Évközi tizenötödik hét péntekje

Évközi tizenötödik hét péntekje

A zsidó törvények közül számos előírás vonatkozott a szombati nyugalomra. Számukra ez a hét utolsó napja, amelyet annak emlékére és tiszteletére kell teljes nyugalomban tölteni, hogy a teremtéskor, munkája befejeztével Isten is megpihent a hetedik napon. A szombat az Úr napja, amelyet a táplálkozásra fordított időt leszámítva egészen Istennek kell szentelni, ezért e napon tartózkodni kell mindenféle munkavégzéstől vagy olyan tevékenységtől, ami fáradtsággal jár. A zsidók meglehetősen szigorúan vették, hogy ezt a napot valóban Istennek adják, Isten tiszteletére szenteljék.
Mindezek fényében jobban megértjük, hogy mi lehetett a problémája a mai evangéliumban szereplő farizeusoknak. Munkának tekintették Jézus tanítványainak tevékenységét, a kalászok leszedését. Mindannyian érezzük az ilyen minősítés túlzását és azt a szándékot, hogy kicsinyes módon próbálnak belekötni Jézusba. Úgy gondolják, hogy egy igazi rabbinak még az ilyen apróságokra is oda kell figyelnie és nem engedhet meg ilyesmit tanítványainak.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Ó, isteni fényesség, a te megmérhetetlen szereteteddel nyisd meg lelkünket a hitnek, hogy téged igazán megismerjünk. Tágítsd ki szívünket, hogy téged befogadhasson! Ihless bennünket, hogy tiszta szeretettel keressünk téged, benned megpihenjünk, és veled egyesüljünk, mint ahogy egyek a tagok a testben a fejjel, és amint egy a szőlővessző a tőkével. Engedj a te erődből és a te kegyelmedből élni mindvégig, míg csak el nem jutunk szent színed látására!
Granadai Szent Lajos