Ferenc pápa: Gondolkodjunk, mit tudunk tenni a menekültekért, a bevándorlókért!
A Szentatya október 26-án az irgalmasság testi cselekedetei közül újabb kettőről elmélkedett a délelőtti általános kihallgatáson: „Befogadni az idegent és felöltöztetni a mezítelent.”
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Folytatjuk
elmélkedésünket az irgalmasság testi cselekedeteiről, amelyeket azért adott
nekünk az Úr Jézus, hogy mindig elevenen és lendületben tartsuk hitünket. Ezek
a cselekedetek ugyanis világossá teszik, hogy a keresztények nem ernyedten és
lustán várják az Úrral való végső találkozást, hanem mindennap elébe mennek,
felismerik az ő arcát sok ember arcán, akik segítséget kérnek. Ma Jézus ezen
mondatánál fogunk elidőzni: „Idegen voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam,
és felöltöztettetek” (Mt 25,35–36). Korunkban is rendkívül időszerű az idegenek
segítése. A gazdasági válság, a fegyveres konfliktusok és az éghajlatváltozás
sokakat elvándorlásra késztetnek. Ugyanakkor az elvándorlás nem új keletű
jelenség, hanem az emberiség történelméhez tartozik. A történelmi emlékezet
hiányáról tanúskodik, ha valaki azt gondolja, hogy az csak napjainkra jellemző.
A
Szentírásban számos konkrét példát találunk a kivándorlásra. Elég csak
Ábrahámra gondolnunk. Az Úr arra hívja, hogy hagyja el országát és menjen másik
földre: „Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra a
földre, amelyet majd mutatok neked” (Ter 12,1). Izrael népével is így történt:
elindult Egyiptomból, ahol szolgaságban élt, hogy negyven évig vándoroljon a
pusztában, míg végül elért az Isten által ígért földre. A szent család – Mária,
József és a kis Jézus – is kénytelen volt kivándorolni, mert menekülnie kellett
a fenyegető Heródes elől: „József fölkelt, s még akkor éjszaka fogta a
gyermeket és anyját, és elmenekült Egyiptomba, s ott maradt Heródes haláláig”
(Mt 2,14–15). Az emberiség történelme a migrációk történelme: a világ minden pontján
nincs olyan nép, mely nem ismerte volna a migráció jelenségét.
A
századok folyamán a szolidaritás rendkívüli megnyilvánulásainak lehettünk
tanúi, még ha ezeket társadalmi feszültségek kísérték is. Ma a gazdasági válság
kontextusa sajnos elősegíti a bezárkózó és visszautasító magatartás
kialakulását. A világ némely részén falakat és kerítéseket emelnek. Úgy tűnik
időnként, hogy annak a sok férfinak és nőnek a csendes igyekezetét, akik
mindent megtesznek – a legkülönbözőbb formákban – a migránsok megsegítésére,
elnyomja a többiek zaja, akik ösztönös önzésüknek adnak hangot. A bezárkózás
azonban nem megoldás, sőt végeredményben előmozdítja a szervezett bűnözést. A
megoldás egyetlen útja a szolidaritás. Szolidaritás a bevándorlóval,
szolidaritás az idegennel…
A
keresztények elkötelezettsége e téren ma ugyanolyan sürgős, mint korábban. Ha
csak a múlt századot nézzük, eszünkbe jut Szent Francesca Cabrini csodálatos
alakja, aki társaival együtt arra szentelte életét, hogy segítse az Amerikai
Egyesült Államokba készülő kivándorlókat. Ma is szükségünk van ilyen
tanúságtételekre, hogy az irgalom minél több rászorulót elérhessen. Ez kivétel
nélkül mindenkinek feladata. Az egyházmegyéké, a plébániáké, a megszentelt élet
intézményeié, a társulatoké és a mozgalmaké, de az egyes keresztényeké is –
mindannyiunknak be kell fogadnunk a háború, az éhség, az erőszak és az
embertelen életkörülmények elől menekülő fivéreinket és nővéreinket. Együtt
mindannyian rendkívül nagy segítséget jelentünk azoknak, akik elveszítették hazájukat,
családjukat, munkájukat és méltóságukat.
Néhány
napja történt egy kis eset, itt, a városban. Egy menekült eligazításra szorult.
Egy asszony odament hozzá, és megkérdezte: „Segíthetek, mit keres?” Azon a
menekültön nem volt cipő. Így válaszolt: „A Szent Péter-bazilikába szeretnék
menni, hogy bemenjek a szent kapun.” Az asszony elgondolkodott: „De hát nincs
lábbelije, hogy fog gyalogolni?” Hívott egy taxit. Az a bevándorló, az a
menekült bűzlött. A taxisofőr nem nagyon akarta engedni, de végül engedte
beszállni a taxiba. Az asszony pedig beült melléje, és érdeklődött egy kicsit,
milyen volt az útja mint menekültnek, illetve migránsnak. Ez a férfi pedig
elmesélte a történetét, amelyben volt fájdalom, háború, éhezés. Elmenekült a
hazájából, hogy ideköltözzön. Amikor megérkeztek [a bazilikához], az asszony
elővette a pénztárcáját, hogy kifizesse a sofőrt, ám a taxis, aki kezdetben nem
akarta engedni beszállni a migránst, mert bűzlött, így szólt az asszonyhoz:
„Nem, asszonyom, nekem kell önnek fizetnem, mert meghallgattatott velem egy
olyan történetet, amely megváltoztatta a szívemet.” Ez az asszony tudta, mit
jelent egy bevándorló fájdalma, mert örmény vér folyt az ereiben, és ismerte
népe szenvedéseit. Amikor ilyesmit csinálunk, kezdetben bennünk is ellenérzés
támad, mert kellemetlen nekünk az az ember, „büdös”, de végül a történet
beillatosítja és megváltoztatja lelkünket. Gondoljatok erre a történetre, és
gondolkodjunk, mit tudunk tenni a menekültekért!
Az
irgalmasság másik testi cselekedete pedig: felöltöztetni a mezítelent. Mi mást
jelenthetne ez, mint visszaadni a méltóságát annak, aki elvesztette?
Nyilvánvalóan idetartozik, hogy ruhát adjunk a ruhátlannak, de gondoljunk csak
azokra a nőkre, akiket a prostitúció áldozataiként az utcára dobnak, vagy arra
a sokféle módra, ahogyan az emberi testet árucikként használják, még
kiskorúakét is! Ezekhez hasonlóan, ha valakinek nincs munkája, nincs otthona,
nem kap jogos bért, az is a mezítelenség egyik formája, vagy ha valaki
hátrányos megkülönböztetést szenved faja vagy vallása miatt, ez is mind a
mezítelenség formája, amelyre nekünk, keresztényeknek éberen oda kell
figyelnünk, és azonnal segítséget kell nyújtanunk.
Kedves testvéreim, ne essünk a bezárkózás csapdájába, ne legyünk
közömbösek testvéreink szükségleteivel szemben, és ne csak saját érdekeinkkel
törődjünk! Amilyen mértékben megnyílunk mások felé, olyan mértékben válik
életünk termékennyé, olyan mértékben nyerik vissza a társadalmak békéjüket, és
olyan mértékben kapják vissza az emberek teljes méltóságukat. Jusson majd
eszetekbe az az asszony, jusson majd eszetekbe az a bűzlő migráns, jusson majd
eszetekbe az a sofőr, akinek a migráns megváltoztatta a szívét!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése