Hogy bocsásson meg nekünk a szülők, a házastársak és a gyermekek ellen elkövetett bűneinkért

Hogy bocsásson meg nekünk a szülők, a házastársak
és a gyermekek ellen elkövetett bűneinkért

 

Könyörögjünk az Úrhoz!

 

Krisztus Egyházáért! Mely nagy titok! Amennyiben, Isten országáért való! Tovább megyek: az Egyház mi vagyunk, akiket Isten kiválasztott, mint mustármagot, mint kovászt!

Isten terve ez, hogy Krisztus Egyházából áradjon ki kegyelme az egész Világra, melyből legyen fa, bőven termő, és az ég madarai számára ott – a fa ágai között biztonságot nyújtó - fészkek, hogy a Lélek új életeket fakaszthasson, vagyis Isten Lelke válhasson a fa ágai között termővé. Illetve, Krisztus Egyháza, mint kovász, megkelessze a világ népét, táplálékká és életet adó kenyérré válhasson a népek számára.

Ma, körünkben ez Krisztus Egyháza? Én vétkem, én igen nagy vétkem! Mert nem az! Bűnhődöm, és kesergek, bűnösként, elkövetőként, levegő után kapkodom, mert úgy vélem, hogy nem az! Elrontottuk! Félreértettünk mindent abból, amit Krisztus ránk hagyott! Nagy a baj! A baj nem egyszerűen az, hogy lesöpri a világ Krisztus Egyházát Európa porondjáról, hanem az, hogy így, mi mind, talán őseim is, és utódaim is(?), elveszítjük azt a lehetőséget, amiről az a féltés szólt, hogy kire többet bíznak, többet kérnek számon! Ránk sokat bízott Isten, számított ránk Krisztus, és képtelenek vagyunk megfelelni Neki!

A bajt abban látom, hogy nem léptünk személyes kapcsolatba Krisztussal, nem vált személyes üzenetünkké a Szentírás! Nem értettük meg, hogy mit vár tőlünk, személyesen, a Teremtő, azzal, hogy életre hívott! Beleállított a Teremtésébe, és felkent munkatársának, kezünkbe adva üzenetét, melyet az Egyház egyszerűen, és pongyolán kinyilatkoztatásnak nevez! E szó értelmét elfelejtettük felfogni. Nem az Egyház számára kinyilatkoztatás Isten szava, hanem személyesen a számomra szólóan akarja magát kinyilatkoztatni Krisztusban, és a Szentírásban az Isten! Az Egyház ott lép be a képbe, hogy kapcsolatot teremtsen az ember és a magát kinyilatkoztató Isten között akkor, amikor erre az ember nem képes, mert nem képes felismerni barátságát, kapcsolatát azzal a Jézussal, aki a Krisztus, és aki a Szentlélek által jelenlévő akar és képes lenni az én életemben!

Nem én vagyok a lényeges, hanem Isten, aki kinyilatkoztatni akarja magát nekem, hogy általam kinyilatkoztathassa magát a világ számára. Én nekem, csupán fordítójává kellene válnom a világ felé! Nekem a dolgom annyi, hogy mit megértek Istenből, azt tovább vigyem a világ felé! Legalább annak a hat embernek, akikhez feltétlenül nekem kell elvinnem, akikhez engem küld el Isten! Már a teremtés kezdetétől elgondolt szándékával, tervével.

Adalékként, e gondolathoz idézném Dr. Kocsis Imre atya nyilatkozatának részletét, ami a minap hangzott el a Mária Rádióban, az Amoris Laetitia kapcsán: »Az istenképűség az ember kiemelt pozícióját mutatja a világban. Képmás az ember: az ember képmása az Istennek. Itt a földön az ember jeleníti meg az Istennek az uralmát. Nem válik Istenné, alárendelt Istennek. Valamilyen szinten az ember képviseli itt a földön az Istent. Vagyis az ember feladata az, hogy Isten nevében dolgozzon, tevékenykedjen. Az Isten nevében tegye egyre szebbé a földet, tegye otthonává. Alakítsa azt, ne kihasználja, de formálja otthonává. A férfi és a nő viszonyában pedig az a fontos, hogy ők azok, akik által Isten az élet továbbadását biztosítja.

Az Isten szavával teremti meg a férfit és a nőt. Tehát az első aktus, hogy megteremti Isten őket a szavával. De utána a férfi és a nő szeretet kapcsolatát használja fel az élet továbbadására. A férfi és a nő ilyen értelemben az Isten társává lesz a teremtésben. Isten ettől kezdve a férfin és a nőn keresztül gondoskodik a teremtés folyamatosságáról. - Ilyen módon a házasság is a teremtés művének része.«

Teremtő szeretetedben részesítesz Istenem! Legyen áldott ezért a Te neved, és féljem mindörökké irgalmadat! Ámen