyító képességének híre valóban hamar terjed az emberek körében, és már most, majd a későbbiekben még többször láthatjuk azt is, hogy kifejezetten segítségét kérve, a gyógyítás reményében viszik hozzá a betegeket.
Bár sem a tanítványok, sem a nép nincs még tisztában azzal, hogy Jézus milyen hatalom birtokában képes a betegek gyógyítására vagy éppen az ördögök kiűzésére, mégis örülnek a csodáknak és általuk felfigyelnek az Úr személyére. Ezeknél az első csodáknál, csodás gyógyításoknál nincs még szó arról, hogy mindezek feltétele volna a gyógyulni vágyók részéről a hit, sem arról, hogy hitet ébresztenének e rendkívüli cselekedetek. Ennek ellenére az emberek isteni jelet látnak a csodákban.
© Horváth István Sándor

Imádság

Szentséges Atyánk, szenteld meg életünket! Kísérj minket hatalmaddal, hogy tanúsíthassuk: Te, aki mindenek forrása vagy, egyedüli forrása vagy a szeretetnek és a szabadságnak. Köszönjük neked az Istennek szentelt élet ajándékát, mely a hitben téged keres, s a maga egyetemes küldetésében mindenkit arra hív, hogy a hozzád vezető utat járja.
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése