Évközi harminckettedik hét szombatja

Évközi harminckettedik hét szombatja

A bibliai idők emberének életében és mindennapjaiban helye volt az imádkozásnak. Az evangéliumok többször megemlítik, hogy Jézus imádkozik, olykor az egész éjszakát imádkozással tölti. Az ima az Istennel való kapcsolat és a lelki fejlődés eszköze az ember számára. Az ima alapvetően kettős irányba mutat, egyrészt az ember elismeri Istennek, mint felsőbbrendű személynek a létezését és dicsőíti őt, másrészt segítségét kéri mindennapi életéhez, illetve olyan dolgokhoz, amelyeket a maga erejéből nem tud elérni.
Az imádkozásnak ez utóbbi módjával kapcsolatban ad tanítást a mai evangélium példabeszéde. Egy özvegyasszony ügyének elintézését kéri a bírótól. Az ügy nincs megnevezve, mert nem is lényeges a mondanivaló szempontjából. Mivel a bíró halogatja az ítélethozatalt, az asszony feltehetően többször megismétli kérését. Egy idő után a bírónak már kellemetlen a szüntelenül hozzá forduló özvegy, ezért igazságot szolgáltat az ügyben.
A példa buzdítás az Istenhez fohászkodó, az Isten segítségét kérő ember számára: ne fáradjunk bele az imádkozásba! Se Isten dicsőítésébe, se a kérésbe. De kéréseinket ne követelve adjuk elő, hanem legyünk készek elfogadni azt is, ha Isten más formában teljesíti azokat, mint ahogyan mi elképzeltük.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Mindenható Istenünk! Hálatelt szívvel imádunk, magasztalunk és dicsőítünk téged! Mutasd meg nekünk szeretetedet! Urunk Jézus, igaz közbenjárónk az Atyánál! Te jól ismersz minket és ismered szükségleteinket. Engedd csak azt kérnünk, ami javunkra szolgál, s ami lelkünk üdvösségéhez szükséges.