2016. október 14., péntek

Ferenc pápa az evangélikus zarándoklat résztvevőihez: Isten irgalmassága egyesít minket



Ferenc pápa az evangélikus zarándoklat résztvevőihez: Isten irgalmassága egyesít minket


Legyünk szabadok az előítéletektől, Isten segítségével haladjunk a teljes szeretetközösség felé – fogalmazott beszédében Ferenc pápa a Németországból érkezett evangélikus zarándokokhoz, akiket a vatikáni VI. Pál teremben fogadott október 13-án.


Közel ezer német evangélikus hívő érkezett a Vatikánba Szász-Anhalt tartományból, amely a 16. században szinte azonnal csatlakozott a reformációhoz. Ma a vallás már kisebbségben van ezen a területen – mondta köszöntőjében a helyi evangélikus egyház elnöke, Joachim Liebig.

Ferenc pápa beszélt arról, hogy a svédországi Lundba utazik október 31-én és november 1-jén a lutheri reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából. Alkalom ez, hogy köszönetet mondjunk az Úrnak az evangélikusok és a katolikusok közötti párbeszéd elmúlt ötven évéért – hangsúlyozta az egyházfő.

Adjunk hálát Istennek, mert ma evangélikusok és katolikusok együtt haladunk az úton, amely a konfliktustól a szeretetközösség felé halad. Együtt jártuk már végig az útnak egy fontos szakaszát. Az úton egymásnak ellentmondó érzéseket élünk meg: fájdalmat a még köztünk fennálló megosztottságért, de egyben örömöt is a már megtalált testvériségért. Ennek a megemlékezésnek lényeges része lesz, hogy tekintetünket a jövő felé fordítsuk a közös keresztény tanúságtétel érdekében a mai világért, amely annyira szomjazik Istenre és irgalmára – mondta Ferenc pápa.

A tanúságtétel, amit a világ mindenekelőtt vár tőlünk, nem más, mint hogy tegyük láthatóvá az irgalmasságot, amellyel Isten felénk fordul – láthatóvá tegyük úgy, hogy szolgáljuk a szegényeket, a betegeket és azokat, akik elhagyták földjüket, hogy jobb jövőt keressenek maguknak és szeretteiknek. Azáltal, hogy a leginkább rászorulók szolgálatába állunk, megtapasztaljuk, hogy már egységben vagyunk: Isten irgalmassága egyesít minket.

Reménykedünk benne, hogy továbbra is növekszünk a kölcsönös megértésben annak tudatában, hogy keresztségünknek köszönhetően a bennünket még elválasztó számos nyitott kérdésen túl már egységben vagyunk. Sokkal több dolog egyesít, mint ami elválaszt minket – nyomatékosította Ferenc pápa.

A találkozó végén a Szentatya válaszolt az evangélikus zarándoklaton részt vevő fiatalok néhány kérdésére.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése