2016. október 25., kedd

Évközi harmincadik hét keddje



Évközi harmincadik hét keddje


Jézus tanításának középpontjában Isten országa, a mennyek országa áll. Az ország megvalósulását, jelenlétét két példával világítja meg: az első a mustármagról, a második a kovászról szól. A mustármag egészen kicsiny, az ember el sem hinné, mekkorára képes megnőni. Ehhez hasonlóan növekszik Isten országa a világban, messze felülmúlva az emberi elképzeléseket. A lisztbe vagy a tésztába vegyített kevés kovász, azaz élesztő képes átjárni, megkeleszteni a tésztát. Mindkét példa arra utal, hogy Isten országa rejtett, titokzatos módon terjed, növekszik. A növekedés nem vehető észre rövid távon, de napról napra bontakozik. Az isteni tevékenység nem észlelhető, de az események hátterében tettenérhető, hiszen az emberek lelki fejlődése, átalakulása egy idő után már észrevehető.
Isten országának növekedése szinte észrevehetetlen, de állandóan úton van végső kiteljesedése felé. Rejtett valóság, amely az idő előrehaladtával egyre inkább megmutatkozik az emberek számára. Jézus fellépésének idején és az evangélium megírásának korában még kicsiny valóság az Isten országa, de az évszázadok folyamán egyre jobban kibontakozik, miként ezt a történelmi tapasztalat igazolta. Minden növekedés Istennek köszönhető, aki az én közreműködésemet is kéri, hogy országa növekedjen.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Uram, eljöttem házadba, hogy meghalljam, mit mondasz nekem te, Atyaisten, Teremtőm, s te, Úr Jézus, Megváltóm, te, jóságos Szentlélek, Vigasztalóm életben és halálban. Nyisd meg szívemet Szentlelked által Jézus Krisztusért, hogy szavaidból megtanulhassam megbánni bűneimet, életben és halálban hinni Jézus Krisztusban, s minden nap jobbá lenni szent életben és életmódban.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése