2016. július 10., vasárnap

Jézus Szent Vére 5.



Hogy az istentelenség összeomlását siettesd


„Krisztus keresztje erejét ne veszítse!”

 Az egész világ, minden ember üdvössége Jézus Krisztus engedelmesen elvállalt szenvedéséből és kereszthalálából fakad. Nemcsak a hit ajándéka, a mennyországba jutás, a végső állhatatosság kegyelme, hanem mindenfajta kegyelem, Isten természetfeletti ajándéka a kereszthalálból származik. Ezt foglalja össze Pál a levélrészletében. Pál először is szembeállítja a keresztet a görögök bölcsességével. A görög nép, bölcselkedő népre kezdetleges okoskodás után egyre mélyebbre hatolnak, míg elérkeznek a csúcsra Platónban és Aristotelésben. Több nagy gondolkodójuk plakátra írta tanítása lényegét, és testén hordva a piacon azt kiabálta: „tanuljatok tőlem, és boldogok lesztek.”Pál nem ezt hirdette, hanem azt, hogy higgyetek Jézus Krisztusban, az Isten megtestesült Fiában, aki nem emberi – egyébként szép okoskodásával, hanem halálával szerezte meg az örök boldogság lehetőségét. A másik gondolatsor: a zsidók csodákat követeltek. A csodák a zsidók őstörténetében Isten küldötteinek igazolására szolgáltak. (tíz egyiptomi csapás) Ezek csak jelek, nem ebből fakad a megigazulás és az üdvösség.„Mi azonban a megfeszített Krisztus hirdetjük, ami ugyan a zsidóknak botrány, a pogányoknak pedig oktalanság, maguknak a meghívottaknak azonban, Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége.” (23-24)

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése