Kik örültetek, hogy Krisztusért szidalmakat
szenvedtetek (Máté 10).
Ments meg, Uram minket!
A
kötelesség teljesítése szolgává tesz. A parancs szolgálatában való
felemelkedettség barátságra vezet. Mi mondatja ezt velem?
E
mai példabeszéd, és a Jn 15,15 között ellentmondást találok! Vagy nincs? –
Mindkettőben Jézus szavait halljuk. Vajon, egy azon esetet idéz a két
evangélista, de mindkettő másképpen emlékezik a történetre?
A
mai példában Jézus arról beszél, hogy én kinek tartsam magam, akkor, amikor
nekem kell végrehajtanom egy utasítást, egy parancsot.
A
János evangéliumban a szövegkörnyezetből az derül ki, hogy Jézus nem
példázatokban hozza elő a szolga kérdését, úgy, mint egy általános viselkedési
formát, mely a szeretetben kifejeződő szerep felvállalása. Érdemes
összefüggésében ránézni a János evangélium eseményére: „12Az az én
parancsom, hogy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. 13Nagyobb
szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. 14Ti
a barátaim vagytok, ha megteszitek, amiket parancsolok nektek. 15Már
nem mondalak benneteket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura.
Barátaimnak mondtalak titeket, mert mindent, amit hallottam Atyámtól, tudtul
adtam nektek. 16Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak
titeket. Arra rendeltelek benneteket, hogy elmenjetek, gyümölcsöt teremjetek,
és gyümölcsötök megmaradjon, s hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben,
megadja nektek. 17Azt parancsolom nektek: szeressétek egymást!” [Jn
15,12-17]
Itt,
az a ritka eset történik, amikor Jézus, beszédében önmagát hozza fel mintának,
méghozzá a viselkedését, viszonyát hozzánk, parancsba foglalja, hogy ahogy Ő
velünk kapcsolatban veszi magára a szerepét, úgy vállaljuk fel egymással
szemben a szeretet megnyilvánulását. A szeretetnek ez a kifejeződése pedig, egy
roppant érdekes viszony megteremtésére vezessen el bennünket.
Míg
a lukácsi példabeszéd az ember személyének szemszögéből vizsgál egy szituációt,
mely az egyénnek a parancshoz való viszonyát tárgyalja, addig a János által
elbeszélt tanításban a két különböző állapotú ember viszonyában beszél a
helyzet megítéléséről. Jézus azt hozza értésünkre, hogy a szeretetviszony
tisztelete azon múlik, hogy az, akinek a parancs kiadása tiszte, az tisztelje
azt, akitől elvárja, hogy a parancsát végrehajtsa. Hozza a másikat olyan
helyzetbe, melyben a parancsot tisztelni képes lehet, így a parancs
végrehajtására való igény már mindkettőjük szükségévé lehessen. Másként ezt úgy
mondhatom, hogy a parancs ne alázza meg a másik embert, hanem éppenséggel
felemelje a parancsot adó szintjére. Amire, a másik ember szeretet nyelven
adandó válasza szintén a tisztelet kell legyen. Vagyis: ne éljen vissza azzal,
hogy barátjaként kezeli az.
Láthatjuk,
hogy életünk számtalan kapcsolatában, az ember-ember közötti viszonyában
folyamatosan szerepekbe kell beleállnunk. A szerepek lehetnek különbözők,
azonban mindegyiknek egy azon alapra kellene ráépülnie, és ez a
szeretetviszonyunk. Akkor, amikor a szeretet nyelvekről beszélünk manapság,
akkor ennek problémája az, hogy azt definiáljuk, hogy milyenek vagyunk. De nem
azt vizsgáljuk, hogy milyeneknek kellene lennünk. A szeretet nyelvek
megkülönböztetése egy egoista, önazonosságunkat meghatározó módszer. Ezen a
ponton megállni, nem a krisztusi szeretet parancsának való szolgálat. Amikor az
én szeretet nyelvemen képes vagyok tovább lépni, mert a másik azt igényli
tőlem, akkor az annak a szerepnek a felvállalása, mely az én alázatával képes
kifejezni Krisztus szeretet parancsát. Mert ilyen módon áldozom fel magam,
azért, hogy létre jöhessen a másikkal a Jézus által óhajtott, tanított szeretet
viszony. Jézus azt mondja: „13Nagyobb szeretete senkinek sincs
annál, mint ha valaki életét adja barátaiért”!
Belegondolok
abba, hogy ha két ember között létre jön ez az önátadás, vagyis mindkettőben a
szeretet nyelvemen való felülemelkedés, bizony, akkor beszélhetünk barátságról!
Ha
ez a viszonyulás Krisztus parancsára, embercsoportokban jön létre, akkor
teljesül Isten vágya! Gyönyörködtetni Istent teremtésében, így lehetünk
képessé. Ekkor beszélhetünk a Szentháromságos családról. Ennek kellene, hogy
műhelyévé legyen a Család! Itt kellene nevelődnie az embernek arra, hogy végül
krisztusi emberré lehessen!
Mennyei
Atyám! Jézus Krisztus szeretete tudom, hogy egy a Te szereteteddel, mely
szeretetre próbál bennünket is rávenni, amikor Jézus engem is tanít. Egy
tanítvány akkor az, amikor mestere tanítását magáévá tenni képes. Ebben kérem
kegyelmedet, hogy képessé lehessek, mert vágyom engedelmessé lenni! Mert
dicsőségedet akarom szolgálni. Ámen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése